2022/TÉL – TEXTIL

Kedves Olvasók!

Hideg téli este egyik kezünkben gőzölgő tea, másikban jó olvasmány, talán épp egy Anziksz, közben beburkolózunk egy régi pokrócba… És ha ezt a pokrócot valamelyik óbudai textilgyárban készítették, amire – minél régebbi, annál nagyobb – esély van, akkor meg is érkeztünk a téli szám fő témájához: a TEXTIL-hez.
Óbudán már a 18. század végén alapítottak textilgyárat, és egészen a rendszerváltásig a textilgyártás volt a meghatározó iparág: ebben dolgoztak a legtöbben, az ipari külvárosnak a Goldberger, a Harisnyagyár, a Textilfestő voltak az emblematikus helyei.
A kékfestő mintában pompázó téli Anzikszban nem csak történeti megközelítésben kutatjuk, hogy miként szorult egy ipari műemlék, a Selyemgombolyító a lakótelepi házak közé, milyen volt a gyárak világának szociális-kulturális élete, hogyan alakult a divat az elmúlt kétszáz évben egy muzeológus szemével, mit tudunk a kubai vendégmunkások sorsáról; hanem azt is vizsgáltuk, mi lett a sorsa a kiürült gyárépületeknek, milyen dizájncégek költöztek a falak közé, miként lesz újra jól csengő márkanév a Goldberger, hogyan találják ki az egyetemen, mi lesz a textil jövője. És ezen kívül is izgalmas élmények várják az olvasókat: az óbudai világsztár, Piroch Gábor kaszkadőr kerek születésnapját ünnepeljük, egyáltalán nem hetvenkedve, Víg Mihály zeneszerzőt a róla szóló dokumentumfilm bemutatása kapcsán kerestük meg, a nyolcvanadik születésnapját a közelmúltban és éppen Óbudán ünneplő Ladik Katalin költővel és performanszművésszel Budapestről és a
Vajdaságról, valamit pályájának alakulásáról beszélgettünk.
Irodalomból sincs hiány: Gelléri Andor Endre igazi óbudai novellája mellett az egykor szintén a városrészben élő Halász Gábor Gellériről szóló írását is közöljük; a kortársak közül pedig Puskás Panni regényrészlete és Hidas Judit, valamint Várkonyi Judit novellája olvasható a lapban. Kassákról is megemlékezünk: a huszadik század meghatározó magyar művészéről és kultúraszervezőjéről Dér Asia készített dokumentumfilmet, aki az Anziksznak azt mondta: vállaltan szubjektív és személyes módon közelített a huszadik századi polihisztorhoz.

2002/ŐSZ – PIAC

Kedves Olvasók!

Az ősz nemcsak az elmúlás, de a betakarítás évszaka is. Ilyenkor vethetünk számot mindazzal, amit elértünk – és ilyenkor érik be és kerül ki a piacra mindaz, amit télen fogyasztunk majd. Az őszi Óbudai Anziksz központi témája a PIAC a maga sokféleségében. Az időben az ókori gasztronómiától a középkoron át napjainkig jutunk el az óbudai piacok történetében, a szövegek mellett többek között Szilágyi Lenke fotósorozata szerepel. Tágabban értelmezve a kontextust a konkréttól az
elvontig, például a képzőművészeti piacig kalandozhatunk. Utóbbinak meghatározó hazai szereplője Bukta Imre, vele interjú készült Godot galériabeli kiállítása apropóján.
Ironikus módon éppen akkor jelenik meg az öttusázó Partics Katalin vezette Aranypatkó lovardáról a lovas képekben gazdag beszámolónk, amikor az öttusából hivatalosan is száműzik a lovaglást. Megszólal az After Crying zenésze, Egervári Gábor, akivel a város és a kreativitás kapcsolatáról készítettünk interjút, a keményebb műfajt pedig Ganxta Zolee képviseli. A zenész évtizedek óta Óbudán lakik és a veteránautók iránti rajongásához hasonlítja a városrész iránti érzelmeit. A  zenészek közt megszólal a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóránt is.Felkerestük Domahidy Lászlót, hogy meséljen az egykori óbudai operanegyedről. A múltbéli utazás Halay Edittelfolytatódik. Az egykori szerkesztő visszaemlékezései Ne
sírjon, Piksz úr! címmel jelentek meg a közelmúltban. Ő az óbudai második világháborús évekre és az ötvenhatos
forradalom napjaira emlékezett. Az interjúban feltárul az Ódonságok városának egykori igazi arca, amely nem hasonlít az ideálképhez.