Az ősz nemcsak az elmúlás, de a betakarítás évszaka is. Ilyenkor vethetünk számot mindazzal, amit elértünk – és ilyenkor érik be és kerül ki a piacra mindaz, amit télen fogyasztunk majd. Az őszi Óbudai Anziksz központi témája a PIAC a maga sokféleségében. Az időben az ókori gasztronómiától a középkoron át napjainkig jutunk el az óbudai piacok történetében, a szövegek mellett többek között Szilágyi Lenke fotósorozata szerepel. Tágabban értelmezve a kontextust a konkréttól az
elvontig, például a képzőművészeti piacig kalandozhatunk. Utóbbinak meghatározó hazai szereplője Bukta Imre, vele interjú készült Godot galériabeli kiállítása apropóján.
Ironikus módon éppen akkor jelenik meg az öttusázó Partics Katalin vezette Aranypatkó lovardáról a lovas képekben gazdag beszámolónk, amikor az öttusából hivatalosan is száműzik a lovaglást. Megszólal az After Crying zenésze, Egervári Gábor, akivel a város és a kreativitás kapcsolatáról készítettünk interjút, a keményebb műfajt pedig Ganxta Zolee képviseli. A zenész évtizedek óta Óbudán lakik és a veteránautók iránti rajongásához hasonlítja a városrész iránti érzelmeit. A  zenészek közt megszólal a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóránt is.Felkerestük Domahidy Lászlót, hogy meséljen az egykori óbudai operanegyedről. A múltbéli utazás Halay Edittelfolytatódik. Az egykori szerkesztő visszaemlékezései Ne
sírjon, Piksz úr! címmel jelentek meg a közelmúltban. Ő az óbudai második világháborús évekre és az ötvenhatos
forradalom napjaira emlékezett. Az interjúban feltárul az Ódonságok városának egykori igazi arca, amely nem hasonlít az ideálképhez.