Keresés
rovatok
játssz! | 2016 nyár
Fotó: Perlitzy Géza illusztrációja
Hajlik Gábor: Bridzs Európa-bajnokság Budapesten
Fantasztikus magyar siker a budapesti bridzs Európa-bajnokságon! Így szerettem volna kezdeni ezt a beszámolót, de sajnos a remélt siker elmaradt. A nyílt versenyben a magyar csapat az utolsó fordulóig esélyes volt, hogy az első hatba kerüljön, s ezzel kivívja a jogot, hogy a jövő évi világbajnokságon induljon. Az utolsó fordulóban azonban kikapott a görögöktől, és csak a tizenegyedik helyen végzett. De nézzük az előzményeket!

Június 16–25. között Budapesten rendezték meg az 53. Bridzs Európa-bajnokságot. Ez már a negyedik világverseny volt, melyet Magyarországon rendeztek.

Az idei Európa-bajnokságot a Groupama Arénában rendezték. A versenyen 37 csapat indult a nyílt kategóriában, 23 csapat a női, illetve 24 csapat a senior versenyen. Minden kategóriában az első hat helyezett szerezte meg a jogot, hogy a jövő évi világbajnokságon részt vegyen.

A női csapat tagjai (baloldali képen balról jobbra): Toutenel Els, Fischer Brigitta, Csipka Szilvia, Hegedűs Orsolya, Ormay Krisztina, Zalai Ágnes és Kelen Károly (kapitány).

A versenyen külön erre az alkalomra készült kártyával játszottak. A kártyák hátlapját és az Európa-bajnokság logóját a magyar női csapat tagja, Fischer Brigitta tervezte.

A nyílt csapat tagjai (jobboldali képen balról jobbra): Talyigás Péter (kapitány), Winkler Gábor, Szilágyi László, Hegedűs Gál, Dumbovich Miklós, Szalka Tamás és Kemény György.

A senior csapat tagjai: Gál Péter, Jakab Sándor, Koltai Gábor, Kovács Mihály, Magyar Péter és Szappanos Géza. Kapitány: Bárány György.

A nyílt csapat végül a 11. helyen végzett, a női csapat a 14. helyen, míg a senior csapat a 17. helyen fejezte be a versenyt.

Mindennap 3–4 fordulót játszottak a csapatok, fordulónként 16 leosztással. Ez napi 7–8 óra kemény koncentrációt igénylő feladat, tíz napon keresztül.

A versenyről élő közvetítés volt a neten, minden fordulóban közvetítettek legalább egy magyar mérkőzést is. Lehetett szurkolni a csapatoknak, egyúttal összehasonlítani, hogy más mérkőzéseken milyen eredmények születtek, hogyan alakultak a partik.

A verseny minden napján Bulletin (elektronikus újság) készült, bemutatva a nap érdekesebb leosztásait, a sikeres és kevésbé sikeres megoldásokat. A sikeresebbek közül mutatok be kettőt.

3 : negyedik szín, treff fogást keres 3 szanhoz.

A felvétel ellen Nyugat a treff kettessel indul, ami a tizenegyes szabály szerint azt jelenti, hogy Nyugatnak csak négy treffje van, a szín nem túl veszélyes, legfeljebb kettőt tud ütni Kelet–Nyugat a színben.

A felvevő üt a kezében a királlyal, és tervet kell készítenie. Ha sikerül öt pikket ütni, akkor biztosan teljesíti a felvételt. Ehhez ülnie kell a dáma elleni impassz­nak, plusz kell a szín kedvező elosztása is (3-3). A két feltétel együttes esélye kevesebb, mint 20%. Ennél jobb esélyt kell találni. Ha ütni tud az asztali két káró figurával (szökteti őket), akkor elég négy pikk ütés. Arra kell csak vigyáznia, hogy ne kezdje pikk ász, pikkel. A kárót kétszer kell a kezéből meghívni, és a pikk ász lehívása után nem marad két kézi átmenete, hogy a káró figurákat megszöktesse. Érdemes azonnal az egyik káró figura szöktetésével kezdeni. Ha üt az asztali király, kipróbálhatja a pikk színt, az ászt hívja, majd impasszt ad a dáma ellen. Ha ez nem ül, az ellenfél valószínűleg treffet hív. Üt a királlyal, és meg tudja még szöktetni a másik káró figurát is. Ugyanúgy jó lehet azonnal pikk impasszt adni. Ha nem ül, és az ellenfél treffet hív, előbb megszökteti az egyik káró figurát, majd a pikk ásszal kézbe tud menni, és megszökteti a másik kárót is. Ha pedig az első pikket üti a bubival, a pikk ásszal kézbe megy és kárót hív a királyhoz. Ha szökik, kipróbálja a pikk színt. Ha ki kell adni a dámát, az ellenfél valószínűleg treffet hív, és így meg tudja szöktetni a káró dámát is.

A nyílt versenyen minden asztalon 3 szan volt a felvétel, és a legtöbb asztalon treffel indultak ellene. 23-an teljesítették a felvételt, míg 13 asztalon elbukták (volt ahol kétszer is).

A legtöbb asztalon 6 kőr volt a felvétel, amit nem volt nehéz teljesíteni. Pár asztalon megpróbálkoztak a 7 kőrrel, sőt néhányan a 7 szannal is.

Hogyan lehet tizenhármat ütni 7 kőr felvételben?

Van hat adu, három pikk és egy-egy treff és káró ütésünk. Ez tizenegy ütés. Először megpróbáljuk felmagasítani a káró színt. Ha kedvező a szín elosztása, két lopással magasak lesznek az asztali kárók, és a kézi treffeket el tudjuk dobni. A pikk ötös indulást megütjük a bubival. Utána lehívunk három nagy adut, majd káró ász, káró lopás következik. Látjuk, hogy a káró szín nem fog magasodni, a második káró hívásba Kelet pikket dob. Mindenképpen szükségünk van a treff impasszra. Sőt, az kellene, hogy elessen a dubló treff király. Pontosabban csak kellet volna, mert látjuk, hogy Nyugatnál van a káró király. Be lehet szorítani a két minor királlyal. Megadjuk a treff impasszt, kis treffet hívunk a bubihoz. Miután ütünk vele, a pikk királyt átütjük az ásszal, lehívjuk a pikk dámát és az összes adunkat. A kezünkben két lap marad, a treff dáma és a hármas. Az asztalon még három lapunk marad, a káró dáma és a treff ász a hetessel. Nyugatnak dobnia kell. Ha megtartja a káró királyt, akkor szingli lesz a treffje, és mi a felesleges káró dámát dobjuk el. A kis treff hívásba jön a király, és az utolsó ütést a treff dámával visszük. Ha pedig eldobja a káró királyt, akkor az asztalról treffet dobunk, és ütünk a treff ásszal és a káró dámával. Egy egyoldali beszorítással (a két kulcslap egy kézben volt) sikerül tizenhármat ütni.

A Bulletin szerkesztői azzal kedveskedtek a rendezőknek és az olvasóknak, hogy minden számban felidéztek egy-egy bridzsrejtvényt Ottlik Gézától, aki ezeket a feladványokat az 1977-es első ifjúsági bridzstáborra állította össze. Ott kellet a játékosoknak élőben lejátszani a partikat. Ifjú játékosként én is részt vettem a táborban, de nem sok feladványt sikerült megoldanunk. Most bemutatok egy partit az olvasóknak. Próbálja teljesíteni a felvételt, mielőtt elolvasná a megoldást!

Feladvány

Nyugat a káró ásszal indul, majd a káró hármast hívja. Teljesíteni fogjuk a felvételt? Fenyeget valamilyen veszély?

Megoldás és teljes kiosztás

Az a veszély fenyeget, hogy Nyugat lopásra indult. Valószínűleg kárót fog lopni, ha Keletnél van a szingli kőr ász. Ezt nem tudjuk megakadályozni, de próbáljuk meg kihasználni. Ha Nyugat lopja a harmadik kárót, ő fog hívni. Ha rákényszerítjük, hogy treffet hívjon, akkor nem kell félnünk attól, hogy nem ül a treff impassz.

A lopással elveszett ütést visszakapjuk azzal, hogy belehív a treff ász-dáma villába. Ehhez nem kell mást tennünk, mint lehívni a pikk ászt (beejtve a királyt), lopni egy pikket és csak utána hívni adut.

Ahogy vártuk, Kelet üt az ásszal. Hiába lopatja meg partnerét, Nyugatnak nem lesz jó hívása. Ha treffet hív, ütünk a dámával és az ásszal, a harmadik kézi treffet pedig eldobjuk káróra. Ha a treff helyett dob-lopot hív (pikket), akkor azt az asztalon lopjuk, eldobunk rá egy treffet, és az utolsó vesztő treffet ugyanúgy káróra dobjuk el. Vesztünk ugyan egy ütést a káró-lopással, de visszaszerezzük azzal, hogy Nyugatot végállásba hozza partnere a lopatással.

 

Világversenyek Magyarországon

Az első az 1937-es Világbajnokság volt, melyet egyben Európa-bajnokságként is jegyeznek. A versenyen 19 férfi (Amerikából 2 csapat) és 18 női csapat indult. A magyar férfi csapat az elődöntőben kikapott. A csapat tagjai: Alpár Imre, Cohen Rafael, Décsi László, Ferenczy György, Keleti Andor, Klór László, Szerviczky György.

Az előzetes várakozásoktól így elmaradt a csapat, hiszen pár évvel korábban megnyerte az Európa-bajnokságot. Ezen a versenyen rendezték az első páros világbajnokságot. A versenyt a Kovács László – Pór Andor páros nyerte.

A következő magyarországi világversenyre sokáig kellett várni. 1986-ban Budapesten rendezték az ifjúsági csapat Európa-bajnokságot. Abban az időben még csak egy versenyt rendeztek az ifiknek, 25 éves korhatárral. Azóta rendeznek külön versenyt a lányoknak, és több korcsoportban is meghirdetik a versenyeket. A magyar csapat a 19 csapatos mezőnyből a 14. helyen végzett. A csapatban Gellér János, Lakatos Péter, Quittner Gusztáv, Szőnyi György, Takács Gábor és Vikor Dániel játszott.

A harmadik világverseny a 2003 A harmadik világverseny a 2003-as ifjúsági páros világbajnokság volt. A versenyt a tatai edzőtáborban rendezték. 28 országból 189 pár vett részt a versenyen, köztük 15 magyar pár. A legjobb helyezést a Szegedi Balázs – Mráz Máté pár érte el, ők a 38. helyen végeztek.