Mióta él a második kerületben?

Én itt születtem 1950-ben, és születésem óta élek ugyanabban a házban, ami 1908-ban épült. Schambach Gyula építtette, aki gimnáziumi művészettörténeti tanár volt. Ő tartott először vetítéses művészettörténet oktatást, amit még gyertyával csinált. Kinagyította a festményt, és föl tudta vetíteni a falra valami lencsével. Papíroszkóp­nak nevezte el. Az ő fia magyarosította a nevét, Zsámboki Miklósnak hívták, az Operaház első csellistája volt többek között. A Zeneakadémián is tanított, az ő növendéke volt Perényi Miklós egész kiskorában. Ez a Zsámboki Miklós a nagymamám nővérét vette feleségül, aki egyben az unokatestvére is volt. Így került ide a családunk. Négy gyerekük született, akik közül egyet itt lőttek le a Présház utcában a háború alatt, két lánya kiment Kanadába, elmentek az unokák, az én nagyapám pedig meghalt 1945-ben. Zsámboki Miklóst midig nagyapámnak szólítottam.

Vili tőle tanult csellózni, az egész játékos dolog, amit ő csinál, tulajdonképpen a nagyapától indult el, aki állandóan játszott, mókázott a gyerekeknek.

Polgári miliőben éltünk, mindig volt vonósnégyes, szombatonként Bach-korálfeldolgozásokat énekeltünk, és szerettük a bécsi klasszikusokat is. Az általános iskolában – a Lorántffy utcába jártunk – Kodály és Bartók kórusokon nőttünk föl. A gimnázium már nem volt annyira zenecentrikus, de ott is volt szimfonikus zenekar, amiben játszottam, és mellette énekeltem a Deák téri templom Lutheránia kórusában Bach-passiókat, -oratóriumokat. Ami nem jelenti azt, hogy engem nem érintett meg a Beatles fiatalkoromban.

Mikor alakult a Kaláka?

1969-ben és 1970-ben működési engedélyt is szereztünk. Akkor még nem volt divat, hogy mindenkinek menedzsere legyen. Saját magunk szerveztük a koncerteket, illetve én.

És a költészet? Mert végül is abból indul ki a Kaláka.

A költészet fiatalkorom óta mindig vonzott. A gimnáziumban Tóth Árpád volt a kedvenc költőm, rengeteg versét tudtam kívülről.

És a versekhez hirtelen kapcsolódott egy dallam?

Megszólal az ember fejében valami. Igazából Mikó Pista kezdte, már gimnazista korunkban énekelt verseket. Pista alapító tag volt, az első három évben játszott a Kalákában, aztán fölvették a Színművészeti Főiskolára. Nagyon tehetséges dalszerző volt, ma is sok olyat énekelünk, amit ő hozott annak idején.

Eleinte még sokkal inkább közösségi jellegű munkáink voltak. A kaláka mint közösségépítő szó, jellemző is volt ránk.

Mikó István édesapjának, Zoli bácsinak köszönhetjük, az ő ötlete volt. Az első fellépésünk a Bem rakparti Tolcsvay klubban volt. Nagyon örültek neki ők is meg mi is. Én előtte már jártam oda koncerteket hallgatni, és nagyon szerettem. Aztán elkezdtük a Kaláka Klubot a vízivárosi pinceklubban, ahová mindig vendégeket is hívtunk. Játszottak ott a Sebőék, a Vízöntő, a Kolinda, Sebestyén Márta, Ferenczi Évike, sokan már nincsenek köztünk… Aztán sokat léptünk fel a Marczibányi téren is.  Szóval a Vízivárosi Klubban kezdtünk, de tulajdonképpen otthon voltunk a többi kerületben is, Csepeltől Újpestig és Óbudától Újbudáig.

Mikor kezdtek Óbudán fellépni?

Óbudán, miután fölépült, a San Marco utcai művelődési házban – akkor még úttörőház volt – rendszeresen játszottunk, gyerekműsorokat is. Voltak irodalmi estek, karácsonyi koncertek, mindenféle. Régebben a Kandó Főiskolán is többször játszottunk, de ott csak felnőtt műsorokat. Azóta is nagyon jól érezzük magunkat Óbudán, otthon vagyunk a San Marco utcában, sokat játszunk Csillaghegyen, Békásmegyeren.

A Kobuci Kert bravúrosan jó hely, minden nyáron megyek, közönségként is, meg muzsikálni is, gyerekeknek is tartunk ott koncertet.

Kialakult Óbudán egy olyan miliő az Óbudai Nyár és az Advent Óbudán programsorozatokkal, a művelődési házakkal, hogy ennek a műfajnak is elég nagy a becsülete, ebben az óbudai hangulatban otthonra lelt.

Öt éve az Advent Óbudán programsorozatát is önök szervezik.

Sokan azt mondják, hogy végre van egy olyan szabadtéri vásár és rendezvény, és persze Óbudán, ahol igényes zenei kínálat van, ráadásul élő zenével. A polgármester felkérésére Lackfi Jánossal írtunk egy dalt adventre Óbudának, amit minden évben elénekelünk a közönséggel együtt az adventi gyertyák meggyújtásakor. Annak idején még az én felterjesztésemre szavazta meg a képviselőtestület Óbudán, hogy az önkormányzat által támogatott rendezvényeken nem szabad playbackről játszani. Először Kőbányán szavazták meg, ott Póka Egon felterjesztésére, aztán azóta már Egerben is Szabó Attila fölterjesztése nyomán. Ez nagyon egészséges dolog szerintem, büszkék is lehetnek, akik ezt bevezetik.

Hogyan kerültek kapcsolatba Tamkó Sirató Károllyal, aki a kerületben lakott?

Károly bácsi a Fő tér mögött, a Vöröskereszt utcában lakott. Sok versét énekeljük. A televízióban az 1970-es évek elején még nagyon sok irodalmi est volt, meg játékos, meg gyerekeknek szóló. Egy alkalommal – ha jól emlékszem, a költészet játékairól volt szó – megrendelte a tévé, hogy a Tengerecki Pál című versére írjunk egy dalt. Akkor már mi játszottunk néhány verset Tamkó Siratótól, például a Pinty és pontyot.

Tengerecki Pál nagyon érdekes és fontos figurája Károly bácsinak, mert Tengerecki kicsit saját maga volt, aki vándorolt, és aki sok nyelven beszélt.

Ez nem is gyerekvers volt, inkább honvágy-vers, akkor írta, amikor beteg volt. Most azt mondom, amit én tudok, mert van más, avantgárdabb változata is, ahol mindenféle bolygóközi nem tudom, micsodák vannak benne. Aztán van egy másik változata is, a Tengerecki hazaszáll – a lemezünkön elénekeljük mind a két verziót. Ezek tulajdonképpen gyerekversnek tűnnek, de Károly bácsinak mindig egy kicsit megcsillant a könny a szemében, amikor énekeltük, és hallotta. Valahogy nagyon ő volt az a figura.

Tamkó Sirató Károly: Gyermek dal

Szil szál

szalma szál,

fehér (mellű) testű lány,

merről késik a szeretőd,

Tengerecki Pál.

Tengerecky Pál,

merre merre vár

melyik ország, melyik táján

melyik földrész mely

lapályán,

merre, merre jár.

Nem is vár talán,

Elfogyott ajkán az ének

nincs már talpa cipőjének.

Nem tesz veled már több sétát,

szétrágták a spirochéták.

Rothadva rejti az erdő

nem nyílt ki az ejtőernyő.

Autója egy fának szaladt

elvérzett a műtét alatt.

Liverpoolból elmenőben

leszúrták a kocsmagőzben.

Felrobbant a fellegekbe

Hamis váltó,

csődbe ment a banküzlete

Hiába volt tiszta árja

véres mellét madár vájja

Kerítésen átvetődött

lelőtték a fegyházőrök.

Tokióból hazafele

gennybe lábbadt a vak bele.

Kikerült ő minden csapdát

s részegen a bárba hagyták.

Indult, hogy hajóra kapjon

s megölte a hindu asszony.

Hosszan nézett egy nő után,

s autó ment át rajta Budán.

Szil szál

szalma szál

fehér testű lány

hiába állsz kapud előtt

sose jön el a szeretőd

ecki

becki

tengerecki

Tengerecki Pál.

Később összeállított egy verseskötetet – gyerekversek óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Kaláka együttes számára.

Nekünk azt is elmesélte, hogy ha írt új gyerekverseket, akkor legszívesebben a gyerekeknek olvasta föl, és a lakótelepi ház erkélyére hívta össze a gyerekeket a házból.

Ők voltak a közönség, de azt nem tudom, volt-e olyan, hogy a gyerekeknek nem tetszett, és korrigálta volna. Énekeltük a Pelikán című verset is, ami szintén nem gyerekvers, mert az egy szürrealista vers, Robert Desnos francia szürrealista költő írta, Tamkó Sirató pedig lefordította. Van egy kapitány, aki – kicsit pikáns mondanivalója van, mert – egy pelikánt a hajójába vesz, és a pelikán rejtélyes módon megtermékenyül. Aztán tojik egy tojást, amiből kikel egy másik, amelyik szintén megtermékenyül, s egy idő után Jonatán, a kapitány azt mondja, hogy na, ebből most aztán elég volt… De ezt senki se veszi le, mert mindenki az érdekes, vicces effektust látja, hogy ez egy ártatlan történet gyerekeknek. A Mikroszkóp Színpadon rendeltek tőlünk egy gyerekműsort Komlós János idejében a Szovjetunióból jövő gyerekeknek. Ott volt egy lektor, valamilyen szovjet elvtárs, aki kijött, és azt mondta, hogy ezt a szovjet gyerekeknek nem lehet bemutatni. Így aztán abban a műsorban nem szerepelt, de soha senki se előtte, se utána nem vett észre semmit, nem szúrt ez szemet senkinek.

Tamkó a költészet mellett jógázott is.

Egy időben nagyon beteg volt, szinte le is mondtak róla, és akkor elkezdett a jógával foglalkozni. Jobban lett, és amikor abbahagyta, megint visszazuttyant. Aztán nagyon komolyan vette ezt a dolgot, és amikor hazajött Párizsból, próbált is jógaiskolát csinálni, de nem nagyon engedték neki. Nem tudom, mennyire hiteles az információ, mert ezt egy koncert után egy öreg bácsi mondta el nekem, aki járt hozzá jógázni, hogy egészen addig nem engedték neki, ameddig ki nem derült, hogy a szovjet űrhajósok is jógáznak.

Hogyan merült fel, hogy emléktáblát avassanak a Vöröskereszt utcai házon, ahol lakott?

Azt szerettem volna elérni, hogy nevezzék el a Vöröskereszt utcát Tamkó Sirató Károlyról. De ez illúzió volt, mert azt mondta a polgármester, hogy tudod, hány ember lakik abban az utcában? Ahány ember, annyi iratot kell kicserélni a lakcím megváltozása miatt, és abban az utcában tízemeletes házak vannak, engem megölnek… Így aztán maradtunk egy emléktáblánál. 2007-ben, a költészet napján avattuk fel. Azóta is rendszeresen megkoszorúzzuk az emléktábláját.