Szombaton az ember úgy ébred, hogy semmi sem tudná épp annyira boldoggá tenni, mint egy jó hentesezés. Máskor persze nem úgy. Legtöbbször inkább alig várja, hogy megigya a kávéját, langyos, de semmiképpen sem hideg vízzel megmossa az arcát, minden fellelhető készpénzt, papírt és aprót zsebre vágjon, fogja a cekkert, és elballagjon a piacra, hogy aztán rábízza magát a szemére, az orrára, a szívére, és összevásároljon mindent, többet mint amit elbír és amit be tudna pakolni a hűtőbe. Ez persze jellemzően több, mint amire szükség van egy mégoly tökéletes hétvégéhez is, de arra való a család, hogy szeresse az ő megrögzött piacra járó apját, anyját, imádattal fogyassza a finoman tukmált őstermelői zöldséget, a hosszú érlelésű kovászos kenyeret, a nemrég még kapirgáltat, a boldogan nevelkedettet, vagy a lecsót, a lekvárt, mindközönségesen a családi ebédet.
