Keresés
rovatok
rovatok
város | 2017 tél
Fotó: Zumpf András
Zumpf András
TOLLAS BARÁTAINK ÓBUDÁN
Minden jó természetfotóért meg kell szenvedni
Irigyeljük őket, mert dacolnak a gravitációval, felreppennek, siklanak, vitorláznak, szitálnak, cikáznak, lecsapnak, légivadásznak, csodáljuk színes tollazatukat, persze azért észrevesszük a kevésbé feltűnőeket is (a veréb is madár, ugyebár), óvjuk és etetjük a zord téli időben is körülöttünk tanyázókat. (Képünkön gyurgyalagok.)

Óbuda-Békásmegyer különleges helyzetben van a madártanyákat illetően, hiszen a főváros egyik méretes, ha nem a legnagyobb zöldterületével rendelkezik. Körülölelnek minket a Pilisi- és Budai-hegyek, itt folyik legnagyobb folyónk, a Duna, és van egy (nemcsak a Fesztivál idején) közkedvelt zöldterület, az Óbudai-sziget.

Az ornitológusok Magyarországon több, mint 400 madárfajt figyeltek meg. Van ezek között csak hébe-hóba véletlenül erre tévedő, óriási mázlival megtalált, szép számmal átvonuló vagy nálunk költő, na és persze itt telelő is. Szerencsére a madarak döntő többsége védett nálunk, némelyik fészkelő helyét az ornitológus szakemberek, természetvédők féltve óvják, hétpecsétes titokként kezelik. Joggal! Egyszerűbbnek tűnik, ha néhány nem védett madárfajt említek, ilyenek a dolmányos varjú, a mátyásmadár (szajkó) vagy a „tolvaj” szarka. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy egyikük sem az énekesmadarak csoportjába tartozik.

Szajkó

Több veszélyeztetett madárfaj védelméért az illetékes Nemzeti Parkok, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és különböző alapítványok több program keretében eredményesen dolgoznak, így például a parlagi sas, a túzok, a szalakóta, a gyöngybagoly projektekben.

A téli természetjárás és -fotózás jelentős kihívást jelent mindenkinek. Ennek java része az időjárás számlájára írható. Hideg van (én például úgy tudok fázni, vacogni, mint egy simaszőrű magyar vizsla), nagy a huzat, tombolnak az észak-nyugati szelek. A leskunyhókban a benti hőmérséklet megegyezik a külsővel, ezek a mínuszok lassan belénk másznak, egészen a bőrünkig, de a kihelyezett csali körüli mozgalmas ragadozó csaták igazi fotóscsemegék a számunkra. Természetesen az itt telelő madarakat az időjárás egyáltalán nem zavarja, az etetőkön zajlik az élet. Várjuk, hogy essen végre a hó, legyen végre „fehér karácsony”. A havas, zúzmarás táj új arcát mutatja nekünk, csak győzzünk fényképezni. Nem szeretjük a havas esőt, pláne a jégesőt, ilyenkor az erdő, a rét komoly veszélyeket tartogat számunkra.

Kerületünkből az összes izgalmas helyet nem tudom bemutatni, de nézzük a két legfontosabbat!

Róka-hegyi bánya

Ez Óbuda-Békásmegyer egyik Természetvédelmi területe. A bánya a Csillaghegyi HÉV-megállótól Üröm irányába, némi hegymeneti gyaloglással vagy gépkocsival több oldalról is megközelíthető. Nem szeretnék belemélyedni a mérnökgeológia rejtelmeibe, de meg kell említeni, hogy itt több időszakból származó mészkő (hát persze, hiszen ennek a kitermeléséért nyitották meg a bányát!), márga és agyag is található. Korábban feljegyezték, hogy gyurgyalag is fészkelt a területen. Feltételezhetően volt valahol egy vastagabb lösz- vagy homokréteg a felszínen, amit ezek a madarak fészkelésre használtak (mivel a kemény kőzetekbe bajosan tudnának lyukat fúrni), hogy ott neveljék fel fiókáikat. Mára gyurgyalagot – mindenki legnagyobb sajnálatára – itt már nem lehet látni, ilyen és ehhez hasonló akciófotó itt nem készülhet.

A terület sétautakkal jól feltárt, sőt az Ürömiek Baráti Társasága jóvoltából van tanösvény is. A legfelső szintre való feljutás már nem tartozik a könnyű poroszkálás kategóriájába, a fenti körpanoráma látványa azonban kárpótol minket a hegymászás fáradalmaiért. A biztonságot lépcsők és korlátok adják, ennek ellenére néhol veszélyek leselkednek a látogatóra.

Ahogy az alsó részről elindulunk, mátyásmadár cserregését hallhatjuk, feketerigók ijednek fel az avarból, a cserjésben széncinkék, kékcinkék repdesnek, ugrándoznak, de itt fészkelnek az őszapók is. Érdemes kicsit leülni a bozótos szélén egy időre, és távcsővel figyelni az énekes- és „kevésbé énekes” madarak életét.

A sziklát fedő vékony termőréteg miatt szálerdőre itt nem számíthatunk, kőris, juhar, galagonya, kökény és fagyal bokrokkal viszont találkozhatunk. Ennek megfelelően télen kevés bogyót, magot találhatnak a madarak, ezért az urbanizáció jegyében a zord időben Ürömre, Csillaghegyre, Békásmegyerre járnak kosztolni.

Zöld küllő

Óbudai-sziget

A szigetet két helyről is megközelíthetjük: a déli kis betonhídon, valamint középen, a szájhagyományban csak K-nak becézett acélhídon át. A kis hídról való bejutást napközben egy sorompó, valamint a zord biztonsági őrök akadályozzák, így ezen a részen (magánterületre való hivatkozással) fotózási céllal ne is kísérletezzünk besétálni. Pedig erre van a római korból itt maradt Hadrianusz palota romterülete, valamint több, a hajógyártásból még fellelhető objektum és a jelenleg is üzemelő kishajó tároló és kikötő. Más a helyzet az évente megrendezendő Sziget Fesztiválról nemzetközi hírnevet kivívó volt vasúti, úgynevezett „K” hídnál. Itt szabadon beléphetünk akár gyalogosan, akár személyautóval.

Tehát, leszámítva a Fesztivál körüli legalább egy hónapot, a fennmaradó tizenegy hónapban barangolásaink során minden bizonnyal sok madárral találkozhatunk. Sőt a Duna közelsége miatt itt vízi madarakat is megfigyelhetünk.

Célszerű a gát tetején lévő (a kocogók és futók által is használt) sétaúton haladni észak felé. A partoldal itt meglehetősen vadregényes, vízbe lógó, bedőlt, kiszáradt, letört ágú nyárakat és fűzeket láthatunk, a cinegék és a fakopáncsok nem kis örömére. Talán csak a vízi sportokat gyakorlók nem díjazzák igazán ezeket az akadályokat.

A vízben récék úszkálnak, és buknak alá keresgélni. Az őszi, téli hónapokban, ha szerencsénk van, és kitartóan nézelődünk, nemcsak tőkés récéket, hanem barna fejű barátrécét, kontyos récét, kercerécét, kormoránt, talán kis vöcsköt is láthatunk.

Ugyancsak mozgalmas és változatos hely az északi csücsök. Ez kedvelt terep a kutyások számára is. Persze, ha 5–10 blökit számláló kutyafalka úszkál, csatangol, labdázik a vízben, akkor ne számítsunk semmilyen madárra, de ha visszatér a nyugalom, lassan előmerészkednek tollas barátaink is. Köztük a dankasirályok, de ritkán láthatunk errefelé jégmadarat és zöldküllőt is.

Ehhez a részhez szervesen tartozik a K-hídtól egészen az Északi vasúti hídig tartó Gázgyári Duna-part szakasz. Hiszen a madarak rendszeresen repülnek, úsznak a két oldal között – mikor, hol kedvezőbbek körülmények –, így majdnem minden madarat itt is megfigyelhetünk.

Jégmadár

Gondolatok a madárfotózásról

Az alcímben írt mottót minden előadáson, beszélgetésen elmondom, illetve bővebben ki is fejtem, természetesen nem a fotózás élvezetétől való elrettentés céljából. A madárfotózás a sportfotózás (lásd a legutóbbi riói olimpia fotós eseményeit) után a legdrágább fotózási terület, hiszen a felszerelés komolyan megterheli a pénztárcánkat, a családi költségvetést.

A sportfotósokat a rendezők nem engedik a pályára, ezért ott kuporognak, lökdösődnek, hasalnak az engedélyezett területeken, pedig szeretnének minél közelebbről, minél jobb képekkel elkápráztatni minket. Ezért elő kell venni a Canon vagy Nikon ágyúcsöveket, vagyis a nagy, nehéz teleobjektíveket és a különböző állványokat.

A madarak esetében kicsit más a helyzet. Eltekintve a lakásban repkedő „gyurrrika vagyok” papagájoktól, vagy a Szent Márk téren etetés közben a kezünkre szálldosó, urbanizált városi galamboktól, az összes többi „vad” madár fél tőlünk, messziről elkerül minket, idejekorán elrepül előlünk, vagy csak elvétve, esetleg éjszaka mutatkozik. Ezért, „ritkán” fordul elő, hogy séta, esetleg cserkelés közben olyan madarakkal találkozunk, akik már alig várják, hogy közös szelfit csinálhassunk az okostelefonunkkal, tabletünkkel, esetleg kompakt fotómasinákkal, és nagyfelbontású, nagyméretű, fotópályázatra beküldhető, kiállításon falra tehető képet készítsünk. Ez így felejtős, és a hiú ábrándok kategóriájába tartozik. Ráadásul, ha Juci néni biológia óráin rendre másra figyeltünk a madarak ismertetése helyett, ezt most be kell pótolnunk, könyveket kell bogarásznunk, fel kell mennünk a netre egy kis „guglizásra”. Az esetleg fotózásra kiszemelt madárfajról minél többet meg kell tudnunk: hol tanyázik, mit eszik, mit csinál, hogy néz ki, mikor érdemes akcióba lépni.

Vörösbegy

Igazán jól komponált, éles képet rendszerint csak akkor készíthetünk, ha a „tollas modell” 2–4 méterre van tőlünk, ilyen távolságban kucorgunk, vagy valahogyan ide csábítottuk őket. Friedmann Endre (Robert Capa) véleménye itt is érvényes: „ha nem jó a képed, akkor nem voltál elég közel a témához”. Ehhez több lehetőség áll rendelkezésünkre. Az egyik tradicionális megoldás, hogy a jó fotótémát ígérő madártanyán (persze Természetvédelmi területen hosszadalmas engedélyezés után) ideiglenes vagy állandó leskunyhót eszkábálunk össze, vagy terepszínű lessátrat állítunk fel, és az időjárás szeszélyeinek kitéve, kitartóan várunk a „nagy belépőre”, a madarak megjelenésére.

A második Máté Bence (fiatal, többszörösen díjazott, nemzetközileg is elismert profi természetfotós, nagy kísérletező, aki egyébként erdész technikus végzettségű) találmánya, a detektívüveges lessel kombinált etető-itató. A madarak nem látnak be az üveg mögé, mi viszont pompásan látjuk az előttünk zajló színjátékot, és nem győzünk exponálni. Ilyen lest megfelelő helyre némi barkácsolás után mi is építhetünk, vagy néhány ezer forint leperkálásával szerte az országban bérelhetünk. Nem fogjuk megbánni!

Harkály

A harmadik lehetőség, ha az ablakpárkányra vagy az erkélyünkre csalogatjuk, édesgetjük a madarakat. Tollas barátaink egy része kifejezetten szeret vízben ücsörögni, fürödni, pancsolni, vizet csapkodni a hátára, különösen a tikkasztó nyári napokon. Fotóztam már egerészölyvet és karvalyt is fürdés közben. Ráadásul a magevőknek inniuk is kell, mert csak így jutnak folyadékhoz. Rögzítsünk kisebb műanyag tálat, virágláda- vagy cserépalátétet a párkányra vagy az erkélyre, töltsünk vizet bele, hamarosan jönnek a felderítők, és kezdődhet a rock and roll! Amikor ezt a cikket írom, a hátam mögötti erkélyitatót éppen egy széncinege használja, és harsányan hívja a többieket is egy kis fürdőzésre. Természetesen ez kisebb kellemetlenséggel is járhat, hiszen lefröcskölhetik az ablakot vagy a padlót, de az élmény megéri, hogy időnként takarítanunk kell.

Az itt telelő apró madarak havas, hideg időben egyre kevesebb maghoz, bogyóhoz, eleséghez jutnak, ezért az életben maradásuk érdekében etetnünk kell őket. Ez komoly felelősséggel is jár. Ha elkezdjük novemberben a kosztoltatást, akkor tavaszig meg sem állhatunk, mert a madarak hamar odaszoknak, számítanak ránk, és az élelmezés elmaradása akár tragédiához is vezethet. Hálából az orrunk előtt élik téli életüket, veszekednek, hangosan harcolnak a magért (nem mintha nem lenne elég), feltörik, ropogtatják a szotyit, időnként szanaszét szórják, és ha, nincs befagyva a víz, rendszeresen kortyolgatnak. Ilyenkor valóban közelről fotózhatjuk őket, emlékképet csinálhatunk akár okostelefonnal, tablettel vagy kisebb kompakt fényképezőgéppel is – csak a függönyt fel ne lebbentsük, mert huss, elriadnak. Ne aggódjunk, az éhség nagy úr, visszajönnek. Gyerekeink, unokáink testközelből készülhetnek fel a biosz órákra. Az elmúlt években tíz különböző madárfaj járt az erkélyünkön.

A madárfotózás sava-borsa az akciók fotografálása. Amikor tollas barátaink nemcsak ücsörögnek egy ágon (portrét ülve nekünk), vagy éppen pihennek, szemlélődnek, figyelnek, prédára lesnek, hanem veszekednek, csőrcsatáznak, vitatkoznak, udvarolnak, esetleg nászolnak, magyarul mozgásban vannak, élik az izgalmas, ősi ösztönük által meghatározott mindennapi életüket. Sajnos az ilyen pillanatok megörökítéséhez már komolyabb fotómasina szükséges, gondoljunk csak az igen rövid záridőre (1/1000 másodperc) vagy a sorozat exponálásra (4–8 kép/másodperc), hogy a legjobb mozdulatot kapjuk el.

Szép fényeket, jó fotózást!