Keresés
rovatok
rovatok
Séta
Zeke Gyula: LAJOS-UDVAR
2017 ősz
Ha mulaszthatatlan kötelmeim végeztével a Margit híd budai torkolatában fonódó villamosra szállok, és a Bécsi úti otthonom felé veszem az utam, tekintetem rendre a Zsigmond tér 8-as számú ház homlokzatára emelem, hogy sokadszorra is megtekintsem csúcsán a könnyűn lebegő évszámot: 1898. A teste csupasz már szinte teljesen, ám a vakolatnak ez a darabja átlebegte a XX. századot, és azóta sem adta át magát a nehézkedés törvényének. E ház nem a „miénk”, még Újlak II. kerületi felét ékíti.
péntek orsolya: Évszázadok hegy és folyó között – 8. rész: A panelek kora
2017 tavasz
Az előző részben ott hagytuk el Óbudát, amikor 1944. december 28-án megjelentek az első szovjet katonák a Kórház utcában. A felszabadulás időszaka, majd az új diktatúra kezdete nemcsak Magyarország, de Óbuda életében is gyökeres változásokat hozott. Gyakorlatilag eltűnt a városrész zsidó lakossága, míg az ötvenes években az óbudai németeket, az úgynevezett braunhaxlereket telepítették ki Békásmegyerről. Egy 1945-ös adat szerint a háború végére ötvenezer főre csökkent a kerület lakossága, innentől azonban lassan újra emelkedni kezdett, hogy tíz év múlva elérje a hatvanezres lélekszámot.
Féja Endre: Kós Károly nyomában
2017 ősz
Negyven éve, egy nyárvégi napon kísérték utolsó útjára Kolozsvárott Kós Károlyt, a Farkas utcai református templomból a Házsongárdi temetőbe. Kalotaszeg népe követte beláthatatlan sorokban, akiknek az életét áldozta. Hűség és vállalás, ez jellemezte az éveit. Ritka erények, főleg tragikus történelmi változások sodrában, mégis sokan cselekedtek hozzá hasonlóan.
Féja Endre: Az Ősz dicsérete
2016 ősz
Ady Endre szavainál nem lelhetünk méltóbbakat az Őszről. Ami a múló időben öröknek tűnik: az évszakok vonulása. Várjuk a világ tavaszi ébredését, lehet szeretni a nyár forróságát, de sokan vagyunk, akik az Ősz érkezését várják.
Gyimesi László: Azt szórd a vadcocáknak…
2017 nyár
– Hallottátok? – rogyott le Balogh Tamás a törzsasztal egyetlen üres székére.
– Mit kellett volna hallanunk? – nézett rá Pofapénz.
– Mondd már, ne kímélj – legyintett Gutentág –, essünk túl rajta!
– Meghalt a Burma haverja, az a másik filmes…
Gyimesi László: Jövőre majd farsangolunk
2017 tavasz
– Na, itt aztán nem, azt máris felejtsétek el! – dörögte Tóbi, a csapos. Még a szeme is villámokat szórt.
– Hát hol másutt? – kérdezte Balogh Tamás. – Mi ide tartozunk, nekünk ez a második otthonunk, és ezt te tudod a legjobban!
– Jó az emlékezete a Tóbinak… – dünnyögte Pofapénz. – Két év nem olyan nagy idő.
Gyimesi László: Tud maga egyáltalán valamit a Rabbiról?
2017 tél
Szerkesztő úr! De jó, hogy látom!
Nem szokott maga ilyen koradélután betérni ide. Mi történt? Csak nem beteg? Gyógyuljon mielébb.
A haverjai sincsenek itt, avart gereblyéznek az egyik lakóparkban, ott lenn a Dunánál. Ide süllyedtek, ahogy mondani tetszik, dolgoznak, még a Sunya is. Feketén, persze, zsebbe-zseton, úgy a jó.
Zeke Gyula: FEHÉR HÁZ ÓBUDÁN
2017 nyár
Ha Aquincumba látogató császáraink estente meg kívánták tekinteni, miként süpped a Nap Pannonia Inferior puha dombjai közé, bizonyára az Óbudai-szigetre emelt helytartói palota ablakának kőpárkányára támaszkodtak, s hosszú perceken át álltak mélázva ott. Senki sem tudhatja már, hány esztendőt gondoltak vissza és előre az időben, jelenbeli gondjaik, az Ister túlpartjának roppant térségein nyomakodó barbárok mozgolódása és betörései nyilván sokkalta inkább foglalkoztatták őket.
SZERETTEM, MINDIG SZERETTEM A PARTOT
2017 tavasz
Videó
Kánya Tamás gyerekkora óta visszatérő vendége a Római-partnak, ám jó négy éve már egyedül való művésze is. Kőből, uszadékfákból, ágakból-levelekből épít különös tárgyakat és lényeket, sok ezer embert késztetve megállásra és ámulásra a siető időben.
Adamik Zsolt: PLÖMPLÖM
2017 nyár
Olyan sötét volt az utcán, mintha valaki egy üres és rozsdás kompótoskonzerv aljában zsebre vágta volna a csillagokat.
Didergett a minden, vacogott a csonthideg. A Flórián téren pedig, pont a híd alatt, ahová még a sárga villamos is félősen, jó hangosat csöngetve mer csupán behajtani, a betonlábon gonoszkodó firkák közül egy zárójeles, fekete filccel írt mondat ugrott le a falról.
Tass Bálint: Holdtölte
2016 tavasz
Későre járt. A Péter-Pál templom toronyórája elütötte az éjfélt, amikor a Duna hullámain tükröződő telihold, mint a csillagok közé függesztett hatalmas lámpás, ezüst fénnyel bevilágította az óbudai Fő teret. Egy szikár, magányos alak bontakozott ki a félhomályból, a tér szélén megállt, körbenézett mintha keresne valakit, majd átvágott a macskaköveken. Az egymáshoz simuló házfalak sötét ablakai visszahangozták lépteit. A Városháza tövében elhelyezett szobornál megállt, lassan végigmérte az asztalnál ülő bronzba öntött alakot, majd halkan köhintett. A szobor kinyitotta szemét, és álmos tekintettel a jövevényre nézett.
Bors Richárd: Csúzlikirály
2016 ősz
Szeptember volt… Az iskolákban már becsöngettek, de a fejekben még a nyári emlékek bódító zamata zsongott, duruzsolt. Persze vártuk már az iskolát, mert a sok jóba is bele lehet unni. Táborozások, nyaralás a szülőkkel, nyaralás a nagyszülőknél. Mind-mind csupa élményekkel, kalandozásokkal teli lehetőség. Mert mi más is lehetne a nyár egy ötödik-hatodik osztályos kisdiák számára? A gondok kapuja még nem tárult fel előttünk, csak a felhőtlen nyaralás, vakációzás lebegett akkor még a szemünk előtt. A Kádár-korszak utolsó lépcsői felé közeledtünk, mi, a párizsin, zacskós kakaón és vizeszsömlén nevelkedett generáció. De akkor még erről mit sem sejtettünk, és az igazsághoz hozzátartozik, nem is nagyon érdekelt minket.
HALÁSZ GÁBOR: VÁZLAT ÓBUDÁRÓL
2017 nyár
Rohan a villamos Óbuda felé. Ahogy a Császár-fürdőn túljutunk, az arcok egyszerre levetik a városi, közömbös maszkot, amit eddig viseltek. Az idegenek már leszálltak, egymás között vagyunk, csupa őslakos, akik, ha személyesen nem is, de látásból mind ismerjük egymást. Kisvárosban élünk és kisvárosiasan viselkedünk, mihelyt Pestet magunk mögött hagytuk. Ijedten figyeljük az egyik utast, aki újságjába temetkezett, pedig az ő állomása jön. De szerencsére feleszmélt; vérünkben van a pontosság.
Féja Endre: Óbuda írója
2017 nyár
Újra a nyár uralkodik. Meleg napsugarak melegítik, aranyozzák Óbudát. A Selmeci út 25. szám alatti idős ház falán tábla tudatja: itt élt Halász Gábor harminc éven át. Ma már csupán az öreg házfal és a márványtábla fogadja a napsugarakat. Milyen régen volt, amikor utoljára csukódott be utána a ház kapuja! Negyvennégy évesen vitték a végső munkaszolgálatra, szellemi alkotó erejének teljében, ahonnét sosem tért többé vissza. A ház egykori lakója immár 72 éve távozott ebből a világból.
Vári György: Óbuda és Jeruzsálem
2015 ősz
Gelléri Andor Endrének Óbuda az égi és a földi Jeruzsálem egyaránt, házaival, embereivel, gyáraival. Egy olyan Óbuda látomása, amely jóformán egyedül őrzi már egy egykor valóban létezett városrész emlékét. A Bécsi útról nyílik az az aprócska utca a Margit-kórház oldalában, amelyet nemrég róla neveztek el, fejszobra pedig, helyesen, a Krúdy-negyedben, az Andor Ilona Zeneiskola előtt áll, nem túl messze a Beszterce utcától. Egykori házán emléktábla. Hazaérkezett. Itthon van.
Tóth Vilmos: Mészkőbe faragott ködlovag
2015 ősz
1967-ben, a temetői nyilvántartás szerint augusztus 31-én exhumálták, majd újratemették Krúdy Gyulát. Az ötvenes években lezárt, majd részlegesen megnyitott Kerepesi úti temetőben ekkoriban már újra folyamatosan létesültek fővárosi díszsírhelyek. Az elbírálás szempontjai persze nagyot változtak, de Krúdy ezúttal is megütötte a mércét. Sírját a húszas évek végén kialakítani kezdett, de be nem fejezett díszparcellák egyikébe, a 34/2-es számúba helyezték át, az 1. sor 17. sírhelyére, az 1967 júniusában elhunyt Ferenczy Béni sírja mellé.
Zeke Gyula: Ikertornyok
2017 tél
Római-part – kerületünk e városrészének neve sosem szólt csak úgy, a megnevezés puszta nyugalmával a fülemben, mindig is tartalmazott valamiféle révületet és nógatást, amely szellemtestemet mindegyre a múlt felé hajlítgatta, miként a részegek is csupán képzelik, hogy egyenesen állnak. Sosem voltam nagy barátja a vízi sportoknak, vonatozni is jobban szeretek, mint hajózni, és nyaralni-élni sem óhajtottam sosem a Római-parton, sokkalta inkább Pannonia valamely déli dombvidékén. Azonban Budapesten, sőt Óbudán lakom.
Tass Bálint: Aelia dala
2017 tavasz
Korán beköszöntött a nyár. A szél friss víz illatát hozta a folyó felől az aquincumi légiótáborba. Végigszaladt a Thermae Maiores és a kórház falai között, a parancsnokság épületénél jobbra fordult, végül hatalmas porfelleget kavarva szabadult ki a kaszárnyák és házak fogságából, hogy az északi kapun át a katonaváros előkelő része felé vegye az irányt.
Péntek Orsolya: Másvilág
2015 nyár
„Látni a láthatatlanokat, hallani a hangjukat. A fű között egy egész gyógynövénytelep. Idejártak régen az asszonyok gyűjteni. Tiszta terület. Feljebb az állomás olyan, mintha harmicvalahány lenne vagy legfeljebb ötvennégy. Mintha még a pókháló is akkorról maradt volna. Vonat egy ideje sehol – felújítják a senki se tudja mit, senki se tudja miért –, de a váróterem hűségesen vár. A padok kovácsoltvas cirádái talán még egy előző életből ismerősek. Csönd van, olyan csönd, ami csak a külvárosban tud lenni vasárnap délután. Aztán nekikezdenek a tücskök. Egy ideje mintha kabóca is lenne itt valahol, határozottan hallani a hangját.”
Zeke Gyula: A falnak beszélek
2017 tavasz
Hogy mi szép és mi nem, arról ugyan beszélhetünk és vitatkozhatunk, ítéletünket azonban senkin sem kérhetjük számon. A gyönyör(ködés) személyes ügy, s örülhetünk csupán, ha akad mellettünk valaki, akinek ugyanannál a taktusnál, ugyanazon az oldalon, avagy ugyanannál a falnál áll el pillanatidőre a lélekzete. (Kosztolányi írta így, szándékosan „hibásan” a szót, hogy a tüdő és a tudat – vagy mi – egyidejű erőfeszítésére emlékeztessen vele.)
Zeke Gyula: Akác Nappal
2016 tavasz
Ezt a címet adnám, igen, föltétlen ezt a címet adnám a képemnek, ha festő volnék, és lefesteném ezt az óbudai akácot, vagy a versemnek, ha költő volnék, és verset írnék róla. Ám sem festő, sem költő nem vagyok.
Péntek Orsolya: Évszázadok hegy és folyó között – 7. rész
2017 tél
Sorozatunk előző részében 1944 elején hagytuk el Óbudát. Ez volt az az év, amelyben végleg megsemmisült az a magyar-német-zsidó mikroklíma, amely Krúdy Gyula és Gelléri Andor Endre írásaiból még ismerős lehet.
Péntek Orsolya: ÉVSZÁZADOK HEGY ÉS FOLYÓ KÖZÖTT – 6. rész
2016 ősz
Krúdy Gyula az Ódonságok városának utolsó pillanatait rögzítette. A negyvenes években már megkezdődött az a változás, amely a mai Óbuda kialakulásához vezetett – a folyamatot pedig felgyorsította a második világháború.
Zeke Gyula: „A soha meg nem ismétlődő magyar”
2015 ősz
„Krúdy tisztelői és barátai, vagy ahogyan Várkonyi itt írja, „lelki udvartartásának hű apródjai” egyébiránt az első halálnaptól, azaz 1934. május 12-től kezdve minden évben kijártak a sírhoz, 1949-ig bizonyosan, s talán azt követően is, ám erről a Rákosi-diktatúra sajtójában már nem maradhatott nyom. (Kárpáti Aurél például 1949-ben így indítja írását: „Az évfordulón nem mehettem ki sírjához. Így küldöm hát fejfájára a baráti emlékezésnek ezt a pár szál virágát.”
Gyimesi László: Parti séta, böjtidőben
2016 tavasz
– Hát te mit ólálkodsz erre? – förmedt rá Balogh Tamás a faház lépcsőjén szerencsétlenkedő Tónira. – Eltévedtél?
– Kitiltottak – suttogta Tóni.
– Innen? Évek óta nem jártál itt!
– Nem innen – magyarázta a valaha-volt szaktárs –, a pléhgombából tiltottak ki, de nincs igazuk, úgy éljek!
Péntek Orsolya: ÉVSZÁZADOK HEGY ÉS FOLYÓ KÖZÖTT – 5. rész
2016 nyár
Az öt téglagyár, a textilgyárak és a hajógyár a XIX. század végétől tömegével vonzották a munkásokat Óbudára. Az idők során a városrész arculata teljesen átrajzolódott. A huszadik század első három-négy évtizedében az ország minden tájékáról, nem egyszer a mai határokon túlról érkező munkások a tehetősebb őslakosoktól bérelték szoba-konyhás kisházaikat, később az élelmesebb telektulajdonosok hosszú földszintes házsorokat húztak fel – például a Lajos utcában –, ahol lakás lakás mellett sorakozott, ezekben a melós lakásokban pedig, amelyeknek „hosszú udvarán nem fért el a levegő”, bizony nyomorogtak a lakók.
Péntek Orsolya: Évszázadok a hegy és a folyó között – 3. rész
2015/16 tél
„Volt azonban egyetlen jótette is ennek a mesebelien kegyetlen Zichynek: ő fogadta be a városrészbe a zsidókat. Mielőtt meghatódnánk, felhívjuk a figyelmet arra a levélre, amelyben Péter gróf kifejti, hogy a kegyes gesztus oka annyi volt, hogy a zsidók jó sok készpénzbeli adót fizetnek…”
Zeke Gyula: ABLAK, AJTÓ…
2016 nyár
Városrészünk nem csupán jelzi a nevében, hogy régebbi a délre büszkén magasodó Budánál, de e név szinte kötelezi is a régiség tiszteletére. Óbuda szellemi feladata ugyan Aquincum kifehéredett köveire alapozódik, a ma még élő korosabb nemzedékek számára azonban a földszintes, kisvendéglős és -kocsmás, XIX. századi városban öltött építészetileg is beszédes testet. Ez az Óbuda lett a televénye a máig eleven legendáriumnak, és ettől az Óbudától búcsúzott Krúdy 1931-ben Az ódonságok városa… ismert mondataival: „Csak a rómaiak városáról tudunk eddig, mert köveik, sírjaik, tárgyaik alig néhány méternyire vannak alattunk az időben. De mélyebben bizonyára más városok is vannak. És a mostani Óbudának sorsa egyezik a régen letűnt városok sorsával. Nézzük meg őt, mielőtt elbúcsúznánk tőle.”
Gyimesi László: A kétnyelvű macska
2015 nyár
„De adj neki nyugodtan két deci édes vörösbort, az olyan, ugye, mint a számoszi. Tamás muskotályosra vágyik, ha jól látom, Burma sört inna, és ha visszajön a két felderítő, nekik is azt adj. Pofapénz kóser szilvát szeretne, ha nem tévedek.”
Gyimesi László: Mindenki keresi a Törpét
2016 ősz
Átkozottan meleg volt az elmúlt napokban, még Tanár­úr sem kérte az ásványvize mellé a brendit, ugyanakkor a megrögzött antialkoholisták is be-beugrottak a faházba egy jéghideg hosszúlépésre vagy házmesterre, nagy néha valamiféle álsörre. Ritkán örültek a törzsvendégek a szeles, esős időnek, de most nem győzték dicsérni. Még Gutentág se morgott rá, pedig ő megmorogja még az Úr angyalát is, ha felé téved. Erre persze kevés alkalma nyílik.
Gyimesi László: Költőverseny a faház teraszán
2016 nyár
– Tanárúr, merre jártál tegnap, amikor az ég zengett? – kérdezte Burma az éppen belépő öregurat. – Hiába vártunk egész nap…
– Odaát voltam a múzeumban – mentette ki magát Tanárúr. – Tegnap volt a költőverseny, tudjátok, az aquin­cumi, arra el szoktam menni.
Gyimesi László: Tudósítás a Csillagvizsgálóból
2016 nyár
Az ember teszi a dolgát, nem statisztikákat készít. Hál’ isten vannak barátai, tisztelői, akik odafigyelnek a számokra is, meg persze a számok mögött rejlő izgalmas folyamatokra. Most éppen arra figyelmeztettek, kerek számhoz, a századikhoz közelednek az óbudai Csillagdélutánok…
Péntek Orsolya: Évszázadok a hegy és a folyó között – 4. rész
2016 tavasz
1838-ban későn jött a tavasz. Március elején még fagyott, aztán hirtelen elkezdődött az olvadás, de a jég feltorlódott a Szentendrei-sziget csúcsánál, és megindult az ár. Mielőtt az északi gátak átszakadása miatt Pestet elöntötte a Duna, az árvíz Óbuda nagy részét már elmosta. Sorra omlottak be a házak, a lakók pedig csónakokon menekültek, amikor már nem volt remény. Az utókornak Újlakon, a Lajos utca 18-20. alatti ház falán hagytak német nyelvű emléktáblát, amely jelzi a „Wasser hohe” szintjét 1838. március 15-én.
Gyimesi László: Alkolompos az álompályán
2015/16 tél
"Régen a gázgyári meccs családi program volt. Kijöttek a népek ebéd után, persze elsősorban a Gázgyári lakótelepek, a munkásszállók lakói, a közelben élő gyáriak, voltak ezren, néha kétezren, rangadókon háromezren is, megittak a kultúrház kerthelyiségében néhány pohárral, vagy később itt, a pálya klubjában, kibeszélték a kibeszélni valókat, és gyönyörködtek a játékban. Mert volt miben gyönyörködni. Még egy sör? Legközelebb visszahívom, most momentán… Ki az a H. Kovács? Hogy hetvenöt forintosa… Ja, egy Moldova-hős, hogyne tudnám. Na, látja, én felváltottam az enyémet, el is fogyott, még a pléhgombában."
Péntek Orsolya: Évszázadok a hegy és a folyó között – 2. rész
2015 ősz
„Pedig a településen többször megfordult Marcus Aurelius, a bölcs császár is. Utódai alatt tovább fejlődött Aquincum, amely körül a mai Nagyszombat utca, a Bécsi út és a Bogdáni út határolta területen telepedtek meg a civil lakók, de rajtuk kívül az első legátus, Hadrianus, a későbbi császár is örökül hagyott ezt-azt a városrésznek, például az Óbudai-szigeten található palota romjait.”
Péntek Orsolya: Évszázadok a hegy és a folyó között – 1. rész
2015 nyár
Óbudán több ezer év hagyománya épül egymásra a római kortól a Kádár-kor hagyatékáig, szó szerint és átvitt értelemben is: az aquincumi romok mellett nyolcvanas évekbeli panelházak emelkednek, a kerület pedig éppúgy magáénak vallja a Herkules-villát itt hagyók örökségét, mint a braunhaxlerekét, a gyáros Goldbergerét és a panelkorszakét. De vajon biztos minden úgy volt, ahogy a köztudatban él? Hogy menekült meg a helyi lakosság a török elől? Milyen ember volt Zichy Péter gróf? Vajon Krúdy és Gelléri Andor Endre Óbudája ugyanaz az Óbuda? És biztos, hogy akkora tragédia volt a panelépítés? Várostörténeti sorozatunkban olyan kérdésekre is keressük a választ, amelyeket nem szoktak feltenni.
Zeke Gyula: Lelet az ötvenes évekből
2015 nyár
„Ám vajon értjük-e tényleg, amit látunk? Tudjuk-e még, hogy a magángazdaság főbb szektorait már 1949-ben kisajátító bolsevista hatalom azért államosította csak 1951 és 1952 során Budapest bérházait, hogy előtte a háztulajdonosokkal – a „háziurakkal” – saját költségükre rendbe hozassa őket? Tudjuk-e azután, hogy a bérházak e bérlők általi szocialista átvétele megfosztotta ugyan magántulajdonától a háziurat, ám korántsem tette tulajdonossá a bérlőket, akik a fönti „megőrzés” mellett onnantól a kerületi tanácsnak, vagyis az államnak tartoztak lakbérfizetéssel?”
Kék fény
2015 ősz
"A látvány lenyűgöző volt, úgy éreztem ott, a majdani lakásunk malteres, sötét kazamatái közt mászkálva apámmal, hogy megérkeztünk a jövőbe, amelynek fehéren világító, űrállomásszerű épületéről többé már nem tuszkolhat le bennünket a történelem. Legfőbb emlékem arról a látogatásról mégis az alkony marad, a fehér tömbök lassú pörkölődése a sötétedésben, és főként és azóta is az a kék fény, amely az akkor még szinte beépítetlen hegyvonulat fölött óceánmód lebegett."
Vári György: Óbuda világhírű megakülönce
2015/16 tél
A magyar avantgarde művészet (ennél az irányzatnál, épp erről kell majd a legtöbbet szólnunk, nem mindig lehet vagy érdemes elválasztani az irodalmat a képzőművészettől) – egyfelől - hatalmas teljesítményeket produkált.
Zeke Gyula: Tükör által
2015/16 tél
„Komoróczy Géza és szerzőtársai kötetéből tudtam ugyan, hogy ortodox halottasház volt (A zsidó Budapest, Budapest, 1995, Első kötet, 87-88. p.), amely már a fölé telepített több vallású temető 1905-ös bezárását követően használaton kívül került, és az omladozó romkor évtizedei alatt arra jártomban rendre fölpillantottam a timpanon-oromzat csúcsán álló törvénytáblára. A harmadik évezred eleje óta azonban nem emiatt nézek rá mindig, hanem az új funkciónak helyet teremtő páratlanul szokatlan építészeti megoldás miatt.”