Keresés
rovatok
rovatok
múzeum | 2017 tél
Fotó: Csáky Balázs
Vig György
Bernáth Aurél és Déry Tibor találkozása a Kiscelli kastélyban
Beszélgetés Gróf Ferenc képzőművésszel és Róka Enikő művészettörténésszel
A nagy sikerre való tekintettel egy hónappal meghosszabbították, így január közepéig látható volt a Kiscelli Múzeumban létrehozott Mutató nélkül. G. A. úr X-ben című kiállítás, amely tavaly év végén nyílt meg. A kiállítás Déry Tibor író és Bernáth Aurél festőművész 1958-as alkotásait állította párhuzamba.

– A Fővárosi Képtár gyűjteményével kapcsolatban szerettem volna valamit dolgozni. Másfél éve keresett meg Róka Enikő művészettörténész, a Fővárosi Képtár igazgatója. Azt mondta, jó lenne közösen kiagyalni egy projektet – mesélte Gróf Ferenc képzőművész a Kiscelli Múzeumban, a Mutató nélkül címet viselő kiállításon, Bernáth Aurél 1958-as Brüsszeli Világkiállításra készített pannója előtt. Gróf Ferenc 2001-en diplomázott a Képzőművészeti egyetemen, és még abban az évben kiköltözött Párizsba, ahol azóta is él és alkot. Franciaországban a Société Realiste nevű alkotói társulatban vívott ki európai elismertséget. – Két éve befejeztük a közös munkát – mesélte a művész, aki azért is örült az óbudai meghívásnak, mert ez új fejezetet jelent szakmai pályafutásában.

– Az első alkalommal, amikor Enikő körbevezetett a raktár rejtett zugaiban, valahogy hívogatott a látványa egy hatalmas halomba pakolt raklapszerű tárgynak. Kérdeztem, mi az, Enikő pedig azt válaszolta, hogy Bernáth Aurél műve, amit az 1958-as Büsszeli Világkiállításra készített. Ez egy nagyon izgalmas téma – kapcsoltam azonnal, mozduljunk rá! – folytatta a kiállítás történetét a művész. – Elkezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne „megmozdítani” ezt a munkát. Tavaly februárban estünk neki a kupacnak, akkor tudtuk először megnézni, mi is van benne. Fogalmunk sem volt, milyen állapotban van, mit tudunk vele kezdeni.

Időközben csatlakozott hozzánk Mélyi József is kurá­torként, Enikő mint projektvezető vett részt a munkában, ami óriási segítséget jelentett, hiszen ő már korábban is mélyrehatóan foglalkozott az 1958-as magyar pavilon történetével. Nagyon jól működő csapat jött létre – folytatta Gróf Ferenc az előzmények ismertetését.

– A hatalmas festmény a Nagy Imre kivégzésének évében rendezett, Expo Brüsszel 1958 nevű világkiállítás magyar pavilonjának egyik homlokzatát díszítette – mondta el Róka Enikő. Maga a kép és a kiállításon való részvétel is azt bizonyítja, mennyire fontos volt az 1956-os forradalom után megalakult Kádár-kormány számára az orosz tankokkal a magyarokra oktrojált rendszer nemzetközi és hazai legitimálása. A tervezési munkálatokat már 1956-ban elkezdték. Ez a folyamat a forradalmi események miatt félbeszakadt, ám 1957 januárjában kormánydöntés született arról, hogy Magyarország részt vesz a világkiállításon. A magyar pavilon tematikus forgatókönyvét Boldizsár Iván író készítette.

Tervezete lényege az volt, hogy el kell oszlatni azt a nyugati vélekedést, miszerint a szocialista országokban száraz, nyomasztó és humortalan az élet. Azt igyekezett megfogalmazni, hogy mit is adott és ad Magyarország a nagyvilágnak. Fontos szerepet szánt a kortárs képzőművészeknek is. Az orosz és az amerikai pavilon között, az Egyesült Arab Köztársaság pavilonja mögött elhelyezett magyar épületet Gádoros Lajos építész tervezte.

Az épület és az ott szereplő művek többsége is a szocialista realizmus által meghatározott esztétikai irányelvekhez képest modernebb szemléletet tükrözött. Bernáth művét azóta egyszer sem állították ki.

– Bernáth hatvanhat darab egy négyzetméteres alumínium lapot erősített fel egy tartószerkezetre, és erre festette rá a kompozíciót. Ahogyan pakolásztuk a lapokat, beugrott, hogy a festmény és Déry Tibor G. A. úr X-ben című regénye között egyértelmű rezonancia van, annál is inkább, mivel az „államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése miatt” kilenc évre elítélt író 1958-ban kezdte el írni disztópikus regényét a váci börtönkórházban – folytatta Gróf. – A történet színhelye egy különös város, ami egyszerre épül és pusztul, a lakók folyamatos langyos jókedvben élik mindennapjaikat, a tárgyi, urbanisztikai valóságtól gyakorlatilag függetlenedve. Ez egy olyan város, ahol minden egyes állítás azonnal megkérdőjeleződik és meg is cáfolódik. A regény eredeti címe Órák mutató nélkül lett volna, a regényben öt-hat helyen szerepel olyan szituáció, ahol ilyen csonka órák megjelennek. Ezért lett a kiállítás címe: Mutató nélkül.

A termek falán a regény zsugorított változata szerepelt, elsősorban a várost leíró részek, illetve jellegzetes párbeszédek. Időtlen folyamat, mint egyfajta folyó, illetve – Déry szavaival – folyó által görgetett kavics. A szövegfolyam 66 részből áll, mivel ennyi festett elemből áll a Bernáth-pannó.

Az első teremben látható volt Gróf Ferenc szobra, egy mutató nélküli napóra, ami X városának logikáját követve többszörösen is használhatatlan, hiszen ebbe a terembe semmiféle természetes fény nem jut el. Az óra mögött volt látható a napóra értelmezési kulcsa.

A bevezető táblán válogatott szövegek szerepeltek, köztük Bernáth levele, melyben leírta, miért nem engedélyezi a pannó reprodukálását, mellette Déry Tibor a regényéhez írt előszava és két életrajz a kiállítás szereplőiről.

A falon két szöveg volt található. Déry könyve előszavában József Attila Levegőt című versét idézi: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,/ jó szóval oktasd, játszani is engedd/ szép komoly fiadat.” Gróf megváltoztatta a klasszikus idézet szavainak sorrendjét, pontosabban ABC sorba rendezte őket. Így a következő szöveg keletkezett: „Elengedd fiadat is játszani, jó jöjj, komoly nekem oktasd rendet, szabadság szép szó vagy, szülj te.” Ezzel mintegy megelőlegezi a Bernáth-pannó dekonstruálását.

– Az eredeti mű természetesen Budapesten készült el, ezért a brüsszeli összeszerelést könnyítendő a hátlapokat számokkal és betűkkel látták el – magyarázta a művész. – Az eredeti összeállítás függőleges oszlopok szerint történt, mi ezt átrendeztük vízszintes irányba az X-i logikát követve.

A múzeum gyűjteményében található az a vázlat is, amit szintén Bernáth Aurél készített. Ezen is látszik, hogy a kép bizonyos elemeit Bernáth Aurél kihagyta, nem tudjuk miért. Két fotót találtunk az eredeti műről, ott is hiányzik hat elem. Lehet látni, hogy Bernáth egy tipikus Budapest látképet festett meg. Az előtérben békésen sétáló embereket látunk, ennek a jelenetnek a hátterében bontakozik ki a város. Ez a perspektíva nem ismeretlen, már a XIX. század elején megjelent egy Petrich András által készített ábrázoláson.

Amikor idén februárban a templomtérben kicsomagolták a kép elemeit, kiderült, hogy az egy négyzetméteres alumínium lapokra festett mű (a szovjet-magyar alumíniumipar fontosságát kiemelendő választották az anyagot) a körülményekhez képest meglepően jó állapotban vészelte át az elmúlt évtizedeket.

A több mint hatvan négyzetméteres pannó fémes felületén a budai oldal könnyed, látványos ábrázolása, a Citadella előtt feltűnő laza, elegáns kiránduló figurák látványa éles ellentétben áll a börtönépületeket, komor, ipari falansztereket idéző pesti oldallal.

Gróf a templomtérben újra felállított mű eredeti algoritmusát megváltoztatva dekonstruálta a kompozíciót. Ezzel egyrészt hangsúlyozni kívánta a Déry-regény és a Bernáth-festmény közti kapcsolatot, másrészt ráirányította a figyelmet a mű fontos részleteire. A kiállítás megnyitóján, október 29-én ezt a pannó variációt láthatták a nézők. December 14-én a pannó elemeit visszarendezték az eredeti sorrend szerint, így újra láthatóvá vált a Bernáth Aurél által megálmodott eredeti festmény.

A tárlat fontos része a brüsszeli világkiállítás eredeti dokumentumai alapján létrehozott egység. Róka Enikő elmesélte, hogy a világkiállítás ügyeit a művelődési miniszterhelyettessé 1957-ben kinevezett Aczél György felügyelte, aki támogatta Boldizsár nagyvonalú koncepcióját. Ezáltal olyan művészek kaphattak megbízatást, mint Domanovszky Endre, Kádár György, Bernáth Aurél, Somogyi József és Kerényi Jenő, akiknek a stílusa vagy sosem felelt meg a szocialista realizmus néven ismertté vált ideológiai alapú esztétikai rendszer elvárásainak, vagy már túlléptek ezen a korszakukon. Kádár György, Somogyi József és Kerényi Jenő munkái heves vitát kavartak a hivatalos zsűriben, formai öncélúsággal, modernkedéssel és a realizmus hiányával vádolták az alkotásokat, de az idő szűkös volta, valamint az a tény, hogy a magyar részvétel az ötvenhatos forradalmat orosz segítséggel leverő Kádár-kormány európai elfogadtatását szolgálta, legyőzték a vonalas zsűri ellenérveit.