A Fő tér 2. egy patinás, szép bérház volt, a másodikon laktak egy szép nagy polgári lakásban. Akkor ott lakott még férje, az olasz fordító, Telegdi Polgár István és Erzsi néni, a mamája. Erzsi néni is klasszika-filológus volt, apró, szikár néni parancsnoki tartással és szigorral. Ő hozta be a kakaót, mondván, hogy Grácia nem tud kakaót csinálni, aztán magára hagyott bennünket. Így kezdődött 1966-ban barátságom Kerényi Gráciával, mely haláláig, 1985-ig tartott. Erzsi néni túlélte lányát öt évvel, vele is haláláig tartottam a kapcsolatot. Grácia először nyárra pesztonkaságot szerzett nekem Gdanskba, majd segítette ottani, varsói egyetemi felvételemet. Senki sem tudja, hány magyar fiatal tanult a hatvanas-hetvenes években „illegálisan”, nem hivatalos úton kikerülve Lengyelországban, s ezeknek az odakerült diákoknak jórészt Kerényi Grácia segített. Barátai zömmel fiatalok voltak, a tanítványait is barátként kezelte. Útjaim már csak a Farkasréti temetőbe vezethetnek hozzá, ahová mindig kimegyek, ha az életemben történik valami fontos. Megköszönni. Mert hiszem, hogy akiket szerettünk, vigyáznak ránk ott fent.
Ki is volt ez a lengyelek és magyarok közé aranyhidat építő írónő? Milyen sok barátja és milyen sok ellensége volt! És két hazája: „édes kis Magyarország” – ahogyan sokszor leírta – és Lengyelország. Utóbbi nem az utazásokat jelentette számára, hanem az életet.
Kerényi Károly ókortudós lányának életét három dolog határozta meg: a hellénizmus szeretete, Auschwitz és Lengyelország. Tizenkilenc éves volt, magyar–görög–latin szakos egyetemi hallgató, amikor az Új Idők Kiadótól elvitte a Gestapó. Családjukban hagyomány volt a nácizmussal való szembenállás, s ő nem tett egyebet, csak felírta az egyetem falára, hogy le a németekkel. Egy múzeumkerti beszélgetését az ellenállásról kihallgatta egy besúgó, s már másnap letartóztatták. A Gestapó börtönéből, ahol együtt ült Karády Katalinnal, Bécsbe, majd Auschwitzba szállították. Apja ekkor már Svájcba emigrált második feleségével, s amikor megtudta, hogy lánya koncentrációs táborba került, fellármázza a fél világot. Kapcsolata volt Altheim német, náci érzelmű ókortudóssal – az ő közreműködése nyomán Auschwitzból Ravensbrückbe szállították Gráciát, ahonnan 11 hónapos fogság után szabadult. A táborban lengyel fogolytársnőitől, a lengyel Bibliából megtanult lengyelül, és élete ettől fogva elválaszthatatlan lett a lengyelségtől.
Hazatérve befejezte az egyetemet, szakdolgozatát Radnóti Miklós költészetéről írta, majd kísérletet tett a lengyel szak megalapítására a pesti egyetemen. Miután apja svájci emigrálása és ottani tevékenysége miatt itthon feketelistára került, Grácia sok jóra, legalábbis állásra itthon nemigen számíthatott. A műfordítás lett a kenyere. Fordított görögből, latinból, de elsősorban lengyelből. Szinte mindenkit ő fordított az ötvenes-hatvanas években; az ifjabb fordító nemzedék csak a hetvenes évek második felében jelent meg. Ahogyan egy korabeli műfordító később egy rádióinterjúban elmondta, nagyon irigyelték Gráciát, mert ő azt fordított, akit akart. És nemcsak klasszikusokat és kortársakat a lengyel irodalomból, de a magyar költészetet is közvetítette a lengyelek felé.
1956 után gyakrabban lehetett utazni Lengyelországba, így a hatvanas években felváltva lakott Budán és Varsóban. Alakja a kortárs lengyelek műveiben is fel-felbukkant; Miron Bialoszewski, Wiktor Woroszylski gyakran írt róla és hozzá. E két költővel való barátsága legendás. Ahogyan halála után – 1985-ben halt meg autóbalesetben – itthon megfeledkeztek róla, Lengyelországban a mai napig ápolják emlékét. A Miron Bialoszewskiről forgatott filmben megelevenedik, Krystyna Janda játssza a főszerepet. Élete egyetlen nagy utazás volt Budapest és Varsó között. Volt otthona Varsóban és volt otthona Budán is. Lengyel barátai – Jacek Bochenski, Miron Bialoszewski, Wiktor Woroszylski, Wlodzimirz Odojewski, Julia Hartwig, Artur Miedzyrecki – olyan ellenzéki írók, költők voltak, akiket a hivatalos kultúrpolitika évekre kirekesztett a lengyel irodalomból, írásaik földalatti vagy nyugati emigráns kiadónál jelentek meg. Ő fordította magyarra Wiktor Woroszylski szamizdat kiadásban megjelent Magyar naplóját 1956-ról. Ettől kezdve Woroszylskivel való bensőséges kapcsolata haláláig tartott.
Varsóban szerzett doktorátust 1968-ban, majd Krakkóban adták ki Miron Bialoszewskiről írott doktori munkáját A költészet eltáncolása címmel. Az itthoni illetékesek – az MTA – a lengyelországi doktorátust majd tíz évig nem fogadták el, míg végül egy bátor tudós, Bojtár Endre le nem írta, hogy Kerényi Grácia doktori munkája kiváló, de ha nem is lenne az, a lengyel irodalomnak tett szolgálataiért minden bizonnyal érdemesült a doktori fokozatra. Budapesten, az ELTE BTK Lengyel Tanszékén is csak akkor kapott állást, amikor egy lengyel, Janusz Banczerowski lett a tanszékvezető. 1956-tól haláláig figyelte őt a lengyel és a magyar ellenzékkel tartott kapcsolata miatt a III/III-as ügyosztály. Viktória ügynök beszámolt minden lengyel kapcsolatáról: néha a BM előbb tudta, hogy mikor jön Budapestre, mint Wiktor Woroszylski. Sokáig találgattuk lengyeles barátokkal, ki lehetett Viktória. Arra tippeltünk, hogy valamelyik, a rendszernél jól fekvő lengyeles. De nem. Szőnyei Tamás Titkos írás – A magyar irodalom megfigyelése 1956–89 című könyvében állítja, hogy Nádudvari Anna írónő volt Viktória, akit Grácia egy írásában az „én barna lányomként” emlegetett.
Műfordításainak sima volt az útja, saját írásainak nehezebb. Csak negyvenen túl jelenhettek meg prózai vagy lírai kötetei. Így írt a Csupa boldogság című kispróza kötetének bevezetőjében: „Életem emocionális líráját Azonosulások című verseskötetem (1968) foglalta műformába, életem epikáját – a leglényegesebb külső történéseket és gondolati líráját – a Topográfia című kötetem (1975). Azt a belső szükségletet, amiből a vers születik, Nemes Nagy Ágnes soraival fejezhetem ki a legpontosabban: ’Valamit mégis kéne tennem, valamit a gyötrelem ellen.’ Amikor a költészet prózába hajlik át, indítékaink kifelé-tekintőben fogalmazhatók meg: Topográfia című kötetemmel az emberi kapcsolatok elembertelenedése ellen szerettem volna valamit tenni, a Csupa boldogság az emberi kapcsolatok sematizálódása ellen hadakozik, legalább színes legyen, ha már reménytelen. Megértést teremteni szegényes eszközeink: a szavak, a fogalmak segítségével. És talán mégsem tartom egészen reménytelennek, hisz valahol legbelül még a slágerszövegek banalitását is magunkban hordjuk mind. Bár néha dúdolni jobb…
A hetvenes évek végtől haláláig tanított a Lengyel Tanszéken. Grácia órái igen népszerűek voltak, már végzettként én is jártam a műfordítói szemináriumaira. Ott ültünk a Piarista közben, a negyedik emeleten, az elmaradhatatlan moszkauer sütemények mellett, és mindent megtudhattunk tőle a lengyel irodalomról és kultúráról – de nem csak ezekről. Azt is tőle tanultuk, hogy érdemes nagylelkűnek lenni, mert az mindig jó befektetés. És hogy a langyosakat kiköpi az Úr. Személyes példával járt elől, soha nem félt a hatalomtól. Bátorságból is tőle lehetett példát venni. Létrejötte óta összekötő volt a lengyel és magyar ellenzék között. Egyik alapítója volt a SZETÁ-nak (Szegényeket Támogató Alap), s a lengyel szükségállapot bevezetésekor többedmagával szolidaritási tüntetést szervezett a Bem szobornál. Gyűjtött a lengyelek javára, megszervezte Krassó Györggyel és Cseh Tamással lengyel kisgyermekek üdülését a Balatonnál. Halálos ágyán még volt ideje tiltakozni Popieluszko atya meggyilkolása ellen.
Autóbaleset érte. Ő, akinek sorsát Woroszylski mágikus síkon, a jelek és jelképek síkján látja, nagyon félt a technikai eszközöktől. Csak ha muszáj volt, akkor ült repülőgépre, a metrót soha nem használta, és pont ő nyert autónyeremény betétkönyvön egy Trabantot. Soha nem tanult meg vezetni, a kocsit mindig tanítványai vezették. A máriapócsi búcsúba indultak, amikor árokba fordultak, senki nem sérült meg, csak Gráciának tört el a gerince. Még fél évig feküdt a Budakeszi szanatóriumban, s 1985 húsvétján ment el. Temetése a Farkasréti temetőben több száz résztvevővel, az esemény egyben ellenzéki tüntetés volt. Számomra a legemlékezetesebbek voltak dr. Pákh Tibor szavai, akinek a börtönből való kiszabadításáért Grácia nem keveset tett. A következőket mondta: Grácia elmenekülhetett volna, mint Lót, de nem tette, itt maradt velünk. De nem azért, hogy sóbálvánnyá dermedjen, hanem azért, hogy velünk szenvedje át ezt a szodomai csapást.
Az emléktábla avatásnál beszédet mondott Wlodzimirz Odojewski és Wieslawa Czapinska. Már egyikük sincs közöttünk. Odojewski a Katynról szóló regény szerzője, Andrzej Wajda alkotótársa, az egyik legismertebb lengyel prózaíró, akinek első regényét 1966-ban fordította Grácia. A lengyelek elmondták, hogy Gráciát a vérüknek érezték, közölük való volt.
Julia Hartwig, akivel s akinek férjével, Artur Miedzyreckivel együtt fordították a magyar költészetet lengyelre, még köztünk van, és kilencvenévesen sorra jelenteti meg új műveit Varsóban. Így emlékezett Gráciára:
„Drága Grácia! Hány napot is töltöttünk együtt magyar költőket fordítva lengyelre? Hány ebédet töltöttünk együtt nálunk, otthon? Hányszor is búcsúztunk, amikor oly gyakran voltál nálunk Lengyelországban, Varsóban, mely iránti szerelmeidet oly sokszor megírtad verseidben és levelidben? Ez a szerelem a nyelvünk iránti szerelemmel kezdődött, amelyet fogolyként a lengyelektől tanultál Auschwitzban és Ravensbrückben, ahová úgy kerültél, hogy otthon részt vettél az antifasiszta diákkörökben. Tizenhárom hónapos fogság után, 1945 áprilisában úgy szabadulhattál, hogy apád, a világhírű klasszika-filológus, Kerényi Károly az egész világot fellármázta kiszabadításod érdekében, s te visszatérhettél Budapestre kettős lélekkel: lengyellel és magyarral. Folytatod magyar és görög szakos tanulmányaidat, gyakornok vagy először az egyetemi görög, majd lengyel intézetben. 1949-ben kezdeményezésed nyomán létrejön az egyetemen a lengyel tanszék. Még igazán nem ismered az országot, amelynek nyelvét ’oly spontán’ körülmények között megtanulhattad.
1952-ben látod meg először Varsót, mely – ahogyan magad írod – »életed szerelme« lett. 1954-ben érkezel másodszor, ekkor már a lengyel irodalmat fordító ösztöndíjasként. Az elkövetkező években sűrűn utaztál hozzánk, noha útlevélproblémáid voltak, otthon nem szívesen vették gyakori utazásaidat, hiszen a rezsim ellensége voltál, már csak katolicizmusod miatt is, emlékszünk, hányszor ért kellemetlenség a határon… Varsóban – és talán nem véletlenül – rátaláltál az ellenzék embereire, és velük kerültél szoros barátságba.
Akkor Lengyelországban szabadabb világ volt, mint Magyarországon, ahol a forradalom leverését követő időkben apátia és bénultság volt, a magyar értelmiség úgy gondolta, hogy minden elveszett. Grácia, aki műfordítással foglalkoztál, először görögökkel, majd lengyelekkel, nem voltál a hatalom kegyeltje, elsősorban a lengyel ellenzékkel való kapcsolatod miatt, de azért sem, mert Kerényi Károly lánya voltál, aki Svájcba menekült. Az a szeretetteljes légkör, amely Téged Varsóban körülvett, ihletőjévé vált és forrásává műveidnek.
Nagyon sok odaadó barátod volt itt. Egyik legközelebbi barátod Miron Bialoszewski volt – akinek a Kicsi kocsit írtad – s mindazok, akik barátságos házában megfordultak. ’Mironkának’ hívtad, szeretted a verseit, és doktori disszertációdat is róla írtad, mely a Költészet eltáncolása címmel jelent meg Krakkóban. Sok íróbarátod közül első helyen kell említeni Wiktor Wroszylskit, akinek az 1956-os magyar forradalomról szóló írása csak a második nyilvánosságban jelenhetett meg, s azonnal lefordítottad. Közeli barátaid voltak még Jacek Bochenski és Artur Miedzyrecki, Maria Dabrowska. Barátaid körében nemcsak írók és művészek voltak, jóban voltál tolmácsokkal és a magyar–lengyel ügy olyan kiválóságaival, mint Camilla Mondral. Az én barátságom Veled akkor kezdődött, amikor férjemmel, Artur Miedzyreckivel megismertetted az élő magyar irodalmat. Artur nagyon közeli barátságba került Illyés Gyulával, alighanem az akkori egyik legnagyobb magyar költővel, és fordította annak verseit, melyet a varsói Nemzeti Kiadó Intézet (PIW) adott ki. Sokszor voltunk férjemmel Illyés Gyula vendégei Budapesten, ahol megismerkedhettünk feleségével és lányával is. Illyés, mint tudjuk, fiatal költőként Párizsban élt, és a szürrealizmus hatása alá került. Amikor hazatért, rátalált saját hangjára, és a magyar föld és szabadság egyik legnagyobb poétája lett. Legnagyobb hatású verse, az Egy mondat a zsarnokságról a lengyelek körében is jól ismert volt. Grácia előtt Illyésnek óriási tekintélye volt, s amikor lengyelre fordította verseit, azt férjemmel, Arturral közösen tette. A magyar és a lengyel írók között akkor nagyon szoros volt a kapcsolat. Gyakran voltunk egymás vendégei itt Varsóban, meg ott, Budapesten. Emlékszem egy közös utazásra Tadeusz Nowakkal, gyakran voltunk a Pen Club vendégei. A magyarok szívesen jelentettek meg lengyel költőket folyóirataikban, főleg a Te fordításaidban, sőt előbb jelent meg Párizsban lengyelül a magyar költők antológiája, mint Lengyelországban.
Azt akartad, hogy lengyel költők fordítsák a magyarokat. Természetesen közülük nemigen voltak olyanok, akik ismerték a magyar nyelvet. Nyersfordításokat csináltál, és olyan lengyel költőket kerestél, akiknek költészete, temperamentuma megfelel a kiválasztott, fordított magyar költőnek. Sokat gyötrődtünk, nemegyszer sírtunk ezek felett a fordítások felett. A cél az volt, hogy megmutassuk a lengyeleknek ezeket a legnagyobb magyarokat: Radnóti Miklóst, Ady Endrét, Kassák Lajost, Illyés Gyulát, Juhász Ferencet, Weöres Sándort és Pilinszky Jánost. Emlékszem a levelekre, melyeket ez ügyben írtál. Szerettél magadon is mosolyogni, és titokzatosnak látszani, és volt ebben valami meghatóan gyerekes. Minden összekapcsolódott a horoszkópok iránti misztikus vonzalmaddal. Megkaptuk őket megérkezésedkor, sőt néha postán is küldtél horoszkópokat.
Azokon az éveken át, amelyeket itt töltöttél körünkben, a doktori disszertációdat is írva, úgy tűnt, örökre velünk maradsz. De jött a szükségállapot, és Te nem jöttél többet, talán nem is engedtek volna a ’szervek’ sem innen, sem onnan… 1982. augusztus 10-én, a gdanski megállapodás évfordulóján részt vettél a lengyelek melletti szolidaritási tüntetésen, ott Budapesten, a Bem szobornál. Mindent megtettél, hogy a lengyel gyerekek magyarországi üdülését megszervezzed. Felemelted a szavad a Jaruzelski diktatúra ellen, s elküldted leveledet az internált Wiktor Woroszylskinek. 1984 őszén autóbaleset ér, és súlyos sérülésekkel kórházba kerülsz, majd 1985 húsvétján, Nagyszombaton hagysz el bennünket. Halálod előtt még elküldted tiltakozásodat Popieluszko halála miatt. Gondolataid mindig velünk vannak. Drága, drága Gráciánk!
