Keresés
rovatok
rovatok
hallgass! | 2016 ősz
Fotó: Máté Balázs
Ur Máté
Anima musicae – A muzsika LELKE
Kiiktatni az egyéni célokat, szolgálni a zenét
Az Anima Musicae Kamarazenekar megálmodójával és vezetőjével, G. Horváth László hegedűművésszel az együttes megalapításáról, a kamarazenekarok létjogosultságáról, a jövőről, de a zenekar Rolla Jánoshoz és Dukay Barnabáshoz fűződő kapcsolatáról, valamint a „zene lelkéről” is beszélgettünk.

Több mint öt évvel ezelőtt alakult az együttes, az első igazi fellépésük pedig az Óbudai Társaskörben volt. Hogyan emlékszik vissza?

Egészen pontosan 2010. június 20-án tartottuk meg a bemutatkozó koncertünket a Társaskörben. A zenekar februárban alakult, majd az útkeresés időszaka következett. Elsősorban hasonló motivációjú embereket szerettem volna összegyűjteni, olyanokat, akik szívesen lennének az együttes tagjai. Az évfolyamtársakból, barátokból, akikkel tulajdonképpen együtt nőttünk fel, és közösen végeztük a Zeneakadémiát, gyorsan kialakult egy csapat. Ismertük egymás szakmai munkáját, több más formációban játszottunk már együtt.

Miért döntött úgy, hogy kamarazenekar lesz számukra a megfelelő formáció?

A megelőző évben Szarvason, egy kamarazenei tárborban dolgoztunk együtt Rolla Jánossal. Az ő zeneisége és személyisége elementáris erővel hatott nemcsak rám, de a muzsikustársaimra is. Megvolt tehát az elhatározás, és elkezdtük a próbákat a Damjanich utca 28.-ban, a Fasori Evangélikus Gyülekezet imatermében. Később megkerestem Harsányi Máriát, az Óbudai Társaskör igazgatónőjét, hogy bemutatkozhatnánk-e az ottani koncertteremben. A Társaskör minden további nélkül mellénk állt, próbatermet biztosított, majd pedig egy koncertet is megszervezett.

Fotó: Assay Péter
Fotó: Assay Péter

A bemutatkozó koncert nem várt sikert hozott.

Mi biztosan nem felejtjük el ezt a hangversenyt, és remélem, hogy a közönség sem. Egy teljesen új és friss együttes mutatkozott be aznap. Fél évet készültünk erre a megmérettetésre, mert fogalmunk sem volt arról, hogy hogyan kell egy ilyen koncertet megvalósítani, de arra törekedtünk, hogy a minőség maximális legyen. Innentől kezdve teljesen egyértelmű lett az óbudai kötődésünk, a Társaskör felajánlotta, hogy rendszeresen próbálhatunk náluk, a termeket azóta is használhatjuk, évadonként pedig négy-öt koncertet is adunk itt.

Anima Musicae, vagyis a „zene lelke”. Milyen megfontolásból választották ezt a nevet?

Hatodik éves az együttes, és az indulás óta számos nemzetközi sikert tudhatunk magunkénak, többek között Bécsben, Comóban és Párizsban, de kiérdemeltük a Junior Prima díjat is. Mára profi együttessé váltunk, de mégis megmaradtunk annak a baráti társaságnak, amelyből elindultunk, és ez a folyamat megfelelő a névválasztásunknak is. Kitűztünk egy időpontot, amikor mindenkit megkértem, hogy írjon fel neveket egy papírra. A végére több mint száz variáció született. Még aznap délelőtt találkoztam Dukay Barnabás zeneszerzővel is – őt több zenekari tag még az egyetemi évekből ismeri –, aki arra kért, hogy beszéljek neki az együttesről. Nagyjából fél órán keresztül vázoltam fel az elképzeléseinket, mire ő leállított, és azt mondta, hogy gyakorlatilag nem beszélek másról, mint a zenéről és a lélekről, akkor miért ne lehetne az együttes neve a „zene lelke”. Este felvetettem ezt a többieknek, és gyorsan el is döntöttük.

Emlékszik még, hogyan vázolta fel Dukay Barnabásnak az elképzeléseiket?

A legfontosabb számunkra, hogy úgy tudjunk felkészülni minden fellépésünkre, hogy azt érezzük, az adott koncerten tudunk legalább egy emlékezetes és varázslatos pillanatot adni, olyat, ami tényleg ott helyben születik, egy röpke alkotói pillanatban. Nyilvánvaló, hogy sokat készülünk, és több variációt is kipróbálunk.

Mégis van minden előadáson olyan momentum, amire nem lehet előre számítani. Ezek azok a pillanatok, amelyek igazán emlékezetessé tesznek egy koncertet, és ekkor mondjuk, hogy érdemes volt eljönni. Ezt nevezzük a zene lelkének, vagyis Anima Musicaenek.

A kamarazenekar létrehozásának művészeti megfontolásait már említette. Számításba vett egyéb tényezőket is?

Sosem fordult meg a fejemben, hogy milyen piaci réseket lehetne kihasználni, hogyan lehetne gyorsan előremozdítani a karrierünket, vagy hol lenne esetleg még több esélyünk. Az elsődleges szempont az volt, hogy mi mit szeretnénk csinálni. Olyan kollégákkal vagyok körülvéve, akik társaságban érzik jól magukat, sokkal jobban ki tudnak teljesedni a közös munkában, mint a napi nyolcórás magányos gyakorlásban, ami után még a színpadra is egyedül kell felmenni. Mindenki számára fontos, hogy együtt töltsük a próbákat, és a koncerteken is meg tudjuk osztani az örömeinket, bánatainkat.

Visszagondolva, nem érzi úgy, hogy nagy merészség volt csak a művészeti szempontokat számításba venni?

Az alakulásnál csak arra koncentráltunk, hogy egy jó vonószenekari hangzást alakítsunk ki, és amikor nagyjából másfél év múlva aktuálissá vált a probléma, hogy a zenekar érdemes arra, hogy együtt maradjon és koncerttermeket töltsön meg, sorban jöttek a felmerülő kérdések. Honnan tudnánk költségvetést előteremteni, koncerteket megvalósítani, felkérésekre szert tenni? Nem volt sosem egy kijelölt út, amin haladtunk volna, kicsit az élet is befolyásolta, hogy mikor mit kell csinálnunk. Egyszerre kell fiatal csapatként innovatívnak lennünk, ugyanakkor szem előtt tartani a már bevált tradíciókat, amit más együttesek jól felépítettek. Napról napra feladatunk, hogy megtaláljuk a módját, hogy hogyan lehetnénk még jobbak, ehhez pedig mindig éppen aktuális feladatokat helyezünk előtérbe.

Fotó: Máté Balázs
Fotó: Máté Balázs

Vannak olyan zeneszerzők, korszakok, akiket, amiket az együttes inkább preferál?

Mindig az a darab a legfontosabb, amivel éppen foglalkozunk. Először a zeneszerzői szándékot kutatjuk, utána pedig olyan praktikus dolgok következnek, minthogy hogyan lesz a legegységesebb a hangzás. Művészileg tehát nem tudnék egy konkrét területet kiragadni, inkább egyfajta alázatos szolgálata a zenének, amiről beszélhetünk. Mindenevők vagyunk, Rolla János segítségével megszereztük az alaprepertoárt, amit két év alatt építettünk fel. Amikor úgy éreztük, hogy már biztos a tudásunk, csak akkor kezdtünk másfelé is tekinteni.

Ennek megfelelően a kortárs zene, de még a barokk is megtalálható a repertoárjukon.

Tornyai Péterrel egy kortárs zenei műhelyt is alapítottunk, ahol csak új darabokkal foglalkozunk. Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt évek során közel harminc alkotás született kizárólag a zenekarunknak dedikálva. A fő irány ugyanakkor nem ez, mert a barokk zene korhű bemutatásával ugyanolyan műgonddal foglalkozunk. Ezen a területen Dinyés Soma a segítségünk, akivel úgy határoztunk, hogy a modern hangszereknél maradva próbálunk meg minél barokkosabb játékmódot megvalósítani, felhasználva mindazt a tudást, ami Harnoncourt óta a birtokunkban van.

Törekszünk arra, hogy egy koncerten belül minél több korszakból szólaltassunk meg zeneműveket, számos visszajelzésünk van arra vonatkozólag, hogy olyan, mintha egy este alatt több zenekar szólalna meg.

Ez persze öröm számunkra, mert tényleg nagyon aprólékosan próbálunk odafigyelni az adott zenei kor ízlésére.

Kik azok a művészek, akikről úgy érzi, ma is a legközelebb állnak az Anima Musicae Kamarazenekarhoz?

Mindenekelőtt a már említett Rolla János az, aki megadta a kezdő energiát az induláshoz, amióta pedig egyre inkább elengedte a Liszt Ferenc Kamarazenekar kezét, mondhatom, hogy állandó, napi kapcsolatban vagyunk. Sajnos bizonyos értelemben egy határformációról beszélhetünk, mert sokszor előfordul, hogy színvonalas szimfonikus zenekarból válnak vagy alakulnak ki különböző kamarafelállások, akik persze magas színvonalon tudnak előadni, de a hozzáállásuk mégiscsak más, mint egy intenzíven együttlélegző vonószenekari egység esetében. Utóbbival kapcsolatban pedig Rolla János tud a legtöbbet átadni. Ki kell emelnem Baráti Kristófot is, aki fantasztikus hegedűs és nagyvonalú művészbarátunk, jelenléte és művészi támogatása nagyon sokat jelent az együttesnek. Azt mondhatom, hogy az ő ismertségétől lett érezhetően népszerűbb a mi együttesünk is. Emellett elképesztő hatékonysággal tud dolgozni, és azt hiszem, hogy ebből a zenekar is átvett valamit. Dukay Barnabás, akivel majdhogynem szerzőtársi kapcsolat működik közöttünk – több művét ugyanis az alkotás folyamatában kipróbáljuk más-más verzióban, s a hallottak és a zenészek véleményei alapján dönt –, olyan életszemléletet adott, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy szolgálni tudjuk a zenét. A mai világban, ahol az önmegvalósítás kényszere szinte elkerülhetetlen, felhívta a figyelmünket arra, hogy a közös játék alakalmával az ember akkor tudja elérni a legjobb eredményt, ha az egyéni céljait kiiktatja. Dinyés Soma nélkül pedig a barokk játékunk nem alakulhatott volna olyanná, amilyen.

Fotó: Assay Péter
Fotó: Assay Péter

A művészek mellett többek között Gerő Péter közgazdászt is rabul ejtették játékukkal.

Gerő Péter ott volt a bemutatkozó koncertünkön, majd az előadás után felajánlotta, hogy töltsünk el néhány napot gyanógeregyei birtokán. Óriási lehetőség volt ez számunkra. Egy héten keresztül dolgozhattunk együtt reggeltől koraestig úgy, hogy Péter és felesége mindent biztosított a nyugodt és hatékony próbákhoz. Látta, hogy mennyire fontos nekünk a zenekar, ezért egy egyesület létrehozásában is segített. Az Óbudai Társaskör igazgatójaként Harsányi Mária, a Nádor terem vezetőjeként pedig Göllesz Zoltán a mai napig biztosítják számunkra az állandó próbatermet és a koncertlehetőségeket.

Amellett, hogy évek óta sikeresen járnak az önmaguk által kijelölt úton, bizonyára vannak kihívások, amelyekkel szembe kell nézni a fennmaradás érdekében.

A megtervezhetőség a legkevésbé sikeres, jelen pillanatban a költségvetésünk évről évre duplázódik, pályázunk, a bevételeink jelentős része támogatásokból folyik be. Nehéz megítélni, hogy mikor érkezünk el arra a pontra, hogy állásokkal büszkélkedő együttes legyünk, de ez a cél, csak még a pontos időpontot nem tudjuk. Annyit látok, hogy a fejlődés megvan, és még egyik évben sem tapasztaltunk visszaesést, sem anyagilag, sem szakmailag. A feladatunk az, hogy minden erőnkből tartsuk ezt a folyamatot.

Hogyan kell elképzelnünk az együttes működését? Mennyi időt tudnak a művészek a zenekarra fordítani?

Az elején egyértelmű volt, hogy mindenki zeneakadémista, és csak mellette csinálja a zenekart. Az elmúlt két évben ez jellemzően egyre nehezebben működik. Tavaly ötven körüli koncertszámot teljesítettünk, amely nagy előrelépés volt, hiszen azt megelőzően jó, ha húsz hangversenyt adtunk egy évadban. A 22 tagból egyszerre 16 zenész van jelen a színpadon, ami lehetővé teszi egy forgó rendszer kialakítását is, áthidalva bizonyos problémákat. A változó időbeosztások miatt extrém időpontokban is próbálnunk kell, szeptembertől például a heti fix négy próbánkból a fele hajnali időpontban lesz. Nehéz az út, de a csapat összetartása és kitartása, az egyes emberek lemondásai láthatatlan mentőöveket jelentenek a munkához.

Milyen koncertjeik lesznek a következő időszakban, és hol találkozhatunk az Anima Musicaevel?

A MOM Kulturális Központban A hegedű mesterei címen várjuk a közönséget négy tematikus koncertre. Szabadi Vilmos, Pusker Júlia, Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf fogadták el a felkérésünket, akiket nemcsak szólistaként, de más szerepekben is köszönthetünk majd. Kelemen Barnabás koncertmesterként közreműködik Bartók Divertimentójában, illetve Csajkovszkij Vonósszerenádját vezeti majd. Szabadi Vilmos egy Pleyel hegedűversenyben játszik velünk, utána pedig egy Haffner-szerenádot adunk elő együtt. Baráti Kristóffal Mendelssohn műveit interpretáljuk majd közösen, az Olasz szimfóniát pedig maga a hegedűművész vezényli. Sokszor játszottunk már a Zeneakadémián, de olyan esténk még nem volt, mint február 17-én lesz, amikor egyedül az Anima Musicae Kamarazenekaré a főszerep. Az Óbudai Társaskörben október 8-án koncerteztünk először, amely a Bartók köré szervezett két koncertből álló kamaraestünk első része. December 8-án pedig Onczay Csabával ünnepeljük közösen 70. születésnapát.

A sikereik mentén mi a véleménye a kamarazenekar törzsközönségéről? Mit lehet még bevetni a fiatalok megszólítása érdekében?

Nyilvánvalóan fontos, hogy minél szélesebb körben megforduljon a komolyzene, de ami még fontosabb, hogy a népszerűsítési kényszer ne menjen a minőségi munka rovására. Alapvetően két nehézséget látok, az egyik: azzal, hogy nagy energiákat mozgósítanak a minél szélesebb tömegek megszólítására, nagyon sokszor tulajdonképpen valami olyasmit reklámoznak, ami másik oldalon akár árthat is a komolyzenének. Gondolok itt a rengeteg flashmobra, mindenfajta könnyűzenei kiszolgálásra, mega projektekre, ahol a szakmai minőség legtöbb esetben háttérbe szorul, és nem az a fontos, hogy 15–20 ember akár igazi bensőséges hangulatú, meghitt emléket teremtsen, hanem hogy minél több ember, minél forgalmasabb helyeken hallgasson valamit, ami nyomokban klasszikus zenét tartalmaz. Nem hiszem, hogy Beethoven vonósnégyesét ettől többen fogják meghallgatni. A fiatalokkal kapcsolatban nem érzem, hogy nagy baj lenne, és külön figyelmet kéne szentelni rá. Az én véleményem az, hogy azért mégis szükséges egyfajta érettség a komolyzenéhez, hiába mondjuk, hogy a közönség egyre inkább elöregszik, ez nem igaz – mindig is öreg volt. A rengeteg ifjúsági koncert, ami sokszor silányabb előadásban tud csak megvalósulni az elképesztő mennyiségi oknál fogva, szerintem olykor inkább csalódást kelt a fiatalokban, mint lelkesedést. A fontos kérdés az, hogy hogyan tehetjük a közönséget érzékenyebbé, mi a kulcsa annak, hogy értékelni tudják ezt a fajta művészetet.

A magam környezetében azt tapasztalom, hogy egyetlen vonzó erő, ha a közönség (legyen akár 5–6 éves is) valami olyat tapasztal a színpadon, ami számára rejtélyes és felkelti az érdeklődését.

A zenével történő megszólítás elsősorban reklám szeretne lenni a mai zenekaroknál, nem pedig misszió, és ez komoly probléma. Úgy érzem, leghelyesebb, ha a koncertjeinket tesszük könnyebben elérhetővé a fiatalok számára. A mi koncertjeinkre a 16 éven aluliaknak ingyenes a belépés, ez fontos lehet a zenei pályára készülőknek, de fontos a nagycsaládosoknak is: én is emlékszem még a konzis éveimre, amikor nem volt arra pénzem, hogy meghallgassam azt, akit szerettem volna. A népszerűsítés körében igazán csak a személyes meggyőződés tud segíteni; az biztos, hogy a mostani fogyasztói rendszerben, a számok korában nagyon nehéz felhívni a figyelmet az olyan időtálló értékekre, mint a klasszikus zene. De hát ez a hivatásunk egyik lényege, és ezért is nagyon fontos számunkra, hogy minden koncertünkön megszólaljon az Anima Musicae, vagyis a „zene lelke”.