– Nem látom a Törpét, már három napja nem járt erre – tűnődött Pofapénz. – Csak nincs valami baja?

– Biztos jobb dolga van, mint a Gutentág rúgásait tűrni – vélte Burma.

– Csak igen kicsiket rúgok – védekezett a kiérdemesült csónakházi gondnok. – Meg sem érzi. És hatszor akkorákat rúg vissza.

– Ha hatszor akkora is, mégis csak törpe-rúgás – nyilatkoztatta ki Balogh Tamás. – Elüldözted, ez az igazság.

– Meg kéne keresnetek – szólt közbe Tóbi, a csapos. – Amíg keresitek, nem rontjátok itt a levegőt. Meg nem veszitek el a helyet a fizető vendégek elől.

– Mi is fizető vendégek vagyunk – sértődött meg Burma. – Mi vagyunk a rendes üzletmeneted, belőlünk élsz!

– Ha te ezt nevezed életnek – vonult vissza Tóbi –, de tényleg megkereshetnétek.

– Biztos a barátainál dekkol – szólalt meg a Rabbi, aki eddig valami fekete könyvbe temetkezett, vagy breviárium volt, vagy nem. – Elbújt a meleg elől.

– Rajtunk kívül nincsenek barátai – legyintett rá Gutentág. – A cirkuszosok is kihaltak mellőle. Így az is kizárt, hogy valami alkalmi fellépésre hívnák.

– Arra egyébként sem ment volna a dobja nélkül – tűnődött el Balogh Tamás. – Az meg ott porosodik a mi biciklitárolónkban. A trombitáját meg elcserélte, három kannásra, úgy éljek.

– Kettőre – helyesbített Burma –, s abból is tartoznak még neki eggyel.

– Rosszul tudod – morrant fel Gutentág. – Elküldték neki a Sunyával, csak a kanna valahogy elkallódott útközben.

– Igen, ezek a kannák igen császkálósak – vigyorgott Pofapénz. – Mondják, a Vakegér pincéjéből is elcsámborog egy-egy. Főleg a muskotályosok.

– Rágalom! – vörösödött el Balogh Tamás, és halkan hozzátette: – Nincs azokban a pincékben már egy kortynyi bor sem, csupa liszt, cukor, tejpor, ilyesmi…

– Jól körülnéztél – vigyorodott el Gutentág. – És a Törpe sem volt ott…

– Mit keresett volna ott a Törpe? – csodálkozott Balogh Tamás.

– Hát őt keressük, nem? – szólt bele az emelkedett diskurzusba a Rabbi

– Ja, persze, keressük őt – szégyellte el magát Burma. – Már indulunk is.

– Csoportokra oszlunk – tervezte Pofapénz. – Én a környéket nézem át, velem jöhet a Sunya, a Rabbi, esetleg Gutentág.

– Én a partra megyek – rázta fejét a hajdani csónakházas. – Helyettem menjen veled a Tanárúr, esetleg a Tóbi.

– Nem hagyhatom itt az üzletet – tiltakozott a csapos. – Elegen lesznek ők hárman, seperc alatt bejárják a telepet, nagyobb meló lesz a part végigvizsgálása.

– Arra én vezetem a csapatot – értett egyet Gutentág. – Felmegyünk a busszal a Pünkösdfürdőig, és visszagyalogolunk az összekötő hídig. Mindenhová benézünk, érdeklődünk, valaki csak látta.

– És szomjan sem halunk útközben – csillant fel Balogh Tamás szeme. – Én veled tartok, gondolom, Burma lesz a harmadik.

– Egy árva vasam sincs – hűtötte le az alig titkolt reményt a hajdani filmes. – Rossz lóra teszel.

– Akkor jöjjön a Tanárúr – forgott tovább Balogh Tamás esze.

– Ő a harmadik csapatot vezeti – intézkedett Pofapénz. – Kinek nincs még bandája?

Kiderült, hogy nincsenek többen, vagy átigazol valaki Tanárúrhoz, hogy ne maradjon egyedül, vagy csak két csapat indul a Törpe keresésére. Szerencsére épp betoppant a Lovas Tóni, nyomában a Stabillal.

– Jöttök velünk Törpe-vadászatra! – csapott le rájuk Gutentág. – Igyátok meg, amit akartatok, aztán már indulhattok is a Tanárúrral.

– Nekem sürgős dolgom van – védekezett Lovas Tóni.

– Egy frászt van dolgod – torkolta le Stabil. – Épp az előbb mondtad, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal.

Egy-kettőre megismerkedtek a feladattal, és épp a kelletlenkedő Tóninak támadt nagy ötlete.

– Egy perc, hazaugrom a Báróért, az ő szimata aranyat ér – ajánlotta.

– Balogh Tamás elkísér – vágta rá Pofapénz.

– Nem akarok meglépni, kikérem magamnak! – háborodott fel Lovas Tóni.

– Nem is gondoltam erre, hiszen még nem ittál semmit – nyugtatta meg Pofapénz. – Csak a Balogh Tamás biciklitárolójában van a Törpe néhány holmija, azokról vehet szimatot a Báród. Míg megfordultok, kérünk nektek egy fröccsöt.

– Nekem muskotályosat – pontosította a szándékot Balogh Tamás.

– A kutyátok persze kívül marad – tette hozzá a miheztartás végett Tóbi, bár tudta, hogy hiába.

– Ma már a Fő téri múzeum is kutyabarát – röhögött Gutentág –, mi is haladunk a korral.

Tóbi kiosztotta az italokat, kinek mi járt, kikészítette a kutyások fröccseit is, s nem fogyott el még senki adagja, amikor megérkezett a hatalmas farkaskutya, nyomában a két önkéntessel.

– Én sosem iszom cukorral a kávét – jutott eszébe a Rabbinak. – Tóbi, a felgyülemlett kockacukraimat add a kutyának!

– Te még sohasem ittál nálam kávét – védekezett Tóbi, de rápillantva a nagy farkcsóválással közeledő kutyára, további kifogások nélkül nyúlt a cukros doboz után.

– Elhoztuk azt a rongyot, amivel a Törpe meg szokta törölgetni a homlokát játék közben – dicsekedett Balogh Tamás. – Ha a Bárónak az úton kimenne a szag az orrából. Mondjuk a cukortól.

Burma eddig szokatlanul csendes volt, de most felcsattant.

– Mindenfélére van időtök, isztok, kutyáztok, fecsegtek, közben a szegény Törpe meg elveszve szenved valahol. Szép kis barátok vagyunk! Na, induljunk, de azonnal!

Elsőnek Pofapénz csapata szedte össze magát. Egy perc múlva már ott ácsorogtak az optikus előtt, ahol Eszter dolgozott.

– Mi ésszel kezdjük a keresést – magyarázta a várományos totókirály. – A feleségem felhívja a központi ágynyilvántartót, a mentőket, a rendőröket, hogy nem vitték-e be valahova azt a félnótást. Ez beletelik egy fél órába. Addig érdeklődünk a Kispókban, a Szomjas Pókban, meg a boltokban. Sunya elszaladhat a pléhgombába is, hátha a Deszkamari vagy a Manöken hallott róla valamit.

Így is lett. A pléhgombában hetek óta nem látták a Törpét, a Kispókba sosem járt, a Szomjas Pókba egy hete benézett, de le se ült… A boltosok is csak a fejüket csóválták. Néha bejön kenyérért, parizerért, de a héten még nem jelentkezett. Eszter sem jutott eredményre a telefonokkal. Sehova se szállítottak be egy kistermetű egyént.

– Marad a kulimunka – sóhajtott a Rabbi. – Most szólítsunk meg minden járókelőt?

– Körbejárjuk a lakótelepet, aztán a családi házak környékét, mondjuk az Emőd utcáig – tervezgette Sunya. – Talán még egy tárcára is találhatunk, ha Törpére nem is…

Gutentágék buszra szálltak, és kimentek egészen a pünkösdfürdői strandig. A kanyarban igen nagy csábítást jelentett a három kocsma, de megállták (Balogh Tamás nagy bánatára), valóban csak érdeklődtek, Burmának ismerősei is voltak az egyikben, őket alaposabban kifaggatták, de senki sem látta a „dobost” a napokban, sem azok, akik ismerték, sem azok, akiknek csak a feltűnő termete miatt kellett volna rá emlékezni.

– Na, akkor séta a hídig – vezényelte Gutentág. – Itt hazai terepen mozog az az eszenagy, biztos tud róla valaki.

– Ti nem vagytok szomjasak? – sóhajtozott Balogh Tamás. – Iszogatás közben jobban megered az emberek nyelve…

– A te iszogatásodtól legfeljebb a Bözse nyelve ered meg – intette le Burma. – Egyet iszunk majd, annyira futja, de majd lejjebb, a Golyós körül. Addig csak kérdezgetünk.

Errefelé majdnem mindenkit ismertek, legalábbis látásból, és majdnem mindenki ismerte őket. A Törpét sokan látták, de kiderült, hogy senki sem az utóbbi három napban.

A Fellini kultúrbisztróban már-már nyomra bukkantak.

– Igen, itt járt a kicsi ember, nálunk nézte meg Fellinitől a Bohócokat, tudják, azt a videófilmet, kommentálta is rendesen, többször le kellett pisszegnem – magyarázta Burmának a szervezőlány. – Az volt az érdekes, hogy a szereplők nagy részét személyesen ismerte, azt állította, együtt lépett fel velük.

– Nem hazudott – sóhajtott Burma. – Világhírű zenebohóc volt.

– Persze, néha megeredt a fantáziája, nekem mesélte, hogy az az olasz pasas, aki erről a kocsmáról kapta a nevét,  őt is felkérte a filmjéhez, de nem engedték át a vasfüggönyön. Persze, akkor már rég nem volt vasfüggöny! – Balogh Tamás belelendült volna a magyarázatba, de Gutentág leállította.

– Nem adta a nevét ahhoz a mozihoz, ő azt szerette volna, ha a Burma csinál róla filmet, csak róla, senki másról.

– Maga rendező? – csodálkozott a lány.

– Voltam az is – bólintott Burma. – De most csak Törpe-kereső vagyok. Mikor is nézték azt a filmet?

A lány belenézett a papírjaiba.

– Pontosan egy hete, igen, pontosan…

– Hát akkor még javában megvolt – legyintett Gutentág. – Menjünk tovább.

Fogyott az út, fogyott a remény. Nemcsak a golyósban ittak egyet (Burma számlájára), hanem az Evezősben is (Gutentág jóvoltából), s ha nem száz embert kérdeztek meg, egyet sem. Hiába, hiába.

– Még menjünk ki a Nánásira, a napközi-otthonos iszodába – javasolta Balogh Tamás. – Ott talán még van hitelem, és izé… A Törpe is szívesen forgolódik a Fruzsi körül. Leszedi az asztalokat, néha kap egy felest.

– Menjünk – adta meg magát Burma. – Meg biztos lesznek ott ismerősök.

Olyan ismerősök üldögéltek odabenn, akikre nem számítottak. Pofapénz, a Rabbi és Sunya üldögélt három üres pohár mögött.

– Na, ti szépen keresitek a Törpét! – förmedt rájuk Gutentág.

– Keresik ők – vette védelmébe a csapatot Fruzsi. – Mindenki keresi a Törpét. Az előbb átszaladtam a kisboltba valamiért, hát nem a Tanárúrral találkoztam, meg két haverotokkal? Egy marha nagy kutya vonszolta őket… Kérdeztem, mi van, csak azt felelték, keressük a Törpét, ha látod, szólj neki…

–       Ha valaki megtalálja, a Báró lesz az – dünnyögte Balogh Tamás. – Erre ihatnánk is egyet.

– Még utoljára felírom – sóhajtott Fruzsi. – Utoljára, világos?

Tanárúrra osztották a kutyavezető megtisztelő feladatát. Lovas Anti inkább átadta, mint hogy hallgassa a Stabil gúnyolódását, mert bizony a kutya nemigen hallgatott a gazdájára.

– Szagot fogott – magyarázta. – Ilyenkor nem ismer se istent, se embert.

– Szagot? – figyelt fel Tanárúr. – Talán a Törpéét?

– Vagy egy jóképű szukáét – vélte Stabil.

– Hagyjuk, hogy vezessen – szólt rájuk az öreg tanár. – Nem veszítünk semmit.

Kiértek a part közelébe, a bontási területre, ahol majd nemsokára a kacsalábon forgó házak épülnek.

– Mit keresne ilyen messze a faháztól? – zsörtölődött Stabil.

– Erre lakik – válaszolt Lovas Tóni. – Azt hittem, tudjátok.

– A Törpe sokfelé lakik és sehol sem, csövezhet épp erre – gondolkodott el Tanárúr. – De ezt mondhattad volna öt kilométerrel ezelőtt is.

– Van itt egy elhagyott felvonulási épület, olyan kunyhóféle – magyarázta Tóni. – Amikor azok a ménkű melegek voltak, oda bújt be a nap elől, aztán most a hűvösben is jó szolgálatot tehet neki.

Már ott is voltak. Báró diadalmasan csaholt, ők meg átmásztak a hevenyészett kerítésen. Ott állt a viskó, de a bejárata elé cementes zsákokat raktak, vagy tízet, szépen, egymásra.

– Hát, ha volt is itt, most nemigen van – csóválta a fejét Stabil.

– Egyet azért dörömbölhetünk – Tanárúr jobban bízott a kutya szimatában.

Dörömböltek egyet, kiabáltak is, kettőt.

Halk nyöszörgés hallatszott odabentről.

Tóni és Stabil egy perc alatt odébb rakta a zsákokat, kinyílott az ajtó. Egy igen megviselt Törpe tántorgott ki rajta.

– Na, te jól elvesztél – kereste a szavakat Stabil.

– Dehogy vesztem el, én végig megvoltam – vigyorodott el a Törpe. – De a sánta Zupás trógerei idehordtak valamit az ajtómba. Látom, cement. Ügyes. Majd a Gutentág jól bokán rúgja őket.

Az első kocsmában Törpe megkapta a gyorssegélyt, egy kis szilva, egy nagy ásványvíz, két szendvics – máris visszatért a színe. Indulhattak vissza a faházba.

– Hé, Törpe! – szóltak utánuk innen is, onnan is. – Mindenki téged keres! A Rabbi, a Balogh Tamás, a Burma, a Sunya, a Gutentág, még a Pofapénz is. Igen beindultak, jobb, ha elbújsz előlük.

– Jó, hogy vannak az embernek barátai – vigyorodott el a Törpe.