Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2015 ősz
Fotó: BTM Kiscelli Múzeum
Massányi Katalin
Családi ezüst – Bécsi út 56.
Kétszázhat éve áll az óbudai vízimolnár háza
A családi ezüst fogalma alatt nem kell mindig konkrétan ezüstöt érteni. Lehet egy festmény, egy porcelánkészlet, egy autó vagy egy értékes ház is. A lényeg, hogy a családi ezüst a család féltve őrzött, generációk között öröklődő kincse, amit nem ad el az ember. Csak elvenni lehet tőle. – Massányi Katalin óbudai főépítész saját emlékei és édesapja emlékiratai alapján mesél az egykori Hoffmann-házról.

Az Óbudai Veress Cukrászda

Málnahabos sütemény, vékony étcsokoládé réteggel a tetején, az alján hájas tészta. Emlékszem, hogy ez volt a kedvencem a sütik közül, amiket a Bokor utcai Veress Cukrászdában lehetett kapni a ’80-as évek elején. Mindenem ragadt, mire a végére értem, anyukám rám is szólt, hogy vigyázzak a ruhámra, pedig nagyon igyekeztem jó kislányhoz méltón szépen enni, és nem is voltam mohó. Élveztem, ahogy a számban szétolvad a cukros málnás tojáshab, így hát lassan ettem. Ehhez a sütihez csak akkor juthattam hozzá, amikor egy-egy hétvégén a San Marco utcában lakó anyai nagymamámtól elindultunk hazafelé.

Jól emlékszem arra is, amikor az úton apám minden alkalommal megmutatta a Bécsi út 56. szám alatti házat, és elmondta röviden a történetét, egész pontosan az apai ági Hoffmann rokonaimét. Gyerek voltam még, igazából nem is érdekelt annyira, nem értettem, miért fontos. Csak azt tudtam, hogy apai nagyanyám leánykori neve Hoffmann Klára. Kellett hozzá még vagy tizenöt év, hogy megértsem az államosítást, az udvaron talált római szarkofágot, a hajómalmokat a Dunán, az egykori óbudai rokonaim történetét, melyeket apám szerencsére sok és alapos kutatómunkával összegyűjtött az utókor s főleg a gyermekei számára.

Az újlaki telepesek

A legősibb általunk ismert Hoffmann, Franz (a hivatalos iratok szerint Franciscus) Porosz Sziléziából származott, és az utolsó német betelepítési hullámmal került Újlakra. Valószínűleg 1809-ben vette meg az akkori Neustift (ma Újlak) 168. szám alatti ingatlant (kb. 2000 négyszögöles területű házhely és szőlőskert, ez ma a Bécsi út 56.), amelyen az épület csak kis részt foglalt el az utcafrontok vonalában. Franz eredeti mestersége vízimolnár volt, így Újlakon is folytatta ezt a tevékenységet. A XVIII. század végén már négy Hoffmann-hajómalom üzemelt a Dunán, a Szépvölgyi út és a Batthyány tér közötti szakaszon.

Franz mint telektulajdonos 1810 áprilisában 50 forintért polgárjogot vett Budán, majd ezt követően megkezdte a ház átépítését a család igényeinek megfelelően.

A hajómalmok üzemeltetése mellett szőlőműveléssel és borászattal is foglalkozott, így az átépítéskor megnagyobbíttatta a pincét, és kutat is fúratott. A kút fúrása közben került elő az a római kori szarkofág, amit 1869-ben Rómer Flóris (régész, művészettörténész) Rudolf trónörökösnek is megmutatott, és ami jelenleg az Aquincumi Múzeum kertjében található.

Franz három fia, ifj. Franz, Jacobus és Andreas is polgárjogot vettek Budán az 1800-as évek elején. Közülük csak Andreas maradt a családi házban, s folytatta a molnár mesterséget, mely tovább szállt apáról fiúra, ahogy ez akkoriban szokás volt. Andreas után legidősebb fia, Leopoldus (Lipót) (1823–1899), apai ági ükapám vette át a malmokat. Neki már viszonylag könnyű dolga lehetett, hiszen több hajómalom tulajdonosa volt. Akkoriban egynegyed rész hajómalomból meg tudott élni egy család, amire szükségük is volt, hiszen feleségével kilenc gyermeket neveltek. Közülük hárman nem élték meg a felnőtt kort. A legkisebb gyermek, Hoffmann Károly (1881–1935) volt a dédapám.

Családi képek a szerzőtől: Ükapám, Hoffmann Lipót
Családi képek a szerzőtől: Ükapám, Hoffmann Lipót

A Hoffman család

Hoffmann Lipót és családja akkori életéről igen kevés adat maradt meg. Valószínűleg jómódban élt, mert kilenc gyermeket nevelt, fiait taníttatta, s megszerezte testvéreitől a teljes ingatlan tulajdonjogát. Bizonyos, hogy szőlőműveléssel és borászattal is foglalkozott. Ha csupán saját szőlőjéből készített bort, akkor is átlagosan 10–12 hektoliter borra számíthatott évente. A pincék méretéből azonban arra lehet következtetni, hogy vásárolt is szőlőt a borkészítéshez. Még Lipót életében megtörtént Újlak rendezése, miszerint a hátsó szőlőskert új helyrajzi számmal különvált a családi házas ingatlantól, amit így végül eladtak, a két telek között pedig megnyitották a Kecske közt. Lipót halála után özvegye, ükanyám, Millacher Anna (1836–1917) még egy pár évig vezette az üzletet, majd az utcafronti üzlethelyiségek és a családi ház hátsó részében kialakított lakások bérbeadásából élt két lányával, a ház utolsó Hoffmann lakóival, Annával és Borbálával. Testvéreik fiatalon elhagyták a családi házat, s máshol kezdtek önálló életet. Ha esetleg zavarossá kezdene válni a sok szál, megjegyzem: itt még mindig a Bécsi út 56.-ról van szó.

Családi képek a szerzőtől: Dédszüleim, Szendrei Irén és Hoffmann Károly
Családi képek a szerzőtől: Dédszüleim, Szendrei Irén és Hoffmann Károly

A családi legenda szerint se Anna, se Borbála nem ment férjhez, mindig együtt voltak, rajongtak egymásért. Idős korukban is gondoskodtak egymásról, és annyira szerették a másikat, hogy Borbála 1931 áprilisában bekövetkezett halálának éjszakáján, virrasztás közben Anna szíve megszakadt, követte testvérét. Klárika, a nagymamám, született Hoffmann Klára sokszor elmesélte nekünk Borcsa és Anna romantikus történetét, s ilyenkor unokatestvéremmel mindig könnybe lábadt a szemünk.

Hoffmann Károly államtitkár ezután a ház tulajdonrészeit folyamatosan kivásárolta testvéreitől (egy kivételével, aki idegennek adta el). A házban 1931-től már nem lakott többé Hoffmann-leszármazott, mindent bérbe adott a dédapám, csupán egy kamrát és a pincehelyiséget tartotta meg ingóságok tárolására. A Bécsi út 56. szám alatti épületek adómentes évi bérjövedelme 4204 pengő volt 1937-ben. Viszonyításképpen: akkoriban egy egyliteres motorral szerelt Adler személygépkocsi – ez nagyjából ma egy Audi A6-osnak felel meg – 4000 pengőbe került.

Családi képek a szerzőtől: a Bécsi úti ház két utolsó Hoffmann tulajdonosa, nagyanyám (Hoffmann Klára) és bátyja (Hoffmann Miklós) édesanyjukkal, Szendrei Irénnel.
Családi képek a szerzőtől: a Bécsi úti ház két utolsó Hoffmann tulajdonosa,
nagyanyám (Hoffmann Klára) és bátyja (Hoffmann Miklós) édesanyjukkal, Szendrei Irénnel.

Hoffmann Károly két gyermeke, Miklós és Klára tervezték ugyan, hogy egyszer családjukkal visszaköltöznek a Bécsi út 56.-ba, de 1952-ben közbeszólt az államosítás. Akkor a nagymamámat és a bátyját egy pillanatra sem engedték be a házba, még az ingóságokból sem hozhattak el semmit, így sok személyes régi tárgy, temérdek fénykép is odalett. Olyan tárgyak és iratok, amelyek ma már pótolhatatlanok.

Amikor édesapám megtudta, hogy a házat felújítják, megkereste az új tulajdonosokat, és sok mindent elmesélt nekik a házról. Később is jó kapcsolatot ápolt Barna Sándorékkal, akik megvették és felújították, pontosabban gyakorlatilag újjáépítették az épületeket. Apukám egy Hoffmann családi találkozót is szervezett 2008. április 5-én este a régi pincébe. Azon az estén, a Hoffmann ház felújítása alkalmából egy, korábban a házban használt ezüst kiskanállal kedveskedett Barna Sándoréknak. A kanál és kísérőlevele bekeretezve díszíti a régi pince egyik falát.

Barnáék történetével egy teljesen új, színes korszak nyílt a ház kalandos életében: a Symbol.

ÉLET A HAJÓMALMOKON
A hajómalmokon a segédek részért dolgoztak, nyolc mázsa búzából egyet-egyet kapott a két segéd. Ezek a köves hajómalmok 8–15 mázsa gabonát is meg tudtak őrölni egy nap alatt. Gyakran változtatták a helyüket, alkalmazkodva a sodráshoz és a vízálláshoz. Minden munkát a molnárlegényeknek kellett elvégezniük, a kikötéstől kezdve a be- és kirakodáson át az őrlésig, valamint a kövek élesítését. Az alsó kő, amely nem forgott, sima volt, a felsőbe pedig sugárirányú csatornákat véstek, amelyek egyrészt vágták a szemeket, másrészt hűtötték is a követ, és segítették az őrlemény kifolyását. Érdekes hatása a köves őrlésnek, hogy az ezekben a malmokban készült őrlemények elkerülhetetlenül tartalmaztak kőport is, így azoknál, akik sok kenyér- és tésztafélét fogyasztottak életük során, idős korukban jelentős fogkopás volt tapasztalható.
Az őrletők több tíz kilométeres körzetből jöttek megszokott malmukhoz, majd a malomrévben várták, hogy a molnárlegények dereglyéjükkel a zsákokat a malomba vigyék.
A munkaidő gyakorlatilag 24 óra volt a hajón, ami részben csak felügyeletből állt. A segédek a malmon laktak, külön helyiségben, ahol főzhettek és alhattak is, itt világítás és fűtés is volt. Ebben a helyiségben állt a malom védőszentje, Nepomuki Szent János szobra is, mécsessel, olvasóval és bibliával. Bevallom, csak e sorok írása közben értettem meg, miért volt olyan fontos édesapámnak, hogy egy kisebb, régi Nepomuki Szent János szobor álljon a nappaliban. Valahogy sosem mondta, miért, vagy csak én nem figyeltem a szavaira.
A hajómalmokon az élet nem volt könnyű, tavasszal és ősszel hideg volt, nyáron pedig meleg, állandó zaj (kelepelés) és porzás. Télen a hajómalom javításával, karbantartásával voltak elfoglalva a segédek, a későbbi Óbudai Hajógyár területén.
A malom be- és kikötéséhez (József-napon és András-napon) 10–12 olyan emberből álló csapatot kellett fogadni, akik értették a dolgukat. Malomhúzáskor mindig énekeltek, s a demizson is előkerült. Egy-egy körzet hajómalmai meghatározott helyeken és meghatározott rend szerint köthettek ki. Kapcsolataikat, kötelezettségeiket nemcsak a hatóságok, hanem a molnárok élő szokásjoga is szabályozta. Újlakon a XIX. században 30–50 molnármester lehetett egy időben.
A hajómalmok működésének fénykora az 1850-es, 1860-as évekre tehető. A gőzmalmok, illetve a hengerszék (műőrlés) megjelenése megnehezítette a molnárok helyzetét. A gőzerő és a hajózás nagyiramú fejlődése megpecsételte a hajómalmok sorsát.
23820