Keresés
rovatok
rovatok
intézmény | 2016 tavasz
Fotó: Szász Marcell
Vig György
Szeretet, kávé és kultúra deríti fel a „békási” hétfőket
Ember- és kutyabarát közösségi ház a Csobánka téren
Rábóczki Zsuzsa, az Óbudai Kulturális Központ igazgatóhelyettese és egyben a Békásmegyeri Közösségi Ház vezetője felnőtt fejjel telepedett le a kerületben, de már semmi pénzért sem költözne máshová. Volt újságíró, tanár és minisztériumi megbízott is, de kultúraszervezőként érzi legjobban magát. Otthon van a kerületben és a munkahelyén is, ahol – talán épp emiatt – kicsit minden vendég úgy érzi, hogy hazaért.

Mióta lakik Óbudán?

Az első kerületben nőttem fel, de mióta férjhez mentem – ennek már harminckét éve – Csillaghegyen élek. Abban a családi házban maradtunk, ahová friss házasként költöztünk. Nagyon-nagyon szeretek itt lakni, sehová sem költöznék el innen.

Hogy lett önből békásmegyeri kultúrmisszionárius?

Mondhatnám, hogy az élet hozta így, de inkább a döntéseim sorozatának köszönhetem. Korábban kétszer is dolgoztam – hosszabb-rövidebb ideig – a Békásmegyeri Közösségi Házban, 2006-tól folyamatosan ez a munkahelyem.

Igen, népművelés-pedagógiai szakra jártam, mert amikor a felvételi lapon be kellett jelölni, hova jelentkezem, ez volt az egyetlen, ahová nem kellett matek. Emellé elvégeztem a földrajz és a környezetvédelem szakot is. Diploma után sokáig a Magyar Távirati Iroda belpolitikai szerkesztőségében dolgoztam. Amikor megszületett a lányom, valami nyugalmasabb dolgot kerestem, elmentem inkább Csillaghegyre tanítani.

Akkoriban az MTI-ben már egy gyakornok is lényegesen több pénzt kapott, mint egy tanár.

Igaz, de valamit valamiért. Rettenetesen szerettem tanítani, ott is maradtam nyolc évig. Először mint napközis tanár, aztán földrajz órákat tartottam, végül igazgatóhelyettes lettem. Szép időszak volt. Akkor váltottam, amikor megkerestek a Hunguest által létrehozott gyermeküdültetési cégtől, és megkérdezték, hogy szeretnék-e náluk módszertani és marketing igazgató lenni. Hogyne szerettem volna!

Mi volt a feladata?

A Hunguest kezelte a korábbi SZOT-üdülőket, a portfolió része volt több gyermeküdülő is. Végigjártam a házakat, megnéztem, mi az, amit hasznosítani lehet, kitaláltuk az üzemeltetést, programokat terveztünk. Ezt is szerettem. Sajnos ez a fejezet nem ért szépen véget, asztalborogatással jöttem el. Utána bekopogtattam Békásmegyeren Kökény Jutkához, akkor ő volt itt a vezető. Megkérdeztem tőle: akarod-e, hogy itt dolgozzak, mire ő igennel válaszolt. Nem sokkal később megkerestek a miniszterelnökségtől. Akkoriban vonták össze a minisztériumok üdülőit és szállodáit egy integrált rendszerbe. Ez ismét nagyon szép feladat volt, hiszen zűrzavarból kellett működő egészet szervezni. Az én feladatom az értékesítési rendszer kidolgozása volt. Az első Orbán-kormány idején bíztak meg a feladattal, Medgyessy alatt jöttem el. Visszatértem a közösségi házba Jutkához, majd megkerestek Ürömről, hogy nem akarom-e megpályázni az ottani művelődési ház vezetését. Egy ideig párhuzamosan csináltam a kettőt: Ürömön igazgató voltam, Békásmegyeren pedig művelődésszervező. Mellesleg visszamentem óraadónak is tanítani, mert a gyerekek nagyon hiányoztak.

Otthagyta a nyugis MTI-t, hogy több ideje legyen, majd annyi munkát vállalt, hogy csak aludni járt haza. Mi ebben a ráció?

Én érzelmi alapon működöm – tudom, hogy ebben a racionális világban ez csaknem irracionális bátorság. Ha valahol nem érzem jól magam, ha valami tönkreteszi az életemet, deformálja a lényemet, akkor felállok és otthagyom. Addig viszont mindent beleadok. Nagyon tudok dolgozni, ha hagynak.

A jó feladat fontosabb, mint a magas jövedelem?

Tulajdonképpen igen. Amikor otthagytam a miniszterelnöki hivatalt, mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális. Tény, hogy anyagilag kényelmes volt, más szempontok miatt azonban úgy éreztem, hogy váltanom kell. Ezzel együtt azt mondom, hogy a rossz élmények is jók valamire, én legalábbis rengeteget tanultam belőlük. Viszonylag sok helyen dolgoztam, sokféle területen szereztem rutint, tapasztalatot, számtalan helyzetben kellett felelősséget vállalnom. Mindez mára leülepedett bennem, azt hiszem, hogy most vagyok igazán a helyemen.

Mióta vezeti a Békásmegyeri Közösségi Házat?

2008-tól, amikor összevonta az önkormányzat a művelődési házak irányítását. Első körben az Óbudai Kulturális Központot, a Csillaghegyi és a Békásmegyeri Közösségi Házat. Utána csatlakozott a Kaszásdűlői Kulturális Központ és a Civil Ház. Szakmai körökben sokan féltek az összevonásoktól, de nekünk nagyon jót tett.

Milyen pozitívumokat tapasztalt?

Az összevonás révén ez az öt intézmény képes együttműködni, miközben mindegyik megerősíti a saját arculatát. Ez azért különösen fontos, mert nincs még egy olyan kerület Budapesten, de szerintem az egész országban sem, ahol ennyire aktív lenne a kulturális élet, mint Óbudán. Ahhoz, hogy ne egymástól szipkázzuk el a látogatókat, mindegyikünknek kellett egy saját profil. Ami természetesen alkalmazkodik a hely adottságaihoz, attól függően, hogy milyen a ház, a felszereltség, milyen infrastrukturális háttere, illetve közönsége van.

Mi Békásmegyer specialitása?

Minden évben Békáson tartjuk a kerület első szabadtéri rendezvényét, a Szent György napot a Csobánka téren, de Utcaszínház Fesztivált is rendezünk ott. Ami a kiállításokat illeti, itt csak egy pici terem áll a rendelkezésünkre. Abban nem lehet olyan kiállításokat létrehozni, mint az Esernyősben vagy a San Marco Galériában.

Hozzánk speciális, a tárgyakra koncentráló tárlatokat kell meghívni. Bemutattuk például Makovecz Imre grafikáit vagy Józsa Judit keramikus művész alkotásait, de jól illett ide az Iparművészeti Múzeum népi ékszereinek gyűjteménye, egy teljes cifra szoba berendezése Mérából vagy Szipál Márton fotókiállítása is.

Áprilisban Kudich Zsolt, a világhírű természetfotós állította ki a képeit. Az aulában nagyobb léptékű eseményekre nyílik lehetőség. Idén kapcsolódtunk a Talent Tehetségkutató Programhoz, amely szervezésében olyan művészek állítanak ki, akiknek nincs főiskolai végzettségük, de magas színvonalon alkotnak. Már bemutattuk az aulában egy kortárs festő képeit, és nemsokára lesz egy grafikai kiállítás is. Innen indult országjáró körútjára a Nem létező tárgyak kiállítása is, ahol a halvány lila dunszt is tárgyiasult formát öntött. Az egyéb programokat illetően is a saját utunkat járjuk. Nagy siker például a kétnapos Kockafeszt, ami lényegében egy népszerű Lego ünnep, de sokan jönnek el a nemzetközi macskakiállításra is.

A koncertjeink is inkább családiasak, mint tömegrendezvények. Népszerű volt az a zenés sorozatunk, amit Bódy Magdi jazzénekesnő vezetett. Minden alkalomra meghívta egy neves kollégáját, mint például Somló Tamást, Karácsony Jánost vagy Dés Lászlót. Többnyire a vendég is hozott magával egy barátot. Nagyszerű, beszélgetéssel fűszerezett klubkoncertek születtek ezeken az estéken a mi kis színháztermünkben.

Hány férőhelyes a terem?

Kettőszázötven. Itt tartjuk a bérletes meseszínházat, illetve az idősebbek számára indított nosztalgiabérletet. Ez utóbbi hétfő délutánonként zajlik, ami a nyugdíjasok számára ideális időpont, és a színészek is ráérnek. Kétnapos bábfesztivált is szerveztünk, melynek során különféle bábjátszási technikákat mutattunk be, de fontos a fiatalok megszólítása, akiknek és akikkel együtt amatőr rockzenei találkozót és drogprevenciós előadásokat is szervezünk. Minden évben megrendezzük a Bud Spencer–Terence Hill esteket, ilyenkor hagymásbab, sör és virsli a menü. A Spencer–Hill Magic Band nevű együttes szolgáltatja a filmzenéket. Ez is unikális program, ami a fiatal kollégák agyából pattant ki. Arra törekszünk tehát, hogy népszerű és egyedi programokat kínáljunk, de a popularitás sohasem mehet a színvonal rovására.

Még a csillaghegyi iskolában tanítottam, amikor kapcsolódtunk az Öko-7 versenyhez, aminek azóta is mi vagyunk a házigazdái. Nagyon büszke is vagyok rá. Ez egy egész héten keresztül tartó játékos, de azért komoly felkészülést igénylő környezet- és természetvédelmi vetélkedő, melyben szinte az összes kerületi közoktatási intézmény részt vesz.  Az idei Öko-7 témája a klíma és az állatvilág volt.

Milyen korú gyerekek vehetnek részt a versenyen?

Általános és középiskolások, akik korosztályonként jelentkezhetnek ötfős csapatokban. Természetesen minden korosztály más és más feladatokat kap. Idén az Öko-7 eseményeihez kapcsolódott egy természetfotós kiállítás is, illetve az a filmvetítés és beszélgetés, amire a nemzetközi hírű dokumentumfilmes duót, az On the Spot alkotóit hívtuk meg. Az a célunk, hogy játékos, érdekfeszítő feladatokkal, programokkal lopjuk be a gyerekek világába a környezettudatos szemléletet. A lényeg, hogy a gyerekek nagyon szeretik, és hihetetlenül felkészültek. A résztvevők száma lassan megközelíti az ezret, tehát egyértelműen népszerű ez az ökológiai verseny.

Milyen állapotban van maga az épület?

Minden, amit eddig szerettünk volna, megvalósult az ésszerűség határain belül. Felcsiszoltattuk az összes termet, gyönyörű a parketta. Megcsináltattuk a teljes tetőt, hogy ne ázzon be. Lett egy fotócellás ajtónk is. Idén jön a teljes festés, a vizes helyiségek és a lépcsők felújítása.

A külső szigetelés?

Annak csak teljes nyílászáró cserével lenne értelme. Nemrég készült egy energiahatékonysági felmérés a házról, gondolom, nem véletlenül. Nyilván itt is lesz valami fejlődés. De tényleg, mi egy szót sem szólhatunk, mert amit ésszerűen kitalálunk, arra még mindig megkaptuk a támogatást. Egyébként egyik utcaszínházas partnerünk, a Kajárpérci Vízirevű vezetője, Buzás Mihály nemrég ezt írta rólunk és nekünk: „A vár ereje nem a kövekben, hanem a várvédők lelkében van.”

Van stabil törzsközönségük?

Az adott programoknak van törzsközönsége. Például az Aprók táncának a Kolompos együttessel, illetve a Babaszínháznak, amely az egészen piciknek és szüleiknek szól. Nemcsak Békásmegyerről, hanem az egész kerületből és környező településekről is járnak ezekre a szinte mindig telt házas műsorokra. A nosztalgiabérlet is megszólít egy korosztályt, annak is megvan a törzsközönsége. Van egy nagyon jó ingyenes elő­adás-sorozatunk, a Színházi kulisszák mögött, amit a Színháztörténeti Intézet egyik munkatársa, pedagógusa vezet. Zseniális, és természetesen itt is van törzsközönség. A tanfolyamok, szakkörök is viszonylag állandó tagságot vonzanak.

Milyen szakkörök működnek a házban?

Színvonalasak a képzőművész köreink, akár felvételire is fel lehet készülni a kiváló mesterek irányítása alatt. Sőt, a Nemzeti Múzeum restaurátorképzését is ők végzik. Sokan persze csak hobbiból járnak ide, ők is jól érzik magukat. Nagyon aktívak a Foltvarrók, akik minden évben kiállítást rendeznek a munkáikból. A sakk-körös, néha inkább ultizó bácsik is állandó vendégeink. Meggyőződésem, hogy egy közösségi házban legalább olyan fontos, hogy teret biztosítsunk a közösségi összejöveteleknek, mint a színvonalas programok szervezése. Hozzánk be lehet jönni, le lehet ülni anélkül, hogy bármit rendelni kéne, be lehet kapcsolódni dolgokba, beszélgetni. Van, aki csak letelepszik a lépcső alá az olvasósarokba. Szeretnek idejönni és szeretnek itt lenni, mert otthon érzik magukat. Ez a legtöbb szerintem, amit mi adhatunk.

Mi szolgáltatást végzünk, kulturális jellegűt, de végső soron mégis szolgáltatást, tehát mi vagyunk az emberekért.

Mindig azt mondom a kollégáknak, hogy ezt az egész házat úgy kell magunkénak éreznünk, ahogy otthon tesszük. Ha bejön a vendég, örülünk neki, örömmel fogadjuk. Úgy megyünk végig a házon, mint a saját lakásunkban.

Milyen a fizetős és az ingyenes programok aránya?

Bevételt nekünk is kell produkálnunk, de a belépőjegyes programokon is igen alacsony árakkal dolgozunk. Egy nosztalgiabérlet, ami három előadást tartalmaz, neves művészekkel, 2400 forint. Egy bérletes meseszínház 800. A legdrágább sztárfellépőkkel szervezett műsorokra is legföljebb 3500 forint egy jegy.  Ezek mellett rengeteg az ingyenes program, mint a már említett Színházi kulisszák mögött vagy az Accordia Irodalmi Társaság előadás-sorozata. Az olyan nagy rendezvényeken sem kérünk belépőt, mint a Szent György Nap, az Utcaszínház Fesztivál, illetve az Óbudai Nyárhoz kapcsolódó műsorok.  A Csobánka téren szinte minden hétvégén van ingyenes program.

Hányan dolgoznak mindezért?

Kilencen vagyunk, egy fantasztikus társaság. Fiatalok, okosak, tettre készek és nagyon jó emberek. Nélkülük nem működne.

Nemcsak ember-, hanem kutyabarát is a ház.

Megkérdeztük Lőrincz Edinát, az ügyvezető igazgatót, engedélyezi-e, ő hozzájárult, majd beregisztráltunk a kutyabarát.hu oldalra, összeállítottunk egy házirendet, amely – reméljük – a kutya nélkül érkező látogatóknak és a kutyásoknak is megnyugtató. Ettől kezdve hivatalosan is kutyabarát hely vagyunk.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy kutyabarát intézménnyé váltak?

Egyrészt természetesen nálunk is vannak olyan programok, mint például a Babaszínház, ahova nem lehet bevinni kutyát. Egy kiállításra viszont bármikor bemehetnek a jól nevelt négylábúak. Mi alapvetően kutyabarát munkahely vagyunk. Magam is nagy kutyás vagyok, én is szoktam nézni, hova vihetem magammal Boriszt. Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy Óbudán nem mi vagyunk az egyetlen kutyabarát intézmény.

Emellett azért erősen hangsúlyos maradt az emberbarátság is. A modern ember hétfőn reggelenként különösen rászorul egy kis jóindulatra.

Értem, mire céloz. Egy ilyen rettenetes hétfőn jutott az eszünkbe a Jó reggelt program. Ez arról szól, hogy amikor az emberek munkába mennek, reggel fél 8-tól kb. fél 10-ig, kitelepedünk a Csobánka térre székekkel, asztalokkal, lefőzünk sok-sok kávét, hívunk egy jó zenészt, aki akár egy szál gitárral ad egy alaphangulatot, és kávéval kínáljuk az arra járókat. Menet közben megihatnak egy jó feketét, belehallgathatnak a zenébe. Csupán csak azért, hogy jól kezdődjön a hetük.

Ez milyen rendszerességgel fordul elő?

Amint tartósan jó az idő, nagyjából májustól, kéthetente. Először azt hitték a munkába sietők, hogy valami kávét akarunk eladni, de mindenkit megnyugtattunk, hogy erről szó sincs. Kapnak egy kávét, egy mosolyt, két jó szót, kellemes zenét. Nem jobb így nekivágni a hétnek?