Keresés
rovatok
rovatok
város | 2015 nyár
Fotó: obuda.hu
Csontó Sándor
Egyszer volt egy színház
Nagy Bella játékának tapsolt Jókai Mór Óbudán
Hajdanán sokat vártak rá a kultúrát szerető óbudai polgárok, de csupán alig ötven esztendőn keresztül látogathatták saját színházukat. Azóta sincs Tháliának méltó hajléka Budának eme szegletén. Most elhúzzuk a függönyt, hogy röviden felelevenítsük a teátrum kezdetének regényes történetét.

A XIX. század második felétől nyaranta több vándorszíntársulat vendégszerepelt itt váltakozó sikerrel. A Duna partján, az óbudai hajóállomás közelében összeácsolt első, önálló színi alkalmatosságot Goldberger Imre építtette, és 1892. június 17-én nyitott meg. Vezetője Károlyi Lajos (1849–1926) színész – aki a saját pénzét is befektette – társulatával korábban már játszott néhányszor a Bródy kávéház nagytermében is (ma Szentendrei út 3.). Az Óbudai Színkör megnyitását követően és azt megelőzően is a helyi színház érdekében egyre-másra jelentek meg támogató cikkek a lapokban. „És íme, most egy magyar színtársulat képes e városrészben megélni, sőt a társulat igazgatója a saját pénzén épít magának egy fabódét, hogy legalább ne a kávéházban kelljen szorongania. Nem volna helyénvaló, ha az ügyet a főváros is felkarolná és legalább némi segítségben részesítené?” – írta akkoriban a Budai Hírlap. Az óhaj odafent meghallgattatott, ám a minimális szubvenció hamar elolvadt, és a direktorok – Rakodczay Pál, Halmay Imre és Hatvani Károly – egymásnak adták a kilincset, mert fennmaradni egyik sem tudott. Hiába volt színvonalas a műsor, ha a környékbeli közönség pártolását huzamosabb időn keresztül nem tudták megnyerni. A szemközti szemfényvesztő bódéba sokkal többet járt az óbudai hajósnép és katonaság, mint Thália templomába. Ám a magyar nyelvű színház előadásainak kétségtelenül üdvös hatása volt a további magyarosításra és a kultúra terjesztésére, hiszen az itt lakók többsége még valóban törte a nyelvet.

Az ezredévi ünnepségek lezajlása után elérkezett az idő az álmos Óbuda számára is egy állandó kőszínház felállítására, amit Serly Lajosnak köszönhettek. A közkedvelt és tehetséges zeneszerző és karmester 40 ezer forint tőkével valósította meg az óbudaiak vágyát, melyet a magyar vígjáték atyjáról, Kisfaludy Károlyról nevezett el.

„Ó-Buda, a főváros III. kerülete régtől fogva olyan része volt a fővárosnak, mintha nem is ide tartoznék, mintha tisztes korú, régi elhagyatott falu lenne. Egyedül a Duna-parti részén épült gyárak és malmok mutatták, hogy ott is élet lüktet. Annak a 30 ezret meghaladó embernek – bár nagyobb részüknek élete örök munkában telik – nem volt semmi szórakozó helyük, nem különösen olyan, a hol nemesebb élvezetekben lehetett volna részük. Nyelvük nagyobb részt német. Valami csudálatos német nyelvet használnak, melyet a született német meg sem ért, s bár az iskolákban a mai nemzedéket már magyarul tanítják, még a gyerekek is többnyire németül beszélnek. S ezen a helyen építették fel a Kisfaludy Színházat, a főváros ötödik állandó színházát.” (Vasárnapi Ujság, 1897. feb. 21.)

szinlap

A színházat a Duna-parthoz közel emelték (Lajos utca 111.), átalakítva egy régebben bőrgyári raktározásra szolgált nagyobb épületet, hogy az a teátrum céljaira alkalmas legyen. Az építést Serly maga végeztette, Bernthaler és Bayer fővárosi építészek tervei szerint. A színház két emelet magasságú rokokó homlokzata a folyó felé nézett, éppen szemben az Ybl Miklós-féle margitszigeti pompás fürdőépülettel. Középen egy fülkében állt Kisfaludy mellszobra, s fenn a párkányon a színészet három allegorikus alakja, Thália, Terpszikhoré és Musica fogta körül Óbuda címerét. A nagy előcsarnokból, ahol büfét is működtettek, jobbról-balról lépcső vezetett a páholyokhoz és az erkélyre. A nézőtéren 12 páholy és 400 vörös bársonnyal bevont karos tölgyfaszék fogadta a közönséget, míg az erkélyszékek mögött karzati ülő- és állóhelyek is voltak. A színház világítását villanyárammal oldották meg. A színpad előtti, félig lemélyített zenekari árokban 21 zenész tudott kényelmesen muzsikálni. Az összesen 70 tagú társulatot Serly a vidéki színészet jobb erőiből szervezte. Az 1897. február 20-i megnyitón a zenekar Lavotta János egyik művét játszotta, Prém József prológusát Salamon Katica szavalta el, ezután a színház személyzete a Himnuszt énekelte, majd Kisfaludy Károly Vígjáték című egyfelvonásosa és Suppé Felsőbb lányok című két felvonásos operettje került színre.

A színház műsorát kezdetben leginkább népszínművek, operettek, klasszikus és kortárs drámák jellemezték, a későbbiekben egyre inkább a szórakoztató művek, zenés vígjátékok, bohózatok váltották fel.

Csergő Hugó, a Fővárosi Lapok vasárnapi mellékletében így írt az örömteli indulást követően: „Annál nagyobb Serly érdeme, annál önzetlenebb az ő vállalkozása, mellyel nagy erkölcsi és anyagi áldozatok árán, sok ambícióval, imponáló bátorsággal teremtett a magyar művészetnek állandó templomot ott, ahol bár a legnagyobb szükséget pótolja, egyszer s mind üzleti szempontból a legkedvezőtlenebb talaj kínálkozik rája. …” Milyen igaza volt a zsurnalisztának, mert egy év sem múlt el, és Serly sajnos csődöt jelentett, meghirdette „hálátlan gyermekét”, és kivándorolt az országból: „A Duna-parton épült Kisfaludy Színház telkestül együtt tehermentesen eladó. Csekély költséggel könnyen átalakítható lakó-vagy bérházzá. Gyönyörű kilátás az ablakokból a Gellérthegyig és az újpesti hídig. Szemben van a Margitszigettel, és a közvetlen közelében fog épülni a főváros hetedik hídja.” Az óbudai színház legnagyobb sikereit talán Kövessy Albert igazgatása idején érte el 1899-ben. Amikor Goldfaden Sulamith című operáját Kövessy héber eredetiből lefordította, és magyar színpadra alkalmazta, a darabot százszor játszották egyfolytában az óbudai polgárok tapsviharaitól kísérve. A „nagy szám” mégis az volt, ahogyan Nagy Bellának – szerelmének, majdani feleségének – játékát nézte az egyik páholyból mélabús, kék szemével az „írófejedelem” Jókai Mór. A számos hullámvölgyet megért intézmény a második világháborúban súlyosan megsérült, és pusztulásáig nem egyszer került a csőd szélére. „Híd nélkül a holtak városa marad Óbuda” – írta Krúdy Gyula, és valóban a városrészt csak az 1950-ben átadott Árpád híd kapcsolta be igazán Budapest vérkeringésébe. A színházat a Haladás című lapban Kristóf Károly így búcsúztatta: „Az óbudai átkozott vár. A lebontott Kisfaludy Színház élete és halála. … Vidáman csilingel az 5-ös villamos a Bécsi úton, majd bekanyarodik a Lajos utcába. Lajos utca 111. Kis földszintes ház. Bemegyünk a főkapuján s a hosszú udvaron át eljutunk a Kisfaludy Színház egykori épületének a helyére. A színészek ezen az udvaron keresztül közlekedtek az öltözők felé. Nincs már öltöző, nincs már színház, de mégis van valami, ami Thália egykori hajlékára emlékeztet. Az egyik kőkerítés oldalán halvány festéknyomok. Ez a fal volt a színpad jobb oldala. Most csak kőtörmelékek maradtak az épület helyén.” Telkén ma egy az 1970-es évek elején felhúzott tízemeletes panelházban családi színjátékok tucatjai zajlanak. Vajon van-e emléktáblája a régi színháznak, vagy Serlynek utcája Óbudán? Mert megérdemelnék.

(Forrás: Színháztörténeti Füzetek 80. Óbudai Kisfaludy Színház 1892-1934. Szerk: Alpár Ágnes.
Képek forrása: Színháztörténeti Intézet, egykor.hu, szerző)

Kisfaludy szinhaz tarsulata 1920 k

Serly LajosSerly Lajos (Pozsony, 1855 – New York, 1939) a maga erejéből lett sikeres karmester és zeneszerző. Már pozsonyi gimnazistaként zenekart szervezett. Az Országos Zeneakadémia elvégzése után Brassóban, 1880-ban pedig Berlinben volt dirigens. Hosszabb ideig karmestere volt a Kolozsvári Nemzeti Színháznak, majd a pesti Népszínháznak. Később ismét külföldre ment, huzamosabb ideig Párizsban élt, ahol több szerzeménye is megjelent. 1896-ban, az ezredévi kiállítás ideje alatt egy nagy ének- és zenekart toborzott össze, mely Ős-Budavárában különösen a régi magyar zene- és énekművek előadásával aratott nagy sikert. Blaha Lujza legkedvesebb muzsikusa volt. Miután teljes vagyonát beleölte a Kisfaludy Színházba, ami befuccsolt, Londonba emigrált, és a néprajzi kiállítás területén dirigálta 69 tagú zenekarát. 1905-ben, ötvenéves korában kivándorolt Amerikába, ahol 1914-ben magyar színtársulatot szervezett. Serly Lajos több operetthez írt zenét és számos népszínműhöz dalokat. Fia, Serly Tibor szintén kitűnő zeneszerző, Bartók Béla barátja lett, ő fejezte be Bartók III. zongoraversenyét.