A Vasas SC női röplabdaszakosztályának megalakulása a XIII. kerületi klub bázisától elkülönülten ment végbe 1981-ben, amikor az angyalföldiek átvették a Nehézipari Minisztérium megszűnése miatt támogatóját vesztett, bajnoki címvédő, Folyondár utcában játszó NIM SE működtetését. Mindezzel igen komoly örökséget vettek a nyakukba, ugyanis a NIM SE máig a legtöbb (tizenegy) magyar bajnoki címmel rendelkező hazai női röplabdacsapat, amely sikerei csúcsán, 1971-79 között sorozatban kilencszer nyerte meg a magyar bajnokságot, 1973-ban pedig eddigi egyetlen magyar együttesként hódította el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK).
A hagyományokhoz a Vasasnál igyekeztek nagyon hamar hűek maradni, hiszen rögtön az átvétel évében, majd 1983-ban is Magyar Kupa győztesek lettek, de az első bajnoki címükre 1989-ig várni kellett. A ’89-es sikert egy nagyon fiatal, légiósok nélküli kerettel, saját nevelésű játékosokból építkezve érték el, amit ’90-ben, ’91-ben újabb Magyar Kupa aranyérmek követtek. Ekkor még kevesen gondolhatták, hogy a következő elsőségekhez majdnem másfél évtizednek kell eltelnie. Ugyanakkor erre az időszakra esik a klub legnagyobb nemzetközi sikere, amit csak 2019-ben tudott felülmúlni a Békéscsaba: 1996-ban bejutottak a második számú európai kupasorozat (CEV Kupa) négyes döntőjébe, ahol negyedik helyen végeztek. ’95-től a csapat neve új támogatója miatt Vasas SC-Budai Téglára változott, majd a 2002/03-as szezontól kibővült az Óbuda névvel is, tekintve, hogy a III. kerület önkormányzata szintén beszállt a helyi együttes szponzorálásba. Azóta néhány szponzor- és névváltáson átesve ők képviselik az állandóságot, a 2012/13-as kiírástól egyedüliként, Vasas Óbuda néven. A kapcsolat szorosabbá tételében hatalmas szerepet játszott Fördős László korábbi szakosztály-igazgató, akit Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a kerületért végzett munkásságáért 2013-ban Pro Óbuda díjjal tüntetett ki.
A győzelmekben elévülhetetlen érdemeket szerzett a másodedzői pozícióból előrelépett, új edzésmódszereket meghonosító Jókay Zoltán, akivel egy sikerkorszak vette kezdetét, és egészen 2018-ig irányította a gárdát. Távozásáig további három bajnoki címet és hét kupagyőzelmet értek el, összességében az itt töltött tizennégy szezonjából tizenkétszer voltak bajnoki dobogósok és ugyanennyiszer kupadöntősök. Helyére a lengyel Jakub Głuszak érkezett, s vele együtt új impulzusok is, melyekkel meg sem álltak a 2018/19-es bajnoki címig, illetve a 2019/20-as kupagyőzelemig. Előbbi indulási jogot biztosított számukra a Bajnokok Ligája selejtezőjére, amit 2019-ben sikerrel abszolváltak, így tizenöt év elteltével jutott ismét magyar csapat a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára, amire 2022-től, azaz idéntől már nem kell selejteznie a hazai bajnokság (Extraliga) győztesének. A Vasas Óbuda jelen pillanatban hatszoros magyar bajnok és tizennégyszeres kupagyőztes. 2017-ben a felnőtt együttes működtetését az újonnan alapított Vasas Röplabda Kft. vette át, de az utánpótlás korosztályok maradtak az anyaklub, a Vasas SC keretein belül.
A röplabdacsapat aktuális helyzetéről sok érdekességet tudhatunk meg Kovács Gábor technikai vezetőtől, aki tizenöt éve szurkolóként kezdte Vasas Óbudás „pályafutását”, és öt éve nevezték ki mostani pozíciójába. Elmondása alapján az együttes fő támogatója, egyben többségi tulajdonosa Jámbor János vállalkozó, aki cégei révén biztosítja a működéshez szükséges anyagi feltételeket. Mellette a III. kerület önkormányzata is növekvő mértékben segíti a szakosztályt, ám ők elsősorban az utánpótlást. A felnőtt keretét tizenöt játékos alkotja, közülük öten idegenlégiósok: egy-egy amerikai, japán, azerbajdzsáni, szlovák és ukrán. A tíz magyar játékosból nyolcan már voltak magyar felnőtt válogatottak, jelenleg öten a szűkebb, hárman a bővebb keret tagjai. Legszorosabb óbudai kötődéssel a Vihar utcai általános iskolába járt Fábián Fanny, valamint a 22 éves, kilencszeres nagyválogatott, Kerék utcában érettségizett Juhár Dalma rendelkezik, ők mindketten saját nevelésűek. Külföldi játékosokat a 2015/16-os szezontól foglalkoztatnak, a keret minőségének és így eredményességének növelése céljából. Kiválasztásukat komoly elemzőmunka előzi meg, ami a mérkőzéseikről készült videofelvételek tanulmányozásától a szakmai és emberi feltérképezésükig mindenre kiterjed, majd az anyagi lehetőségek tükrében a vezetőedző és az ügyvezető közösen döntenek az igazolásról.
A klub a légiósok, továbbá a nem a fővárosban vagy környékén lakók számára lakást bérel, melyek a Kolosy tér és a Vörösvári út között helyezkednek el. A lányokat rendszeresen látni lehet a Folyondár utca szemközti oldalán lévő Lashka Tésztaműhelyben, ahol gyakran költik el ebédjüket vagy vacsorájukat.
A jelen pillanatban is futó 2021/22-es szezonra a görög Giannis Athanasopoulos személyében komoly nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró, német bajnok és kupagyőztes edzővel sikerült hároméves megállapodást kötniük. Bajnoki harmadikként a CEV Kupában indulhattak (itt végül 17-dikek lettek), és neveztek a Közép-európai Ligába (MEVZA), ahol két-két szlovén, horvát, egy osztrák klubot megelőzve, a döntőben az esélyesebb Calcit Kamnikot Bécsben felülmúlva megszerezték történetük első nemzetközi trófeáját. A hazai bajnokság alapszakaszát tizennégy meccs lejátszása után, nyolc együttesből a második helyen fejezték be, míg a Magyar Kupát megnyerték, a döntőben a Balatonfüred felett diadalmaskodva. A bajnoki rájátszásban három győzelemig tart egy párharc, aminek ha az első körét (a negyeddöntőt) sikerrel veszik az MTK-val szemben, akkor a négybe kerüléssel már elérik az előzetes célkitűzést. Aktuális formájuk alapján azonban ennél szebb eredmény elérésében is joggal bizakodhatnak, az aranyéremhez minden bizonnyal a Békéscsaba legyőzésén keresztül vezet az út.
A felnőtt csapat hazai meccseit és edzéseit a Folyondár utcai sportlétesítmény 700 főt befogadni képes nagy csarnokában rendezik, melynek teljes újjáépítése és esetleges bővítése évek óta tervben van, a klubnál pedig bíznak abban, hogy hamarosan megkapják az ehhez szükséges állami hozzájárulást. A sportlétesítmény tehermentesítésére 2020-ban adták át a 200 fős lelátóval rendelkező kis csarnokot, elsősorban az utánpótlás korosztályok kiszolgálásra, melyek folyamatosan szállítják a különböző színű érmeket a szakosztálynak. Hat korosztályban indítanak csapatot, általában többet is egyszerre, a 2020/21-es szezonban közülük az U17, U15, U13 bajnok lett. Hét III. kerületi általános iskolával állnak szerződéses viszonyban, ahol a röplabdaoktatás szakmai kereteit ők biztosítják, ezek a következők: Aquincum, Csillaghegyi, Fodros utcai, Kerék utcai, Krúdy Gyula, Újlaki és Zipernowsky. Az iskolákkal való kapcsolat kialakításában és a Vasas sikeres utánpótlás nevelő klubbá tételében kiemelendő Vihar Levente neve, akinek emlékét nemzetközi utánpótlás torna őrzi.
Kovács Gábor részletezte, kik és mennyien alkotják a Vasas Óbuda szurkolótáborát: a hazai meccseikre általában 150-200 néző látogat ki, de a bajnoki címről döntő mérkőzéseken többször előfordult már a teljes teltház is, azaz olyan helyzet, amikor nem tudtak minden érdeklődőt beengedni a csarnokba. Szurkolóik döntő többsége angyalföldi kötődésű Vasas szurkoló, de minden bizonnyal szép számmal vannak olyanok is, akik óbudaiként szorítanak az együttesnek és járnak ki a meccseikre.
Milovits Júlia fiatalon felért a sportág magyar csúcsára, hiszen 2008-ban a tizennyolcadik életévét alig betöltve lett bajnok a Vasas Óbuda felnőtt együttesével, majd 2012-ben – immár csapatkapitányaként – ismételten bajnokságot nyert, ezután újabb kihívásokat keresve külföldre igazolt. 2011-ben mutatkozhatott be a magyar felnőtt válogatottban, ahol rövidesen első számú feladóként számoltak vele.
A Kerék utcai iskola honlapját böngészve bukkantam rá, hogy ott tanultál, következésképp biztosan kötődsz a III. kerülethez, de jól gondolom, hogy ennél szorosabb a kapcsolat?
Jól! Ugyan a főváros pesti oldalán születtem, ám kétéves koromban, 1992-ben átköltöztünk a budai oldalra, egészen pontosan egy kaszásdűlői négyemeletes panelbe, ahol 2012-ig laktam a szüleimmel. A sok parkosított zöldterület és a Hajógyári-sziget közelsége miatt élményt jelentett errefelé gyerekeskedni. Ahogy a kérdésből már kiderült: iskolai tanulmányaimat a Kerék utcában kezdtem 1996-ban, és a gimnáziummal együtt összesen tizenhárom tanévig, azaz 2009-ig voltam a tanulója – ekkor érettségiztem. A mozgásigényem levezetésére kezdetben úsztam és szertornáztam, azonban a baráti társaság, valamint maga a játék miatt hamar elkezdtem érdeklődni a csapatsportok iránt, az osztályunkból sokan kosaraztak, kézilabdáztak, röplabdáztak. Bár a humán tárgyak, a művészetek, a zene mindig is érdekeltek, a sport azért tűnt számomra jó iránynak, mert nagyon szerettem játszani. Ugyanakkor a tanulást sem hanyagoltam el, amit bizonyít, hogy „jó tanuló, jó sportoló” elismerésben is részesültem. Hogy miként esett végül a röplabdára a választás? Egyrészt a korosztályomban mindig is a magasak közé tartoztam, másrészt a testnevelő tanárunk az óráinkon látottakból reálisan meg tudta ítélni, majd meg is mondta nekünk, hogy ki miben lehet jó, harmadrészt számomra fontos szempontot jelentett az ellenféllel való testi kontakt és a folyamatos fizikai harc hiánya. Körülbelül tízéves lehettem, amikor elkezdtem a sportágat: heti kétszer, tanítás után átgyalogoltunk a Zápor utcai iskola tornatermébe, ahová kezdetben még kísértek bennünket, később pedig már saját magunk mentünk a csapattársakkal. Itt a Vasas röplabdaszakosztályának nevelőedzői foglalkoztak velünk, tőlük sajátítottuk el az alapokat. Közülük is szeretném kiemelni Vinnai Ildikó nevét.
Mikor kezdett el tudatosulni benned, hogy ebből akár még komolyabb karrier, megélhetési forrás is válhat?
Nem is tudom, talán amikor 16 évesen behívtak a junior válogatottba. Őszintén szólva, addig a játék szeretetéért meg a társaságért csináltam, és annak ellenére, hogy több tornán is kaptam valamilyen különdíjat, nem alakult ki bennem konkrét kép arról, hogy valójában tehetséges vagyok-e vagy sem. Sokáig úgymond csak sodródtam az eseményekkel: a játék, a barátnők, az utazások, a társasági élet, a klubélet volt számomra a lényeg, és istenigazából 18-20 évesen kristályosodott ki előttem, hogy ebből még tényleg lehet „valami”. Ez a felismerés viszont hamar egyértelművé tette, a sport és a tanulás között előbb-utóbb döntenem kell, mert két lovat nem lehet egy fenékkel megülni. Ahogyan a Vasas korosztályos ranglétráján haladtam felfelé, és közelítettem a felnőtteket, úgy lettek a körülmények is egyre komolyabbak, a Zápor utca helyett már a Folyondár utcában edzettünk, illetve a heti edzéseink száma is fokozatosan emelkedett. A 2006/2007-es szezon kezdetekor ifjúsági korúként már a juniorok között játszottam, amikor egyszerre sokan elszerződtek a felnőtt csapatból, és a helyükre részben saját nevelésű fiatalokat, köztük engem is felhívott Jókay Zoltán vezetőedző. 16-17 évesen a felnőttek közé bekerülve nyilván időbe telt, míg felvettem a ritmust és elbírtam a megnövekedett terhelést, így az elején még csak edzettem velük, majd idővel egy-egy játékra, később már egy-egy komplett szettre is becseréltek. A második szezonom végén bajnokságot nyertünk, de ebből a címből értelemszerűen kevésbé vettem ki a részem, mint a négy évvel későbbiből, amikor már a csapat kapitányaként lettem ismételten aranyérmes, továbbá a Magyar Kupát is elhódítottuk. A korosztályos válogatottakban nagyjából 14-15 éves korom óta szerepeltem, a felnőtteknél 2011-ben, Szombathelyen, Görögország ellen mutatkozhattam be, a Savaria Kupán. Azon a nyáron az Európa Ligában négy-négy-négy meccset játszottunk Izraellel, Bulgáriával és Csehországgal, melyeken négyszer sikerült győznünk.
A 2012-es bajnoki cím után távoztál a Vasas Óbudától, és a Bajnokok Ligájában szereplő belgrádi Crvena Zvezdához igazoltál. Hogyan jött a lehetőség?
A 2012-es Európa Liga mezőnye az előző nyárinál jóval erősebb együttesekből állt (Spanyolország, Szerbia, Románia), nem is nyertünk egy meccset sem, de nekem kifejezetten jól ment a játék, mégis váratlanul ért, amikor az egyik forduló után a Crvena Zvezda megkeresett, hogy igazoljak hozzájuk. Óriási dolognak számított, hogy egy jóval fejlettebb röplabda-kultúrájú országból – melynek női és férfi válogatottja is egy évvel korábban Európa-bajnok lett – az egyik patinás élcsapat érdeklődik irántam. A Vasast mindenképpen elhagytam volna, mert kezdtem a dolgokba belefásulni, új kihívásokra, impulzusokra vágytam, tovább szerettem volna fejlődni, egy magasabb tudásszintet elérni, amire csak egy erősebb bajnokságban nyílt lehetőségem. Gyorsan kellett döntenem a szerbek ajánlata és egy amerikai ösztöndíj között, én pedig a tanulás melletti játék helyett a profi karriert választottam. Belgrádba költözésemmel az otthonitól sok mindenben eltérő közegbe csöppentem, és az ELTE TÁTK-án 2009-ben megkezdett szociológia tanulmányaimat is lényegében szüneteltetnem kellett. A Zvezdánál mondhatni világszínvonalúak, ám nagyon katonásak voltak a körülmények, ég és föld az otthoni viszonyokhoz képest. Az edzőnk, Ratko Pavličević azt mondta, hogy az ideigazolásom olyan, mintha egy játékost gyémántok közt görgetnének, vagyis nagy esély, de meg kell hozzá keményedni. Hagyományaiknak megfelelően nagyon fiatal keretet raktak össze a klubnál – 22 évesen én számítottam a legidősebbnek –, amivel első évemben megnyertük a szerb bajnokságot és a kupát is. Második évemre megtettek csapatkapitánynak, majd meghívót kaptam a szerb válogatottba, azonban a bemutatkozásom sportdiplomáciai okokból kifolyólag végül nem valósult meg. A Zvezdánál töltött három szezonom alatt mindhárom nemzetközi kupában egyszer-egyszer szerepeltünk.
Mennyire okozott nehézséget megszokni az új közeget?
A játék színvonalához sokkal könnyebben fel tudtam nőni, mint amire előzetesen számítottam. Engem a pályafutásom alatt mindig is a fejlődés, a változás igénye, a határaim feszegetése vitt előre, amihez kellő játékkedv, hozzáállás, munkamorál párosult. Mindez nagyon sokat segített, és szerintem a szerbek ezt értékelték bennem igazán, nehézséget az jelentett, hogy évente csak párszor, rövid időre tudtam hazautazni, valamint kezdetben el kell sajátítanom a szerb nyelvet. A magyar válogatottban való részvételt – amely mindig is megtiszteltetést jelentett számomra – lemondtam, és 2013 júliusában egy románok elleni meccsen léptem utoljára pályára a nemzeti együttesben. 2015 nyarán ismét váltottam, a játékoskeretből „kiöregedve”, a menedzserem segítségével újabb szintlépési lehetőséget keresve eligazoltam Belgrádból, hogy a jóval erősebb lengyel bajnokságba, azon belül is a Beszkidekben található Muszynához szerződjek, ahol a hazaiakon kívül három szerb csapattársam volt.
A bajnokságban 6., a kupában 3. helyen zártunk, nemzetközileg a CEV Kupában szerepeltünk. Mivel a szezon befejeztével az egyik fő szponzorunk visszalépett, kevesebb forrás maradt a klub működtetésére, így a légiósok fizetésére is, ami ahhoz vezetett, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Pont kapóra jött, hogy a CSM București edzőjével ellenfélként már ismertük egymást, és szeretett volna leigazolni, úgyhogy Bukarestben kötöttem ki, ahol egy tucatnyian voltunk légiósok. Sajnos nem alakultak túl jól a további események, mert a csapaton belül komoly belső konfliktus jött létre, az edzőt szezon közben menesztették, mindezek eredményeként a számunkra csalódást keltő második helyen fejeztük be a 2016/17-es román bajnokságot. Itt érkezett el életemben az a pont, amikor nagyon át kellett gondolnom a lehetőségeimet, és döntenem sportpályafutásom jövőjéről.
És hogyan döntöttél?
Bár imádtam röplabdázni, és nem is kerestem rosszul vele, 27 évesen átértékeltem a prioritásokat, mert tudtam, hogy maximum még pár jó évem lehet hátra, és utána is meg kell majd élnem valamiből, amit lehetőség szerint szintén teljes szívvel és odaadással végezhetek. Szóval befejeztem a profi sportot, a tanulás irányába fordultam, elkezdtem érdeklődni az anatómia, élettan, az emberi test és a sport kapcsolatával foglalkozó tudományok iránt. Elvégeztem több, ezekről szóló nemzetközi szintű képzést, melyekkel az volt a célom, hogy megértsem, az eltelt másfél évtizedben milyen folyamatok játszódtak le bennem, milyen változásokon mentem keresztül annak érdekében, hogy az élsporthoz szükséges teljesítményt napról napra hozni tudjam. Lenyűgözőnek tartom, hogy a gondos felkészítésnek és szakértelemnek köszönhetően egész profi pályafutásom alatt a komoly igénybevétel ellenére sem sérültem meg. Ezek az élmények döntően formálták a sport pályafutásom utáni érdeklődésemet, a tanulmányaimra támaszkodva pedig arra törekszem, hogy minél jobban megismerjem azokat a fiziológiai folyamatokat, edzői technikákat, módszereket, amelyek révén egy sportoló biztonságban, a sérülés minimális esélye mellett tud versenyezni. Különböző specializációkkal személyi edzői képesítéseket szereztem, így most egyszerre vagyok korrektív tréner, pilates oktató, Bowen alkalmazó és mozgásterapeuta. Jelenleg egy I. kerületi mozgásstúdióban dolgozom heti húsz órában, de sok időt töltök a foglalkozásokra való felkészüléssel, mert igyekszem a megszerzett tudásomat maximálisan a páciensek javára fordítani. 30 évesen újrakezdtem a szociológiai tanulmányokat is, a TÁTK-n elvégzett tárgyaimat sikerült elfogadtatnom a békásmegyeri Milton Friedman Egyetemmel, ezért most már a szakdolgozatomat írom egészségmagatartás témában. Mióta 2017-ben hazajöttem, újra Kaszásdűlőn élek, nem messze a szüleimtől, de szinte az egész rokonság a kerületben él, így nem okoz gondot a velük való kapcsolattartás. Mindig arra törekszem, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és most szerencsére jól érzem magam benne!
