Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2016 ősz
Fotó: Assay Péter
A. Horváth András
ITT EZ A GYÖNYÖRŰ DUNA-PART, EGY ELREJTETT GYÉMÁNT
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Magyarországon maradtunk
A 2015. évi Pro Óbuda Díjas Bojár Gáborral beszélgettünk, aki világszínvonalú cége, a Graphisoft révén Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozója. Az Óbudai Gázgyár területén hozta létre mini „Szilícium-völgyét”, a Graphisoft Parkot, ahol több más kiemelkedő intézménnyel együtt magánegyeteme, az Aquincumi Technológiai Intézet is működik.

Emlékszik-e arra, hogy mikor járt először az Óbudai Gázgyár területén?

A Gázgyár területén 1996-ban, azt nem felejtem el.

Akkor tudatosan helyszínkeresés céljából járt erre?

Igen. Nekünk, mármint a Graphisoftnak akkor már jól ment, az amerikai piacon is jelen voltunk. Így alakult ki az a helyzet, hogy versenyeznünk kellett az amerikai cégekkel a munkaerőpiacon is, mert addigra már szabad lett az utazás, úgyhogy nekünk, amikor a legjobb programozókat fel akartuk venni, a kaliforniai Szilícium-völgyhöz hasonló dolgot kellett kínálni, hogy ne oda vágyjanak, hanem maradjanak itthon. A Szilícium-völgyet jól ismertük, mert ott már irodánk volt, és amikor több pénzünk lett, és tőkéhez is jutottunk, akkor azt mondtam, hogy nekünk meg kell építenünk a mini Szilícium-völgyünket vagy mikro Szilícium-völgyünket, ami arra való, hogy a legjobb tehetségek itthon maradjanak. Egyébként ez bejött. És akkor elkezdtünk helyszínt keresni a Graphisoft Parknak.

Először a régi helyünk környékén nézelődtünk, Zuglóban voltunk, mert ott volt telefonunk – a nyolcvanas években az még nem volt olyan magától értetődő, bár a kilencvenes években már könnyebb volt. Zuglóhoz kötődtünk, én is közel laktam, úgyhogy ott próbáltunk helyszínt keresni. Aztán egy tájépítész barátom mondta, hogy ha te egy mini Szilícium-völgyet akarsz építeni, Zugló arra nem jó. Nézd meg, mi alakult itt ki a Mogyoródi út környékén – gyönyörű szép telkeket lehetett kapni –, itt autókereskedők vannak. Egy környéken ki szokott alakulni valami sajátosság. Ebbe te most belelátod, hogy idejön egy csomó szoftvercég? Ez egy másik típusú környék. Így végül lemondtunk Zuglóról. Szavaztunk ugyan egy csomó helyszín között a kollegákkal, de aztán kiderült, hogy mindenki egyetlenegy szempont alapján szavazott: hogy milyen közel lakik. Úgyhogy azt mondtam, na, jó, akkor vége a szavazásnak, én nem ragaszkodom hozzá, hogy közel lakjak, és akkor eldöntöttem egyedül. A short listen, megmondom őszintén, kettő maradt: az Info Park helye – 1996-ban az még szabad volt – és a Gázgyár. Egy városépítész barátom mutatta meg ezt a területet. Nehéz volt a döntés, mert itt ez a gyönyörű Duna-part, egy elrejtett gyémánt, a gázgyári épületek viszont romokban voltak.

A Duna-part a maga természetességében lenyűgöző volt a romok között is. Elhagyatott volt, ami tulajdonképpen előny, ha újat akarok építeni.

A lágymányosi Info Park helye kevésbé volt elhagyatott, ráadásul annak nagyon nagy előnye volt, hogy ott volt az egyetem – a Műegyetem meg az ELTE is –, és az egy ún. tudásparknak nagyon nagy előnye tud lenni, ha egyetem közelében van, az vonzott nagyon oda. Építész barátom, Cságoly Ferenc – aki most már nem tervez, de tanít a Műegyetemen – az mondta: Gábor, oda te egy ilyen Duna-partot nem tudsz varázsolni, ide viszont egyetemet szerintem fogsz csinálni. És igaza lett. 15 évvel később megvalósult, amit akkor mondott. A másik impulzus, ami ebbe az irányba vitt, az volt, hogy a Gázművek irodaépülete még működött, nem volt ugyan jó állapotban, de abban akkor még dolgoztak. A többi épület körülötte lakatlan volt és lepusztult, de az igazgatósági épület még működött, és amikor oda bementem, akkor azt mondtam, hát ez olyan hangulatú, mint egy egyetem, mint egy iskola. És emlékeztetett arra a korra, amikor Rátz tanár úr Nobel-díjasokat nevelt a XX. század elején a Budapesti Evangélikus Főgimnáziumban, amikor Magyarországon a középiskolai oktatás és a felsőoktatás nagyon magas szinten volt Klebersberg Kunó idejében, akinek nevét most használják, de szellemét talán kevésbé. Szóval azt gondoltam, ha arra a korra emlékeztetnek ezek az épületek, akkor ebből egy egyetemi campust kell csinálni.

Szilícium-völgy

A Szilícium-völgy elnevezést az 1970-es évek elején újságírók ragasztották a Santa Clara völgyre, amely akkor vált a szilícium alapanyagú félvezetőgyártás világközpontjává. A tíz legnagyobb hardvergyártó a Szilícium-völgyben, sorrendben (éves forgalmuk alapján): Hewlett Packard, NEC Electronics (a japán NEC leányvállalata), Compaq, Intel, Sun Microsystems, Solectron, Seagate, Apple, Quantum, 3Com. Mindenki ismeri őket, talán a Solectront kivéve. A világ számítástechnikájának legnagyobb része itt készül (vagy legalábbis itt fogan).

Már amikor 1996-ban Óbudára költöztek, egyetemben gondolkozott?

Igen, akkor már megvolt a terv, hogy ebből a műemlék­együttesből egy campust csinálunk.

A kilencvenes évek végén olvastam egy cikket az ÉS-ben, ahol arról írt, hogy két kollégájával – amikor már volt annyi pénzük, hogy úgy gondolhatták, meg tudnak fizetni bármit – arra jutottak,  a legfontosabb, amire nem sajnálnák a pénzt, az gyermekeik taníttatása lenne. Azóta ez már megtörtént, szembesülhettünk a felemésztett összeggel is egy nyilatkozatában. Mit gondol, mi az alapja annak az ellentétnek, hogy az egyes ember számára gyermeke iskoláztatása rendkívül fontos, a magyar társadalom, a közösség pedig másképp kezeli ezt a kérdést? Azt mondhatjuk, hogy az elmúlt 60–70 évben nem volt kiemelten fontos az állam számára az oktatás, a közoktatás.

Igen, ez tragédia. Hatalmas bűn, óriási, történelmi bűn, hogy hagytunk egy magas szintű közoktatást lepusztulni. És a középiskolai tanári szakma megbecsülése nemcsak anyagilag, társadalmilag is nagyon lezüllött. Most nemcsak arról beszélek, hogy szégyenletesen alul vannak fizetve, de továbbra sincs meg az a megbecsülése a szakmának, ami kellene, a társadalom részéről sem. Nem tudom elképzelni, hogy történhet meg, hogy a tanárokat verjék a diákok, netán a szülők…

Min csúszhatott ez el?

Nem tudom… Nem tudom, de azt hiszem, ezt pártsemlegesen lehet mondani. Nagyon jó a kérdés, ha az egyénnek megéri, hogy oktatásba fektessen, akkor vajon a társadalomnak miért nem?

A saját gyermeke mindenki számára fontos…

… de nem elég, ha a saját gyermeke fontos. Ha valaki egy érett és gondolkodó társadalomban szeretne élni, akkor nem csak a saját gyerek a fontos. Valami nagyon-nagyon elcsúszott. Amit én társadalmi felelősségvállalásra fordítani tudok, az húsz éve az oktatás támogatása. Ezért alapítottuk a Rátz Tanár Úr Alapítványt, az AIT (Aquincum Institute of Technology) is erről szól, az én kis egyetemem, valahol ez a mai gázgyári környék is, és az alapítványba is beleteszek minden magánpénzt és cégpénzt, amit tudok.

Rátz László (1863–1930)

A Budapesti /Fasori/ Evangélikus Főgimnázium legendás hírű tanára volt (1890–1925), úttörő szerepet játszott a középiskolai matematika-oktatás reformjának megvalósításában (1905–1914), valamint 1896 és 1914 között szerkesztette a Középiskolai Matematikai Lapokat. Kiváló matematikusokat, fizikusokat, kémikusokat nevelt. Az ő keze közül kerültek ki olyan kiválóságok, mint Wigner Jenő fizikus és Neumann János matematikus.

Erre büszke lehet.

A Rátz Tanár Úr Alapítványra is nagyon büszke vagyok, mert tanári körökben rangja van. Dicsekednek vele a tanárok, jobban, mint olyan díjakkal, amelyek talán több pénzzel járnak.

Rátz Tanár Úr Életműdíj

Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon közös díjat alapított magyarországi tanároknak, melyet a Fasori Gimnázium legendás hírű matematikatanáráról Rátz Tanár Úr Életműdíjnak  neveztek el. Ennek gondozására jött létre az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért, amely díjazottakként a másfél millió forinttal járó elismerést minden évben két-két biológia-, matematika-, fizika- és kémiatanárnak ítéli oda. A díjra a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok terjeszthetők fel írásban szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák, kivételes esetekben magánszemélyek által.

Rátz tanár úr az a tanár, akinek munkássága emblematikusan mutatja, hogy megfelelő körülmények között, megfelelő tárgyi és szakmai tudással milyen eredményeket lehet elérni a közoktatásban, nevelésben. Olvastam egy nyilatkozatában: „A jó vezető az, aki a beosztottból a legtöbbet tudja kihozni.” Szerintem ugyanez mondható el a jó pedagógusról is, mert az a jó tanár, aki a legtöbbet tudja kihozni a tanítványaiból.

És a sikeres emberek mindegyike hálával gondol azokra a tanárokra, akik jók voltak, mert úgy érzi, hogy azoknak is köszönheti a sikerét. Ebben nem vagyok egyedül. Azt hiszem, minden sikeres ember hálával gondol vissza az ilyen tanárokra.

Aquincum Campus

A Graphisoft Park az egykori Óbudai Gázgyár helyén kezdte meg működését az építészeti tervező szoftverek készítése terén világpiaci vezetők között számon tartott Graphisoft keretén belül. A cél olyan munkakörnyezet kialakítása volt, amely a legkiválóbb tehetségek itthon tartásában segít. A park kialakításában a hangsúly a zöldterület maximalizálásán és a gépkocsik föld alá rejtésén volt. Az alapító Graphisoft után több hazai tulajdonú kis- és középvállalkozás mellett ide telepítette magyarországi fejlesztő- és kereskedelmi központját néhány nagynevű multinacionális cég is, pl. a Microsoft, az SAP, a Canon és a Servier.

Az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT-Budapest) 2007-ben alakult, és a Budapesti Műszaki Egyetem speciális szakirányaként működik. Célja, hogy a szoftverfejlesztő mérnökképzés területén közelebb hozza az oktatást az ipar elvárásaihoz. A tananyag ötvözi a magyar matematika világhírű eredményeit a rájuk épülő innovatív ipari alkalmazásokkal és az ezek értékesítéséhez szükséges üzleti ismeretekkel. Alapítói Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, valamint Rubik Ernő feltaláló.

Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, az első magyar magánfőiskola 1991-ben alakult, 2014-ben költözött az új budapesti campusra, a Graphisoft Parkba. Az üzleti tanulmányaikat angol nyelven folytatni kívánóknak a brit diploma megszerzésének lehetőségét is kínálja. Mára az IBS magyar, brit, európai és amerikai akkreditációkkal rendelkezik. Ezzel megannyi, egymástól olykor jelentősen eltérő minőségi követelménynek képes egyszerre megfelelni. Az IBS kizárólag kis létszámú szemináriumi formában folytat rendkívül gyakorlatias oktatást. Hallgatói 65 országból érkeznek.

Van olyan tanár az ön életében, akinek a tevékenységére jó szívvel emlékezik?

Hogyne, nem is egy, hármat is mondok, akikre egyértelműen hálával tudok gondolni a középiskolás éveimből. Közülük már csak egy él. Reményi tanár úr szerettette meg velem a matematikát, és az egyik első Rátz Tanár Úr Díjas volt – nyilván minden szentnek maga felé hajlik a keze –, ő már elhunyt jó pár éve. Sajnos még régebben távozott a történelemtanárom, Bódi tanár úr, aki emberségre tanított és társadalmi felelősségvállalásra, meg hát történelemre is nem mellékesen, hogy miről szól a társadalom, miről szól a közösség és az az iránti felelősség. Osztályfőnökünk volt nagyon sokáig, emberi tartást tanultam tőle. És végül, aki még nagyon jó egészségben él, nagyon fiatalos, az Holics tanár úr, aki fizikára tanított – neki köszönhetem, hogy fizikus lettem.

Melyik középiskolába járt?

Az Apáczaiba, és oda jártam általános iskolába is, tehát összesen 12 évig.

Fizikusként végzett az egyetemen, de hogyan vezetett az útja a számítógépes építészeti programtervezéshez?

Nem voltam rossz fizikus, de fizikusként arra neveltek minket, hogy annak érdemes ezt a pályát választania, aki Nobel-díjat tud kapni. Mondom, nem voltam rossz, de az évfolyamban öten is jobbak voltak nálam, és a Nobel-díjra több sanszuk volt, mint nekem. Belegondoltam, hogy annak az esélye, hogy ötnél több Nobel-díjas legyen egy évfolyamon, az eléggé pici, úgyhogy itten nekem Nobel-díjam nem lesz. De ez még a kisebb baj, a nagyobb baj az volt, hogy ötnél többnek rendes fizikus kutatói állás sem jutott egyetlen évfolyamból, úgyhogy nem is kaptam fizikus kutatói állást. Ha párttag lettem volna, akkor talán kaptam volna, de mondjuk abból az öt-hat emberből, aki tényleg fizikusként helyezkedett el, három-négy volt olyan, aki egyértelműen az érdemei miatt tudta ezt elérni, és ők nálam jobbak voltak.

Ez mikor volt?

1973-ban. A párttagságot nem vállaltam, fizikusi állás nem volt, programozói állást viszont kaptam. Annak a másik 25 fizikusnak a zöméből, aki nem kapott fizikusi állást, programozó lett, mert abból viszont hiány volt. És mellékesen megtanultunk programozni is. Bennem viszont volt valami, amit akkor még nem elemeztem magamban, egy tulajdonságom, amit én akkoriban föl se fedeztem, csak utólag visszagondolva látom, hogy mit jelent. A programozásban nekem az örömforrásom más volt, mint a kollégáimé, akik attól voltak boldogok, és akkor éreztek sikerélményt, ha olyan szoftvert írtak, amit a másik szoftveres értékelt, tehát szakmailag volt jól megírva, azaz a processzort jól lehasználta, jól volt strukturálva, csupa szakmai érdeme volt. Én meg annak örültem, ha használták. Szakmailag sokkal egyszerűbb dolgokat csináltam, mint a kollégáim, viszont használták. A geofizikai intézetben dolgoztam, és a geofizikusok az én szoftveremen kezdtek el dolgozni, mert az pont azt csinálta, amire nekik szükségük volt – még ha az egyébként számítástechnikai kihívásként nem is volt olyan rendben.

Később ezt úgy fogalmaztam meg, hogy ez az a kereskedői szellem, amit nagyon rossz értelemben szoktak használni, pedig egy jó értelmű szó tud lenni. Egy kereskedő ugyanis attól boldog, ha a vevője boldog, és én úgy éreztem, hogy ez hiányzik a mérnökképzésből.

Ez a bizonyos kereskedői szellem, hogy a mérnök is attól legyen boldog, ha a termékének a felhasználója boldog. Ez az örömforrás vagy sikerélmény-forrás vezetett el aztán oda, hogy nekem vállalkozónak kell lennem, és programozóként kezdtem vállalkozói karrieremet, amikor már lehetett.

És honnan jött a tanítás?

Azt mindig szerettem, de nem tudtam bennmaradni az egyetemen. Az volt a vágyam, hogy ott maradhassak tanítani, de vagy nagyon jónak kellett volna lenni, amilyen jó nem voltam, vagy párttagnak, ami szintén nem voltam. Viszont egyetemista koromban tanításból tartottam el magam, korrepetálásból, egyetemi felkészítésből, tehát imádtam tanítani egyénileg és csoportosan is. De közben megcsináltam a Graphisoftot, ezt is élveztem, és aztán, amikor a Graphisoft vezetéséből már vissza kellett lépnem – a cég olyan naggyá nőtt, hogy az már nem az én világom volt, nem én vagyok már rá a jó vezető –, akkor azt mondtam, most tanítással szeretném tölteni életem hátralevő részét. Mivel egyetemre akkoriban nem vettek föl tanítani, hát csináltam magamnak egy egyetemet.

Mire a legbüszkébb a sikerei közül?

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Magyarországon maradtunk. Nagyon sok szoftveres sikercég van, de abban még mindig kivétel a Graphisoft, hogy a központja itt maradt Budapesten. A kereskedelmi központja is, nem csak a fejlesztőközpontja. A Graphisoft magyar cég maradt, és Amerikában is magyar cégként ismerik. Mi amerikai üzleti morált tanultuk, mert Amerikában van a szoftveripar központja, és az ottani üzleti morálnak nagyon lényeges eleme, hogy amikor egy sikeres vállalkozó meggazdagodik és visszavonul, akkor a társadalomnak vissza kell belőle valamit adnia. Ezt mi is természetesnek tartjuk, és  úgy gondoltam, hogy betenni a pénzt egy alapítványba, az túl „olcsó”. Azt is csináltam, mert a Rátz Tanár Úr Alapítványba tettünk pénzt, de az túl egyszerű. Annál sokkal többet ér a társadalomnak, ha a tudásomat osztom meg a következő generációval. Valahol én ezt érzem a legjobb társadalmi felelősségvállalásnak a visszavonult, sikeres vállalkozók részéről, hogy a tudásukat osszák meg a következő generációval, azzal többet adnak a társadalomnak, mint alapítványba tett pénzzel.

Lát erre késztetést más vállalkozóknál is Magyarországon?

Látok.

Ez jó hír. A társadalmi felelősségvállalás egyre inkább terjed Magyarországon is?

Igen, de ne keverjük össze a reklámmal, amikor reklámcéllal csináljuk, mert azzal sincs semmi baj, csak azt azért meg kell különböztetni attól, amikor semmiféle közvetlen haszna nincs az embernek, csak a jó érzése.

A fizikától teljesen elszakadt?

Sajnos, igen. Imádtam a relativitáselméletet vagy a kvantumelméletet, de ma már nem tudnám tanítani, bár a relativitáselméletet a gyerekeimnek elmagyaráztam, és meg is értették. De van egy érdekes dolog, mégpedig az, hogy sok fizikusból lett sikeres üzletember; nagyon sok fizikus lett nagyon sikeres valami egészen más területen. Hogy mást ne mondjak, Angela Merkel, aki Európa legerősebb politikusa, szintén fizikus. De sokat tudnék mondani politikából, gazdasági életből, akiknek fizikus diplomájuk van, mégis másutt lettek sikeresek. Ennek van egy oka. Én ezt mostanában elemezgettem, hogy tulajdonképpen mi az, amit én fizikusként tanultam, és ami az élet bármely területén jó. Mondjuk, nem bármely, de az üzleti életben és a politikában is jó, és amiben nagyon más, mint a matematikus. A fizikus azt tanulja meg, hogy a világban észlelt dolgokat rendszerbe foglalja. Tehát kitalál egy olyan rendszert, megtalál egy olyan törvényt, ami megmagyarázza a valóságban tapasztalt dolgokat. Ezeknek a törvényeknek a felfedezése a fizikus dolga. És ha látja, és ha oda jut el – mondjuk a relativitáselmélet erre a legjobb példa –, hogy az észlelt valóság nem felel meg a törvénynek, akkor megváltoztatja a törvényt. A relativitáselmélet előtt a newtoni mechanika azt tanította, hogy a sebességek összeadódnak, s amikor Einstein látta, hogy nem az jön ki, akkor csinált egy másik törvényt, ami megmagyarázta a valóságot.

Ez az a fajta gondolkodás, hogy a valóságot megértem, majd rendszerbe foglalom, de rugalmas vagyok arra, hogy a rendszernek ellentmondó tapasztalat következtében hogyan kell a rendszert megváltoztatni, az mindenütt jó, különösen az üzleti életben és a politikában.

Egy matematikus például erre nem képes, mert a matematika törvényei örökérvényűek, azt nem köll megváltoztatni.

A matematikának van egy saját világa, amit arra alkottak, és az önmagában zárt és logikus, és működik. Hogy a világhoz van-e valami köze vagy nincs, az nem a matematikus dolga, a rendszer fölépítése a matematikus dolga.

De a fizikusnak szüksége van a matematikára is.

Persze, matematikai modelleket teszünk a fizikára, de egy fizikus nem jön zavarba, ha a valóság nem felel meg a modellnek, mert akkor keres egy másik modellt.

Szent-Györgyi Albert Az őrült majom című könyvében írja a következőt: „Amit nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ.” Mit gondol erről?

Ez nagyon mechanikus, ezzel így nem értek egyet. Azt hiszem, a mai oktatás előtt a kihívás nagyobb, mint Szent-Györgyi Albert idejében volt.. Röviden azt mondanám, hogy nem ez a lényeg. Először is ma egy sokkal gyorsabban változó világban vagyunk, nem szabad keményen programozni az agyat, mert az a program, amit most beprogramozunk, nem biztos, hogy működni fog öt év múlva is. Két dolog kell, ami a közoktatásnak, de akár az egyetemi oktatásnak is fókuszában álljon. A tanulás, az örökké, egész életen át tartó tanulás képességére megtanítani, illetve az emberi tartás és az erkölcs, mert anélkül nincs társadalom. A nevelésnek arra is rá kell mutatnia, hogy az ember nemcsak önálló lény, hanem ugyanakkor társadalmi lény is. Ennek a kettőnek az egyensúlyát is tanítani kell. Az embernek mint társadalmi lénynek és az embernek mint individuumnak az egyensúlyát kell megtanítani. Azok a rendszerek, amelyek ebből az egyikre teszik a hangsúlyt és a másikra nem, azok elbuktak. Elbukik az is, ami csak az individuumra teszi a hangsúlyt, és elbukik az is, ami az individuumot nem veszi figyelembe, hanem azt mondja, hogy az ember csak közösségi lény, mert nem csak az. Ez volt a kommunizmus, ami azt feltételezte, hogy az ember egy tiszta közösségi lény, tud semmi más nem lenni, tud nem individuum lenni – de ez nem igaz.

A versenyszellem és a csapatszellem együtt él bennünk, ennek a kettőnek az egyensúlyát kell megtanulni, és ezt lehet tanítani az iskolában is, erre lehet nevelni a gyerekeket, hogy a kettő együtt él, hogy én boldogulni akarok, ugyanakkor szeretnék egy boldogabb társadalomban élni.

Van-e megfogalmazható víziója az egyetemével kapcsolatban?

Igen, van. Mégpedig az, hogy azok az amerikai diákok, akik ide jönnek az egyetemre, úgy menjenek haza, hogy Magyarország egy technológiai csúcshely, ide érdemes jönni tanulni, itt érdemes dolgozni. Sokan visszajöttek. Négy olyan diákról tudunk, aki itt végzett, hazament, letette a diplomát, és visszajött Magyarországra dolgozni. Nem azért, mert szerelmes lett – mert olyan sok van –, hanem aki a munka és a város miatt jött vissza, azért, mert ebbe a városba bele lehet szeretni.

Vannak-e Óbuda kulturális életében olyan események, amelyeket szívesen látogat?

Nagyon szeretem a hangversenyeket és a rendezvényeket a Kiscelli Múzeumban, de az egyik első kulturális élményem is Óbudához kötődik. Egészen fiatalon – még nem volt annyira híres, mint most – Kocsis Zoltánt a Zichy-kastély udvarában hallottam először egy hangversenyen, és elámultam. Ilyen gyönyörű zongorajátékot én még nem hallottam. Azóta is az volt életem talán legszebb zongoraélménye.