Keresés
rovatok
rovatok
intézmény | 2016 ősz
Fotó: Sánta Balázs
Vig György
NAGY SZÜKSÉGÜNK VAN A SÉTÁRA ÉS AZ ÖLELÉSRE
D. Horváth Piroskával, a 3K vezetőjével beszélgettünk
A Kaszásdűlői Kulturális Központ – rövidebb nevén 3K – az Óbudai Kulturális Központ hálózat legfiatalabb háza, hiszen mindössze három éve nyílt meg az újjáépített egykori MDF székház helyén. Vezetője D. Horvát Piroska viszont már évtizedek óta a kerületben dolgozik.

Mielőtt a 3K vezetője lett, már sokan ismerték a nevét, mint a csellengő fiatalok javára létrehozott Éjféli Sportbajnokság egyik alapítóját. Az óbudai ötletből azóta országos hálózat lett, önből pedig a legfiatalabb óbudai központ irányítója. Mióta dolgozik Óbudán?

Több, mint 25 éve, egészségügyi pályán kezdtem, a rendelőintézetben védőnőként. Ezt a mai napig nagyon fontos dolognak tartom. A magyarországi védőnői hálózat ugyanis valódi hungaricum, Európában egyedül Magyarországon van ilyen jellegű, preventív hálózat, ahol a családdal, a várandós édesanyával, a csecsemőkkel, sőt még az iskoláskorúakkal is foglakoznak. Mindig is szívügyem volt az elesettekről, a védelemre szorulókról való gondoskodás. A főiskola befejezése után, az 1980-as évek közepén kerültem a Vörösvári úti gyermekrendelőbe. Ott rengeteg problémával találkoztam, a rendszerváltás után pedig már az addig mélyen elhallgatott témáról, a droghelyzetről is lehetett beszélni.

Később a csellengő fiatalokkal kezdett foglalkozni – először önkéntes alapon.

Már pályakezdőként is feltűnt, milyen sok fiatalt látunk – főleg a lakótelepeken, de másutt is –, akik éjszaka is az utcán kóborolnak, és egyszerűen nem tudnak mit kezdeni magukkal. Szabó András, a Kapocs alapítvány vezetője Amerikában látta azt a drog- és bűnmegelőző programot, aminek a mintájára épült ki Óbudán a mára sokak által ismert Éjféli Sportbajnokság. Ezzel eredetileg is az volt a célunk, hogy olyasmivel kössük le a fiatalokat, ami tartalmat ad az életüknek. Az üresjárat általában hétvégenként a legnyomasztóbb, amikor se suli, se munka, pénzük pedig általában nincs.

Mikor indult ez a kezdeményezés?

1993-ban. Akkoriban ráadásul egy peremkerületi iskolában dolgoztam a Bécsi út legvégén, ahol nagyon sok deviáns és hátrányos helyzetű gyerek élt. Készítettünk egyszer egy felmérést arról, mit csinálnak ezek a fiatalok hétvégenként, és ijesztő statisztika állt össze. Nem tudom, hogy hányan drogoztak közülük, mert számunkra a prevenció volt a lényeg akkor is.

Az Éjféli Sportbajnokság abban a gyermekrendelőben indult, ahol nappal gyógyítással és gyermekvédelemmel foglalkoztak, hétvégente pedig sporttal, pingponggal, jó szóval vártuk a csellengő fiatalokat.

2003 óta a Jövőbarát Alapítvány szervezésében fut a program, a mai napig működik Kaszásdűlőn egy fiataloknak kialakított klubban. Azok, akik az induláskor odajártak, most már a gyerekeikkel jönnek.

Az alapítvánnyal kapcsolatos feladatokat a védőnői munkája mellett végezte?

Eleinte igen, aztán megpályáztam és elnyertem egy ösztöndíjat. Ennek révén nyílt lehetőségem arra, hogy három évig csak az alapítvánnyal foglalkozzam. Mindenes voltam, a pályázatírástól a takarításig. Közben tulajdonképpen autodidakta módon, gyakorlat teszi a mestert alapon megtanultam pályázatot írni, pénzt szerezni, szervezni – egy nonprofit szervezetet vezetni. Ha valahol kidobtak az ablakon, visszamentem az ajtón, vagy fordítva. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindezt megélhettem, megtanulhattam, mert ezeket a tapasztalatokat a mostani munkámban is felhasználhatom. Az alapítvány ma is működik; én már nem veszek részt a napi munkában, de ma is azt gondolom, hogy az életem meghatározó része.

Mindezek után hogyan lett a Kaszásdűlői Közösségi Központ vezetője?

A szociális munkám elismeréseként megkaptam az önkormányzattól a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat, ami 500 ezer forint pénzjutalommal járt. Ekkor láttam meg a Pesti Estben egy pindur kis hirdetést arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógiai másoddiplomás képzést indít.

Világ életemben imádtam a színházat, és azt gondoltam, hogy ez nekem nagyon hasznos lenne, hiszen a színházra nevelés, a drámajáték szintén egy jó alternatíva a csellengő gyerekek szabad­idős programjában.

Negyvenévesen jelentkeztem az egyetemre, ami azért volt vicces, mert mind a két gyerekem odajárt tévés rendező, illetve műsorvezető szakra. A kisebbik gyerekem fölöttem, a nagyobbik alattam és középen az anyuka, ezen kacagott az egész egyetem.

Megérte tandíjra költeni a jutalmat?

A szakdolgozatomat A drámajáték szerepe a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek szabadidős programjában címmel írtam. Tanultam színháztörténetet, rendezést, beszédtechnikát, drámajáték vezetést, színházi életre nevelést, és rengeteg gyakorlati órám is volt. Nagyon szerettem, életem legjobb döntései között tartom számon, hogy belevágtam… Végül kaptam egy szép kis témába vágó diplomát, amiről néhány év múlva kiderült, mi mindenre lesz még jó. Felkérést kaptam ugyanis a kaszásdűlői volt MDF székház helyére tervezett kultúrház beindítására. Nagy merészen igent mondtam, holott akkor még nyakig voltam az alapítvány ügyeiben, és persze a fejemben nem állt össze, hogyan is fogom ezt egyedül csinálni. Két évig húzódott a jogi eljárás, amelynek révén visszakapta az önkormányzat az épületet. Ebben az időszakban a Kolosy téren található Civil Ház kialakításába kezdtem, mellette pedig felügyeltem a 3K felújítását.

Közben kialakult a fejében, hogy milyen legyen az új ház?

Sokat gondolkodtam. Kaszásdűlő egy nagy alvó település panelházakkal, vonzáskörzetében körülbelül 10 ezer lakossal. Akkoriban nem is akadt sok lehetőség a szórakozásra, volt itt egy-két kocsma, egy-két iskola meg a rendelőintézet. Csillaghegy messze, Békásmegyer messze, tehát arra gondoltam, hogy rengeteg helybelit találok, aki örül a kezdeményezésünknek, az új lehetőségnek. Amikor elkezdtük felújítani a házat, adott volt két terem, egy előtér széles, világos ablakokkal, közvetlen kapcsolatban a térrel. A nagyobbik teremből kamaraszínházat alakítottunk ki, a másikban, a tükrös teremben mozgással kapcsolatos programokat lehet tartani minden korosztály számára.  A mai napig azt gondolom, hogy a mozgás és a kultúra a két legfontosabb tényező az ember szabadidejében. Tehát miközben épült a ház, már azon törtem a fejem, milyen tartalommal tölthetnénk meg, ehhez formáltuk az egész helyszínt. Mára úgy tűnik, hogy ez bejött.

Mit kínálnak a kaszásdűlőieknek?

Pénteken és szombaton délutáni és esti programokat szervezünk, hétköznap tanfolyamok zajlanak. Szinte minden korosztály talál magának megfelelőt. Viszonylag alacsony bérleti díjat kérünk az oktatóktól, és ők maguk szervezik a tanfolyamokat.

Beleszólnak abba, hogy minek adnak teret, vagy a tanfolyam sikere bizonyítja, hogy életképes ötletről van-e szó?

A minőségből nem engedünk. Az indulásunk óta körülbelül három-négy tanfolyam nem talált elegendő érdeklődőt, viszont van olyan is, ami a kezdetektől virágzik. Tánctanfolyamok például minden korosztály számára rendelkezésre állnak, hatéves kortól nyugdíj utánig. Az emberek szeretnek táncolni. Nagyon sikeres a tangó tanfolyamunk, aminek azért örülök különösen, mert az egyik munkatársam történetesen tangóoktató, és én magam is tangózom. Szerintem nem baj az, ha az ember olyat kínál, amit ő maga is szeret, hiszen azt jól tudja képviselni. Sokan nem is tudják, mit jelent valójában a tangó. Nekem is furcsa volt először, amikor azt mondták, hogy séta, ölelésben.

Szerintem manapság igen nagy szüksége van mindenkinek a sétára és az ölelésre is. A Welldance tánccsoportban a hét évesektől a fiatal kamaszokig mindenki talál neki tetsző műfajt, oktatójuk bajnoki címet visel.

Kezdetektől működik több korosztálynak a harcművészeti tanfolyamunk is, amit Szénási Zsolt, nemzetközi önvédelmi szakértő vezet. Általában ragaszkodunk ahhoz, hogy olyan oktatóink legyenek, akik már bizonyítottak, akik garantált minőséget jelentenek. Én magam is minden foglalkozásra bemegyek, kipróbálom őket, mert azt gondolom, hogy így tudok legjobban tájékoztatást nyújtani az érdeklődőknek. Sokféle tanfolyamunk van még a nyelvektől a drámajátszóig, fejből föl sem tudnám mindet sorolni. A díjak nálunk kifejezetten alacsonyak, az önkormányzattal együttműködési szerződéssel rendelkező foglalkozások pedig ingyenesek. Köztük például az Etka jóga, amelynek révén hatvan-hetven idős ember jógázik a nagyteremben. Így keletkezik a ház bevételének egy része, és ott alapozódik meg a ház közösségének nagy része is. Aki bejön hozzánk egy tanfolyamra, és ott jól érzi magát, azt is megnézi, milyen programok lesznek hétvégén. Pénteken és szombaton különböző jellegű programokat kínálunk minden korosztálynak. Van családi, színház, koncert és gyerekeknek szóló programunk. Sikeresek az új sorozataink is, mint például a Lelki fröccs. Ide olyan előadókat hívunk, akik fontos, mindannyiunk életében felmerülő témákról beszélgetnek, adnak elő, utána pedig kérdésekre válaszolnak. Olyan előadóink voltak, mint Bagdy Emőke, Almási Kitty, Réz András, Szendi Gábor, Soma, Csernus Imre, Schäffer Erzsébet. Emblematikus személyek, akiknek van mondandójuk, mondanivalójuk. Akkor is érdekes a véleményük, ha megosztó, hiszen nem az a jó előadó, akit hallgatva végig bólogatunk. Ezekre a programokra általában két héttel az előadás előtt elfogynak a jegyek. Pál Feri atya szintén teltházas előadásokat tart. A másik népszerű új sorozatunk az Ízek, érzések, lépések, ahol a kultúrát és a gasztronómiát kapcsoljuk össze. Volt már argentin napunk tánccal, zenével, ételkóstolóval, előadásokkal; nepáli napunk hangutazással összekötött programmal. Most ősszel indul az Arcmás nevet viselő sorozat, amit Barabás Éva vezet. Ő egyébként is sok szerepet vállal Óbudán, sok rendezvény háziasszonya és az Egészségkörút arca. Az ő estjein ismert emberek személyiségének, tevékenységének ismeretlen oldalait mutatja meg, kéthavonta egyszer, péntek esténként.

Három év alatt kialakultak a főbb irányvonalak, létrejött a végleges arculat?

Az irányok kialakultak. A tavalyi év volt az áttörés. Már olyan programjaink vannak, amiket egyáltalán nem kell hirdetni, ahová nem kell vadászni az embereket. Az első évben egyáltalán nem tudták, hogy létezünk. Nagyon jó ez a központi hely, sok programmal ki is települünk a ház előtti térre. Második éve csinálunk utcaszínházat. Idén Shakespeare halálának 400. évfordulója kapcsán előadtuk a Sok hűhó semmiért című darabot, amelyben nyolc vezető színész szerepelt, és Barabás Évi is fontos szerepet játszott. Tavaly is fellépett a Szentivánéji álomban, remek tündér volt, ezért idén is úgy gondolta a rendező, hogy kipróbálja Margit szerepében is, és nagyon jól bevált.

Az említett rendező a fia, Dicső Dániel, aki televíziós rendező szakon végzett, de azóta olyan nagysikerű színházi rendezései voltak, mint pl. az Equus a Tháliában?

Történetesen igen.

Visszatérve a nagysikerű nyári utcaszínházhoz, hány előadás volt?

Egy, viszont készült róla egy elég jó videó, reméljük, hogy jövőre utaztathatjuk az előadást. Az jó lenne, hiszen nagy kár, amikor ennyi munka eredményét mindössze egy este láthatja a közönség. Igen, ez is óriási munka volt, úgy ahogy mondja. A normális hathetes próbafolyamat helyett nekünk két hét jutott, így alakult. Mindent bedobtunk, a színészek is imádták, és azt gondolom, nagyon sikeres lett az előadás. Regisztrálni kellett a jegyekért, már a beharangozó után két héttel beteltek a helyek. Szerintem három-négy előadásra is lett volna igény.

Akkor miért csak egyszer adták elő?

Ennek mindenféle szervezési és anyagi oka van. Nálunk nagyon-nagyon mérsékelt gázsiért dolgoztak a színészek. Viszont akik a tavalyi előadásban részt vettek, most is első szóra igent mondtak, mert nagyon szerették. Ráadásul a nézőtér berendezését, a székek kicipelésétől az összes létező feladatig mindent a ház munkatársai végeztek el, ami nagyon nehéz munka ennyi embernek. Az előadás az Óbudai Nyár sorozat egyik programja volt, egy előadással fértünk bele, de valóban el kell gondolkodnunk azon, hogyan folytassuk. Tavaly például óriási szél volt, és ha esik az eső, tönkremegy az előadás. A lényeg, hogy idén szerencsénk volt az időjárással, és imádjuk a színházat. Hozzánk olyan alkotók, illetve olyan színészek is eljöttek már kamara előadásaikkal, mint Vári Éva vagy Béres Ilona. Jó kapcsolatban vagyunk a Rózsavölgyi Szalonnal, és sok sikeres Orlai-produkciót is vendégül láttunk már. Általában csak olyan előadást veszek meg, amit vagy láttam már, vagy olyan valaki ajánlja, aki hiteles. Egyébként ezt tanultam meg az első órán az egyetemen, hogy lehetőleg csak olyat adj tovább, amit te magad is láttál. Ez a gyerekprogramokra fokozottan igaz. Nemigen nyúltunk még mellé, de azért a gyerekprogramok összeállításánál elhatároztam, hogy nagyon sok próbára, főpróbára meg bemutatóra elmegyek. Sajnos, ami a gyerekeknek szánt programokat illeti, nem olyan egyenletes a minőség, mint a felnőtt programok között.

Sokkal többet szeretnék tudni a jelenlegi kínálatról, mert a gyerekeknél kezdődik a színházra nevelés. Nagyon jó színházaink voltak már a Vaskakastól kezdve a Fabula Bábszínházig, de egy picit szeretnénk újítani.

Ez a felnőtteknek szóló programoknál jól bejött. Nem véletlen, hogy olyanokat is meghívtunk már, akik korábban soha nem játszottak még Óbudán. Tompos Kátyának már kétszer volt koncertje Hrutka Robiékkal, ráadásul Robi óbudai. Az emberek őrjöngtek, hogy nem tudok jegyet adni, de egyszerűen többen nem fértek el. Ezek a koncertek például megmozdították Budapestet is, nem csak a harmadik kerületet. Csepelről is érkeztek rajongók. Nagyon szeretném, hogy ha sok helyen tudnának a 3K-ról.

Amire még nagyon büszke vagyok, az a Hangszersimogató klubunk, ami nagy sikerrel működik Bársony Bálint és zenekara, valamint a Makám együttes énekesnője, Korzenszky Klára vezetésével. Az esemény egy koncert, ahol az összes hangszert ki lehet próbálni, a furulyától kezdve a zongoráig. Olyannyira bevált, hogy a szülők kérték a folytatást, minden hónap első szombatján telt házzal megy. Újdonságként ősztől mellérakunk egy hangutazást felnőtteknek. Ez tulajdonképpen egy hangtálas meditációs program, ami nagyon piciben mindig benne volt a gyerekprogramban is, és amit a felnőttek is nagyon szeretnek.

Közben van valami irányítás, vagy csak cseng, bong, és mindenki azt csinál, amit akar?

Ha akarsz, magadban elmélkedsz, ha akarsz, belealszol, vagy egyszerűen csak relaxálsz. Ha valaki fogékony az ilyesmire, akkor gyógyító hatást érez. Ezt is kipróbáltam többször, zseniális, fantasztikusan jó. Tehát mi koncertekre, házi előadásokra, gyerekprogramokra, hangszersimogatóra, lelki fröccsre, ízek-érzések-lépésekre, kiállításokra, portrébeszélgetésekre használjuk a színháztermünket. Nyitó kiállításunk színházterem avatónak is beillett. A nemrégiben 85. születésnapját ünneplő Prima Primissima díjas Keleti Éva színész fotóival indult el a kiállítássorozatunk. Színes palettát próbálunk nyújtani a professzionális szinten felszerelt kamaratermünkben.

Hányan dolgoznak a házban?

Velem együtt öten, két kulturális szervező referens munkatárs, egy technikus és egy gondnok, aki mellesleg még grafikus is. Én is felmosom az előteret, ha kell, a szervező lányok is besegítenek a jegyszedésben, tehát ez egy multikulturális, multifunkciós feladat. Nálunk nem ér véget a nap délután négy órakor, nagyon sokszor hétvégén is dolgozunk. A vasárnap az egyetlen biztos szünnap, mert kell legalább egy nap pihenő. Mindez olyan lelkesedés nélkül, ami ebben a csapatban megvan, nem nagyon működne.

Most már úgy érzem, hogy akár egy teljes napra is itt tudom hagyni a házat, és nem minden percben, csak két óránként gondolok arra, hogy vajon minden rendben megy-e…

Sajnos előfordul, hogy a hétvégén rendben itt hagyott teret hétfőre teleszórják csikkel, eltörik a padokat, elviszik a gonddal nevelt virágokat. Mi azért is kiírogatjuk, hogy ne bántsd a virágot, dobd ki a szemetet. Nagyon-nagyon pici hajszálanként, de mindig beljebb kerülünk, nevetünk, örülünk, mert nem jó anélkül. Ebben a közösségben megpróbáljuk viszonylag optimistán meg derűsen látni a dolgainkat, ami reményeim szerint még inkább bevonzza az embereket. „Jó ide bejönni!” – sokszor elhangzott már ez a mondat csodálkozó arcok kíséretében, akik csak ámultak, mivé változott a régi ház…