Egész biztosan szép számmal vannak olyanok, akik ragaszkodnak a biodinamikus borok – és persze bio ételek – fogyasztásához, azok sincsenek kevesen, akik arra vágynak, hogy ezeket fogyaszthassák. Komoly értekezések sorát vehetnénk elő a témában akár az organikus és biodinamikus termesztésmódok gazdasági oldalát, akár a mindennapi ember számára elérhetővé tételüket, vagy az ilyen élelmiszerek egészségre gyakorolt hatását firtatva, de nem ez jelenlegi írásom célja.

Viszont szívesen elevenítek fel néhány olyan emlékezetes bort, amelyek természetes módon készülnek, és amelyekkel a III. kerületi Csillaghegyi úton ismerkedtem meg.

Már tíz év is elmúlt azóta, hogy a Csillaghegyi úti logisztikai központban – akkor még a Borkollégium is ott tartotta kurzusait – megnyitotta kapuit a Terroir Club borkereskedés, amelynek célja a kezdetektől fogva nem változott: bemutatni azokat a természethű borokat, amelyeket a lehető legtisztább és legőszintébb formában termesztett szőlőből készítenek. Adalékanyag mentesen, a szőlőültetvények biodiverzitását fenntartva – vagy éppen újra teremtve.

A szőlészek-borászok közt uralkodó egyik feltevés szerint többé-kevésbé eljutottunk az ésszerűség határáig vitt terméskorlátozásig, a szuper-koncentrált gyümölcsbombákig, így nem igen adódik más lehetőség a minőség fokozására, mint visszatérni a természethez, nagyapáink művelési módjához és egyszerű technológiájához. Jómagam viszont nem hiszek feltétlenül abban, hogy csupán a terméshozamok végtelen csökkentésével és a koncentráció növelésével lehetne a termőhelyi adottságokat tükröző és egyéni karakterű vagy akár nagy borokat készíteni. Ezekkel a szuperkoncentrátumokkal szerintem nem feltétlenül juthatunk nagy borélvezethez, legfeljebb néhány borkritikusból lehet velük csillagászati értékeléseket kicsikarni.

Sok borfogyasztó – velem együtt – azért vásárolja a borokat, hogy örömöt szerezzenek, amihez sokszor elég a frissesség, jó egyensúly, nem szükséges a mindent lehengerlő koncentráció.

Képzeletbeli vitánk lezárásaként legyen most elég annyi, hogy mindkét oldal tud nagy borokat adni, amiket jó esetben m, fogyasztók értékelni is tudunk.

Ami vitathatatlan, az a biodinamikus gazdálkodást folytató termelők viszonya a földhöz és a tágabb értelemben vett környezet védelméhez (pl. a természetes védekezési módok és a szőlőben, pincében végzett munkák időzítése). Ez azok számára is fontos, akik történetesen egyáltalán nem fogyasztanak borokat. Mindannyian felelősek vagyunk környezetünkért és megóvásáért, hiszen minden lény csak ideig-óráig tartózkodik itt, a Földön.

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy van néhány olyan bortermő vidék, ahol a nem eléggé száraz és napos az időjárás a vegetációs időszakban, és főképp szüret idején egyszerűen nem engedi meg, hogy a természetes szerek mellett bizonyos permetszereket ne használjanak a szőlő megóvására (pl. Bordeaux vagy Tokaj csak korlátozottan alkalmas erre). Nem tehetünk tehát egyenlőségjelet a biodinamikus borok és a jó borok vagy nagy minőség közé.

Az igényes bortermelő törekszik a természetességre, még ha nem is tudja azt minden évjáratban, minden esetben a legteljesebb mértékben megvalósítani.

Hazai és külföldi – zömében európai – példák szép számmal akadnak ma már, jó részük kapható is. A Loire mente világviszonylatban az egyik legbarátságosabb borvidék. Saját szőlőfajtái közül a Chenin blanc az, amelyik évtizedek alatt leginkább belopta magát a szívembe. Remek savszerkezet, finom arányok, gazdag, de elegáns aromatika – közel olyan képességeket mutat, mint imádott furmintunk. Ennek a szőlőfajtának számos gyönyörű borát lehet kóstolni száraz és édes változatban is két igen elismert pincészet megformálásában. A Domaine Huet pincészetnek van magyar vonatkozása is, hiszen a tulajdonos egyben magáénak mondhatja a tarcali Király­udvar Pincészetet is. A másik termelő, akinek a borait évekig tudom forgatni a gondolataimban és ízlelőbimbóim képzelt rekeszeiben, Nicolas Joly. Aki biodinamika dolgában szeretne kissé eligazodni, az ő műveit nem hagyhatja ki az életéből. Mindkét pincészet borai az élményszerző borfogyasztás csúcsát jelenthetik, akárcsak néhány hazai termelő finomságai. Tokaj, Somló borai ismertebbek ebben a körben, de szeretnék egy Budapesthez – sőt Óbudához még inkább – közeli borvidéket is megemlíteni. Ez nem más, mint Kürt és a Garam mente a Duna bal partján, Esztergommal szemben. Néhány pincészet évek óta dolgozik azon, hogy a termőhely – amely remek adottságokat mutat – minden értékét úgy mutassák be, hogy a természetközeli művelésmódot is magukénak mondják. Mátyás András, Sütő Zsolt, a Kasnyik Család és a Béla – Mužla környéki dombokon gazdálkodó Bott Frigyes borai koncentrált és tiszta, határozott elképzelést és ideológiát, nem kevésbé komplex borokat kínálnak. Érdemes velük közelebbről is megismerkedni, és ehhez nem is kell messzebbre menni, mint a Csillaghegyi út…

(A szerző a Borkollégium igazgatója)