Zeke Gyula: Minden nap

Róma napja rég leáldozott, ám Óbuda Napja – látják – odafönt áll még. Nem volt ez mindig így. A tudomány mai állása szerint az Univerzum csupán 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett ama nevezetes ősrobbanásból, amely előtt a világunk anyaga egy mérhetetlenül kicsiny pontba(n) sűrűsödött össze. E pont „kiterjedése a centiméter billiomod része billiomod részének a milliárdod részét érte csak el” – olvasható Stephen Hawking és Leonard Mlodinov A nagy terv című kötete magyar kiadásának 157. oldalán (Budapest, 2011, Akkord Kiadó).

Nos, e pont oly felfoghatatlanul kicsiny, hogy emberi nyelven már bátran nevezhetjük semminek.

Ha mindehhez hozzátesszük még, hogy az első pillanatban, a felfúvódás fázisában a világegyetem mérete „a legvisszafogottabb becslések szerint is (…) 0,00000000000000000000000000000000001 másodperc alatt a 1 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000-szorosára nőtt”, oly mértékű növekedést mutatva, „mintha egy 1 centiméter átmérőjű pénzérme hirtelen a Tejútrendszer átmérőjének tízmilliószorosára növekedne” (154–155. p.), úgy örökölt vallásunk teremtésrendje a maga hat napjával szűk szemhatárú, céhes pepecselésnek tűnhet. Miközben ide másoltam e szépirodalmi szövegben kissé unalmasnak tetsző számfüzért, remélhettem csupán, hogy a kötet fordítója megfelelő mennyiségben ültette át (nem mindig biztos kezű) fordításában magyar nyelvre a nullákat, ám nem állíthatom, hogy egy-két üres hasú darab hiánya vagy megléte esetén pontosabb képet tudnék alkotni a történtekről.

Hawking (a tudomány e választottságáért nyomorú testi árat fizető zsenije) és fizikustársa könyvükben a végtelen másik irányába is messzi röpítik képzeletünket. A fizikában ma (azaz 2010-ben, a kötet angol kiadásának megjelenésekor – a jó Isten tudja, mi van azóta…) uralkodónak tekintett M-elmélet szerint a mi világegyetemünk a maga több milliárd galaxisával egy csupán a lehetséges 10⁵⁰⁰ univerzumból, „amelyek mindegyikében különböző törvények uralkodnak.” Hogy mekkora szám ez? „Ha valamilyen különleges lény minden ezred másodpercben meg tudna vizsgálni” egy-egy újabb univerzumot, „és a munkáját az Ősrobbanáskor kezdte volna, akkor mostanáig még csak 10²⁰ lehetséges univerzumot vizsgált volna át. Ráadásul úgy, hogy még csak kávészünetet sem tartott volna közben.” (142–143. p.)

Nos, úgy hiszem, e szám által nem csupán az „és azon túl mi van?” őrjítő gyermekkori kérdése nyer elegendően tágas választ, de az alvászavarral küszködők is némi munícióhoz jutnak…

Így állunk (azaz forgunk józanító sebességgel több vonatkozási rendszerbe ágyazódva), barátaim és kedves olvasóim. A Pelso partjáról, kertben írva gondolok e percben a partunkra, melyet ránk hagytak elődeink, és amely soha többé nem lesz limes e földön. Sarokban, egy fa alatt ülök, és örülök, hogy lyuk van a hátsó felemen, amely nem fekete még. Körben szél szédeleg, a fejem felett énekesmadarak hangolnak a hajnali nagyelőadásra, abroszomra mennyei pohárkákból borul a fény. Felhörpintem a kávémat, oldalt nézek, s látom, mint indulnak virág körüli útra a méhek.