Keresés
rovatok
rovatok
múzeum | 2016 tavasz
Fotó: Aquincumi Múzeum
Lassányi Gábor: Hórusz isten szeme Óbudán
Alig hittem a szememnek, amikor először megvizsgáltam azt az apró, simára csiszolt kődarabot, amelyet revízió közben vettünk elő egy papírzacskóból, az Aquin­cumi Múzeum raktárában.

Minden múzeumban, így nálunk is rendszeres időközönként át kell nézni a gyűjteményt, hogy minden tárgy megvan-e, a helyén van-e. Ezt a monoton, a muzeológusok által nem kedvelt munkát hívjuk revíziónak. A régen vizsgált tárgyak friss szemmel való átnézése azonban néha izgalmas felfedezésekhez vezethet.

A leltárkönyvben csiszolt márványdarabként leírt, átfúrt kődarabot 1935-ben találták a Selmeci utcái ásatásokon, amikor az evangélikus templom építtették. A fekete-fehér foltos követ azonban valójában dioritból, az egyik legkeményebb, az ókorban gyakran megmunkált kőanyagból faragták. A tárgy pedig az egyiptomi Hórusz isten szemét ábrázoló amulett, egy udzsat-szem, amelyet szerencsét hozó, bajelhárító eszközként viselhetett egykori tulajdonosa.

Azonban nem ez az első egyiptomi amulett Óbudáról. A Nagyszombat utcai amphiteátrum környékén már vagy száz éve találták azt az apró, zöldeskék fajanszból készült tárgyat, amely a vemhes, két lábon álló, víziló formájú istennőt, Toeriszt ábrázolja. Toerisz a terhes nők és a szülés veszélyes időszakának ősi védelmezője volt az ókori Egyiptomban, szobrocskáját így leginkább nők viselték.

A legnagyobb és legrejtélyesebb egyiptomi emléket pedig 1852-ben szállították be Óbudáról a Nemzeti Múzeumba egy Perc utcai építkezésről. A tárgy egy aprólékosan vésett, hieroglif jelekkel teleírt kőtöredék. A faragvány közel 4500 éves, az Óbirodalom korában készült, és egy gazdag síremlék álajtajából vágták ki, minden bizonnyal még az ókorban. Az álajtók az óegyiptomi sírokban jelképes kőajtók voltak, amelyen keresztül az elképzelések szerint a földalatti sírkamrában fekvő holttestből a lélek kiléphetett, és a halotti áldozatokat – ételeket, italokat, füstölőket – fogadhatta.

De hogyan és mikor jutottak ezek a tárgyak Óbudára? A Timár utca, Perc utca, Selmeci utca által határolt terület a Flórián téren álló hatalmas római katonai tábort körülvevő település, azaz a katonaváros részét képezte az ókorban. Az itt élő civilek, iparosok, kereskedők és nem utolsósorban letelepedett veteránok szolgálták ki a táborban élő közel ötezer légiós szükségleteit, de itt élt sok katona családja is. Erre a településre is, akárcsak a római világ más városaiba, a hatalmas birodalom számtalan pontjáról érkeztek lakosok, nem beszélve a kereskedőkről, akik a távoli földek termékeit is elhozták a vásárlóknak, különösen a jól fizetett tiszteknek. Talán ilyen egzotikus tárgyakat is forgalmazó kereskedők hozhatták el Pannóniába az apró egyiptomi amuletteket és az ősi jelekkel borított kőfaragványt, amelyeknek minden bizonnyal varázserőt tulajdonítottak tulajdonosai.

A közelmúltban egy további igen izgalmas új forrással gazdagodtunk a Pannóniába eljutott egyiptomiakkal kapcsolatban. 2012-ben egy amerikai ókorkutató publikálta azt a papíruszra írt hosszú levelet, amelyet még 1899-ben találtak meg Tebtüniszben, egy egyiptomi város római kori rétegeiben.

A papírusz írója egy bizonyos Aurelius Polion, egy tebtüniszi származású római katona, aki családjának írt haza távoli csapattestjéből. A férfi szolgálati helye már a görögül írt szöveg címzéséből is kiderül: „Aurelius Pollion a legio II. adiutrix (2. kisegítő légió) katonája bátyjának, Heronnak, nővérének,  Ploutounak és édesanyjának, Seinouphisznak, a kenyérkereskedőnek.” A töredékes levélben a katona elsősorban azt panaszolja fel családjának, hogy ő hiába küldött már hat levelet haza Pannóniából,  azok mind válasz nélkül maradtak.

A mi szempontunkból a legizgalmasabb az a tény, hogy a szövegben említett pannóniai legio II. adiutrix nem más, mint a Flórián téren a Kr. u. II. századtól állomásozó csapattest. Könnyen lehet tehát, hogy Aurelius Polion innen, az óbudai tábor egyik hűvös barakkjából írta leveleit családjának a napfényes Egyiptomba, bízva abban, hogy előbb-utóbb engedélyt kap parancsnokától, hogy eltávozáson hazalátogathasson szülőföldjére.

Azt, hogy Aurelius Polion viszontlátta-e végül szeretteit, vagy egyáltalán túlélte-e a kemény 25 éves katonai szolgálatát, nem tudjuk, de abban biztosak lehetünk, hogy a többi itáliai, hispán, germán vagy szír származású babonás katonatársához hasonlóan ő is magával hozta családja vallási hagyományait és persze szerencsehozó talizmánjait is Aquincumba. Olyanokat is akár, mint a Selmeci utcában talált Hórusz-szem.

(A szerző régész, az Aqiuncumi Múzeum munkatársa.)