Keresés
rovatok
rovatok
jegyzet / kedvenc | 2016 nyár
Fotó: Assay Péter
Kedves Olvasó! – Czigány György jegyzete
Lehet, hogy Szent Erzsébet, akiből „hő szeretet árad”, Óbudán született. Szeretném, ha így lenne. Ide képzelem Sárospatakon álló szobrát, épp leszáll a lováról… Illene Varga Imre itteni más alakjai, a Fő-téri esernyős lányok szomszédságába.

Az alázatos szívű, vad lovasvágtákat kedvelő, szerelmes, a szegényeiért élő Erzsébetnél ezer évvel korábban élt itt a gyönyörűen orgonáló aquincumi lány: halálakor ő is huszonnégy éves volt… A Selyemgombolyító közelében, Filatorigátnál bukkantak rá Aelia Sabina – budakalászi mészkőből faragott – szarkofágjára. Férje, Aelius Justus gyöngéd hexameterekben fogalmazta meg a sírfeliratot: „Clausa iacet lapide coniunx pia cara Sabina”, azaz: „Zárja e kő, itt nyugszik a hű társ, drága Szabina”. És a kőkoporsóba vésett költemény utolsó két sora: „Őrizzen meg az ég, aki olvasod ezt, légy boldog / S dallal szólj kegyesen: Ég veled jó Szabina!”

Maga a hangszer, az aquincumi hordozható orgona régészeti szenzáció, születésemkor fedezték fel darabjait egy tűzeset nyomán beomlott, betemetett pincében. Óbudán jövendő lányról is szó esik Tóth Árpád versében: egy aquincumi kocsmában szól „a vén sváb, csapláros úrhoz”: Aquincum sok köve, nézd, minket is temet… És végül így:

Koccints… a bús kupát hajtsuk fel még vígan,

Igyunk az idegen, jövendő, messzi lányra,

Ki majd itt dől le nászra, és annyi dőre, árva

Nép sírján gondtalan, boldog sarjat fogan…

Akiről pedig nemcsak zeneiskolát, gyógyszertárt is elneveztek: Aelia Sabina dallamait véljük hallani még ma is Óbudán! Decsényi János szoprán szólóra és zenekarra írt muzsikájában, az Óbudai Társaskör zeneestjein újra, miközben Krúdy Gyula ablakaira látunk a hangversenyteremből. De a kocsma is itt van néhány lépésnyire, megjelölt asztalával. Itt borozgatott és írt félálomban Krúdy régi emberekről, elmúlt időkről. Kiskocsmák serege tartozott a helyi élethez, szőlőskertek, gyümölcsös mindenütt… Kétezer éve is ezek a fák adtak árnyékot, ezek a gyümölcsök értek: dió, mandula, cseresznye, kajszibarack, szilva, alma. Az óbudai mulatók előképe is megvan az ókori mozaikfalon a Meggyfa utcában: Herkules részegen lépked a táncos kedvű szatírok, bacchánsnők között: szüret van! És napkultusz is, a Mithras-szentély oltárkövein Marcus Aurelius nevét látjuk. Amikor pedig Mozart épp bemutatja Prágában Don Giovanni című opera-komédiáját, akkor egy olasz származású katonatiszt írja meg Egy falusi nótáriusnak budai utazását… Gvadányi József soraiból töredéket mutatva csak föl:

A városokon túl feküvő szép megye,

Amphitheatrumot mutat völgye s hegye,

Hegyei bé vannak szőlőkkel terítve,

Alattok borházak sorba felépítve,

Egyik a másiknál cifrábban szépítve,

Prés, sajtók, és kádak szürethez készítve.

Édes musttal tölti Bacchus itt hordóját,

Nyújtja a vevőknek bora kóstolóját.

Lakótelepek színesednek, szürkéllenek a látóhatárig! Alattuk kétezer éves fürdők, termek, vízvezetékek, kövek… Kolosszusok közt éltünk itt. Akkoriban írtam lakótelepi versemet:

Anyahajók a kikötőben.

Alvó, lakótelepi szörnyek

E nyilvános betonfalakban

virágzanak el titkaink.

Itt gyermekek lélegzetével

telik meg s száll a mennyezet.

Elég, ha búzavirág-égbolt

hevét csendítik ablakok.