Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2017 tél
Fotó: Szász Marcell
Vig György
MAGYAR IRODALOM MINDENÜTT VAN, AHOL MAGYAROK ÉLNEK
John Miska hazatért
Miska János könyvtáros személyében, aki ötvennyolc évi tengerentúli munkálkodás után települt haza, a kanadai magyar irodalom legjelentősebb szervezőjét és szerzőjét is tisztelhetjük. A tengeren túl is elismert író békásmegyeri otthonában rendezte be kanadai-magyar irodalmi archívumát.

A kanadai magyar irodalom eleven lexikona és katalizátora 1932. január 20-án született Nyírbéltelken. Testvéreivel szívesen vette ki részét az otthoni mezőgazdasági munkákból, de hamar kiderült az is, hogy János jófejű, tanulást szerető gyerek. Ennek köszönhetően lehetett a szegény család harmadik gyerekéből gim­nazista. A középiskolát Hajdúböszörményben járta ki, a Bocskai István Állami Gimnáziumban, ahol életében először kizárólag a tanulás volt a feladata. Az államosítások, padlássöprések idején kollégistaként viszonylag védett környezetben élt, de hazalátogatva azt tapasztalta, hogy családja, ismerősei szorongatott helyzetben éheznek szülőfalujában.

Kiváló érettségi vizsgája után, 1953-ban Pesten, az ELTE-n folytatta tanulmányait újságírás és összehasonlító irodalom szakon. Az ötvenhatos forradalom idején egyetemistaként természetesen nem tartotta távol magát az eseményektől, az orosz tankok bevonulása után hazatért Nyírbéltelekre, majd a megtorlás elől nyugatra távozott. Néhány hónapos ausztriai táborélet után huszonnégy évesen, nyelvtudás nélkül érkezett meg Kanadába, ahol ötvennyolc évig élt és dolgozott.

Új hazájában először a nyelvet kellett elsajátítania, természetesen munka mellett. Dolgozott kórházi ápolóként, házat festett, ha azzal bízták meg, később dohányfarmon vagy hídpénzszedőként kereste meg a mindennapi betevőt.

A Hamiltoni Egyetemre jelentkezett, és munka mellett tanulva 1961-ben vette át első diplomáját. A konvokációs ünnepségen az egyetem kancellárja hozzá érve azt mondta az ünneplő közönségnek: „Ez a fiatalember öt évvel ezelőtt egy fillér és egy szó angol nyelvtudás nélkül érkezett az országba. Ha Magyarországon ilyen diákokat nevelnek, akkor várjuk a többit is.”

– Akkoriban háromezer diák ment Kanadába, és közülük nagyon sokan elvégezték ott az egyetemet. A magyarok kiválóan megállják a helyüket új hazájukban – tette hozzá szerényen beszélgetőtársam.

Egyetemi végzettséget szerezve nyert jogot arra, hogy felvegyék a Torontói Egyetem könyvtártudományi szakára. Amikor a felvételi beszélgetésen a szak dékánja megkérdezte tőle, miért pont ezt a szakot választotta, azt felelte: bántja a felismerés, hogy ebben az országban alig tudnak valamit a magyarságról. Könyvtárosként szeretné felkutatni a kanadai magyarság kultúráját, hagyományait, minden ezzel kapcsolatos tényt és adatot, mindezt egy alapos bibliográfiába rendezve átadni az utókornak.

Az egyetem után könyvtárosként be is járta a országot. Elsőként Winnipegben vállalt állást, ahol sok magyar élt. Itt írta meg első novelláit, és bekapcsolódott a helyi irodalmi kör munkájába is. Ezekben az években komoly fordítói munkát is végzett: az angol nyelvű irodalom gyöngyszemeit, többségükben kortárs amerikai írók műveit ültette át magyarra.

Saját írásait a winnipegi Kanadai Magyar Újság, a torontói Kanadai Magyarság, illetve a Kanadai Magyar Élet közölte. Rövid időn belül a kinti magyar irodalmi közösség megbecsült alakja lett. Egy bögre tej című novelláskötetét, amely Münchenben jelent meg a Mikes Kiadónál, egy hónap múlva utánnyomatták, mert szó szerint elkapkodták az olvasók. Winnipegben ismerte meg első feleségét, aki észt-német származása ellenére évtizedeken át segítette, támogatta a magyar nyelv és kultúra megőrzésére irányuló munkáját.

Ontarióba visszaköltözve tovább folytatta irodalomszervező munkásságát, háttérbe szorítva saját írói tevékenységét. Ottawában irodalmi antológiát szerkesztett, majd 1968-ban írótársaival lakásán megalapította a Kanadai Magyar Írók Körét – a tulajdonképpeni kanadai magyar írószövetséget. A kör céljaként a magyar nyelven való alkotást határozták meg, kiváló fórumot teremtve a kanadai magyar írók és költők számára. A megalakuláskor kilencen voltak, három év múlva több, mint harmincan. Megindult egy antológiasorozat; az első három magyar és az első angol nyelvű kötet szerkesztését magára vállalta.

A hetvenes-nyolcvanas éveket ma is a kanadai magyar nyelvű irodalom fénykorának tartják, és ebben kiemelkedő szerepe volt az Írók Körének. Tevékenységüket nemcsak Kanadában, hanem az Egyesült Államokban, sőt, a Nyugat-Európában élő honfitársaink is kiemelkedően fontosnak tartották.

Ritkaságszámba megy a diaszpórában az, ami Kanadában történt, hogy pár évtized alatt száznegyven verseskötet, száz regény, száz kisepika jelent meg magyar szerzőktől, magyar íróktól.

Ez óriási szám, hiszen Kanadában mintegy háromszázezer ember vallja magát magyar származásúnak – sorolta Miska János. – Az az általános felfogás, hogy a második generáció már nem sokat törődik a szülei hagyományaival, csak részben igaz. Mert jöhetnek olyan események, mint a kanadai kétnyelvűségi és multikulturális mozgalom a hetvenes évek elején, amelyek felkeltik a másod-, harmadnemzedék érdeklődését szüleik hagyományai iránt.

„Az antológiák puszta léte azt bizonyítja, hogy a magyar irodalom nem csupán Magyarországon létezik, hanem mindenütt, ahol magyarok élnek” – jelentette ki arról az időszakról Miska János Koltay Gábornak, akivel a Megyek fáklyát gyújtani című interjúkötetét készítette.

Életének következő fontos szakasza elején, 1972-ben az Ottawától négyezer kilométerre fekvő Lethbridge-be költöztek feleségével, ahol megpályázta és elnyerte az ottani mezőgazdasági kutatóintézet 40 millió dolláros felújítási projektjén belül a könyvtár újjászervezésére kiírt igazgatói munkakört. – Az volt a szerencsém, hogy Lethbridge egy hetvenezer lakosú mezei városka. Az intézetben majdnem minden nemzetiség képviseltette magát a kutatók között, akik segítettek nekem az anyaggyűjtésben és a nyelvi bonyodalmakban – emlékezik vissza.

A nagykönyvtár létrehozása mellett – ami önmagában is hatalmas munkát jelentett – belekezdett egy hatalmas, a kanadai nemzetiségi irodalmakról szóló bibliográfia szerkesztéséhez. – Ezt úgy alkottam meg – mondja tréfásan –, mint Isten a világot. A semmiből. Tizenöt évi kutatás eredményeként elkészült egy ötezer citátumot kitevő, annotációkkal ellátott munka, hatvanöt nemzetiség hetvenöt nyelvű bibliográfiája.

Kanada egy kilencmillió négyzetkilométer kiterjedésű ország, amelyet a nemzetiségek belaknak. Hogy lehet elképzelni az anyaggyűjtést egy ilyen irdatlan területen? – kérdezem Miska Jánost.

– Az anyaggyűjtésnek több változata van – mondja. – Könyvtárazás, levelezés, telefon, személyes látogatás. Az ember adott esetekben a megfelelőt választja. Ezek mellett gyorsan elterjed a hír, hogy van itt egy megszállott magyar, aki emberfeletti munkára adta magát. Hátha lesz belőle valami. S jönnek az írók, az irodalmárok, az olvasók 150 különböző nemzetiség soraiból, hozzák kollégáikat. Görgeti a hólabdát, míg hatalmas hógömb lesz belőle, s tizenöt évi szabadidei munka eredményeként összeáll egy szimfonikus méretű bibliográfia, melyhez hasonlót még a Nemzeti Könyvtár sem tudott elképzelni. Könyvtár-ellenőrzési látogatásaim során eljutottam az ország különböző területeire. A nappali órákban elvégeztem a hivatali teendőimet, este meg mentünk a feleségemmel a városi könyvtárakba, nemzetiségi kultúrotthonokba, egyéni írók lakására – anyaggyűjtésre.

Otthon estéken, éjjeleken át rendezgettem az anyagot, s összeállt minden, megnyerve a Torontói Egyetemi Kiadó tetszését. Példányai ott vannak szerte a világ könyvtáraiban Ethnic and Native Canadian Bibliography címmel.”

A könyvtáralapításért 1977-ben megkapta az egyik legnagyobb kanadai kitüntetést, a II. Erzsébet koronázási Emlékérmet, ezt követően Alberta tartomány Nagydíjával ismerték el teljesítményét.

Tizenegy évig, 1983-ig tartott életének lehtbridge-i szakasza, amit könyvtárosi pályafutása legboldogabb éveinek tart ma is. Akkor hívták meg Közép-Kanadába, tizenöt kutatókönyvtár vezetésére. Érdekelte a feladat, mert tervbe vette a Földművelésügyi Minisztérium tudományos kiadványainak teljes digitalizált bibliográfiáját. A minisztérium égisze alatt kétezer kutató dolgozott, akiknek a munkáját nagyságrendekkel tette hatékonyabbá ez a rendszerezés.

Ez idő alatt folytatni tudta a kanadai magyarság történetével kapcsolatos több évig tartó küldetését is. A Canadian Studies on Hungarians című bibliográfia első kötete 1986-ra készült el, s mint centenáris bibliográfia a Reginai Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg 1987-ben. Ennek olyan széles visszhangja támadt, hogy az elkövetkezett években egy nemzetiségi bibliográfiai kultusz alakult ki. Miska János két pótkiadást is elkészített, úgyhogy a magyar rész 2000-rel bezárólag tökéletes feldolgozással elérhető a történészek, szociográfusok, írók számára.

A bibliográfiák mellett a kanadai magyar irodalom további szervezésében is maradandó munkát végzett. Kiadás alá rendezte az ott élő magyar írók antológiáját, mely The Sound of Time címmel jelent meg. Ez is nagy sikert ért el Kanada-szerte; példányai eljutottak a városi könyvtárakba, s az iskolákban az ajánlott irodalmak listáján szerepelt. Második angol nyelvű antológiája műfordításához a legkiválóbb angol anyanyelvű kanadai költőket sikerült megnyernie. Ezen a köteten 1985-ben kezdett dolgozni, és végül 2002-ben talált olyan kiadót, amelynek jóvoltából megjelenhetett a gyűjtemény.

– Tíz ujjunkon megszámolhatjuk az észak-amerikai földrész azon kiemelkedő nagyjait, akik ismerték és igazán szerették a magyar irodalmat. A nagyon kevesek közé tartozott az Egyesült Államok hajdani elnöke, Theodor Roosevelt. Kedves olvasmánya volt Mikszáth Kálmán regénye, a Szent Péter esernyője” – mesélte Miska János.

Az antológiákkal kapcsolatban megjegyezte János egyik barátja, Kenneth McRobbie egyetemi tanár, költő, szerkesztő és műfordító, hogy az irodalomban nincsenek kis és nagy nemzetek. S ha mégis volnának, Magyarország határozottan a nagy nemzetek sorába tartozna. A „száműzött” magyar művészek között abban az időszakban olyan nagyságok alkottak, mint Márai Sándor, Wass Albert, Kerecsendi Kiss Márton, Czigány Lóránt, Fáy Ferenc vagy Faludy György. Miska János a kanadai alkotók közül Kemenes Géfin Lászlót és Vitéz Györgyöt tartja az ottani magyar költészet legjelesebb képviselőinek, de hosszasan sorolja a többi kiváló tehetségű alkotó nevét is, akiket még mindig nem ismerünk Magyarországon.

Hatalmas irodalomtörténeti értéket képvisel az a több évtizedes levelezés is, amelyet irodalomszervezői munkája során folytatott. Az összegyűjtött és rendszerezett anyag nagy részét az ottawai levéltárban őrzik.

Óbudai házában szépen rendszerezve megtalálhatóak a 2000 után íródott ötezer levél; Ottawában további 15.000 levél vár digitalizálásra. A szegedi egyetem jelentkezett, hogy szeretnék elvégezni a feladatot. – Adná az Isten, hogy sikerülne! – sóhajt fel a szenvedélyes levélíró. – Így nem kellene hazahozatni az ottawai anyagot, ha azt egyáltalán kiadnák a kanadai levéltárosok.

Harminc éves könyvtárosi szolgálat után, 1991-ben vonult „fiatal” nyugdíjba, bár a minisztériumnál, ahol egyben a Miniszteri Igazgatótanácsnak is tagja volt, felajánlották, hogy a tetszése szerinti munkakörben maradjon tovább. Ő azonban úgy döntött, hogy feleségével a kellemes éghajlatú Victoria tartományba költöznek, ahol idejét regényírással tölti. Meg is írta 250 oldalas angol nyelvű emlékiratait. A nagyszabású családregényen még ma is dolgozik.

– Szeretnék egy regényt írni három nemzedékről – ismerteti terveit Óbudán. – Édesanyám nővére a 1930-as években került ki Kanadába. Róla, az ő másodgenerációs gyerekeiről és az én generációmról mesélnék.

A feladatok nyugdíjasként sem kerülték el. Folytatta a magyar bibliográfia harmadik kötetét, majd elvállalta a vancouveri magyar folyóirat, a Tárogató főszerkesztői feladatait. Négy és fél év után szervezete fellázadt, súlyos tüdőgyulladásba esett, de sikerült felépülnie. Ezután lemondott az újság szerkesztéséről, de a bibliográfia kiegészítő kötetét megjelentette.

Pihenésképpen folytatta a magyarságkutatást, jelesül azt vizsgálta, hogyan látja a befogadó ország a magyarságot. A kilencvenes évek második felében három kötetben jelentette meg válogatott írásait, majd meggyőzték arról, hogy vegye át a Szigeti Magyarság című kéthavonta megjelenő victoriai folyóirat szerkesztését.

– A külföldi magyarság talán nagyobb szenvedéllyel viseli a magyarságát, mint a hazaiak. Kanadában a Szűz Mária képe mellett ott volt Kossuth Lajos képe is. Ha más nemzetek bántják a magyarságot, az nekünk jobban fáj, mint a hazai magyaroknak – ismertette majd hat évtizedes tapasztalatait a repatriált író.

 

Újra itthon

Magyarországra 1985-ben tért vissza először, az Országos Széchényi Könyvtár meghívásának téve eleget. Két év múlva édesanyja temetése miatt újra hazalátogatott. Élete párja, Marika (szerette, ha így szólítják) is egyre többet betegeskedett, orvosai későn vették észre, hogy tüneteit vastagbéltumor okozta. Nyolcvanhat évesen tért örök nyugalomra, negyvenöt év házasság után.

A veszteség nagyon megrendítette Jánost, de Magyarországon új erőre kapott. Ebben hathatós szerepet játszott második felesége, Erzsike is, akivel 2012-ben kötöttek házasságot. 2014-ben találtak egy szép házat Óbudán, Békásmegyeren, ahol itthoni életükre berendezkedtek. Itt kapott méltó helyet kanadai-magyar irodalmi archívuma is.

Miska János ma is szereti Kanadát, második otthonának tekinti, de úgy érzi, Kanadában elvégezte a legfontosabbakat, itthon nagyobb hasznára lehet hazájának, mint a tengeren túl.

Munkásságáért számos kitüntetést kapott szülőhazájában is. Kutatómunkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia külhoni tagjává, a Nemzetközi Magyarságkutató Társaság tiszteletbeli tagjává választották. A két haza szolgálatáért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta 2012-ben.

– Nyírbéltek díszpolgára és Hajdúböszörmény tiszteletbeli polgára vagyok – mondja János. – Hálám jeléül évente egy-egy ösztöndíjat adunk feleségemmel mindkét város egy-egy tehetséges, rászoruló sorsú diákjának. Az ösztöndíjat Böszörményben az angol nyelvhez kötöttük. Tanuljanak a magyarok idegen nyelveket, ne legyenek elveszve a határon túl sem.

– Még sok elvégezni valóm van itthon – folytatja. – Ilyen a kanadai-magyar irodalom megismertetése Magyarországon. Először csak a magyar nyelvűekre gondoltam, de az angol nyelvűek annyira tehetségesek, őszinték, hogy ezt vétek volna kihagyni. Kedvenc szerzőim közé tartozik Payerle György, John Marlyn, Jónás György regény­írók. Tihanyi Éva, aki gyerekként került ki Kanadába, angol nyelven írt verseivel vált országosan elismert költővé. Nagyanyám kesztyűje és más, magyar emlékeket őrző verse igazán feledhetetlenek.

 

Haza csak egy van

– Mi abban a tudatban éltünk, hogy itt még mindig tragacsokkal járnak, pedig az ember Torontóban sem lát ennyi új autót, mint Budapesten. Ezt el sem lehetett onnan képzelni. Kollégáim aggódva mondták: visszamész Magyarországra? Azok még a múlt század elején élnek! Mily’ boldogsággal töltött el, hogy egy csodálatosan fejlett országra találtam. Az emberek barátságosak, udvariasak, akár Victoriában. Itthon újra kedvet kaptam az íráshoz. Szeretnék újra visszatérni a novellaíráshoz. Annak idején túlságosan személyes jellegűnek tartottam elbeszéléseimet, bár éppen ezért arattak nagy sikert. Akkoriban az irodalmi kísérletezésen volt a hangsúly, de számomra az volt az elsődleges cél, hogy a kanadai magyarságot megőrizzem a magyar nyelvnek, a magyar irodalomnak, és ehhez meg kellett alkotnom egy olyan stílusirányzatot, amelyik érthető az olvasók számára. Az itthon megírandó novellákban igyekszem majd levetkőz­ni a korábbi magamra erőszakolt missziós szolgálatot, és szeretném megírni az életet úgy, ahogy volt. Rettenetes korszak volt a Rákosi-féle, de közben fiatalok, bátrak voltunk, csintalanok, mit sem számítva az élet következményeivel. Talán van értelme, hiszen magam is meglepődtem úgy öt évvel ezelőtt, amikor az interneten megláttam, hogy az én angolra fordított novelláimat tanítják a brit-columbiai egyetem világirodalmi szakán, Hans Kafka, Jerzy Kozinsky írásai társaságában.

– Szerencsére van még rá ideje – teszi hozzá mosolyogva felesége, Erzsike. – Húsz éve mindenképp. Amikor megkapta a személyi igazolványát, figyelmeztették, hogy 2045-ben meg kell újítani.