Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2015 ősz
Fotó: Szász Marcell
F. Nagy Ágnes
Az utolsó szemfelszedő
Harisnyát gyógyít a Flóriánban
Gyerekkorom egyik állandó helyszíne a Flórián téri üzletközpont volt. Akkoriban mindenért ide jártunk: nemcsak bevásárolni, a postán kívül a fodrászhoz is, időnként ebédelni a harmadik emeleti önkiszolgáló étterembe, ruhát, könyvet venni, órát javíttatni. Az azóta is változatlan, 1970-es éveket idéző épület ma már csak nyomokban őrzi az áruház egykori hangulatát, és alig néhány régi flóriános tudja csak felidézni az egykori pezsgő életet.

Szabóné Lendvai Zsuzsa egyike azoknak a bérlőknek, akik kiállták az elmúlt harminc-harmincöt év változásait. Pedig a foglalkozás, amit űz, szintén már-már kihalófélbe kerül. Fogyasztói életvitelünknek köszönhetően ugyan ki bajlódna a javíttatással, amikor újat is vehet a sérült, szakadt holmik helyett. Pedig egyre inkább újra népszerűek lesznek azok a szolgáltatások, amelyek segítségével nemcsak megőrizhetjük egy-egy jobb ruhadarabunkat, de a pénztárcánkat is kímélhetjük. Nézzünk csak körül, ruhaklinikákból, cipőjavítókból, tévé- és számítógép-javítókból szerencsére még mindig akad. Az óbudai szemfelszedő pedig folyamatosan várja a kuncsaftokat.

Hogy lesz valakiből szemfelszedő? Egyáltalán, mit is jelent ez a munka? – Szemfelszedőnek nem valamilyen iskolában tanultunk, hanem egymástól, egy-egy idősebb, tapasztaltabb szemfelszedőtől. A hetvenes, nyolcvanas években minden áruházban találkozhattunk velük, népszerűek, mondhatni elengedhetetlenek voltak, sok munkával, nagy vendégkörrel. Pedig akkor sem volt drágább a harisnya, ha arányaiban nézzük az akkori fizetésekkel. Mégis, mivel jóval kisebb volt a kínálat, valahogy sokkal inkább vigyáztunk a már meglévőkre – mondja Zsuzsa. – Én a nagynénémtől tanultam a szemfelszedést, amikor gyesen voltam a kisfiammal. Előtte alig egy évet dolgoztam kozmetikusként, ami a végzett szakmám. A gyerekkel való otthonlét ráébresztett arra, hogy a szakmámban való újbóli elhelyezkedés azt is jelentené, hogy alig lehetnék vele, leginkább a nagyszülei nevelnék. Ezt nagyon nem akartam, ezért néztem másik pénzkereset után. A nagynéném szívesen tanított, majd egy idős maszek szemfelszedő néninek segítettem. Soha nem felejtem el, hogy amikor megkaptam tőle az első javítandó csomagot, még egyáltalán nem éreztem azt, hogy egyedül is elboldogulnék, és egy harisnyával egy egész éjszaka bajlódtam. De aztán a gyakorlat gyorsan meghozta a rutint. Amikor aztán a gyes után visszatértem a munka világába, a budai Skála áruházban lettem szemfelszedő.

Talán kevesen tudják, de ma már aligha lehet valakiből szemfelszedő. A nylonharisnyák megmentésére feltalált eljárás, miszerint a leszaladt szemet egy elektromos tűvel felszedik, ma már azért sem tanulható, mert nincs szemfelszedő gép és tű gyártó. Az a három műszerész, akik Budapesten készítették ezeket, sajnos már nem élnek, utódaik pedig nincsenek. – Sokan jönnek, vidékről is, hogy tanítsam őket – mondja Zsuzsa –, és szívesen is tenném. De becstelen lennék, mert gépet nem tudok adni, magam is nagy bajban leszek, ha tönkremegy a mostani tűm. Állítólag valahol Svájcban gyártottak hasonlókat, de itthon nem tudok egyről sem. Magával a szemfelszedéssel sem találkoztam máshol a világon, csak itthon, pedig sokat utaztam korábban. Egyszer Bécs külvárosában láttam egy kis üzletet, de sehol másutt.

Az utóbbi évtized ruha- és harisnyadömpingjében Zsuzsának is újabb szolgáltatásokat kellett kitanulnia, így ma már zipzárakat javít és műszövéssel is foglalkozik. Egyik sem divatszakma, ám szükséges és hasznos dolog, ha csak a gyerek dzsekijének elromlott zipzárjára vagy kedvenc kosztümünk szövetének sérülésére gondolunk.

– Akik ismernek, visszajárnak hozzám, és vannak új vendégek is. Ami viszont a kereslet visszaesését jelenti például, hogy évek óta nem tudok hosszabb szabadságra menni, minden héten néhány napot biztos itt töltök az áruházban. Nyáron kevesebbet, télen többet. Amikor a népszerű plázák mellett mára megszürkült áruházról beszélünk, Zsuzsa szívesen idézi a jól menő nyolcvanas éveket, és szomorúan beszél a jelenről. Pedig a Flórián sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amit az üzemeltetők kihasználnak. Ő ennek ellenére nem adja fel, szeret itt lenni, és eszébe se jut változtatni. – Minden ilyen jellegű munka egy idő után monotonná válik. Engem sem a szemfelszedés vagy a zipzárjavítás éltet, hanem az emberek, akik megtalálnak, és akikkel mindig tudok váltani néhány szót.

Zsuzsa és családja már igazi óbudai família, a fia nemcsak hogy ide született és ide járt oviba, iskolába, ma itt is él. – Óbuda nagyon jó hely, minden megvan, amire szükségünk lehet. A piac, aminél lehet, hogy a Lehel olcsóbb, ide mégis jobb leugrani. Nagy kedvencem a Csillaghegyi strand, és nyáron, a szabadnapjaimon gyakran viszem oda a kis nyugágyamat. Szeretem a Zöld Kapu éttermet, és a családommal állandó vendégei vagyunk a Fő téri programoknak is. Én már óbudai maradok, amíg csak élek.

Ebédidőben ne keressük Zsuzsát a Flóriánban, ha mégis, ki kell várnunk, amíg visszatér. Halaszthatatlan, fontos dolga van: az édesapjának visz ebédet. De aztán újra elfoglalja az első emeleten lévő kuckóját, és mosolyogva várja a megregulázandó harisnyaszemeket.