Keresés
rovatok
rovatok
város | 2016 ősz
Fotó: Szász Marcell
Szekeres P. Mónika
Falu a panel árnyékában
A Szent József Ház Békásmegyer-Ófalu szíve
Békásmegyerre évtizedek óta úgy gondolunk, mint hatalmas toronyházak tömegére, ahova nem is látogatunk el, hacsak nem akad valami dolgunk ott. Pedig a panelerdő tövében egy több száz éves falu virul, amely nemcsak gyönyörű házaival, hanem eleven közösségi életével is vonzó lakóhely, és látnivalónak sem utolsó.

A csend és a környező kertek illata… úgy érzem magam, mintha legalább száz kilométerre Budapesttől üldö­gélnék a kisvendéglő teraszán. Pedig csak húszpercnyi hévútra vagyok a Batthyány tértől. Gallai Máté ófalui lokálpatrióta invitált meg, hogy töltsek egy délutánt Békásmegyer-Ófaluban.

– A fővárosban valóban kuriózumnak számít, hogy egy egész negyed megőrizze eredeti, falusi jellegét. Békásmegyer első említése 1368-ból való, a terület ekkori tulajdonosai az óbudai apácák voltak – meséli a település történetét Máté. – A falu a török hódoltság végére, a XVII. század második felére szinte teljesen elpusztult. Az 1740-es évek körül kezdték német telepesekkel ismét benépesíteni, és hamarosan virágzó községet építettek itt. Az épen maradt parasztházak, köztük négy műemlék és az utcák ennek a kornak az arculatát idézik. Arra is büszkék vagyunk, hogy a tudomásunk szerint az egyetlen magánkézben lévő budapesti műemlékház szintén Ófalut gazdagítja.

 

Falurombolás és elűzetés

Persze, ez az arculat is sokat változott. Amit az évszázadok megőriztek, azt a huszadik század néhány tíz év alatt szétrombolta. Ám ezúttal senki ne gondoljon a II. világháború kegyetlen pusztítására! A fővárosra záporozó bombatámadásoknak, szinte a csodával határos módon, Békásmegyeren egyetlen kápolna esett áldozatul. A többi hatot az ötvenes években dózerolták el.

– A sváb falu otthonainak igazi megsemmisítése még hátra volt: az a hetvenes évek panelprogramja során történt meg, ekkor épült Békásmegyer óriási lakótelepe – folytatja Máté. – Ófalu Fő utcájának egyik oldalát, házak sokaságát tették a földdel egyenlővé, hogy helyet adjanak a szovjet mintára készülő házgyári lakásoknak, egészen a Dunáig, még a mocsár területét is bekebelezve. Békásmegyer nevében is őrzi egykori természeti környezetének emlékét: a környező települések lakói állítólag nem tudtak az itt élő békahadak soha sem halkuló kuruttyolásától aludni. Ezt a területet törmelékkel és sittel töltötték fel, ma is ezen áll a lakótelep.

– A németajkúak háború utáni kitelepítése Békásmegyer svábságát sem kímélte. A háromezer lelket számláló sváb közösség kétharmadát Németországba toloncolták 1946-ban – idézi fel Gallai Máté a sorstragédiát.

– Kétezer, magát magyarnak valló, háromszáz éve magyar gyökerekkel rendelkező honfitársunkat terelték marhavagonokba. A szétszakított családok itthon maradottjai a lakótelep-építést megelőző faluromboláskor veszítették el házaikat, és a főváros különböző kerületeiben szétszórt panellakásokba kényszerültek költözni, a korábbitól teljesen idegen életformára ítélve. Mi itt, ebben a mesterségesen szétzilált, gyökértelenné tett faluban kezdtünk az új évezredben közösséget építeni…

 

Mezítlábas Nagybánya Békásmegyeren

Az ötvenes években a megbízhatatlannak ítélt művészektől, értelmiségiektől – belső emigrációba kényszerítve őket – igyekeztek megszabadulni. Így került Kassák Lajos Békásmegyerre, ahol egy kitelepített család házát utalták ki neki.

– Ám az akkori hatalom elszámította magát – meséli Máté. – A hallgatásra ítélt Kassák művészbarátait maga köré gyűjtve, köztük a szintén itt élő Gadányi Jenő festő-grafikust, valódi szellemi műhelyt alapított. „Mezítlábas Nagybánya”, csak így emlegetik művészettörténészek az akkori Ófalut, utalva arra, hogy Kassákék a legendás nagybányai festőiskola hagyományait folytatták, amely a modern magyar festészet bölcsője volt. „Hogy ne kelljen meghasonlanom a külvilággal, nyugtalan energiáimnak ismét a festészet adott kiélhetési lehetőséget” – így ír Kassák a Békásmegyeren töltött nyolc évről. Egykori otthonát a Kőbányai utcában ma is lakják.

Ófalu népe tehát megpróbáltatásai ellenére is mindig helytállt emberségből, befogadta és közösséget vállalt a számkivetettekkel.

Plébánosaik példája is erre kötelezi őket: Heisenberg Richárd atya 1946-ban nem hagyta magára a nyáját a szülőföldről való elűzetéskor, maga is beszállt a Németországba induló vagonok egyikébe, hogy híveivel tartson. A szent hivatalban Zámolyi László plébános követte, aki 47 esztendőn át szolgálta a közösséget, ő több börtönből szabadult paptestvérének adott otthont. A hatalom által „száműzött” művésznek, Wrabel Sándornak szintén ő segített. Az ’56-os forradalom és szabadságharc festőjeként emlegetett alkotó Radnóti Miklós halála című festménye és a forradalmat ábrázoló grafikasorozata miatt állandó zaklatásoktól, majd mellőzéstől sújtva Ófalu plébániáján lelt menedékre.

 

Szent József és a jóga

„A bújtatást, az anyagi és erkölcsi támogatást képekkel hálálta meg.” Ez a mondat már az ófalui Szent József Ház Wrabel-termében olvasható, ahol állandó kiállítással emlékeznek a külföldön elismert, hazájában perifériára szorított festőóriásra. A minigaléria azonban nemcsak főhajtás Wrabel Sándor zsenije előtt, az itt látható alkotások művészettörténeti különlegességnek is számítanak, ugyanis még a munkásságát jól ismerő szakértők sem találkozhattak velük korábban. Ezen művek közül a békásmegyeriek számára talán a legbecsesebb Zámolyi László plébános portréja és a mester önarcképe.

– Ahogyan az már lenni szokott, egy különleges sorsú művész alkotásainak is megvan a maguk különleges sorsa – mondja Máté, ahogyan körbesétálunk a teremben. – A nélkülözés éveiben Wrabel olykor dióbélből készített festékkel, farostlemezre kényszerült festeni, s képei sokáig a plébánia padlásán hevertek a porban. Aztán az özvegye, Dr. Gulla Etelka összegyűjtötte és elvitte őket. Majd egy év múlva újra megjelent, hozta a festményeket, valamennyit restaurálva, bekeretezve, s a plébániának adományozta a műveket.

– Elnézést kérek a kisebb felfordulásért, holnap baba-mama klub lesz – mutat körbe Máté a teremben, az összetolt bútorokon.

Merthogy a Szent József Ház – azaz az Ófalu szíve, ahogyan találóan fogalmazott egy helybéli – nemcsak az emlékezet őrzője, hanem a jelen szolgálója is. Hiszen jól megfér itt például a mesekuckó – bábsimogatással, maszatolással – a könyvbemutatókkal és időszaki képzőművészeti kiállításokkal.

De mediátor is várja a családi vagy iskolai konfliktusaikkal egyedül megbirkózni nem tudókat, ahogyan a Születés Hete rendezvény és újabban hatha jóga tanfolyam is helyet kap a Szent József Házban. A közös munkára, amelynek e sokszínű kulturális élet is a gyümölcse, Máté először itt lakó barátait hívta meg, majd egyesületet is alapítottak céljaik megvalósításához.

 

Petőfi körtefája

– A Szent József Ház valahogyan mindig közösséget tudott maga köré gyűjteni. Anno a falu svábjai azzal a céllal építtették és adományozták a plébániának, hogy iskola működjön itt, és még az államosítás után is akként funkcionált, de aztán az enyészeté lett – idézi fel Máté az 1865-ből való romantikus stílusú épület történetét. – Tizenöt éve, amikor elhatároztuk, hogy helyrehozzuk, egy kicsit mi magunk is kilátástalan küldetésnek láttuk, annyira rossz állapotban volt. A padláson bokrok nőttek, egyszer alattam is beszakadt, az egyik lábam beszorult a mennyezeten tátongó lyukba, úgy kellett kihalászni… De azért csak haladtunk: még nem volt se ajtónk, se ablakunk, amikor adventkor már karácsonyi vásárt és koncertet tartottunk itt. A ház megint csodát tett: nemcsak közös teret adott nekünk, hanem a közös munkálkodás során valamennyiünkben megszületett az együvé tartozás érzése is. Innen már nem volt megállás, egyik feladat hozta a másikat, vagy ha éppen nem, akkor valaki egy újabb ötlettel állt élő.

– Tenk László festőművészt kiállítással köszöntöttük a hetvenedik születésnapján, amelyre ellátogatott hozzánk Szarvas József színművész is. Tudtam, hogy a Tündérkert-mozgalom elkötelezett híve, amely iránt magam is nagyon érdeklődtem, így odaléptem hozzá: „Jóska, van egy perced?” Aztán az egy percből három és félórás beszélgetés lett – emlékezik vissza Máté, hogyan is született Tündérkert az óriási lakótelep árnyékában.

Bevallom, korábban nem tudtam, mit is jelent a huszonegyedik században tündérkertet telepíteni, később azonban megismerhettem Kovács Gyula kezdeményezését. A pórszombati erdész elhatározta, megmenti a kipusztulástól a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáit: amolyan génbankot hozott létre. Kevesen tudják, hogy csak ősi körtefajokból legalább hatszázféle létezik.

– A fővárosban mi alapítottunk először Tündérkertet – büszkélkedik teljes joggal Máté, amikor körbekísér a Szent József Ház melletti gyümölcsösben. – Itt minden fának külön története van, s mindegyiket örökbe fogadta valaki.

Így ültettünk mi például batur almafát, amely a Kárpát-medence egyik legrégebbi almafajtája, és nevelünk egy példányt Petőfi körtefájából is.

Ez annak a székelykeresztúri fának a leszármazottja, amely a legenda szerint árnyékot adott a poétának utolsó költeménye születésekor. Megható, ahogyan megfigyelhetjük, amint a kicsiny vesszőből fa növekszik, s egy almányi termésről már be is számolhatunk. A Tündérkertben sétálva mutatja Máté az egész Ófalut behálózó vízelvezető árokrendszert, amely hajdan megoldotta az esővíz elvezetését. Ezért minden telektulajdonost arra biztattunk, keresse meg ő is kertjében a régi árkot, tisztítsa ki. A régi tudás így szolgálja a modern kor emberét.

Gallai Máté

– Közösségi kertünket is igen szeretjük – mutatja Máté a következő utcában a termetes cukkinikat és az érett paradicsomoktól pirosló palántákat. – Ez nem felülről szerveződött, ezt a falu legaktívabb civil szervezete, az Óbor-kör kezdte el, és működteti a mai napig. Itt, a közös kertben segítséget kap bárki, hogy megtanulja a kertészkedés fogásait, teljes családok csatlakoztak már. Éppen ezért nagyon elkeserítő volt szembesülni a ténnyel, amikor valaki megelőzte a gazdálkodó családokat, és lelopta a kert termését. Ekkor határozták el a kert művelői, hogy elektromos csősszel, azaz kamerával védik meg a közösségi kertet. Mert valljuk, a helyi problémákat helyben kell megoldani. Ugyanezen elv alapján igyekszünk az egykori kamionparkoló helyén létrehozott játszótér és a pihenőpark kapcsán a szomszédos családi házak tulajdonosaival is egyeztetni.

– Tanulunk egymástól, és tanulunk egymás mellett élni. Tudom, ha egyszerre húsz-huszonöt kisangyal hancúrozik, vagy egy falka kamasz focizik önfeledten, azt nem mindig boldogság a szomszédos kertben pihenve hallgatni – mondja Máté, ezért lerövidítették a nyitvatartási időt, a focipályát hálóval fedték be – így védekezve az átrepülő labdák ellen –, és megemelt kerítésekkel igyekeznek biztosítani a környékbeliek nyugalmát.

 

Budapest legrégebbi működő orgonája szól a Szent József templomban

– Pedig nem is ide épült – mutat rá Máté. – Ezt a hangszert 1792-ben vásárolták, s hogy ide beférjen, egész egyszerűen derékban kettéfűrészelték. Hányattatott sorsa ellenére Budapest legrégebbi működőképes orgonája szépen szól értő kezekben. Templomunk másik büszkesége Szent Flórián, Óbuda védőszentjének képe, amelyen a naiv festő az 1891-es békásmegyeri tűzvészt örökíti meg. (Nyomtatott kiadásunkban ezt az évszámot tévesen jelentettük meg. Köszönjük Palásthy Józsefnek, hogy felhívta rá a figyelmünket. – szerk.) Nemcsak művészettörténeti, hanem helytörténeti kincs is, hiszen szépen ábrázolja a korabeli házak, utcák elhelyezkedését.

Fotó: Mátray Gábor

Mit keres Boldog Salamon Békásmegyeren?

Korábbi bűneit őszintén megbánó, és hátralévő életét az elesettek megsegítésének szentelő Árpád-házi királyunkról kapta nevét a Czakó Gábor író által alapított egyesület, amely 2001 óta váltja valóra a cikkben említett csodákat. A Boldog Salamon Kör, amelynek elnöke Gallai Máté, tizenöt éves működése során az önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával újította fel a plébániatemplom orgonáját, mentette meg a teljes pusztulástól a műemléképület Szent József Házat, és üzemelteti is azóta. Szintén a „Salamonosok” álmodták, tervezték meg és önkormányzati támogatással hozták létre a kétezer négyzetméteres játszóteret és pihenőparkot, Budapest első Tündérkertjét, és a T-Art Alapítvánnyal együtt számtalan kiállítást, hangversenyt, kulturális programot, falunapot, adventi vásárt, közösségi eseményt szerveztek.

2015-ben a Balázs Lajos Óbudai Civil Díjat a Boldog Salamon Körnek ítélte oda az Önkormányzat képviselő-testülete. Az indokolás többek között arra hivatkozott, hogy az egyesület tagjai aktívan részt vesznek a városrész civil életében, és jó kapcsolatot ápolnak más helyi szervezetekkel.

Gallai Máté beszélgetésünk során maga is többször említette közös munkájukat az Óbor-kör Kulturális és Környezetvédelmi Egyesülettel. Barátságuk, összefogásuk érthető, elég ehhez csak az Óbor-kör jelmondatát idéznünk: „Élő kultúra, élhető világban.”

– A templom mellett álló eklektikus plébániához pedig különleges emlékek fűznek, ugyanis kamasz koromat töltöttem itt. Volt idő, hogy nem volt plébánosunk, és az akkori plébániai kormányzó megbízott bennünk, szüleink szintén, így szinte itt laktunk, és a barátaimmal felejthetetlen éveket tölthettünk a plébánián. Így találkozhattam például elsők között a padláson az elfeledett, a későbbi állandó Wrabel-kiállítás képeivel. Talán innen ez az erős kötődés Ófaluhoz, és persze onnan is, hogy három hónapos korom óta élek Békásmegyeren.

 

Betemetett stációk

– Sokat elértünk, élvezzük is, de azért még mindig nem kell azon gondolkodnunk, milyen hobbit válasszunk – mondja Máté. – Ilyen feladat, egyben fájdalmas korrajz a békásmegyeri keresztút története is. A kálvária 1897-ben a helyi lakosok kezdeményezésére és adományaiból állíttatott fel. A kádári időkben, 1962-ben a Kálvária-hegy új tulajdonosa, az Óbudai Téglagyár ledöntette a három keresztet, azokat helyben elásták, majd a gyárban keletkező agyagot egy hosszú szállító szalagon a keresztek helyére, a domb tetejére szórták. A stációk tégláit széthordták, és házakba, disznóólakba építették be. A bronzöntvényeket, amelyek a keresztút jeleneteit ábrázolták, szintén széthordták. A kő timpanonok közül többet sikerült megmentenünk, s következő tervünk, hogy a hegy gyomrába temetett kőkereszteket megkeressük. Helyükön most egy fából ácsolt feszület áll, a hívek maguk készítették.

Annak, hogy a fenti történetek nem merültek feledésbe, hogy a közösségi élet itt oly eleven és gazdag, oroszlánrésze van vendéglátómnak, Gallai Máténak.

A fiatal, háromgyerekes édesapa családja és munkája mellett a motorja Békásmegyer-Ófalu színes hétköznapjainak és varázslatos ünnepeinek. Amikor többször is arról kérdeztem, hogyan bírja idővel, energiával és kedvvel, azt vártam, a közösség erejéről, az elvégzett munka öröméről vagy valami hasonló fennkölt, kevéssé megfoghatóról beszél majd, ám mosolyogva azt válaszolta:

– Akkora bulik vannak itt! Szinte mindenhez kapcsolódik valami vidám emlékünk. Amikor például nekiláttunk, hogy a kálvária megmaradt nyolc, darabonként háromszáz kilós timpanonjait az Óbor-körrel lementsük a Kálvária hegyről, tanácstalanul álltuk körül a kőtömböket, hisz a háromszög alakú kőóriások sehogy sem akartak szépen, hordóként legurulni. Végül valamelyikünk felvetette, hogy kéne valami, amin leszánkóztathatnánk a kőtömböket, erre Zsolt barátom szó nélkül eltűnt, és pár percen belül megjelent egy, a helyszínen talált karosszéria darabbal a kezében, amit a szemétdombon talált. De igen emlékezetes volt az első közösségi disznóvágásunk is a helyi kultúra fellegvára, a Szent József Ház udvarán, ott is pörzsöltünk, és maga a plébános úr szúrta le a malacot!