Most, hogy türelmetlen krimiolvasóként hátralapoztunk megnézni a sztori végét, kezdjük az elejéről: ez az írás azt mutatja meg, hogyan indult el annak idején a sikertörténet.
Oroszországba a sakk közvetlenül keletről érkezett, tehát nem európai közvetítőkön át; már a VIII–IX. században játszottak. A XII–XV. század között a hétköznapi kultúra része lett a sakkjáték, novgorodi ásatások azt mutatják, hogy a társadalom teljes vertikuma, a legszegényebbektől a leggazdagabbakig sakkozott. Igaz, az egyház tiltotta, az ördög eszközét látta benne, de ez is azt mutatja, hogy mennyire része volt a mindennapoknak: különben nem lett volna értelme tiltani. Pontosan nem tudjuk, hogy a mai sakkhoz hasonló figurákkal milyen játékot játszottak, valószínűleg satrandzsot, de egyes kutatók azt állítják, hogy kialakult egy sajátos orosz sakk, amit tavrelinek hívnak. A XVI–XVII. századi nyugati utazók arról számolnak be, hogy feltűnően sokan és magas szinten sakkoznak az oroszok. A XVIII. századról már többet tudhatunk írásos források alapján, így az is ismert, hogy a mai sakk szabályai elterjedtek.
A század végén a megélénkülő sakkélet első orosz sztárja is kihívja a világbajnokot: Mihail Csigorin ugyan kikapott (kétszer is), de az 1890-es évek egyik ünnepelt sakkozója lett. Az ő sikerei is kellettek ahhoz, hogy egyre több fiatal érezze úgy, érdemes komolyan foglalkozni a sakkozással. 1908-ban, amikor Csigorin meghalt, egy 16 éves moszkvai fiú megnyerte élete első versenyét: Alekszandr Aljechin. (Vagy Aljehin. Vagy Aljohin. Miután Oroszországban vannak sakktörténészek is, külön kutatási témának számít Aljechin nevének írásmódja. A latinbetűs átírás, annak is a magyar változata külön zavaró tényező.) Aljechin 1927-ben nagy meglepetésre legyőzte Capablancát, így ő lett a negyedik sakkvilágbajnok, egyben az orosz-szovjet uralom első királya. Persze, Aljechint nehéz lenne a szovjet sakkiskolához kötni, hiszen 1921-ben lelépett az országból. De a történeti hűség kedvéért: 1920-ban ő nyerte az első – akkor még Összoroszországi Sakkolimpiának hívott – szovjet bajnokságot. Az oroszok sakkozás iránti rajongásáért meglepő módon Aljechin nagy ellenfele, Capablanca sokkal többet tett.
A bolsevik vezetők közül tudjuk Trockijról, hogy imádott sakkozni (a legenda szerint a polgárháború kitörésekor felkeresték azokat a bécsi kávézókat, amelyekben Trockij sakkozgatott, hogy a leírt partikból rekonstruált játékstílusa alapján következtessenek hadvezetői stratégiájára), Leninről, hogy tudott (egy egészen szép partija maradt fenn még 1908-ból, amiben Gorkijtól, az írótól kapott ki). Gyanítható, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy országszerte erőltették a sakkegyesületek megalakítását, és az iskolai szakkörök, munkáscsapatok sem maguktól szerveződtek. Más sportokkal ellentétben a sakkozáshoz nem kellenek stadionok, drága eszközök, speciális ruhák: az olcsóság egy háború és polgárháború utáni szegény és kizsigerelt országban fontos szempont volt. Ráadásul a komoly agymunkát és szellemi fegyelmezettséget megkövetelő játék ragyogóan megfelelt a hatalom önképének és emberekről alkotott felfogásának. De mindez nem lett volna elég, ha nincs a sakkláz!
1925-ben a világ legjobb sakkozóit (kivéve Aljechint és Maróczy Gézát) sikerült Moszkvába csábítani egy nemzetközi versenyre. A felvezetéssel, lebonyolítással és a verseny körüli elképesztő hypolással elérték, hogy Moszkva és egész Oroszország teljesen rákattant a sakkra. Nagyjából olyan jelentősége volt az eseménynek, mint ma egy focivébének.
Kedvenc mondása: Világossal nyerni szoktam, mert d4-gyel nyitok, sötéttel meg azért nyerek, mert én vagyok Bogoljubov. Pár évvel később lelépett Németországba.
Pudovkin, a híres filmrendező filmjében (Sakkláz) részben megteremtette, részben megörökítette ezt az őrületet. Egy szánalmasan egyszerű történetbe ágyazva (menyasszonyát a sakk miatt hanyagoló vőlegény rácsavarodik a játékra, a nő emiatt majdnem elhagyja, de aztán a világbajnok(!) személyesen meggyőzi, hogy milyen jó játék a sakk, így újra szent a béke) a világverseny valódi szereplőit is bemutatja, meg a sakkláz hatását a városra.
Capablancán kívül még egy híresség szerepel a filmben. Jeff Edmunds kutatása szerint egy fiatal sakkrajongó író, bizonyos Vlagyimir Nabokov is statisztál a filmben. Háhá, hiszen 1925-ben már rég Berlinben élt Nabokov! – gondolhatja ekkor egy irodalomtörténetileg járatos olvasó. Csakhogy Edmunds azt állítja, hogy Pudovkin bizonyos jeleneteket pont Berlinben forgatott le, így került bele Nabokov, akinek ekkoriban a filmstúdiókban sündörgés volt a legfőbb időtöltése. Ráadásul a Luzsin-védelem (más fordításban: Végzetes végjáték) című regényének keletkezésébe is belejátszik a film – Edmunds szerint.
Capablanca, a kubai sármőr a filmes szereplésen túl is tett azért, hogy divatba hozza a sakkot: a verseny szüneteiben szimultánokat adott, előadásokat tartott és világhírességként viselkedett. Az egyik szimultánon egy 14 éves leningrádi fiú győzött ellene. Állítólag a kisfiú apukája ezután engedte meg, hogy a sakkozással komolyabban foglalkozzon a fia. A legenda szerint Capablanca a verségét így kommentálta: Nézzük meg a fiút tíz év múlva, tehetségesnek tűnik. Éppen tíz évvel később a II. Moszkvai Nemzetközi Sakkversenyt ez a srác nyerte. Mihail Botvinniknak hívták. Ő lett az első szovjet sakkvilágbajnok, a szovjet sakkiskola megalapítója, többek között Karpov, Kaszparov és Kramnyik tanára.
Most kezdődik a tánc
Jose Raul Capablanca – Mihail Botvinnik
(1925, szimultán, Vezércsel, D51)
1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hbd7 5.e3 Fb4 6.cxd5 exd5 7.Vb3 c5 8.dxc5 Va5 9.Fxf6 Hxf6 10.O-O-O (Egy szimultán partiban nem várhatunk el mindig pontos játékot, inkább azt érdemes megfigyelni, hogy a sötét bábukat irányító 14 éves Botvinnik hogyan használja ki Capablanca hibáit. Ez a hosszúsánc volt az első komoly mellényúlás: a sáncolás általában a király biztonságba helyezését szolgálja, ehhez képest most pont így állítja a támadások kereszttüzébe. Szinte felkínálja a c vonalat, és sötét, köszöni szépen, elfogadja a felajánlást.) O-O 11.Hf3 Fe6 12.Hd4 Bac8 13.c6 Fxc3 14.Vxc3 Vxa2 15.Fd3 bxc6 (Sötét bezsebeli a gyalogelőnyt, aztán elindul a c folyosón.) 16.Kc2 c5 17.Hxe6 Va4+ 18.b3 Va2+ 19.Vb2 Vxb2+ 20.Kxb2 fxe6 21.f3 Bc7 22.Ba1 c4 23.bxc4 dxc4 24.Fc2 Bb8+ 25.Kc1 Hd5 26.Be1 c3 27.Ba3 Hb4 28.Be2 Bd8 29.e4 Bc6 30.Be3 (Világos végre leütheti az előretörő c gyalogot, csak már késő: ebből tiszthátrány lesz. Fel is adja a harcot.) Bd2
31.Baxc3 Bxc2+ 32.Bxc2 Bxc2+
0–1
Botvinnik apuka nem érti, hogyan lehetséges, hogy az ő mamlasz-kamasz fiacskája elpáholja a világbajnokot, de ha már így alakult, enged az unszolásnak, hát jó, legyen sakkozó. És ezzel kezdetét veszi a szovjet sakkiskola. Már csak 20–25 év elméleti munkát, edzést, versenyrutint, kiválasztási rendszert kell belepakolni, és kész is a sikertörténet.
A sakkolimpiákon ugyan nemzeti csapatok küzdenek egymással, de számon tartják, sőt, díjazzák az egyéni teljesítményeket is.
Mihail Tal, a rigai varázsló 81%-os mutatója, Anatolij Karpov és Tigran Petroszjan 80%-os teljesítménye is arra utal, hogy az időnként két, néha három egyéni világbajnokkal felálló szovjet csapat hosszú időn át sebezhetetlennek tűnt.
Misa Impossible
Tal főleg a hatvanas évek elején arról volt híres, hogy egészen elképesztő áldozatokkal, kombinációkkal rukkolt elő. Az esetek döntő többségében az ellenfelek az asztalnál nem, csak pár nappal később, az elemzőcsapatukkal közösen jöttek rá, hogy egyáltalán nem volt korrekt Tal lépése, meg lehetett volna fogni. De akkor már késő volt, a parti elúszott, Tal látványos játékát pedig a sakkozók csendes világában addig nem tapasztalt rajongással fogadták a nézők. Az 1962-es várnai olimpián a német csapatból Hecht volt az áldozata a rigai forgószélnek.
Mihail Tal – Hans-Joachim Hecht
(Várna, 1962, Vezérindiai védelem, E12)
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 Fb7 6.e3 h6 7.Fh4 Fxc3+ 8.bxc3 d6 9.Hd2 e5 10.f3 Ve7 11.e4 Hbd7 12.Fd3 Hf8 13.c5 dxc5 14.dxe5 Vxe5 15.Va4+ c6 16.O-O Hg6 17.Hc4 Ve6 18.e5 b5
19.exf6 (Szerintem még Tal is kiszámolta, hogy 19. Vb3 előnyösebb, de nem volt szíve kihagyni egy jó kis vezéráldozatot. Meg az azt követő áldozatcunamit. Ennek a partinak a csomagolására feltétlenül rá kell írni, hogy otthoni használatra nem ajánlott.) 19. – bxa4 20.fxg7 Bg8 21.Ff5 Hxh4 22.Fxe6 Fa6 23.Hd6+ Ke7 24.Fc4 Bxg7 25.g3 Kxd6 26.Fxa6 Hf5 27.Bab1 f6 28.Bfd1+ Ke7 29.Be1+ Kd6 30.Kf2 c4 31.g4 He7 32.Bb7 Bag8 33.Fxc4 Hd5 34.Fxd5 cxd5 35.Bb4 Bc8 36.Bxa4 Bxc3 37.Ba6+ Kc5 38.Bxf6 h5 39.h3 hxg4 40.hxg4 (A nagy tűzijáték után, ha körülnézünk, mit látunk? Egy aprócska gyalogelőnyért zajlott a harc? Igen. És Tal a végén bemutatja, hogy ezt az előnyt hogyan lehet frappánsan győzelemig vinni.) Bh7 41.g5 Bh5 42.Bf5 Bc2+ 43.Kg3 Kc4 44.Bee5 d4 45.g6 Bh1 46.Bc5+ Kd3 47.Bxc2 Kxc2 48.Kf4 Bg1 49.Bg5 (Sötét feladta, mert 49. – Bxg5 50. Kxg5 d3 51. g7 d2 52. g8V d1V után következik 53. Vb3+, és a vezércsere után sötét az f gyalogot már nem tudja elkapni.)
1–0
Később Tal játékát feltérképezték, kiismerték, így váltania kellett, nagymesterek ellen már nem áldozott annyit. És a váltás jól sikerült, ha az eredményességet nézzük. A meghökkentő lépéseket, bombasztikus akciókat pedig a villámpartikra tartogatta. Ebben a műfajban is világbajnoki címig vitte.
Felbőszített tigris
Tigran Petroszjan, az örmény sakk legnagyobb alakja 1966-ban – éppen világbajnoknak is mondhatta magát – elég mérges volt Bent Larsenre. A dánok legjobbja abban az évben már kétszer is megverte Petroszjant, a világbajnokot fűtötte rendesen a bosszúvágy.
Bent Larsen – Tigran Petroszjan
(Havanna, 1966, Francia védelem C00)
1.e4 e6 2. Hf3 d5 3. Hc3 Hf6 4. exd5 exd5 5. d4 c6 6. Fd3 Fd6 7. O–O O–O 8. He2 Be8 9. Hg3 Hbd7 10. Hf5 Hf8 11. Hxd6 Vxd6 12. He5 H6d7 13. Fd2 f6 14. Vh5 (Ha valaki kontrajátékban érzi jól magát, akkor minőségáldozat nélkül nem is igazi a parti. Petroszjan ezzel egyrészt megoldja a védekezést, másrészt innentől kezdve ő uralja a gyalogokkal a centrumot – és ez döntőnek bizonyul a mérkőzés kimenetele szempontjából. Viszont ki az, aki ennyire bízik a centrumgyalogjaiban, hogy vállalja értük a minőséghátrányt? Ki más, mint a világbajnok.)
Bxe5 15. dxe5 fxe5 16. Bfe1 e4 17. Ff1 Hf6 18. Vh4 Ff5 19. Vg3 Ve7 20. c3 He6 21. Fe3 Hg4 22. h3 Hxe3 23. Bxe3 Bf8 24. Ve5 Fg6 25. Bd1 Vf7 26. Bd2 Hf4 27. b4 h6 28. a4 Fh7 29. Vd4 b6 30. Be1 Vc7 31. Ve3 c5 32. bxc5 bxc5 33. g3 Hd3 34. Fxd3 (És mi lett volna, ha most Larsen visszaadja minőséget 34. Bxd3 útján? A sötét gyalogok akkor is erősebbnek tűnnek, összekapcsolódva nyomulnak középen.) 34. – exd3 35. Ve6+ Vf7 36. Vxf7+ Kxf7 37. Bb2 c4 38. f3 d4 (Világos c gyalogja csak látszólag tudja feltartóztatni a nyomulást. Bár a szabályok erre nem adnak lehetőséget, mégis ez történik: sötét kikerüli világos figuráját.) 39. Bc1 Ke6 40. Kf2 Fe4 41. f4 Be8 42. g4 Fc6 43. Be1+ Kd5 44. Bxe8 Fxe8 45. cxd4 c3 46. Bb8 d2 47. Bd8+ Kc4 48. Bc8+ Kd3
0–1
Petroszjan tíz alkalommal vett részt sakkolimpián, 129 partijából mindössze egyszer vesztett, akkor is csak azért, mert rosszul működött az órája.
Mikroszkopikus előny
Elérkeztünk az 1980-as máltai olimpia utolsó fordulójához, annak is az egyik utolsó partijához, és amikor a végéhez közeledtek, kiderült, hogy ezen múlik minden: ha Karpov győz, a szovjet csapat pontszámban utoléri a magyarokat, és segédpontokkal nyer; ha ellenfele, a dán éltáblás kihúzza döntetlennel, akkor a mieink megvédik 1978-as címüket. Ráadásul messziről teljesen kiegyenlítettnek tűnt az állás. És közelről is…
Anatolij Karpov – Ole Jakobsen
(1980, Vezércsel, D63)
1.d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fe7 4. Hf3 Hf6 5. Fg5 O-O 6. e3 Hbd7 7. Bc1 a6 8. c5 He4 9. Hxe4 dxe4 10. Fxe7 Vxe7 11. Hd2 Hf6 12. Hc4 Fd7 13. He5 Ve8 14. Fc4 Fc6 15. Vc2 Fd5 16. O-O Fxc4 17. Hxc4 Vc6 18. He5 Vd5 19. b3 Bad8 20. Ve2 c6 21. Hc4 He8 22. Vc2 Vf5 23. Bcd1 h6 24. a4 Vh7 25. b4 f5 26. Vb3 Hc7 27. f3 f4 28. exf4 Bxf4 29. Hd6 exf3 30. Bxf3 Hd5 31. Bxf4 Hxf4 32. Bf1 (Karpov komótosan pozíciós előnyhöz jutott. Jakobsenen a sor, hogy bemutassa, a védekezés is lehet fantáziadús. Annyira adja magát 32. – He2+ 33. Kh1. Hxd4 gyalognyerés, csak ha jobban megnézzük, ez a csábító gyalog mérgezett: 34. Vc4 után világos nemcsak a gyalogot nyerné vissza, de a sötét nehezen tartott állását is szétzilálná. Inkább egyszerűsítsünk, egyenlő anyagi helyzetben ez tűnik a jó iránynak.) 32.– Vd3! 33. Vxd3 Hxd3 34. a5 Bd7 35. Bb1 Hf4 36. Kf2 Hd5 37. Bb3 He7 38. Be3 Hf5 39. Bxe6 Hxd4 (Barcza Gedeon korabeli elemzésében ezt a lépést tartja a főbűnnek, ezen ment el az újabb magyar olimpiai cím. Ahogy az előbb, most sem lett volna szabad a d4 gyalogot ütni. Barcza javaslata: 39. – Hxd6 40. Bxd6 Bxd6 41. cxd6 Kf7 42. Ke3 Ke6 43. Ke4 Kxd6 után izgalmas, de döntetlenre vezető gyalogvégjáték.) 40. Be8+ Kh7 41. Be4 Hb5 42. Hxb5 axb5 43. Ke3 Bd1 (És ez a végső hiba beengedi a rókát a tyúkólba, a bástyát a gyalogok közé. Ehelyett a királyt kellett volna a védekezésbe bevonni, 43. – Kg6 lépéssel indítva.) 44. Bd4 Be1+ 45. Kf4 Kg6 46. a6 bxa6 47. Bd6+ Kh5 48. Bxc6 Bb1 49. Bxa6 Bxb4+ 50. Ke5 Bb2 51. c6 Bxg2 52. c7 Bg5+ 53. Kd4 Bg4+ 54. Kd5 Bg5+ 55. Kc6 Bg2 56. Kb7
1-0
Karpov vékonyka hangján és alig leplezett somolygással így értékelte a partit: „Csak mikroszkopikus előnyöm volt, de az is elég.”
A kilencvenes évek – és nyugodtan hozzátehetjük: minden idők – legnagyobb sakkozója, Garri Kaszparov, valamint a 2000-es évek egyik meghatározó játékosa, Vlagyimir Kramnyik elmondhatták magukról, hogy Botvinnik tanítványai. De az ő idejük is lejárt. A szovjet sakkiskola 60 sikeres évet tudhat magáénak, de ez most véget ért. Az okokat részben tudjuk. A társadalmi változások arra is hatással vannak, hogy ki megy mostanában sakkozónak: pár évtizeddel ezelőtt a sakknak egyfajta szelep funkciója volt, menekülési utat jelenthetett azoknak, akik nem akartak, nem tudtak más formában kiteljesedni. Akiben most motoszkál valami szellemi önkifejeződés iránti vágy, nem feltétlenül a sakkban találja meg ehhez a terepet. Megváltozott maga a sakk is: már nem kell egy központban gyűjteni és feldolgozni a világ játszmáit, nem feltétlenül szükséges egységesen megszervezni a képzést, az sem biztos, hogy a mester-tanítvány viszonyok olyan jól működnek. Könnyen és bárhonnan hozzáférhető adatbázisok, állásértékelő programok, virtuális mentorok és online tanfolyamok vették át a helyét a birodalmi logikára épülő sakkiskolának.
