Keresés
rovatok
rovatok
séta | 2018 tél
Fotó: Sánta Balázs
Gyimesi László: Harmincöt év Krúdyval, Krúdyért
Az óbudai Krúdy-kör ünnepéről
Mindig idegenkedtem a kultuszoktól. Kamaszkorom vége felé (akkor még nem is olyan idős) lelkész-barátomtól azt tanultam, hogy dicsőítés és hála egyedül Jézus Krisztusnak járna, de ő nem tart rá igényt. Hogy is várhatná el azt halandó, esendő ember, politikus, sportoló, művész? Ha teljesítményével kivívja a köztiszteletet, rendben van, de ha szentként, megváltóként repítik egekbe, vagy netán bevezetik az illető kötelező tiszteletét, magát a közhasznú eredményt fokozzák le.

Sok jelentős teljesítmény kétségkívül megérdemli a köztiszteletet, s hogy csak az irodalomnál maradjunk, a hazai literatúra óriásai nem fakuló fényben tündökölhetnek ma is, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Vajda János, Ady Endre, József Attila, Kassák Lajos – és sorolhatnám tovább. A prózaírókra kevesebb reflektor irányul, de ki vitatná Jókai Mór, Kemény Zsigmod, Jósika Miklós, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond vagy éppen Móra Ferenc, Tömörkény István, Tersánszky Józsi Jenő, Nagy Lajos, Örkény István nagyságát. Itt is folytathatnánk a felsorolást több lapon át.

Krúdy Gyula különleges helyet foglal el ezekben a névsorokban. Az új korszakba forduló tizenkilencedik század végének legizgalmasabb, legtalányosabb, legkönnyebb tollú írójaként a századelőn s a háborús-forradalmas idők során már sajátos nimbuszt alakított ki magának, s olyan prózát teremtett, amelyet azóta sem tud sem követni, sem utánozni, sem a lényegét illetőleg folytatni senki. Ha valakinek megengedném a kultuszt, ő lenne az.

Krúdy Gyula a Margitszigeten

Mint nagy nyugat-európai kortársai, ő is az eltűnt idő nyomába eredt, a felbomló régi európai értékrendben kereste azokat a megőrzésre érdemes elemeket, az eltűnő világ ködbe vesző értékeit, amelyek – többnyire csak emlékfoszlányok képében – befolyásolják viselkedésünket az új világban, segítik kibontakozni barátságainkat, szerelmeinket, felebarátaink iránti érzelmeinket, (kritikus) tiszteletünket.

A világ változása óhatatlanul megszabadít bennünket sok érzelmi-gondolati lomtól, tárgyi kacattól, s mellettük – akarva vagy akaratlanul – rengeteg megóvásra méltó emberi érték is veszendőbe megy. Ezek felidézésére, átmentésére, néha-néha megőrzésére alkalmas az a lírai szálakkal átszőtt, nem egyszer a szabálytalan költemények magaslataira emelkedő próza, amelynek Krúdy a nagymestere volt.

Krúdy Gyulát sokan, sok helyütt vallják magukénak hívei, tisztelik őt Nyíregyházán, ahol született, Szatmárnémetiben és Podolinban, ahol iskolába járt, Debrecenben és Nagyváradon, ahol újságíróskodott, Szécsénykovácsiban, ahonnan családja származott, de életének döntő részét a fővárosban töltötte. Így joggal mondhatja magáénak Józsefváros, a Belváros, a Tabán, de – és számunkra ez a legfontosabb – Óbuda is. Mielőtt a fanyalgók beleszólnának, hogy ne büszkélkedjünk a búcsúzó két év Templom utcai kitérőjével, meg kell jegyeznünk, hogy a Margitsziget, ahonnan kényszerűségből költözött át ide, ebben az időben közigazgatásilag Óbudához tartozott, így joggal számíthatjuk be azokat az éveket is az óbudai honosság tartamába.

De Krúdy akkor is Óbudához tartozott, amikor a lakásbejelentője nem ide szólt: törzsasztala volt nem egy vendéglőben, kocsmában, kávéházban, s valódi és megformált alakjai között itt érezte magát igazán otthon.

Óbudai hívei a múlt század vége felé, 1982-ben határozták el, hogy emlékére irodalmi és művészeti társaságot hoznak létre. A Zichy-kastély (akkor Óbudai Klubház) adott helyet a Krúdy Gyula Irodalmi Kör megalakulásához, s néhány kitérő után hamar rátaláltak arra a helyre, amelynél hitelesebbet sehol sem lelhettek volna fel: Kéhli mama vendéglőjére, a Mókus utca patinás vendéglátóhelyére, ahol Krúdy annak idején szinte naponta megfordult. A vendéglő akkori tulajdonosa, Cecei-Horváth Tibor, maga is író-emberként lelkesen támogatta a tervet, azonnal tagja lett a körnek, s családjával együtt áldozatokat is vállalva segítette az egyre gazdagabb programok megvalósítását.

Kanizsa József, a Krúdy-kör titkára, Cecei-Horváth Gergely alelnök és Király Lajos elnök

A Krúdy Kör nem egyike a hagyományos asztaltársaságoknak, ahol néhány pohár ital mellett felidézik a névadót, aztán eldiskurálnak a világ folyásáról… A Krúdy Kör szándéka szerint alkotó közösségként jött létre, azaz a tagjává, tiszteletbeli tagjává lett írók, költők, festők, képzőművészek kettős céllal hozták létre.

Az egyik természetesen a Krúdy-örökség gondozása, elevenen tartása volt, a másik pedig az eleven örökség folytatása: a névadó szellemének befogadása a saját művek világába.

Ha végignézzük azoknak a jeles irodalmi személyiségeknek a névsorát, akik vállalták ezt a kettős célt, igen tekintélyes társaságra lelünk. A teljesség igénye nélkül hadd soroljak fel néhány közismert nevet: Lator László, Csukás István, Baranyi Ferenc, Bíró András, Keres Emil, Simonyi Imre és így tovább. Valamennyiükre jellemző az az értékőrző humanizmus, ami a Krúdy-világot átitatja. Akit nem érint meg a Krúdy-féle nosztalgikus múltidézés, azt megérinti a sajátos humor, a sohasem durva irónia, vagy az a mikrorealizmus, aminek következetes érvényesítése olyannyira hiányzik sok mai alkotónknál, vagy azok a motívumok, amelyek a mágikus realizmust előlegezték meg. Egy társaság persze sohasem a sztárok gyűjtőhelye, kevésbé ismert, kevésbé szerencsés, rossz szóval: szürkébb alkotók sora végzi az értékőrző munka dandárját. Irodalmárok, képző- és iparművészek, zenészek, újságírók hétköznapi munkája járult hozzá ahhoz, hogy mára a Krúdy Kör az ország egyik legnagyobb művészeti társaságává lett, amely a székhelyén kívül még két budapesti intézményben tart havonta összejövetelt, és rendezvényei nemcsak az országhatáron belül, hanem azokon kívül is viszik Krúdy és Óbuda jó hírét. Tagjaik, tiszteletbeli tagjaik között neves külföldi költők, képzőművészek is vannak, s mód van egymás törekvéseinek megismerésére, a termékeny tapasztalatcserére.

Az igényes óbudai közönség, a helyi értelmiség nagy része sajátjának érzi a társaságot, tud róla, látogatja nyilvános összejöveteleit.

Harmincöt év alatt a gyermekből meglett férfi lesz, az irodalmi-művészeti társaságok életében ez a kor már-már matuzsáleminek számít. A célok mellett kell lennie valaminek, ami a tartós együttlétet, a szilárd közösséget garantálja. Ez pedig nem más, mint a jó vezetés, a hibátlan szervezőmunka. Két olyan tehetséges szervező került a kör élére, akik teljes energiájukat a működés zavartalan fenntartására fordítják, nem egyszer saját alkotómunkájuk rovására. Két olyan ember (érdekes, mindketten zalai származásúak), akiknek a neve immár évtizedek óta összeforrt a kör nevével.

Kanizsa József költőként, gyermekíróként, meseszerzőként közel félszáz kötettel büszkélkedhet. De életművéhez az legalább úgy hozzá tartozik, hogy harmincegy éve látja el a Kör titkári feladatait.  Ennek tartalmát úgy lehetne meghatározni, hogy mindenese a társaságnak. Ha kell, pénzt szerez a működéshez, a könyvkiadáshoz, ha kell, istápolja a belépő új tagokat, szervezi a rendezvényeket, a megemlékezéseket, a névadó síremlékének rendben tartását, megnyitja a kiállításokat, tartja a kapcsolatot a vidéki és külhoni testvér szervezetekkel – hirtelen legyen ennyi elég, mert még ezer mást is magára vállal.

Ezt a hihetetlen mennyiségű feladatot természetesen nem tudná egyedül ellátni. Kell hozzá Cecei-Horváth Gergely alelnök, Fenyves Mária Annunziata rendezvényszervező s a két szakosztályvezető, Tárkányi Imre (vers) és Szénási Sándor István (próza) munkája, a nélkülözhetetlen pénztáros, Körmendi Jánosné odaadása. És kell természetesen egy elnök is.

Király Lajos költő, műfordító huszonhat éve elnöke a Körnek. Nem szabad azt hinni, hogy munkaköre az értekezletek, közgyűlések levezetésére, a hivatalos formaságok elintézésére korlátozódik. Ugyanúgy mindenes ő is, mint a titkár, a Kör minden programja mögött ott az ő áldozatkészsége és gyakorlati segítsége. Hosszú ideje csodálom, hogy sikerült a tízezer napi gond megoldása mellett az utóbbi években a legizgalmasabb teljesítményű műfordítók közé fejlődnie.

A Krúdy Kör az elmúlt harmincöt esztendőben az óbudai kulturális élet megkerülhetetlen tényezője lett.

Az önkormányzat, a polgármesteri hivatal s a jelenlegi polgármester, Bús Balázs is elismeri teljesítményüket, támogatja törekvéseiket. De a legfontosabb az, hogy az igényes óbudai közönség, a helyi értelmiség nagy része sajátjának érzi a társaságot, tud róla, látogatja nyilvános összejöveteleit, s ha a Kéhli szalonban – esetleg a Dzsentri-szobában – akár egy jó korsó sörrel, akár egy nagyfröccsel köszönti a magyar (és óbudai) írófejedelmet, azt is sejti, hogy ez a jó értelemben vett kultuszhely nem működne ilyen jól a Krúdy Kör nélkül.

Nem beszéltünk még a Kör irodalmi munkásságáról. Szándékosan alakítottuk így: ugyanis fennállásuk harmincötödik évfordulója tiszteletére reprezentatív antológiát adtak ki Három és fél évtized címmel. Ebben hihetetlen gazdag fotódokumentációval ismertetik a Kör történetét, a hétköznapi életük eseményeit, bemutatják a képzőművész tagok jellemző alkotásainak reprodukcióit, és természetesen sokszínű válogatást nyújtanak az írók-költők műveiből. Aki a teljesítményükre kíváncsi, a Kör csütörtöki összejövetelein beszerezheti a kötetet. Minden bizonnyal értékelni fogja a sokszínű munkákat, s remélhetően Krúdy Gyula szellemének ujjlenyomatát is megleli a könyv lapjain. Mert az hitelesítheti az egész nagyszabású vállalkozást: magát a Kört, a szerzőket s természetesen a friss kiadványt.