Keresés
rovatok
rovatok
város | 2015 ősz
Fotó: BTM Kiscelli Múzeum
Csontó Sándor
Óbudáról mesélő képeslapok
A fűszeres és a cementgyár
Több mint száz év elmúltával gyakran csak a képeslapok őriztek meg olyan épületeket, utcákat, amelyek átalakultak, vagy az idők folyamán elpusztultak. Ezekből jól nyomon követhető egy település, városrész folyamatos fejlődése. Írásunkban régi anzikszokat mutatunk be Óbuda iparos-kereskedő múltjából, és megpróbáljuk felkutatni, kinyomozni történetüket. A képeslapok Juhász Gyula ötvös, iparművész gyűjteményéből valók. A mai állapotokat Oláh Gergely Máté fotós rekonstruálta.

Szatócsbolt a Zsigmond téren

Halász Miklósról (Klein Márkus) az első hivatalos dokumentumokat 1898-ból találtuk meg, de életének kezdő és végső dátumát sajnos nem. Az biztos, hogy már a XIX. század utolsó éveiben is fűszerkereskedelemmel foglalkozott a Dob és a Király utca környékén. A Budapesti Hírlap 1901 januárjában gyűjtést rendezett az ínségesek megsegítésére. Az elöljáróság természetbeni adományokat is kapott a szegények számára, melyhez Halász Miklós déligyümölcs- és gyarmatáru kereskedő ötven kiló árpakásával és ötven kiló rizzsel járult hozzá. Szaladt a szekér akkoriban, hiszen Halásznak még reklámra is futotta a korabeli lapban: „Gazdászok a legolcsóbban szerezhetik be szükségletüket napolajakban, kocsikenő, szerszámzsírok, kátrány és olajfestékekben, kén-virág, keserűsó, gipsz, cement, szappangyökérben stb. Halász Miklós nagykereskedőnél, VII. Rumbach u. 13.”

A kereskedő közéleti aktivitását és megbecsültségét is jelzi a Törvényszéki Csarnok hirdetménye, mely szerint a budapesti büntetőtörvényszéken kisorsolták az 1901. június havi esküdtbíráit. A pótesküdt Gundel János vendéglős mellett Halász Miklós lett. Ez év júliusában Halász úr eljegyezte kedves Juliskáját, Weber Gusztáv aranyműves, ékszergyáros leányát. Weberék a pesti aranyművesek Mekkájában, a Holló u. 7. szám alatt laktak. Igazi főnyeremény lehetett ez a frigy a derék vő számára. Ám a fiatal pár kis idő múltán megunta a belváros zsúfoltságát vagy az após zsarnokságát, és friss levegőre áhítozva a Dohány utcából Óbudára költöztek. 1905 áprilisát írták, s ekkor íratták át Braun Márkusné III., Bécsi út 2. számú ingatlanát 16.000 koronáért Halász Miklósra és nejére. Az újonnan berendezett üzlet igazán forgalmas és frekventált helyen, a Zsigmond téren, az Ürömi és Bécsi utak találkozásánál volt. Bejáratott boltocskaként már 1892-től várta itt vásárlóit Epstein Jakab szatócs és élelmiszerbizományi üzlettulajdonos. Látjuk a megíratlan képeslapon – amelyet 1906–07 közé datálhatunk –, hogy a távolban az Újlaki Sarlós Boldogasszony plébániatemplomig megrakott szekerek, gúlákba rakott portékák és ponyvák alatt árusító népek sokasága van.

Fotó: Oláh Gergely Máté

A bolt azonban mégsem váltotta be a Halász család hozzá fűzött reményeit, mert a hitellel bizony túlvállalták magukat, és alig három év múlva tönkrementek. Budapest Főváros Levéltárában található az a kötelezvény és törlesztési terv, amely alapján rendezni kívánták az adósságot. Így írt erről 1908-ban a Pesti Hírlap, amit az Arcanum digitális adattárában leltünk fel: „Csőd a fővárosban. Halász Miklós budapesti bejelentett cég (üzlete III., Bécsi út 2.), fűszer-, anyagáru- és terménykereskedő ellen a budapesti királyi kereskedelmi és váltótörvényszék ez évi április hónap 10-ik napján 48.043. szám alatt kelt végzésével a csődöt megnyitotta. Tömeggondnokká Keller István dr. ügyvéd neveztetett ki. A követelések bejelentésére 1908. évi május hónap 16. napja, fölszámolási tárgyalásra 1908. évi június hónap 11. napja tűzetett ki határidőül.” A csődgondnokságot 1913-ban szüntették meg, s ettől kezdve az üzletről semmilyen – általunk ismert – információ nem áll rendelkezésre egészen negyedszázadig. Az 1943-as lak- és címjegyzék még ugyanitt jelzi Halászné burgonya, takarmány és terményboltját, de a korábbiak nem. Egyes források szerint Halászék üzlete 1952-ig működött, majd a helyiség a MÉH átvevőhelyeként szolgált az épület lebontásáig. Hogy az óbudai polgárrá lett Halász úr belefogott-e újabb vállalkozásba, nem tudhatjuk. Mindenesetre felbukkant még egy levél, amelyet még 1914-ben a losonci illetőségű Keleti (Kohn) Károly sörkereskedőnek küldött. Csak nem vendéglőssé avanzsált? Nem, neki is tartozott!

A Melocco művek

Csak egy macskaugrásnyira működött előző helyszínünktől az Ürömi utca 24–32. impozáns kapuzatának homlokzati cégére szerint a „Melocco L. Első Budapesti Műportland Románcement Gyára”. A lap hátoldalán csak egy szívélyes üdvözlet és 1906-os dátum szerepel Jenőtől Etelkának, Dabasra. A fiatalember talán itt talált munkát, és így üzent kedvesének, biztosítva őt legnagyobb hűségéről. A történet kezdetén Buda-Újlakon, a József-hegy lábánál 1880-ban Cross K. L. alapított üzemet a kiváló minőségű mészkő feldolgozására. „A gyár a József-hegy oldalát lépcsőszerűen építve foglalja el egészen az Ürömi utcáig, s a fölötte levő bányával közvetlen összeköttetésben áll; a bányából a termelt nyersanyagot vágányokon futó csillék hordják be az aknás pestekbe, amelyekben égetik, majd lehülés végett kiterítik, azután pedig megőrlik” – olvastuk a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében Nendtvich Gusztáv építész tollából.

Uromi utca 24-32 Melocco

A kiegyezés után lendületbe jött Magyarországon jelentős ipari beruházások és nagyszabású építkezések kezdődtek. A Friuli tartományból származó talján Melocco testvérek, Leonardo és Pietro talán a kecsegtető üzleti vállalkozás reményében telepedett le hazánkban. Számításuk nagyszerűen bevált. Nendtvich szerint: „1884-ben alapították a Melocco testvérek Budapesten gőzerőre berendezett gyárukat, amelyben sajtolt és rajzmintával (dessin) ellátott cementlapokat, valamint különféle cementműkövet készítettek… Ezek a lapok az addig uralkodott módtól eltérően úgy készültek, hogy a legjobb fajta tiszta portland-cementet rendkívül erős víznyomású sajtókkal összenyomatván, a különféle színes rajzok egyúttal a cement rétegbe belepréseltettek úgy, hogy a színes minta használat közben a lapról nemcsak nem kopik le, hanem ellenkezőleg, mindig erősebben előtérbe lép.” Szívükhöz kapnak most azok, akik ismerték ezeket a strapabíró metlachi, azaz cementlapokat, amelyek déd-és ükanyáink nyolcvanévnyi súrolása után is szebbek, mint mai társaik.

A magára valamit is adó háztulajdonos ezekkel a pompás mintázatú, elpusztíthatatlan járólapokkal díszítette a konyhák, fürdőszobák, teraszok, lépcsőházak és folyosók padlóját. Ma is megvannak minden második pesti és budai bérházban, hiába koptatta százezer cipő.

A kezdeti sikert látva a József-hegyi Cementgyárat és az egész újlaki telepet 1888-ban megvették a Melocco testvérek. Pietro inkább a terazzo lapok gyártásával foglalkozott – amit a Parlament folyosóin is megcsodálhatunk –, Leonardo az ipari műtárgyak, zsilipek, gátak, csatornák kivitelezésében jeleskedett. Az Óbuda-Újlaki Cementgyár 1929-ben zárt be végleg. Évtizedek alatt sikerült rekultiválni a holdbéli tájat, lebontani a gyárkéményeket és üzemcsarnokokat. A bánya helyén az 1960-as évektől a Mecenzéf  sportpálya van, amit 2008-ban szépen megújítottak. A gyár lebontása után az Ürömi utcai és a Daru utcai oldalon a Magyar Állami Kőszénbányák építtetett kulturált lakóházakat a ’30-as évektől. Mára se füstje, se táblája e neves óbudai iparterületnek.

Fotó: Oláh Gergely Máté