rovatok
séta | 2017 ősz
Fotó: Kassák Múzeum
Bodzay Zoltán: Kassák és a beat-nemzedék
A hétköznapi ember számára olyan érdektelen dolgokról is szoktak látszólag megszállott emberek vitát folytatni, ne adj’ Isten konferenciát rendezni, minthogy melyik nemzedéknek, vagy költői, írói csoportosulásnak kik voltak az előfutárai, vagy melyik izmus hatott rájuk, és ők kiket fogadtak el példaértékű mestereiknek. Az avantgárd nemzetközi mércével is kimagasló alakja, Kassák Lajos 1909-ben, még fiatal költőként nemigen foglalkozott ilyenekkel, leginkább nőkön és azon járt az esze, hogy legyen mit ennie, vagy nagyjából ugyanezen célból valamiképp elhelyezze kezdeti verseit a lapokban. Voltak így előtte, illetve utána is mások, akik hasonló módon – lényegében a semmiből – indultak, majd költők vagy írók lettek, akár híresek is, de csak keveseknek adatott meg, hogy a szegénységből és a csavargásból jőve irodalmi nemzedékké „nemesüljenek”, mint ahogy ma a beat-generáció költőit, íróit ismerjük.

E nemzedék megjelenése előtt néhány évtizeddel Kassák hasonló utakat járt végig, ami később műveiben is megjelent, de a jelek szerint a megfelelő idő még nem jött el, ezért csendesebb fogadtatásra lelt, mint az 1940-es, ’50-es és ’60-as években érkezők esetében. Mire ez a beat-nemzedék a hatvanas években révbe ért, Kassák már idős volt, fizikai létét tekintve 1967-ben meghalt. Ennek éppen ötven éve.

Kassák Lajos 1909-ben elgyalogolt Párizsba, hogy egyfelől megtapasztalja a világot, másfelől pedig tanulni szeretett volna. Ha nem is a Sorbonne-on, de az életből, vagy ha másképpen nem, legalább észrevétlenül gazdagodni a lelkében. Huszonkét éves volt, amikor Ausztrián, Németországon és Belgiumon át Franciaországba gyalogolt. Ezen az úton megismerte a nehéz sorba jutott, csavargó életmódba kényszerült, vagy azt választó társadalmi csoport életét, amihez neki otthonról már előtanulmányai voltak. Amiként korábban hasonló élményekben volt része Jack Londonnak és Gorkijnak is.

Az utazásélményei, majd annak tapasztalataiból is leszűrt következtetései legélénkebben, egyben leginkább leülepedetten három művében jelennek meg.

Közülük az egyik A ló meghal, a madarak kirepülnek című híressé vált költeménye; a másik és legegyértelműbb az egyik önélet­írása, az Egy ember élete című regény harmadik könyve, a Csavargások című rész; míg a harmadik egy tanulmánya az egykori csavargó írókról. E három fontos alkotás az, amely Kassák sokrétű életművében a fiatalkori csavargásokra a legplasztikusabban utal vissza.

Kassák Lajos 1915-ben Rónai Dénes felvételén
Forrás: Kassák Múzeum

Leülepedés ide vagy oda, figyelemreméltó az a fáziskésés, az az időbeli eltolódás, a relatív hosszú idő, amely e művek megjelenését az átélt eseményektől elválasztja. Az 1909-ben tett nagy utazást követően a három említett mű legkorábbi darabja megjelenéséig, A ló meghal, a madarak kirepülnek nyomdába kerüléséig is több mint tíz év telt el, de a legegyértelműbb önéletrajzi regényrészlet még tovább érik, fejlődik – vagy felejtődik – addig, míg az élményből alkotás lesz, hiszen a Csavargók című fejezete a Nyugatban közölt folytatásokban is csak az 1920-as évek közepén lát napvilágot. A Csavargók, alkotók című tanulmány pedig a húszas évek végén kelt újságcikkre reagálva születik, amely szerint állítólag Európa csavargói kongresszust tartottak, ám az is elképzelhető, hogy ez a nagyszabású összejövetel csupán Kassák fejében jött létre, esetleg azért, hogy ismét megszólalhasson e témában. E fáziskésés oka sokrétű lehetett. A költői elismerésért folytatott harc, a folyóiratszervezés lekötöttsége, a politikai szerep és a vele járó vitái, majd az emigrációs évek mind-mind hozzájárulhattak a téma „pihentetéséhez”, de akár még magának Kassáknak és környezetének is érnie kellett az ilyen téma kibontásához.

Nyilván tudta Kassák is, hogy a költő élményekből alkot, a szerelem mellett pedig a leggyakrabban valamilyen nyomorúságból vagy egyéb szenvedésből építkezik, a fiatalkori csavargások mélységéhez, az ilyen fajta nehézségek élményéhez több mint tíz évig mégsem nyúlt vissza.

A ló meghal, a madarak kirepülnek című költeményére nem is lehetne Kassák és a csavargások témaköre nélkül tekinteni, mert egyértelműen benne van az utazás élménye már a kezdeti verssorokban, hiszen mikor máskor, s ki más mondhatná a búcsúsorokat, miszerint „… elmész Kasikám, és én kiszáradok a pódiumokon s nádler úr mázolmányaiban…”, mint Simon Jolán, akinek az útról, majd Párizsból is a mellé írt használati utasításokkal küldözgette haza verseit Kassák, hogy miként igyekezzen a budapesti lapokba elhelyezni a verseket a távoli szerető kedves. Az út kiábrándulásainak és nagyszerű pillanatainak hullámzásáról, vagy ahogy Kassák mondja: „… a görbe vonalak ho zsup ho zsup…”, valamint a költővé válás folyamatáról is hírt adó több száz soros költemény mint egy epikába öntött líra adja vissza az út viszontagságait és örömeit, olyanformán, mint ahogy néhány évtizeddel később a beat-nemzedék írói és költői szintén megtették ugyanezt.

A ló meghal, a madarak kirepülnek látomásai, képei erősen emlékeztetnek Ginsberg Üvöltésének évtizedekkel későbbi motívumaira. Igazából persze fordítva, hiszen Ginsberg emlékeztet Kassákra, mert az ő műve volt előbb. Mint ahogy Kerouac Útonja erősen felidézi bennünk a Csavargások című regényrészletet. A magyar irodalmi életben a beavatkozásoknak, a tiltásoknak, a megszakítottságoknak a következményeiként micsoda deformációnak kellett jelen lennie ahhoz, hogy előfordulhasson ez: vagyis két amerikai alkotó művei emlékeztetnek egy magyar művész előbb született írásaira, amelyeket előbb és jobban kellett volna megismernünk, ám valamiért ez talán sokunkkal mégis fordítva történt meg. Így ahelyett, hogy arra csodálkoznánk rá, milyen ügyesek is ezek a beat-nemzedék írói, költői, mert hasonló élményeik során hasonló művek alkotására voltak képesek, mint a mi Kassákunk néhány évtizeddel korábban, mi szinte Kassák fejét simogatjuk az amerikaiak árnyékában – mintha mindig minden tényleg nyugatról jönne.

Kassák mintegy négy évtizeddel Kerouac előtt gyalog és szekérrel, vagy ahogy tudott, átszelt egy kontinenst, mint ahogy a negyvenes években Kerouac is megtette mindezt egy másikon, majd a maguk idejében mindketten megírták élményeiket. Hogy melyikük milyen érdekesen és színvonalon, azon lehet vitatkozni, de az nyilvánvaló, hogy a beat-nemzedék előtt már más is felfedezte az út szabadságát, annak szépségeivel és korlátaival együtt, ez kétségtelen.

Kassáknak nem volt olyan szerencséje – vagy szerencsétlensége –, hogy az utazását követő évtizedben ikonná váljon, mint ahogy a beat-nemzedék képviselőit az utólag már diáklázadásairól és a szabad szerelemről, valamint a könnyűzenei kultúrájáról jól ismert „hatvanas évek” a szárnyaira emelte. Kassáknak nem váltak ilyen szempontból aktuálissá a művei, de ő nem is csak ezen az egy hangszeren játszott.

Lírájában és prózájában szerepet kaptak más jellegű témák is: festett, folyóiratokat szerkesztett és sokrétű kultúraközvetítő tevékenysége mellett közéleti szerepet is játszott.

A Csavargók, alkotók című tanulmány három főszereplője, Jack London, Gorkij és az előbbieknél ma kevésbé ismert Panait Istrati csavargásai Kassák számára több oldalról megközelítve is fontosak. Egyfelől a három igen-igen alulról induló, kevés iskolázottsággal rendelkező művész pályafutását elemzi, talán a saját indulásának hasonlatosságait és az alkotáshoz való megérkezés okait és esélyeit kutatva, másfelől az ugyancsak meglévő egyezést fürkészve, az immár négyüknél azonos élethelyzetet, az autodidakta létet vizsgálja. Ha esetükben az eredetét tekintve nem is választás kérdése az autodidakta fejlődésmód, de egy idő után ez is egyfajta lázadás, mint ahogyan Kassák végül is tettel, munkával és a fennmaradt dokumentumok alapján írószövetségi politikai megnyilvánulásaiban is többnyire lázadó maradt, amit mi a távolból, a 2×2 józanságával ma könnyebben beláthatunk, de igazából már a kortársnak is így kellett éreznie.

A lakatos szakmát kitanult Kassák, aki a költészet világában kezdte el megtalálni hivatását, 1909-ben tehát elindult vándorútra, hogy jó iparoslegényként a gyakorlatban tanulja ki a szakmát, de végül is nem valamiféle vasas fémtárgyat hozott haza mestermunkaként, hanem a kinti élményeiből születtek meg bő évtized múltával sorjában az említett mesterművek, remekek.

Az imént mintha elmarasztaltuk volna Kassákot azért, mert több mint tízévnyi késéssel kezdte el megírni fiatalkori csavargásainak történeteit, miközben pedig ötven év telt el a költő, író, irodalomszervező, festő halála óta, és még csak most reagálunk, s most is csupán futólag, „hippi korszakának” eseményleírásaira, most fedezzük fel egyes új arcait. Kasikám, itt hagytál minket kiszáradni… Már ötven éve halott Kassák. Ha sokan érezzük ezt a már-t, az azt is jelenti, hogy kevesebbnek gondoltuk az eltelt időt, azaz Kassák közelebb áll hozzánk, mint azt hittük. Vagyis él.