Keresés
rovatok
intézmény | 2015 nyár
Fotó: Kocsis László Zoltán
Vig György
Óbudán nincs „tátika show”
Interjú Lőrincz Edinával, az óbudai programsorozatok főszervezőjével
Egyre többen tudják, mégis érdemes hangsúlyozni, hogy az ország egyik legnagyobb kulturális fesztiválja zajlik – gyakorlatilag egész éven át Óbudán. Az Óbuda Napja, az Óbudai Nyár, az Advent Óbudán és a többi nagyszabású, több száz rendezvényt felölelő programsorozat szervező munkáját Lőrincz Edina és csapata irányítja immár hetedik éve.

– 2001-ben volt az első Óbudai Nyár, tehát az idei a tizenötödik. Mi, az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. (OKK) 2009-től szervezzük a programsorozatot. Megkaptuk a bizalmat, és igyekszünk rászolgálni.

„Előtanulmányként” kemény fába vágtuk a fejszénket: saját produkcióban állítottuk színre a Sztárcsinálók című rockoperát Várkonyi Mátyással, aki a darab egyik jogtulajdonosa és az egyik szerző is. Tanulságos munka volt, hiszen mindent nekünk kellett megszervezni a színészek egyeztetésétől a díszleteken át a hangosításig.

Rengeteget tanultunk, egyebek mellett azt is, hogy a szabadtéri rendezvényeknél létfontosságúak a megbízható partnerek.

Mi ugyanis nem tudunk hangosítani, vagy megfelelő, biztonságos színpadot a helyszínre szállítani, felépíteni, viszont mindennek a megfelelő időben és minőségben rendelkezésre kell állnia, hiszen a közönséget nem érdeklik a kifogások.

A rendezvények

Az évet az újévi koncerttel kezdjük január elején. Tavasszal – május első vasárnapján – tartjuk az Óbuda Napját, amihez az Óbudai Piknik társul. Rengeteg helyszínnel és rendezvénnyel nemcsak a Fő téren és környékén, hanem Csillaghegyen és Békásmegyeren is.

Az Óbudai Nyár június elejétől augusztus végéig tartó kulturális programsorozata részeként június utolsó teljes hétvégéjén rendezzük meg az Óbudai Búcsút. Ez utóbbit a Német Nemzetiségi Önkormányzattal és a Braunhaxler Egyesülettel karöltve.

November végétől karácsonyig az adventet ünnepeljük Óbudán rengeteg kulturális programmal és a Fő téren zajló karácsonyi vásárral és koncertekkel.

Mindezek fényében érthető, hogy a szervezéssel foglalkozó csapat tagjai minden évben együtt veszik ki a szabadságukat, amire az Óbudai Nyár programsorozat vége felé, augusztus elején nyílik először lehetőség. Novembertől indul az Advent Óbudán meg az öt művelődési ház karácsonyi programsorozata, akkortól kezdve már úgy szalad az idő, hogy csak azt vesszük észre, hogy eljött a karácsony, szenteste van. Ezek a nagy, látványos munkák, de majdnem annyi energia a kisebb közösségek számára rendezvényeket szervezni a házakban, sőt néha bizony hálásabb is.

Fotó: Antal István

A jó szervező láthatatlan, de mindent megold

– A közönség általában akkor veszi észre a szervezőt, ha valami hiba történik. Ha minden rendben, azt gondolják, hogy az magától megy; jó az énekes, jó a zenekar meg mindenki jó. De ha a nézők fele nem tud leülni, ha vihar tör ki, és mi nem úgy menekítjük az embereket, ahogy kell, akkor rögtön megkérdezik, hogy kik voltak a szervezők. Egy előadás nemcsak a nézőteret és a színpadot érinti, hiszen van körülötte egy bonyolult infrastruktúra is. A szabadtéri rendezvényeinken is meg kell teremtenünk a feltételeket arra, hogy egy színész vagy előadó le tudjon ülni, öltözhessen, sminkelhessen és így tovább.

A legnagyobb gondban akkor vagyunk, amikor változékony az időjárás, és mi magunk sem tudjuk, elmossa-e az eső az előadást. Ilyenkor folyamatosan hívjuk az előrejelző szolgálatokat, hogy mondjanak valami biztatót.

Tervezés és bizalom

– A programszervezés többek között arról is szól, hogy igényes előadást válasszon ki az ember. Ez akkor sikerülhet, ha a meghívott művész is bízik bennünk. Egy komoly előadó csak akkor jön el, ha tudja, hogy jól szervezett előadás vár rá, megfelelő közönséggel.

A közönség bizalmát is meg kell szereznünk, hiszen rendezvény sok van. A hazai közönség már tudja, hogy az Óbudai Nyár sorozatban az ingyenes programok is színvonalasak. A meghirdetett programon sosem változtatatunk, akkor sem, ha ingyenes rendezvényről van szó. Ha a néző nem azt kapja, amire számított, vagy nem akkor, mert csúszik az időpont, többet nem jön oda, illetve legközelebb más programot választ.

Míg 10-15 évvel ezelőtt az Óbudai Nyár kuriózumnak számított, úgy tudom, Budapesten nem is igen voltak hasonló jellegű programok, ma már igen nagy a választék.

Igényesség, minőség

– Az óbudai közönség nagy része a kifejezetten igényes polgári rétegből tevődik össze. Ezt bizonyítja a kerület rengeteg jól prosperáló kulturális intézménye is. Gyakorlatilag bármennyi programot kínálunk, mind meg is tudja valósítani, többnyire telt házasak a rendezvényeink. Azt hiszem, a munkatársaimmal együtt gondban lennénk, ha más helyen, kevésbé igényes közegben kellene végeznünk a munkánkat. Nagy szerencsénk van, hiszen úgy szervezhetjük a programokat, mintha magunknak csinálnánk.

Ami késik, nem múlik

– Mindig rengeteg ötletünk van a fellépők személyét illetően. Vannak új álmaink és régi vágyaink is, amik nem mindig teljesülnek azonnal. Gyakran azért nem sikerül időpontot egyeztetni, mert az adott művész nyáron külföldre utazik, megesik, hogy valamilyen évfordulója van, és egy nagy koncertre vagy előadásra koncentrál, de megígéri, hogy jövőre a rendelkezésünkre áll. Dés Lászlót például kétszeri is hívtuk, de azt mondta, hogy ő most alkot, és majd a következő évben koncertezik megint. Van olyan előadó, aki után sokáig megyünk, míg sikerül mindent összeegyeztetni. Szerencsére vannak bejáratott előadóink is – mint például Horgas Eszter vagy a Benkó Dixieland Band, a Kaláka –, akik számítanak ránk, szeretnek minket, és eleve úgy tervezik a koncertnaptárukat, hogy mindenképp beleférjen az óbudai fellépés. Ehhez persze időben el kell kezdenünk a szervezést, egyeztetést. A Csík Zenekart például sok év után tavaly sikerült rávennünk arra, hogy próbálják ki, milyen itt, a Fő téren zenélni. Természetesen óriási sikerük volt.

Tény, hogy néhány zenekar, előadó már túlnőtt rajtunk, mert itt a téren legföljebb egy-kétezer ember fér el.

A stadion jellegű koncerteket Békásmegyerre, a Hékás Békás Fesztiválra szoktuk hívni, mert ott többen elférnek. Játszott már ott az Edda, a Karthago, idén pedig Charlie ad koncertet.

Húsz éve ugyanott

– Húsz éve dolgozom az Óbudai Művelődési Köz­pontban, itt kezdtem, mondhatni, itt nőttem föl. Voltam szervező, művészeti vezető, igazgatóhelyettes, egy évig az intézmény igazgatója is. Ez a ház a szívem csücske, a „vigyázó szememet” mindenképp rávetném. Nagyon sok régi munkatársammal, akikkel tíz-húsz éve dolgozunk együtt, félszavakból is megértjük egymást.

Olyan ez, mint egy család, egymásra vagyunk utalva. Nálunk nem nagyon jellemző, hogy amit itt megbeszéltünk, elterveztünk, azért valaki fél szívvel dolgozzon.

Nem is kell mindenáron olyan vezetőket keresni, akik főleg ellenőriznek és értékelnek, mert leginkább csak hátráltatnák a munkát.

Olyan munkatársakkal tudok és szeretek együtt dolgozni, akikben elemi szükségletként él, hogy önállóan és a lehetőségekhez képest a legjobban végezzék a munkájukat. Én a kereteket határozom meg, esetleg segítek, ha valamiben több tapasztalatom, ismeretem van. Optimális esetben a programok vezetői találják ki, hogy mi legyen a rendezvény, hogyan valósítsák azt meg. Mi természetesen mindenben segítünk. Attól lesz jó egy koncert vagy kulturális rendezvény, ha az szervezi meg, aki kitalálta, aki meg szeretné csinálni. Azonnal látszik egy programon, a bútorokon, ezer apró dolgon, hogy szívből vagy rutinból csinálták.

Ugyanez érvényes a művészekre is. Ha az előadó látja, hogy nekünk nagyon fontos, akkor neki is az lesz. Ez a sikereink egyik titka.

A társszervezők is, mi is szeretetből dolgozunk, és nagyon akarjuk, hogy az eredmény jó legyen. Kicsit versenyezünk is egymással, kié lesz a jobb, értékesebb rendezvény, kinek lesz nagyobb közönsége és így tovább.

Természetesen ez jó szándékú, barátságos versengés, amiből újabb és újabb ötletek születnek. Remélem, így is marad.

obudai_Korok_Fesztivalja_2015.06.14_(1)

A szervező olyan, mint a sas: ha zsákmányt lát, azonnal lecsap rá

– Gyakran előfordul, hogy gyanútlanul elmegyek egy rendezvényre, élvezem, hogy ott végre közönség lehetek, ám meglátok valamit, ami számunkra is érdekes lehet, mondjuk egy jó kiállítót, és azonnal megkérdezem, hogy eljönne-e hozzánk is. Ilyen szempontból mindig dolgozunk.

Általában ismerjük a művészeket, a zenekarokat, de lehet, hogy pont olyan előadást látok valahol, amire mi nem is gondoltunk, és megtetszik.

Óbudán nincs playback előadás

– A lehetőségek nyilván erősen függenek attól, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatunk az adott évben, de ebből a közönség reményeink szerint nem sokat érez. A produkciók színvonalán pedig semmit sem érezhet, ugyanis egy adott koncert, előadás sosem lehet gyengébb, szerényebb, színvonaltalanabb költségtakarékossági okokból. Az általunk szervezett koncerteken például sosincs playback előadás, pedig azok jóval olcsóbbak. Ilyen trükkel régen sem éltünk, de két éve polgármesteri határozat született arra, hogy nálunk csak élő koncerteket, produkciókat hallhat a publikum. Ez megkönnyíti a munkánkat, mivel ha a szóba kerülő művésznek lenne is ilyen jellegű ajánlata, azonnal jelezzük, hogy ez a megoldás nálunk nem működik.

Tavaly majdnem félmillióan vettek részt az OKK által szervezett öt művelődési ház – Óbudai Kulturális Központ, Békásmegyeri Közösségi Ház, Csillaghegyi Közösségi Ház, a 3K, azaz a Kaszásdűlői Kulturális Központ és a Civil Ház – állandó programjain (tanfolyamok, klubok, körök). Köztük szerencsére sok a visszatérő vendég, de ezt nem rögzítik a statisztikák.
A műsoros rendezvényeken, kiállításainkon, közösségi programokon – koncert, színház, gyerek- és családi programok, ismeretterjesztő előadások, irodalmi, művészeti programok – összesen 220 ezren jártak. Ezek közül a nagyrendezvényeken – pl. borfesztivál, szakrális templomi koncertek, Szent György-nap, Civil Nap – kb. 100 ezren vettek részt, amelyből az Óbudai Nyár kb. 30 ezer főt jelentett. Ez a szám az OKK által szervezett programokra vonatkozik, és összességében legalább 40 ezer főre rúg. Az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. szolgáltatásait kb. 150 ezren vették igénybe, a befogadott rendezvényekkel együtt kb. 936 ezer látogatójuk volt.