Keresés
rovatok
gasztro | 2020 tél
Fotó: Csáky Balázs
Megyeri Sára: Óbuda, te édes!
A bistrók, speciality cafék, borbárok, taproomok korában a fene se gondolta volna, hogy hagyományos cukrászdák még léteznek. Krémes-felderítőutunkon viszont kiderült: mi az, hogy! Nemhogy élnek, de virágoznak is, ezer színben!

A cukrászdahadművelet kezdetén az volt a terv, hogy végigjárom Óbuda összes cukiját, ám ez nagyon hamar kútba esett. Harmincvalahány(!) üzemegységet ugyanis nem lehet végiglátogatni komolyabb egészségkárosodás, illetve testméretváltás nélkül, ezért inkább koncepciót váltottam: a sima fagyizók és a „mentesek” azonnal kiestek. (Utóbbiaknak biztos van létjogosultsága, ám a cukrászda, az cukrászda, ne bohóckodjunk, kérem.)

Mire megtapasztaltam, hogy képernyőn keresztül is lehet inzulinsokkot kapni, maradt hat hely, amelyekkel nagyjából le lehet fedni a térképet: nemcsak térben, hanem ízlés szempontjából is.

Íme, a kínálat a legendás múlttól a lakótelepi törzshelyeken át az újhullámig, Békásmegyer csücskétől a Bécsi út elejéig, északról délre.

 

Sík Cukrászda (Lukács György utca 1.)

Családi cukrászda a békásmegyeri lakótelep közepén, aminek meghökkentően kicsi a vendégtere: a terasz bezártával két asztalnál lehet leülni összesen. Az üzlet maga viszont száz négyzetméter, mert a cukrászüzemnek nagy hely kell – hiszen szigorúan helyben készítenek mindent. A vendégkör nagy része természetesen a környékről érkezik, de nyáridőben Szentendréről és a Rómairól is átbicikliznek az emberek fagyizni. Nem véletlen: pár éve ők nyerték el az Év Fagylaltja díjat a diós-mézes körtével, amiből azonnal tortaváltozat is született.

Sík Cukrászda

Bár mindig újítanak valamit, ez nem a kalóriatartalom csökkenését jelenti: errefelé bizony a cukor a menő, és a hagyományos vajas tortákat is nagyon szeretik a vendégek.

A nagy klasszikusok soha nem fogyhatnak ki a hűtőkből: itt mindig van Rákóczi-túrós, feketeerdő torta és igazi, jajderózsaszín mignon.

Azt azért erősen megérezték, hogy ezen a nyáron négy albán fagyizó nyitott rájuk a közvetlen környéken, de az emberek nagy része vissza is igazolt hozzájuk – sütiben pedig pláne nincs említésre méltó versenytársuk a környéken.

 

Csillaghegyi Megálló (Vasút sor 1.)

A gyorsan közönségkedvenccé vált hely kicsit kakukktojás a sorban, hiszen nemcsak cukrászda, hanem reggeliző, kávézó, pékség és törzshely, de a házi pitéik és a rétesek miatt bőven kiérdemlik a helyüket a körképben. Itt már nagyobb hangsúlyt (saját hűtőt) kapnak a raw-vegán, azaz nyers zöldségekből és gyümölcsökből készült édességek, de a diós-narancsszirupos csiga és barátai szépen ellensúlyozzák ezeket. A réteseken például csak felülről látszik a tészta: oldalról úgy festenek, mintha a süti csak és kizárólag sűrű töltelék lenne.

Csillaghegyi Megálló

Hiába jártunk ott többször, a valódi titkukat nem sikerült megfejteni: hogyan tudnak ennyire rossz adottságú helyszínen ilyen jó hangulatot teremteni? Hiszen a belső tér barátságos, de semmi különös. A külső olyan, amilyen: lehet, hogy van ember, aki a HÉV sínjeiben szeret gyönyörködni a kávéja mellett, de mi nem soroljuk magunkat közéjük. Jó ételek és italok máshol is vannak, ám máshol mégsem szeretnénk fél napokat elpockolni egy kis asztal mellett. Minden ellene kéne, hogy szóljon, mégis veszélyesen könnyű ott ragadni, és inkább lemondani a következő dolgunkat egy SMS-ben.

Az pedig hab a tortán, hogy elképesztően környezettudatosak, hivalkodás és izzadságszag nélkül: még a kávézaccot sem dobják ki, hanem helyre kis zacskókba csomagolják, és ötleteket adnak, hogyan használd fel.

 

Koch-Danica (Vörösvári út 41.)

A Koch-Danica a legrégebbi cukrászda a városrészben. A Vörösvári útra néző sorház árkádja alatti icipici üzlet annyira szűk, hogy a betérőknek komolyan be kell húzniuk a hasukat sorban állás közben, hogy kiengedjék a sütivel megrakottan távozókat, mégis mindenki testközelből ismeri a környéken. A szűkösség természetesen itt is annak köszönhető, hogy a nagyobb részt a cukrászüzem foglalja el, hiszen a műanyag harmonikaajtó mögött, helyben készül minden.

Koch-Danica

A tulajdonosa ugyanitt kezdett cukrásztanulóként 14 évesen (bár nem ebben az üzlethelyiségben, hiszen az régebbi, mint az épület), és 1982 óta vezeti a cukrászdát a saját nevén.

Legfőbb specialitásaik a télen-nyáron elérhető bejgli, az óriási adag piték és a soklapos krémes, amit csak hétvégén készítenek, de ezért aztán tényleg verekedni (na jó, decensen könyökölni) is képesek a környékbeliek.

A klasszikus recepteken nem hajlandók változtatni, és bár vannak mentes sütijeik is, ez csak annak köszönhető, hogy a törzsvendégeik közül többen abba a korba értek, amikor az orvos már eltiltotta őket a kedvenceiktől, de a cukrászdába járástól nem lehet. Az is biztosítékot jelent, hogy az itt dolgozók egytől egyig meghatóan büszkék az intézményre, de aki először látogat el ide, az készüljön fel a történetéből, a külcsín ugyanis elsőre egy kicsit molyrágtának hat. Ja, és leülni is legfeljebb az utcán, a Vörösvári útra néző árkádok alatt lehet.

 

Gera Cukrászda (Ágoston utca 2.)

Egy rövid sétányira viszont nagyot fordul a világ a cukorra éhezőkre: a Gera ugyanúgy egy panel aljában van, és édességet készítenek benne, de ezzel nagyjából ki is merítettük a közös vonásokat. Ja, mégsem: itt is helyben készül minden, olyannyira, hogy be is lehet látni a ragyogó cukrászüzembe.

Gera Cukrászda

A belső tér itt tágasabb, három-négy asztal is van, és nagyon menő tejcsokiszínben játszanak a falak, fagyitól roskadozó design-Minivel. Az ablakok pedig a házak közötti parkra és egy vadonatúj játszótérre néznek, amit biztos, hogy nem ők intéztek, de nagyon jól állnak egymásnak. A sütemények itt inkább az újhullámos vonalat követik, de sok fantáziával és nagyon jó ízléssel: Gera Eszter tulajdonos bátrabban nyúl a divatosabb alapanyagokhoz és fűszerekhez, de pont annyi vaj és cukor van a sütikben, amennyi csak kell.

Amikor limes-os pitét ebédeltem náluk, kezdtem sajnálni, hogy nincs épp szerelmi bánatom, hátha akkor belém férne még egy…

 

Don Bosco (Bécsi út 177.)

Egyházi kötődésű borászatot ismerek, nem is egyet, de a cukrászdák eddig valahogy kimaradtak a műveltségemből. Pedig létezik bizony: a Margit Kórházzal szembeni lelőhely a szalézi rend alapítójáról kapta a nevét. A cukrászdát ugyan nem közvetlenül a rend, hanem a közösség egyik tagja működteti, de a helyiséget magát a rendtől bérli, tehát kijelenthetjük, hogy létezik szalézi cukrászda is Óbudán. Ráadásul ez a jelmondatuk: „Don Bosco szerette a gyerekeket. A gyerekek szeretik a fagylatot. Ezért az nem lehet, hogy Don Bosco ne szerette volna a fagylaltot!” Engem azonnal megvettek…

Don Bosco

Ezt az üzletet sem arra rendezték be, hogy télen kényelmesen bekuckózzon az ember, de ilyenkor nem is a fagyin van a hangsúly, hanem a kézműves bonbonokon és a hozzájuk készített díszdobozokon, amelyek szintén a tulajdonos keze munkáját dicsérik.

A klasszikus sütikért és aprósüteményekért pedig a környékbeli irodaházak dolgozói, a Margit Kórházban fekvő betegek és persze vasárnaponként az istentiszteletről átözönlő közösség tagjai hálásak.

A nagycsaládosoknak pedig külön kedvezményt vezettek be: minél többen jönnek fagyizni, annál több kedvezményben részesülnek.

 

I love KEX (Bécsi út 38–44.)

Bár ez már nagyon Óbuda határa, mégis kihagyhatatlan, hiszen az utóbbi évek egyik legdivatosabb újhullámos desszertjeit készítik az I love KEX-ben. Ráadásul kevés azon helyek egyike, ahol kényelmesen le is lehet ülni, hiszen a most éppen Buda Entertainment&Gastro nevű pláza bejáratánál található, tágas cukrászdáról van szó, látvány-tortaműhellyel. Ez azt jelenti, hogy a cukrászüzembe nemhogy bekukucskálni lehet, hanem csak egy pult választja el a vendégtértől.

I Love Kex

A kínálat elsősorban kekszekre és egészen lenyűgöző formatortákra épül, a hagyományos vonalat itt a tiramisu és panna cotta pohárdesszertek jelentik.

A minőség tökéletes, a cukor-, glutén- és laktózmentes csodákat pedig szépen ellensúlyozzák a habcsókhegyek.

Amiért pedig külön szeretjük, hogy a lokációból és az üzlethelyiség adottságaiból kihozták a maximumot ahhoz, hogy tényleg legyen benne lélek, és jó érzéssel lehessen elüldögélni az asztaloknál húsz percnél többet.

 

A túra végére egy dolog kiderült: versenyek és megmérettetések ide vagy oda, a cukrászdák értékelése még az éttermekénél vagy a borokénál is szubjektívebb műfaj. Hiába magyarázzuk valakinek, hogy az egyik a jó, mert a lime tarte ott verhetetlen, ha ő a másik dobostortájára vágyik a lehangoltabb percekben.