Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2016 tavasz
Fotó: Assay Péter
A kereskedésben vagyok jó, ezért tudtam továbbvinni az üzletet
Interjú Pécsi Balázzsal, az Óbuda Antikvárium tulajdonosával
Az Óbuda Antikvárium Kft. 1993-ban nyitotta meg kapuit a Kolosy térnél, az Állami Könyvterjesztő Vállalat III. kerületi antikváriuma helyén. A céget Pécsi Gábor alapította Csanády Péterrel közösen, aki 1996-ban kivált, és Újpesten nyitott saját boltot. Pécsi Gábor fia, Balázs gyerekkora óta belefolyt az antikvárium munkájába, s édesapja 2009-ben bekövetkezett halálától önállóan vezeti Óbuda talán egyetlen, kizárólag könyvekkel foglalkozó antikváriumát.

A Pécsi családnak korábban nem volt óbudai kötődése, a cégalapító Kecskeméten született, majd újlipótvárosi feleségével a Nyugati tér közelében alapítottak családot. Az üzletet Pécsi Gábor a privatizáció idején szemelte ki magának: 1991-ben érkezett a céghez eladóként, eleve azzal a céllal, hogy később majd megveszik az itt dolgozó társával. Hosszú évek kemény munkájával a ’60-as évekbeli kissé elhanyagolt üzletből egy varázslatos, egyedi hangulatú gyöngyszemet varázsolt Óbuda szívébe. A könyvkínálatot úgy alakította ki, hogy az egyaránt kiszolgálja a bibliofil és a hétköznapi igényeket is. Egészen haláláig dolgozott, de a cégvezetést addigra már átengedte fiának, Pécsi Balázsnak.

Édesapja korábban is hasonló területen dolgozott?

Grafikus művész, újságíró, tördelőszerkesztő volt, de gyermekkora óta különösen vonzódott a könyvekhez. Az Iparművészeti Főiskolára járt, művészettörténetet tanult, mellette nyomdai szakképesítést is szerzett. Először grafikusként kezdett el dolgozni a Corvina Kiadónál. Ő tervezte egyebek mellett A 22-es csapdája borítóját és a RA-RE (Rakéta Regények) sorozat 80%-át. Lemezborítókat, plakátokat készített, majd az Ifjúsági Magazin szerkesztőségében dolgozott tördelőszerkesztőként. Rengeteg emblémát tervezett, például az Ifjúsági Magazin IM-ként népszerűvé vált logóját; ő találta ki a Világ Ifjúsága magazin arculatát, de a Bonanza Banzai jelét is, a villát. Mindig voltak jó ötletei, amik ehhez a szakmához kellettek. Ezt csinálta 48 éves koráig, közben pedig elkezdett könyvek adásvételével foglalkozni. Elsősorban magának vásárolt, de ami nem illett a saját könyvtárába, azt antikváriumokban adta el, így beletanult ebbe a szakmába is. Aztán jött a rendszerváltás, és egyre elterjedtebb lett a számítógépes grafika. Érezte, hogy a munkájában a kora miatt is feleslegessé válhat, míg egy idősebb antikváriusnál a kor inkább érdem.

Mi az, amit leginkább hasznosítani tud abból, amit édesapjától tanult?

Talán a kommunikáció, hiszen nálunk ez a siker egyik kulcsa.

Amikor belép egy ember az ajtón, nekem már tudnom kell, hogy kicsoda, micsoda, hogyan beszéljek vele. Ezen dől el minden.

Ha nem érzi jól magát, esetleg kimegy, vagy nem adja el a nekem szánt könyveit. Van, aki például befeszül attól, ha magázom. Amennyiben sikerül jó kapcsolatot kialakítani, akkor megy minden flottul akár eladásnál, akár vételnél. De apukámtól tanultam a megbízhatóságot is: ha valamit mondok, az úgy is legyen. Ha megígérem egy vevőnek, hogy elteszem ezt a könyvet hétfőig, akkor biztosan elteszem, még ha más meg is akarja venni közben. Persze a szakmát is tudni kell, illetve minél többet a könyvekről.

Hogyan határozta meg az életét a könyvszeretet?

Volt egy 100 m2-es, polgári lakásunk, ahol a konyha kivételével mindenütt könyvek voltak, legalább tízezer. De én nem olvasok sokat: talán olvasottabb vagyok, mint az átlagember, de az antikváriusokhoz vagy az értelmiségiekhez képest nem. Igazából kereskedőnek tartom magam, azt is tanultam. Ha apu például cipőkkel foglalkozott volna, akkor én most valószínűleg cipőt árulnék. A kereskedésben vagyok jó, ezért tudtam tovább vinni az üzletet. Érzelemmentesebben csinálom, mint apukám. Ahogy a világ megváltozott, és letűnt egy korszak, úgy más hozzáállásra lett szükség. Az ő elvrendszere már nem volt elég a bolt fennmaradásához. Sajnos.

Hogyan alakult a pályája?

Szakmunkásképzőbe jártam, cukrászként kezdtem el dolgozni ötcsillagos szállodákban, ahol szépen végigmentem a szamárlétrán. Már vezetőként is alkalmaztak, külföldön is dolgoztam, aztán egyszerűen beleuntam, belefáradtam; nem láttam már benne perspektívát. Saját cukrászda létrehozásához óriási tőke kell, folyamatos termelés, folyamatos bevétel – ha pedig nem viszik el az árut, akkor ki kell dobni. Hát ezért jó a könyv. Mindig van egy-két hónap, amikor nem megy olyan jól, de a könyv nem romlik meg a polcon. 23 évesen már cukrászmester voltam, majd kereskedelmi ismeretekkel bővített érettségit tettem, és munka mellett a Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem felsőfokú végzettséget. Közben rengeteget jártam be apuhoz, akinek nagy szüksége lett volna rám az üzletben. 14 éves koromban váltak el a szüleim. A láthatás nem úgy volt, hogy hétvégén elvitt magához apu, hanem rendszeresen bejártam az antikváriumba segíteni. Persze eleinte nem szakmai feladatokat láttam el – többet ismerkedtem a seprűvel, mint magukkal a könyvekkel. Közben figyeltem a vevőket, illetve apu könyvet venni is vitt magával, olyankor figyeltem őt. A hosszú inaséveknek meglett az eredménye, és egyre közelebb kerültem a szakmához. Huszonhat éves tapasztalattal a hátam mögött törekszem apám szellemiségében vezetni tovább a céget úgy, hogy az a modern elvárásoknak is megfeleljen, és a folyamatos technikai fejlesztések – számítógépek, biztonsági kamerák, internetes eladás – harmonizáljanak a bolt hangulatával, ne annak kárára történjenek.

Édesanyja Lénárd Edit, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott gordonkaművésze. A zene is jelen van az életében?

A mai napig zongorázom, van egy blues zenekarunk, a Blues Brigantik. Úgy volt, hogy én is zenei pályára megyek, csak jött a szüleim válása, ami mindent megkavart, és egészen másképpen alakultak a dolgok. Így csak hobbiból, amatőr szinten zenélek.

Hogyan változott a szakma az utóbbi években?

A ’90-es évek eleje, közepe óriási volt! Mindig voltak néhányan a boltban, a vevők egymásnak adták a kilincset. Mára a kereskedelem annyira átterelődött az internetre, hogy nem lehet abban mérni a könyvpiacot, hogy mennyi antikvárium van. Egy csomó olyan könyves cég működik, akinek nincs is boltja, de könyvet vesz, fölvásárol, árul az interneten – mondjuk otthonról, egy garázsból. Nem lehet megfeledkezni a magáneladókról sem, akik tulajdonképpen kizárják a kereskedőt a folyamatból. Ezen nem rágódni kell, hanem tudni kell alkalmazkodni hozzá, tehát én is így adok-veszek.

Nekem már egészen más módszereket kell alkalmaznom az eladásra, mint annak idején apukámnak. Ezen kívül nagyon kevés az igazi antik könyv, ami valóban értékes, jó állapotú.

Ezeket a ’90-es években elszívták a gyűjtők. Csúnyán fogalmazva: akik akkor meghaltak, általában az 1910-es években születtek és a könyvtárukban számos háború előtti könyv volt. A mai hagyatékokban a szocializmusban kiadott, hatalmas példányszámú, államilag dotált könyvek vannak, amelyek jelenleg nem képeznek értéket. Nehéz olyan igazi ritkaságot találni, amiből egy antikváriumban sok kéne, hogy legyen. Nem véletlen, hogy én is járom az antikváriumokat, hétvégenként hajnalban a bolhapiacokat, megyek mindenhova, ahol könyv lehet, bújom az internetet, a hirdetési oldalakat, közben pedig restaurálok is.

Miként az apám, én sem engedem, hogy olyan könyv kerüljön az eladótérbe, amelyik szakadt, sérült vagy hiányos. Azonkívül nagyon jó érzés, hogy egy szakadt valamiből csinálok egy szép példányt.

Kik járnak az üzletbe, van-e törzsközönségük?

Természetesen van törzsközönségünk, akik nagyon szeretik a boltot. Merem állítani, ha az összes antikváriumot nézzük, ez viszonylag olcsónak számít. Ehhez képest elég nívós a berendezés, a kiszolgálás, a miliő. Ezt édesapám hozta létre, neki köszönhetem. Nem így nézett ki ez a bolt, amikor átvette az ÁKV-tól (Állami Könyvterjesztő Vállalat). Belerakta szívét, lelkét, és ez a mai napig érződik itt – ezt mondják azok is, akik bejárnak tíz-húsz éve. Ma már egyébként nincs idejük, türelmük az embereknek az antikváriumhoz: nem olvasgatnak, nem böngésznek, hanem 90%-ban egy konkrét könyvet keresnek a betérők.

Egy filmadaptáció vagy például egy író halála mennyiben befolyásolja az eladást?

Nemrég keresték nálam Szabó Magdától az Ajtót. Négy darabot is eladtam. Kiderült, hogy akkoriban adták a filmet a tévében. Amikor az Operettszínházban ment a Rebecca című musical, ami A Manderley-ház asszonyából készült, akkor megvettem mindenhol, ahol találtam. Ha csak kétszáz forintot tudok rátenni, akkor is megéri. Ez nem mindig a haszon, hanem presztízs kérdése is. Ha bejön a vevő, megelégedve távozzon és legközelebb is eljöjjön. Így vagyok a kötelező olvasmányokkal is. Megveszem máshol, ha nekem nincs, kirakom akár ugyanannyiért, és akkor legközelebb is idejön a vevő.

Hogyan telik egy hétköznapja?

A legtöbb időm azzal megy el, hogy figyelem az internetes piacot, hogy milyen könyvet mennyiért adnak. Tíz óra körül jövök be, körülnézek, rendbe rakjuk a dolgokat, a megrendeléseket áthozzuk a raktárból, azokat feldolgozzuk, számlázni kell, becsomagolni a megrendelt könyveket, postára vinni, könyvelni – elég sok az adminisztráció. Délben nyitok. Déltől ötig jönnek a vevők, akkor a kiszolgálással foglalkozom. Amikor nincs vevő, javítom a könyveket, restaurálok, árazok, igazítom a könyvespolcokat, amiket állandóan rendben kell tartani. Nagyjából tudom, hogy milyen könyveim vannak, és mindennek megvan a helye. Ha hoznak könyveket, azokat átveszem, így szépen eltelik a nap. Van egy alkalmazottam: én árazom a könyvet, ő tölti fel az internetre fotóval. Nyitvatartási időn kívül megyek házhoz könyveket, könyvtárakat felvásárolni.

Amikor kimegy egy helyszínre, mi fogja meg egy könyvben, milyen szempontokat vesz figyelembe a felvásárláskor?

Nálam egyetlen egy dolog számít, az eladhatóság. Minden témában, minden korosztálynak van eladható könyv. Egyedül a modern, politika témájú könyveket kerülöm, de ezt, gondolom, többen meg fogják érteni.

Mit visznek legjobban, mik a legkeresettebb könyvek? Vannak-e keresett évjáratok, kötetek, sorozatok?

Ezt ketté kell bontani. Van egyszer a kommersz könyv, és vannak az antik, aukciós könyvek. Az első alatt a felkapott könyveket értem. Például a Szulejmánból vettem négy darabot, és egy hét alatt eladtam mindet. Vannak az örökérvényű dolgok, például Platón, James Joyce-tól az Ulysses vagy a Harry Potter sorozat. A Gyűrűk ura trilógiából van vagy hat példányom, de nem bánom, hogy összegyűlt, mert előbb-utóbb el fogják vinni. Eric Kästnert imádtam gyerekkoromban, most meg egy évben egyet adok el. Ettől függetlenül én tartom a polcon, mert úgy gondolom, hogy lennie kell. A másik fele az aukciós könyvek: itt az aukciós árakat kell figyelni. A történelmi, szép, bőrkötéses könyvek a keresettebbek. Megjelent egy réteg, akit én nem könyvgyűjtőnek hívok, hanem könyvhalmozónak. Aki nem feltétlenül olvassa a könyvet, hanem gyönyörködik benne, és tudja, hogy az egy érték. Számukra nem feltétlenül a tartalom a lényeg, hanem a külső és az értékállóság.

Hova lehet még innen fejlődni, mik a céljai?

Az antikváriumnak nem lehet hálózatot építeni. Itt azon dől el az üzlet sikeressége, hogy mennyiért veszek meg egy könyvet. Keresett könyvet eladni mindenki tud. Az a lényeg, hogyan vásárol az ember. Családi vállalkozásként működhet, de én nem tudok egyszerre két helyen lenni, és ha az alkalmazottam nem jól vásárol, hibázik, akkor feleslegesen adta ki a pénzt a kasszából. Abban lehet fejlődni, hogy többet reklámozza magát az ember, minél több felületen megjelenik, van honlapja, közösségi oldala – így esetleg több jó könyvet hoznak eladni, és nő a vásárlókör.

Igaz, hogy még családalapítás előtt áll, de szeretné, ha tovább tudná adni majd az üzletet?

Nekem kényelmes lenne, de nem fogom erőltetni. Nehéz megjósolni, mi lesz Magyarországon tizenöt, húsz év múlva, lesz-e mit átadni. Minden évet úgy kezdek, hogy az előzőt összegzem és lezárom magamban. És ha jól sikerült, akkor sem lehet hátradőlni.