Pontosan ilyen magasságból nézi A vicces lány történtet is. A főszereplő Barbara Parker, aki megnyeri a blackpooli szépségversenyt.
A koronát visszaadja, és azzal a lendülettel Londonba költözik. Elmegy egy induló vígjáték szereplőválogatására, ahol azonnal elkápráztatja az írópárost, plusz leendő szereplőtársát is. Hipp-hopp ő lesz a Barbara (és Jim) ünnepelt komikája, és innentől kezd érdekes lenni a sztori. Mert már rég nem Barbara (immáron művésznevén Shophie Straw) a főszereplő, hanem a sorozat és az azt létrehozók minden tagja. Az írópáros, Tony és Bill, akiket anno homoszexuális találkozóhelyen kaptak el, ami igencsak megpörgette az életüket, Dave, a sorozat producere, akit felesége nyomaszt vérig hatóan és Clive, a hiú színész, Sophie sorozatbéli férje.
És igen, cseppet sem lepődünk meg azon, hogy Barbara körülbelül öt perc alatt futja be ezt a nem kis ívű karriert, mert ez itt a ’60-as évek Londonja.
Ebben az időszakban tényleg gond nélkül be lehetett sétálni a BBC-be egy-egy jó ötlettel, és ami igazán jó volt, meg is valósult – lásd az öreg ikonikus arcokat: Monthy Phyton.
Hornby amúgy is lubickol, hiszen Barbara személyében egy újabb rajongó bőrébe bújhat, és ez az, ami igazán fekszik neki. Mert Barbara Lucillért és a jó vígjátékokért való rajongása nem képletes. Kívülről tudja a párbeszédeket, a megjelenési időpontokat, rádiósávokat, amin kedvencei hallhatók.
Ilyen rajongó volt a Fociláz Arsenal drukkerja, is, vagy éppen a Pop, csajok, satöbbi Robja zenefanatikusban – az első geekek, akik Hornbynak azonnal meghozták a sikert.
Pontosan azt kapjuk az írótól, amit eddig is. A könyv rendkívül szórakoztató, igaz, nem is kínlódik szereplői szupervíziózásával. Senki nem kényszeríti Barbarát, hogy azon agyaljon, milyen ebben a férfiak uralta iparágban csinos nőként berobbanni. Persze tesz egy-két megjegyzést, hogy pl. a nőket inkább nézni szeretik, mint nevetni rajta, de tovább nem feszegeti a témát. Mint ahogy Tonyt és Bill sem ér rá hosszasan a homoszexualitás problémáin időzni, igaz, a teljesen különböző életútjuk adja közös írói létük dinamikáját. Nem feszegetjük külön Clive morális értékeit a 143 ágyba döntött színésznőjelölt után sem. Mégis igazi, hiteles képet kapunk a ’60-as évek Londonjáról, az ott zajló kulturális életről, a társadalmi élet változásáról.
A sikeres BBC sitcom befutja várható útját, a sztori igazi meglepetést nem tartogat. A végjátékban közel 50 évvel később szereplőink újra összeállnak egy színpadi darabban. Barbara közel 70 éves, és egy pillanatra összesűrűsödik a Hornby által magasabb perspektívából tekintett valóság. Rájön, hogy igazából nem a nosztalgia az, ami visszahúzza a pódiumra, és még csak nem is 1964-et akarja visszalopni. Egyszerűen járni akarja tovább az utat, dolgozni, nevettetni, szeretett emberek között, ahogy eddig is.
