Keresés
rovatok
rovatok
hallgass! | 2016 tavasz
Fotó: Óbudai Danubia Zenekar
Ur Máté
MINDEN ÉV TARTOGAT CÉLOKAT
Fordulópontok az Óbudai Danubia Zenekar életében
Az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezető igazgatójával az együttes indulásáról, jelenlegi helyzetéről és Óbudával való kapcsolatáról beszélgettünk. A Mókus utcai Általános Iskolából indult, bőgőművészként tanult Ács Péter személyes, gyermekkori emlékeit is felidézte.

Ön jelenleg az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezetője. Hogyan került kapcsolatba az együttessel?

Hangszeres művésznek tanultam a Zeneakadémián, a nagybőgő mellett pedig másoddiplomaként a kulturális menedzsment képzést választottam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A zenekar első öt évében tulajdonképpen nem vállaltam komoly szerepet, de ott voltam az indulásnál. Az alapító Héja Domonkossal egy év különbséggel mindketten a Mókus utcai, akkoriban ének-zene tagozatos iskolába jártunk, és később is párhuzamosan végeztük zenei tanulmányainkat. Jelenleg ügyvezetője vagyok annak a gazdasági társaságnak, amelyik az együttest működteti, korábban pedig ügyvezető titkára voltam a szervezetnek, amelyik az óbudai önkormányzat előtt fenntartója volt a zenekarnak. Miután 2007-ben sikerült megegyezni a kerület vezetésével, úgy gondoltam, hogy a jövő innentől biztosított, és az én szerepem csökkenhet, a háttérbe vonulhatok abból a folyamatból, amiben 1999-óta vezető szerepet vállaltam. Alapítványból indultunk, és tulajdonképpen végigkísérhettem azt a jogi utat, ami a közszolgálati egyesületté való átalakuláson keresztül vezetett a most létező gazdasági társaságig. Volt szűk három év, amikor átadtam a munkát, de 2010-ben visszatértem, amikor az utódom úgy döntött – és ez alkati kérdés –, hogy nem vállalja azt a törvény által előírt, kötöttségekkel teli egyszemélyi felelősséget, amit egy klasszikus zenei együttes, vagyis tulajdonképpen egy gazdasági társaság irányítása jelent. Később az előadó-művészeti törvényben foglaltaknak megfelelően meg is pályáztam a pozíciót, és a megbízatásom most is tart.

Ács Péter
Ács Péter

Hogyan emlékszik vissza a zenekar indulására, kinek az ötlete volt?

A zenekar alapítása teljes mértékben Héja Domonkos ötlete volt, aki akkor már határozottan készült a karmesteri pályára, és az első néhány évben nagyon komolyan szervezte az együttest. Hamar alapítvány került a kezdeményezés mögé, de az első koncerteket neki köszönhetjük. Már tizenöt évesek voltuk, amikor 2007-ben óbudai fenntartásúak lettünk. Ekkorra komoly múlttal rendelkezett az együttes, hiszen 2000-ben jártunk Őszentségénél, a Pápánál, ahol koncertet adtunk, és egy misén is közreműködtünk, illetve 2004-ben ért véget egy hároméves időszak, amikor viselhettük a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet, ami nagyon komoly anyagi lehetőség volt a fennmaradásunkat tekintve. Több, a Warner Classicsnál megjelent felvétel is a hátunk mögött volt. Az ok, amiért felvettük a kapcsolatot az önkormányzattal, tulajdonképpen kizárólag jogi természetű volt, hiszen az állami támogatás igényléséhez szükségünk volt arra, hogy egy önkormányzattal szorosabb kapcsolatba kerüljünk. Ekkor Héja Domonkos állt a zenekar élén, és amikor elkezdtünk erről gondolkodni, rögtön egyértelmű volt, hogy Óbudával próbálunk meg egyeztetni, már csak azért is, mert Domonkos is és én is tősgyökeres óbudaiak vagyunk, és az együttes első meghirdetett koncertje is az Óbudai Társaskörben volt.

Kötődtünk tehát Óbudához több szálon, de ez akár le is szűkíthető a már említett Mókus Utcai Általános Iskolára, ahonnan maga a kezdeményezés kinőtt, és ahova a zenekar tagjainak jelentős része is járt.

Később, amikor 2006-ban felvettük a kapcsolatot az akkori polgármesterrel, Bús Balázzsal, aki egyébként most is a kerület vezetője, a támogatásáról biztosított bennünket. A több hónapos egyezetés után így 2007 elejétől kötődünk – már nem csak lelkileg, de jogilag is – ehhez a városrészhez.

Milyen kulcsfontosságú események zajlottak a zenekar életében az elmúlt időszakban?

Rövid távon a 2013-as év jelentett fordulópontot, amikor megjelent az életünkben Hámori Máté. Volt másfél-két év, amikor Héja Domonkos már az opera fő-zeneigazgatójaként, működött, ami egyrészről kihívást jelentett számunkra, másrészről el kellett gondolkodnunk a jövőnkről. Ebben az úgymond átmenteti időszakban mi csinálhattuk végig az Erkel Színház próbaüzemét, mert a Magyar Állami Operaháznak ekkor még nem volt meg a megfelelő zenekari apparátusa két ház párhuzamos és minőségi kiszolgálására. Ez egy nagyon komoly iskola volt a számunkra, hiszen rengeteg előadást kellett vinnünk, aminek a csúcspontja az a gálakoncert volt, amit Marton Éva 70. születésnapjának tiszteletére rendeztek. Szakmailag tehát gyümölcsöző és intenzív volt ez a pár év, de közben látszott, hogy Héja Domonkosnak nem lesz kapacitása arra, hogy továbbvigye az Óbudai Danubia Zenekart.

Ekkor került a látótérbe a jelenlegi fő-zeneigazgató, Hámori Máté.

Hámori Máté 2013 szeptemberében folyt bele a zenekar életébe, és bár rengeteg minden folytatódott a megszokott úton, mégis a legkomolyabb előrelépésként említhetem, hogy a zenészeinket elkezdhettük munkaviszonyban foglalkoztatni, próbajátékokat írtunk ki, amit Héja Domonkos és Hámori Máté még közösen vezettek le. Mondhatom, hogy 2013 óta mindegyik év kiemelten fontos a számunkra. 2014 azért, mert az új felállás próbaévét jelentette, és ekkor kezdődtek el a tárgyalások egy próbaterem kialakításáról itt, Óbudán. Ezt a Flórián téri termet pedig a szükséges felújítások után, az előző év elején tudtuk gyakorlatilag is birtokba venni. Lépésről lépésre, de úgy gondolom, hogy nagy utakat tettünk és teszünk meg. Az intézményi háttér rendbetétele után a jelenlegi cél a próbaterem leghatékonyabb kihasználása mellett a zenekari infrastruktúra kiépítése és fejlesztése, vagyis hangszerek vásárlása. Minden év tartogat újabb célokat.

Hámori Máté
Hámori Máté

Az önkormányzat terveitek között szerepel egy új óbudai kulturális központ kiépítése is.

A kulturális központ, pontosabban az Óbudai Platán Könyvtár tervpályázata már lezárult, ahol egy megfelelő méretű koncert- és színházterem is a tervek között van, hiszen érdekes, hogy Óbudának cca. 130 000 fős lakossága van, de ehhez mért befogadóképességű koncertterme, vagy olyan terem, ahol egy szimfonikus zenekar fel tud lépni, nincsen. Itt van nekünk az Óbudai Társaskör, ahol a magyar kamarazenei élet zajlik, de emellett csak egy olyan, a volt úttörőházból kialakított művelődési ház áll rendelkezésre, ami nem alkalmas nagyobb létszámú szimfonikus koncertek megrendezésére. Csillaghegyen nemrég szűnt meg egy művészeti iskola, és a tervek szerint itt tudna egy olyan központ kialakulni, amelynek mi is fontos pillérét képeznénk. Ez is egy következő cél, hogy az óbudai lakosságot helyben tudjuk megismertetni a koncertjeinkkel. A szándék és az irányvonal már megvan, és azt gondolom, hogy a kerület vezetése ezt véghez is fogja vinni, a többi, már létező kulturális tér igényeinek felmérésével, velük együttműködésben.

Nagy hangsúllyal van jelen az életükben a fiatalok támogatása. Milyen programokat kínálnak a közönség és a közösség számára?

Az előző szezonban majdnem negyven koncertet adtunk iskolákban itt Óbudán, és visszatérve az előző kérdésre, ha nincs koncertterem, akkor – úgy vélem – csinálni kell. Elmegyünk az iskolákba, és ott a tornatermeket használjuk erre a célra. Ez persze csak első hallásra egyszerű, hiszen ha kitelepülünk akár egy kamaraegyüttessel is, akkor gyakorlatilag az előkészületekkel és az elpakolással együtt három tanórát veszünk el az iskolai életből, ez pedig egy fontos dolog, mert tényleg olyan produkciókat szeretnénk elvinni a gyerekekhez, amelyeket kifejezetten nekik állítunk össze.

Általában valamilyen érdekesebb zenés színházi előadásról van szó, amihez szükség van egy rendezőre, énekesekre, adott estben díszletre, tehát nem egy egyszerű hangszerbemutatót kínálunk. Olyan gyerekoperák hangzanak el, amelyekhez vetítés, magyarázat és interaktív játék is társul.

Örülök, mert nagyon jók a visszajelezések, az iskolák szeretik a produkcióinkat, még akkor is, ha a már említett módon számukra ezt nem is olyan könnyű technikailag megvalósítani. A legnagyobb visszacsatolás pedig az, amikor újabb és újabb iskolák jelentkeznek be hozzánk. Éppen most áprilisban indul egy új produkciónk, ami egy pantomim játék lesz – remélem, az iskolák szívesen fogadják majd.

Legutóbb március elején Sztanyiszlav Kocsanovszkij orosz karmestert látták vendégül. Milyen nemzetközi kapcsolatai vannak az együttesnek?

Ez egy nagyon nehéz terület, de folyamatosan dolgozunk rajta. Ha külföldi karmestereket vagy szólistákat szeretnénk meghívni, akkor némileg könnyebb dolgunk van, hiszen már van annyi referenciánk és szakmai presztízsünk, hogy a művészek szívesen elfogadják a meghívásunkat. Itt az időtényező a legfontosabb, hiszen átlagosan három-négy évre előre kell tervezni, ha egy vendégművészt akarunk meghívni, a másik oldalon viszont azok a koncerttermek és intézmények, ahol játszunk, nem mindig tudnak ilyen időtávra előre időpontot adni. Vannak ötleteink és terveink, elsődlegesen a fiatal tehetségekben gondolkodunk, de több, már elismert, legendás művész is a látóterünkben van. A lehetőségeink most azt engedik, hogy a 2018–19-es évadra tervezzünk. Itt persze még mindig érződik, hogy az együttesek között mi a prioritási rendszer, de számunkra már az is egy előrelépés, hogy most ebben a pillanatban 2019-ről beszélgethetünk. Természetesen a jövő szezonban is lesz külföldi karmesterünk, rögtön ősszel, de erről majd később. Törekszünk arra, hogy a magyar szólisták közül is sokan megforduljanak nálunk, és igyekszünk úgy alakítani a koncertszezont, hogy egy évadon belül ne ismétlődjenek a vendégszólistáink. A zenekar külföldi szereplése már nehezebb, egy jó impresszáriós iroda nélkül ez nem működik, folyamatosan keressük a partnereket. Biztos pontként van jelen a Stuttgarti Kamarakórus, akikkel most volt harmadszor közös projektünk. Mi is megyünk hozzájuk, és ők is fellépnek Budapesten. Dolgozunk ezen: volt idő, amikor sokat szerepeltünk külföldön, de azt kell mondanom, hogy ezt akkor nem kezeltük kellő gonddal, amiért most ezeket a kapcsolatokat újra kell építeni.

Óbudának számos testvérvárosa van a világban. Velük milyen a kapcsolat?

A testvérvárosok közül a lengyelországi Bemowo városával a legszorosabb a kapcsolat, amit tovább kell ápolni, és természetesen mi is adtunk ott koncertet. Egy kamaraformációval léptünk fel, és bár nekik nincs zenekaruk, számos előadásunkat hallgatták már meg Budapesten. Van egy vietnámi kapcsolat is, ami számunkra egyelőre nem reális, de a lengyel együttműködésben komoly lehetőségek vannak, amire különösen alkalmas az idei év, a lengyel-magyar barátság éve. Ezek a kapcsolatok nagyon fontosak, és ahol megvan a párbeszéd, ott jó és gördülékeny az együttműködés.

Szinte kizárólag fiatalokból áll a zenekar, ami egybevág azzal a szellemiséggel, amit az együttes a programjain keresztül képvisel. A későbbiekben változik majd az arculat?

Körülbelül egyidősek vagyunk a Budafoki Dohnányi Zenekarral, de a tagjaink életkorát tekintve még mindig mi vagyunk a legfiatalabbak. Egy köztes állapotban vagyunk, mert úgy fejlődtünk, ahogy az anyagiak engedték. Most negyvenöt művész van a zenekarban állásban, amihez még tizenegy tagot fel kellene vennünk, hogy feljebb tudjunk lépni az előadó-művészeti törvény szerinti nagyzenekari kategóriába. Ezeknek a zenészeknek meglenne a helyük, de a fedezet nem áll még rendelkezésre. Az új tagok esetében fiatalokban gondolkodunk, de vannak olyan művészeink, akik tapasztalattal a hátuk mögött a társzenekaroktól érkeztek hozzánk. Számunkra a szakmai teljesítmény az elsődleges, és természetes, hogy örökké nem maradhatunk meg a legfiatalabb zenekarnak. Később majd újra kell gondolnunk a koncepciót, de messze van még az az idő, amikor az első muzsikusunk nyugdíjba megy. Úgy vélem, hogy a vezetésnek kell előrelátónak lennie az utánpótlás tekintetében, a szólamvezetőknek pedig érdemes figyelmet fordítaniuk arra, hogy milyen hallgatóanyag áll rendelkezésre a Zeneakadémián az adott hangszerből. A potenciális tagokat hosszabb időn keresztül el kell hívnunk magunkhoz kisegíteni, és elsődleges, hogy kommunikáljunk velük. Ez egy szép feladat.

Mi a legfontosabb személyes élménye a zenekarral kapcsolatban?

Az együttes adminisztratív dolgozói egyelőre egy VI. kerületi irodából támogatják a zenekar működését, de ahogy az elmúlt időszakban az óbudai iskolákat jártuk, egyre jobban törtek fel a gyerekkori emlékek, és egyre erősebb az akarat bennem, hogy megtaláljam az iroda átköltözésének lehetőségét. Óbudán van a próbatermük, az irodának is a közelben kell lennie, ha hatékonyan szeretnénk rálátni a folyamatokra és működtetni az operatív ügyeket. Nagyon sokat jelent számomra az a furcsa, de szeretetteljes élmény, amikor azt látom, hogy egy-egy iskolai program alkalmával a saját muzsikusaink odajáró gyermekei is élvezik az előadásunkat. Rajtuk tudjuk a leginkább lemérni azt, hogy jól működik-e, amit csinálunk. Ez az élmény ad erőt ahhoz, hogy megpróbáljam megteremteni annak a lehetőségét, hogy az óbudai baráti társaságok egyszer majd eljöhessenek a saját, óbudai koncerttermükbe, ahol az Óbudai Danubia Zenekar koncertjeit és programjait élvezhetik.