Húsvétkor nemcsak a locsolkodásnak, tojásfestésnek, sonkahabzsolásnak van itt az ideje, nem csupán a természet újjászületését ünnepeljük, de voltaképp a saját lelki megújulásunkat is.
Óbudán van Budapest legrégebbi ókeresztény kápolnája, református temploma és zsinagógája, és ha hozzávesszük a kora középkori templomok időnként pincékben, közterek alatt megbúvó maradványait is, felmerülhet bennünk a gondolat, hogy van itt ezen a tájon valami, ami kedvez a szakrális terek kialakításának. Vagy az is lehet, hogy az itt élő emberek kötődtek mindig különösen erősen a vallási közösségükhöz.
Így vagy úgy, érdemesnek tűnik megvizsgálni az óbudai hitéletet: a tavaszi Anziksz cikkei között vannak olyanok, amelyek történeti szempontból mutatják be az egyházakat, vannak építészeti megközelítésűek és a jelen vallási közösségei közül is felkerestünk néhányat. A hitélethez szorosan kapcsolódó temetkezés történetét is elmeséljük a rómaiaktól egészen mostanáig.
Az Esterházy-család két tagját – Miklóst, a meseírót és Marcellt, a képzőművészt – is megkérdeztük, mit kezdenek a családi és római fürdői örökséggel, hogyan hat alkotásaikra, hogy innen indultak. Nyáry Krisztiánnal a társasköri produkció, a Himnusz történetét bemutató, Bősze Ádámmal közös zenés estjük kapcsán beszélgettünk vallási közösségeken átívelő nemzeti identitásról. Az idei év egészen erősnek bizonyult Óbudán kiállításokban, többek között beszámoltunk a Kiscelli Múzeum elképesztően érdekes, Mácsai István képzőművészeti újrafelfedezését lehetővé tévő tárlatáról, valamint a Kassák Múzeum újzenei kísérletekről szóló, egyszerre történeti és mai, a befogadót is alkotó partnernek tételező kiállításáról. Új év, új novellisták: ebben a számban mutatkoznak be a 2023-as év állandó szerzői egy-egy írással: Szeifert Natália, Nagy Gerzson és Zoltán Gábor.
A címlapon Kondor Béla A szentek bevonulása a városba című, 1971-es képének, a BTM Kiscelli Múzeum Fővárosi Képtára félve őrzött remekművének részlete látható.
Az ősz nemcsak az elmúlás, de a betakarítás évszaka is. Ilyenkor vethetünk számot mindazzal, amit elértünk – és ilyenkor érik be és kerül ki a piacra mindaz, amit télen fogyasztunk majd. Az őszi Óbudai Anziksz központi témája a PIAC a maga sokféleségében. Az időben az ókori gasztronómiától a középkoron át napjainkig jutunk el az óbudai piacok történetében, a szövegek mellett többek között Szilágyi Lenke fotósorozata szerepel. Tágabban értelmezve a kontextust a konkréttól az
elvontig, például a képzőművészeti piacig kalandozhatunk. Utóbbinak meghatározó hazai szereplője Bukta Imre, vele interjú készült Godot galériabeli kiállítása apropóján.
Ironikus módon éppen akkor jelenik meg az öttusázó Partics Katalin vezette Aranypatkó lovardáról a lovas képekben gazdag beszámolónk, amikor az öttusából hivatalosan is száműzik a lovaglást. Megszólal az After Crying zenésze, Egervári Gábor, akivel a város és a kreativitás kapcsolatáról készítettünk interjút, a keményebb műfajt pedig Ganxta Zolee képviseli. A zenész évtizedek óta Óbudán lakik és a veteránautók iránti rajongásához hasonlítja a városrész iránti érzelmeit. A zenészek közt megszólal a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóránt is.Felkerestük Domahidy Lászlót, hogy meséljen az egykori óbudai operanegyedről. A múltbéli utazás Halay Edittelfolytatódik. Az egykori szerkesztő visszaemlékezései Ne
sírjon, Piksz úr! címmel jelentek meg a közelmúltban. Ő az óbudai második világháborús évekre és az ötvenhatos
forradalom napjaira emlékezett. Az interjúban feltárul az Ódonságok városának egykori igazi arca, amely nem hasonlít az ideálképhez.