Már az elején érdemesnek tartom leszögezni: amióta az eszemet tudom, a gázosoknak szurkolok. Ebben persze semmi meglepő nincs, ha az ember édesapja és nagypapája is hosszú évtizedeket töltött el az egyesületnél, ő maga pedig szinte a pályán nőtt fel. A következő visszatekintés nagyon rövid összefoglalása és részlete egy készülő könyvnek, amely – reményeim szerint – hamarosan megjelenik.
A KEZDETEK
Az 1910 decemberében megalakult Budapest Székesfőváros Gázműveinek életében mérföldkőnek számított 1921. április 23-a, amikor a már nyolcadik éve üzemelő Óbudai Gázgyárban létrehozták a vállalat Dal- és Önképzőkörét. Ebben a fő hangsúlyt kezdetben még az olyan kulturálódási lehetőségek kapták, mint az éneklés, a zene és a színjátszás, de az intézményen belül külön sportszakosztályt is létrehoztak, ahol a labdarúgás rögtön vezető szerepet kapott. 1923 áprilisában a futballisták beneveztek a fővárosi intézmények számára kiírt Sipőcz-serlegmérkőzésekre, melyek fővédnöke Budapest főpolgármestere, dr. Sipőcz Jenő volt. A versenysorozatnak a következő években rendszeres szereplői lettek, és 1924-ben meg is nyerték azt. A játékoskeret egy részét az akkoriban első-másodosztályú 33 FC játékosai adták, akik közül az Óbudai Gázgyárnál dolgozó Zsák Károly kapus és Zloch Gulya fedezet már sokszoros magyar válogatottnak mondhatta magát (előbbit Európa egyik legjobb hálóőreként jegyezték). Mivel saját pályával ekkor még nem rendelkeztek, a megszűnt Ferencvárosi Gázgyár koksztelepén kaptak játékfelületet, de azt hamarosan vissza kellett adniuk a Fővárosi Tanácsnak. 1931-ig biztosan szerepeltek a serlegmérkőzéseken, és valószínűleg ebben az évben adták át ma is meglévő otthonukat az Óbudai Gázgyár tőszomszédságában, az aquincumi romok mellett.
ÚJJÁALAKULÁS – A TÖRTÉNELMI DIADAL
Az 1930-as évek elején új alapokra helyezték a labdarúgók működését, amelynek eredményeként 1932/33-ban a vállalat óbudai és pesti részlegének munkásaiból álló két külön társaság egyesült. 1934-ben két edzőmérkőzést is játszottak az NB I-es Ferencvárossal, majd 1935-ben elindultak az országos versenyrendszerben, annak is akkori legalsó budapesti osztályában, a BLASZ (Budapesti Labdarugó Alszövetség)V-ben. Első bajnoki mérkőzésüket augusztus 25-én játszották a Drogistákkal, akikkel szemben 4:0-ra diadalmaskodtak. Ezt követően (egy évet leszámítva) minden szezon végén sikerült egy osztállyal feljebb lépniük, így 1940-re már a BLASZ I-ig jutottak. 1941. március 25-én a Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában a magyar bajnoki címvédő Ferencvárossal csaptak össze az Üllő úton, és hatalmas meglepetésre 2:3-ra győztek, amely komoly visszhangot váltott ki a korabeli magyar futballtársadalomban. A két gólt szerző Füzi Gábort például egyedüliként egy amatőr csapatból behívták a nagyválogatottba. A kupában a legjobb tizenhatig meneteltek, a bajnokságot viszont megnyerték, így feljutottak az NB III-ba.
KÖZBESZÓL A HÁBORÚ
Az NB III-ban frissen szerzett negyedik helyükkel már az NB II-be kaptak besorolást, azonban az aquincumi pálya nem felelt meg a másodosztály infrastrukturális követelményeinek, ezért hazai bajnoki meccseikre el kellett költözniük előbb a Millenárisra, majd a Latorca utcába. 1944 júliusában a fokozódó háborús állapotok miatt a fővárosi közműcégeket klubcsapataikkal együtt összevonták, ezért az Elektromos égisze alatt indultak a Körzeti bajnokságban, majd pár találkozó lejátszása után a Hadibajnokságban, ami gyakorlatilag az akkori első osztálynak felelt meg. 1945 augusztusában újjáalakították a Gázművek labdarúgó szakosztályát. A csapatba új, fiatal játékosokat toboroztak, akikkel a BLASZ II-be beosztva és ismét Aquincumban játszva ekkor még nem jöttek a várt eredmények. 1946-ban beolvadt a klubba az egy osztállyal feljebb szereplő Óbudai Barátság, akiktől közel egy tucat játékos ment át hozzájuk. Az egyesített társaság nagyszerű teljesítménnyel szerezte meg a fővárosi első osztály bajnoki címét, amivel újra NB II-es indulási jogot szereztek.
ARANYKOR
1947-től hét éven át az NB II közép csoportjában szerepeltek, ahol hazai találkozóikat a III. kerülettel társbérletben használt Hévízi úti pályán rendezték meg. Az 1947/48-as szezonban rögtön, egyben először egy csoportba is kerültek velük, ahol 4:1-es és 2:2-es egymás elleni eredményekkel végül a negyedik pozícióban végeztek, hat hellyel megelőzve a kék-fehéreket. A következő négy kiírásban csak egyszer tudta megelőzni őket az óbudai rivális, a gázosok mérlege három-három győzelemmel és döntetlennel, valamint egy vereséggel egyértelműen pozitív. 1951-től a klubszíneiket központi utasításra a megszokott zöld-fehérről a Vegyipari Szakszervezet piros-sárgájára cserélték, amelyet hat éven keresztül viseltek. Az 1949-es harmadik helyezésük után, 1952-ben ezüstérmet szereztek, majd 1953-ban ezt is felülmúlva aranyérmesek lettek a másodosztályban. Az NB I-be jutásért vívott osztályozón az ellenfelek politikai hátszele is kellett ahhoz, hogy végül ne sikerüljön az élvonalba kerülniük. Szezon közben (1953. május 6-án) hatalmas élményben lehetett részük, hiszen edzőmeccset játszhattak a római Európa Kupa döntőre készülő magyar válogatottal (gyakorlatilag az Aranycsapattal) a még épülőfélben lévő Népstadionban, ahol végül 11:1-re maradtak alul. Ez volt a Népstadion első (nem hivatalos) labdarúgó mérkőzése.
A RÉGI DICSŐSÉG ÁRNYÉKÁBAN
1954-ben a meggyengült játékoskerettel kiestek a másodosztályból, de a következő évben a Vörös Lobogó Textilfestőt (akkor éppen így hívták a III. kerületet) két ponttal megelőzve újra bajnoki címnek (ezúttal BLASZ I-esnek) örülhettek, és az öt osztályozómérkőzést sikerrel abszolválva visszakerültek az NB II-be. Ott azonban sok babér nem termett számukra, mert ugyan a forradalom miatt félbeszakadt pontvadászatban a bajnoki átszervezések miatt utolsó előtti helyezettként sem estek ki, viszont 1958-ban a középmezőnyben végezve is (rosszabb gólkülönbségük miatt) kénytelenek voltak az NB III-ban folytatni. A harmadosztályban éveken keresztül a közvetlen élmezőny mögött végeztek, ám visszajutniuk nem sikerült, pedig olyan edző is irányította őket, mint a sokszoros válogatott és magyar bajnok egykori kapus, Tóth György. 1962-ben aztán váratlanul osztályt váltottak, de lefelé, hiszen kiestek a BLSZ (Budapesti Labdarugó-szövetség) I-be, ahova 1964-ben bajnokként kapaszkodtak vissza. A komplett 1965-ös kiírást az Újlaki FC Bécsi úti vendégségében töltötték, mert Aquincumban teljes földcserét hajtottak végre annak érdekében, hogy a gyepszőnyeg hosszútávon is jó minőségű legyen, és amellyel mai formáját is elnyerte a pálya talaja.
1966 tavaszán a szépen felújított játéktér avatására a Mészöly Kálmánnal felálló, bajnoki címvédő Vasast látták vendégül egy edzőmérkőzés erejéig.
UTOLJÁRA AZ NB II-BEN, ELŐSZÖR A BLSZ II-BEN
1967-ben Nyergesújfalun az utolsó fordulóban, egy végletekig kiélezett mérkőzésen 1:2-re verték a helyi Viscosát, amivel bezsebelték az NB III-as csoportjuk bajnoki címét, és jogosulttá váltak (máig utoljára) az NB II-es indulásra. Biztató kezdés után azonban a csapat lendülete megtört, ami végül a kiesésükhöz és legjobb gólszerzőik távozásához vezetett. Házi gólkirályuk az a Tamási József volt, akinek fia, Zoltán szintén a Gázművekben nevelkedett, majd 1998-ban magyar bajnok, 2002-ben kupagyőztes lett az Újpesttel. 1969-től öt éven át az NB III észak-közép csoportjában szerepeltek, ahol az élmezőny vetélkedésébe érdemben már nem tudtak beleszólni. 1970. május 13-án újra barátságos meccset játszhattak a Népstadionban, ezúttal a svédek elleni találkozóra készülő, Bene Ferenccel, Dunai Antallal és Fazekas Lászlóval felálló magyar válogatottal, akik 7:0-ra győztek ellenük. A bajnoki rendszer teljes átszervezésének következtében 1974-ben rögtön két osztályt váltva, közel harminc év után az ekkor már BLSZ II-nek nevezett budapesti másodosztályba estek, egyben tértek vissza. Itt hét szűk esztendő következett, mert az egyértelmű feljutási elvárások ellenére egészen 1981-ig nem találták a BLSZ I-be vezető ajtó kulcsát, akkor azonban egy ezüstérem formájában végre megszületett a várva várt siker.
A BLSZ I MEGHATÁROZÓ CSAPATÁVÁ VÁLVA
A nyitómeccset leszámítva nagyon hamar fel tudták venni az első osztály ritmusát, így végül egy téli edzőváltással tarkítottan, alapvetően védekező felfogással játszva biztosan harcolták ki a bennmaradást. 1982/83-ban már nem alakultak ilyen szerencsésen a dolgok, ezért két szezon erejéig kénytelenek voltak búcsúzni a budapesti első osztálytól, ahova 1985-ben bajnokként kerültek vissza. A következő hat évben a legjobb eredményük a hatodik hely volt, és ugyan kétszer is rezgett alattuk a kiesés léce, ám az csak 1991-ben esett le, akkor is úgy, hogy a labdarúgó szövetségben szeptember közepéig nem született döntés, hogy melyik osztályban szerepeljenek. Már első BLSZ I-es meccsüket is lejátszották az ősi rivális Elektromossal, amikor a REAC újjáalakulása miatt mégis a másodosztályban kellett folytatniuk, ott azonban nagy fölénnyel, mindössze öt találkozót nem megnyerve zsebelték be az aranyérmet.
HELYTÁLLVA AZ NB III-BAN / A VÁLTOZÁSOK ÉRZŐDŐ SZELE
1997-től tehát az NB III Duna csoportjában szerepelhettek, ahol újoncként a kimagasló ötödik pozíciót érték el. A következő szezon viszont nem alakult ilyen fényesen (pedig arra az évre a III. kerület fiókcsapatává váltak), ugyanis csak egy ponttal kerülték el a kiesést az ősz végén érkező, a gárdának új lendületet adó Kisteleki István későbbi MLSZ elnök irányításával. Innen négy éven át stabilan a középmezőnybe tartoztak, és olyan játékosok játszottak soraikban, mint a Vasas korábbi korszakos középpályása, Galaschek Péter, vagy a későbbi háromszoros magyar válogatott támadó, Orosz Péter, aki a klubban töltött fél szezonja alatt tizenkét gólt lőtt (ebből négyet a RAFC-nak). Legjobb helyezésük ezen időszak alatt a 2003-as ötödik hely volt. 2004-ben utolsó bennmaradó helyezettként nem estek volna ki, ám a szakosztály anyagilag már nem tudta állni az NB III-mal járó költségeket, ezért visszaléptek, majd a labdarúgó szövetség előzetes ígérete ellenére, büntetésből még egy osztállyal lejjebb sorolták őket. A budapesti másodosztályban a keret jelentősen kicserélődött, meggyengült, nem is sikerült az azonnali feljutás a BLSZ I-be, ahhoz a 2005. nyári, Multi-Rocco csapatával kötött fúzió szükségeltetett.
ÚJABB NEKIRUGASZKODÁS / TELJES ÁTALAKULÁS
Egy osztállyal feljebb is tisztességgel szerepeltek, majd két szezon után, pénzügyileg rendeződve, növelve a tétet, újra az NB III-ba való feljutást tűzték ki célul.
Ebben 2007/08-ban elsősorban a szomszédos Csillaghegy, 2008/09-ben az egykori profikkal felálló Rákosmente akadályozta meg őket, így maradt a bronz-, illetve az ezüstérem. Egy év dobogóról való lecsúszás után, 2011-ben azonban már nem volt pardon, és a legnagyobb rivális III. Kerületet oda-vissza verve, tizenegy pontos előnnyel nyerték meg a BLSZ I-es bajnokságot. Az NB III-at némi hezitálás után végül vállalták, de sok köszönet nem volt benne, mert megfelelő erősítések és belső széthúzás miatt mindössze öt pontot gyűjtve zuhantak vissza a budapesti első osztályba. 2012 nyarától a Fővárosi Gázművek megszüntette a szakosztály mindennemű támogatását, a futballcsapat működtetését pedig egyedüli pályázóként a klub közvetlen utánpótlását 2006 óta adó, 1990-ben kispályás gárdaként alapított ASR-nek (Atlétikai Sportegyesület Rómaifürdő) adta át. Ezért 2012/13-ban már ASR Gázművekként, teljesen kicserélődött, rendkívül fiatal játékoskerettel indultak el a BLSZ I-es pontvadászatban, ahol nem tudták elkerülni a bajnoki átszervezések következtében megnövelt számú kieső helyek egyikét.
ISMÉT A SIKEREK ÚTJÁN
2013 nyarán hivatalosan is megszűnt a Gázművek MTE labdarúgó szakosztálya, helyét az ASR vette át, és a továbbiakban ASR Gázgyárként kívánták indítani csapataikat, a színüket pedig a megszokott zöld-fehérről az ASR fekete-sárgájával vegyítve zöld-sárgára változtatták.
A BLSZ II-ben rögtön esély kínálkozott a visszajutásra, ám épp lecsúsztak a dobogóról, a következő évben viszont ezüstérmesként visszakerültek a BLSZ I-be, amit – pár jól sikerült erősítésnek is köszönhetően – hatalmas bravúrral, 2016 tavaszán újoncként rögtön megnyertek. Az NB III-as osztályozót a pillanatnyi infrastrukturális és anyagi lehetőségek tekintetében felelősséggel nem vállalhatták, így jelenleg is Budapest legfelsőbb osztályában szerepelnek. A klub jelenleg hat csapatot működtet: felnőtt, tartalék, öregfiúk, U16, U14 és mellettük a Bozsik Tornás korosztályt (U12, U10, U8).
