Keresés
rovatok
rovatok
múzeum | 2017 tél
Fotó: Rákóczi Gábor
Láng Orsolya: Mindent tudunk már? – 2. rész
A polgárváros történetének kezdetei
A római kori Aquincum település-együttesének egyik eleme az ún. polgárváros volt. A kiszolgált katonák, iparosok és kereskedők által lakott településnek ma látható maradványai a Kr. u. II–III. század fordulójára keltezhetők. A romkertben sétálva kőlapokkal burkolt utcák, fürdők, templomok, freskóval – és ritkább esetben mozaikpadlóval – díszített lakóházak, boltok maradványai tűnnek elénk, de vajon hogy kezdődött mindez? Mi volt itt, ezen a területen – volt-e egyáltalán valami – a polgárváros kiépülése előtt?

A fenti kérdésre a város 120 éves kutatása során sokan sokféle választ próbáltak már adni az adott kor kutatási, ásatási eredményeinek megfelelően. A XX. századi kutatók (pl. Torma Károly, Hampel József, Kuzsinszky Bálint) még nem foglalkoztak, nem foglalkozhattak a város kezdeti történetével, hiszen ahhoz igen mélyre kellett volna ásniuk: a város épületeit ugyanis – ma már tudjuk – fennállásuk közel 300 éve alatt többször átépítették a rómaiak, így a legkorábbi településmaradványok mélyen a most látható romok alatt húzódnak. Első régészeink feladata pedig elsősorban az volt, hogy minél több összefüggő alaprajzú épületet tudjanak kiásni és bemutatni a nagyközönségnek, korábbi építkezések nyomaival nem nagyon találkoztak. Ez tehát nem tudásbeli hiányosság vagy felkészületlenség volt, hanem a korabeli tudományos ismeretek alapján végzett munka. Csak a XX. század első felében kezdte el foglalkoztatni a gondolat a kutatókat, hogy vajon milyen település is állhatott itt korábban. Az ásatások során nagy ritkán előkerült kora római kori (Kr. u. I. század vége) terra sigillata leletek vagy a szelvények alján előbukkanó veremházak, gödrök és árokrészletek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy falusias jellegű, kézművesek által lakott kis települést kell keresni a későbbi város alatt, ennek helyéről és keltezéséről azonban megoszlottak a vélemények.

Néhány évtizede már felmerült annak a lehetősége is, hogy őslakos kelta falu vagy esetleg egy korai tábor maradványai rejtőznek a polgárváros kőépületei alatt.

A korábbi elképzelések és találgatások végére az utóbbi években – úgy tűnik – sikerült megnyugtatóan pontot tenni: egyrészt ugyanis lehetőség nyílt a romkertben néhány ponton mélyebbre ásni, másrészt sikerült újraértékelni jó pár korábbi ásatás leletanyagát és dokumentációját. A fenti – több éves – munka eredményeképpen valóban körvonalazódni látszik egy olyan falusias jellegű település (latinul vicus) képe, amelyre a XX. század első felében működő régész-elődök gondoltak. Ma azonban már sokkal több konkrét információval rendelkezünk erről a kis településről. A romkert északi részén, a piacépület (macellum), az ún. Festőház zónájában vagy akár a nemrégiben felújított esztergomi vasút vonalában végzett feltárások és az itt évtizedekkel korábban zajlott ásatások anyagának összevetése, újraértékelése során kiderült, hogy a területen legkorábban egy kisebb méretű falu alakult ki, amelyet egykori lakói mély vizesárokkal vettek körül. A falu „központja” a későbbi forum környékén volt, azon fő kelet-nyugati út mellett, amely a budai hegyvidéken keresztül, a Solymárvölgyön át érkezve itt érte el a Dunát. Az út mentén hosszúkásan elnyúló vicus észak felé a későbbi város faláig, míg dél felé a piacépületig terjedhetett. Keleti irányban kb. a régi múzeumépület vonaláig, míg nyugat felé a mostani baseball pályáig terjedhetett, és alapvetően egy magasabb fekvésű – azaz áradásoktól mentes – homokos dűnén alakult ki. A faluban a főútra merőlegesen tájolt, téglalap alakú, cölöpökkel megtámogatott, félig földbe ásott veremházak és gerendaszerkezetű épületek álltak, amelyeknek vert falát vakolattal is ellátták. A házak némelyikének sarkában sütőkemence is előkerült, a házak között pedig szemétgödrök voltak.

Noha a veremházak alapvetően a kelta hagyományokat mutatják, a belőlük előkerült leletek – terra sigillata edények töredékei, mécsesek, dörzstálak (mártások készítésére szolgáló keverőedény) és amfórák – már egyértelműen római életmódhoz szokott lakosságra utalnak.

A leletek alapján a kis falu épületeit legalább két alkalommal átépítették a Kr. u. I. század utolsó évtizedei és a század vége között. A település létrejöttét az alig két km-re délre ugyanebben az időpontban, a mai Flórián tér területére telepített légiótábornak köszönhette: a hadsereget kiszolgáló iparosok, kereskedők, veteránok és családjaik, illetve kelta őslakosok telepedhettek le itt. A vicus gyorsan fejlődésnek indult: a II. század elejétől már megjelentek az első agyagtéglából készült épületek, felváltva a földbe ásott házakat. Mintegy húsz éven belül pedig már kőházak álltak, kiépültek a város közművei, védművei.

Ezzel a település elindult a várossá fejlődés útján. Az aquincumi polgárváros elődjének lassú körvonalazódása nemcsak választ jelenthet egy régóta nyitott tudományos kérdésre, hanem egyúttal azt is jelzi, hogy még mindig van mit kutatni. A korábbi feltárások adatainak újraértékelése, a hitelesítő ásatások friss eredményei és a régészeti munkában alkalmazott új módszerek, technikák Aquincum történetének még számtalan kérdéses részére deríthetnek fényt.