– Az eszed nem több, mint amennyi látszik – fortyant fel a Törpe, aki régebben nagy drukkernek számított. – MTE nincs, igaz, de van ASR Gázgyár. És az sem kutya, sőt!

– Többször nyertek bajnokságot a BLASZ I–ben – adott neki igazat Burma. – De ki tudja, miért, a csapat gazdái nem vállalták az NB III–mal járó költségeket.

A feljutást kiharcoló játékosok persze nem örültek annak, hogy még egy évet vagy kettőt alacsonyabb osztályban tölthetnek, igyekeztek feljebb igazolni. Az ügyesebbeknek sikerült is.

– És mi az, hogy este? – értetlenkedett a Rabbi. – A gázmeccsek mindig szombaton 11 órakor vannak, már ha otthon játszik a csapat.

– Általában igen – adott igazat neki Pofapénz. – De a kivételek erősítik a szabályt, ma fél hatkor játszanak, ki van írva, meg a Stabil is mondta.

– Fél hatkor általában ráérünk – mosolygott a bajusza alatt Burma. – Én minden esetre Gutentággal tartok.

– Nekem sincs jobb dolgom – csatlakozott a Törpe. – És tízet egy ellenében, hogy Balogh Tamásnak sincs. Pofapénz sem kétséges, Sunya kivételesen a piacos nénik helyett a nézők között vállal önkéntes szolgálatot… Néha már az első fél­időben leesik egy-egy tömött buksza.

– Ha mind mentek, én sem maradok ki – dünnyögte a Rabbi. – Bár az Úr nemigen kedveli a versenysportokat.

– Csak az angyalok-ördögök rangadókra jár, úgy éljek – vigyorgott Gutentág. – Akkor is legtöbbször bíróként, ugye! A múltkor is, hogy kiállította azt a Lucifert…

– Ezzel ne vicceljetek! – fortyant fel a Rabbi. – Az Úrnak nem kell ahhoz meccsre menni, hogy mindent lásson. A Lucifert meg már évezredekkel ezelőtt örökre eltiltották. Össze-vissza beszéltek.

– Biztos találkozunk a régi gázosokkal – tervezgetett Balogh Tamás. – Egyik-másik meg is hív egy valamire…

– Már megint a muskotályos jár az eszedben – intette le Burma.

– Muskotályos? – játszotta a sértődöttet az egykori kemencés. – A Gabi nem is tart olyat. Ha gondolok valamire, az inkább egy jó hideg sör lesz. Vagy kettő.

– Attól függ, hány régi kemencés lesz a nézők között – bólintott rá Pofapénz. – Stabilra feltétlenül számíthatsz.

– Stabil nem is volt kemencés, ő sofőrködött – zárta volna rövidre a kezdődő ugratást Balogh Tamás, de elkésett.

– A gépkocsivezetőktől kapott sör neked nem is kéne, undorral utasítanád vissza – gondolkodott el Gutentág –, így kénytelen leszel szódát inni, annak az árát még magad is ki tudod guberálni.

– Sok beszédnek sok az alja – tért vissza eredeti javaslatához Gutentág –, ötkor találkozunk a pléhgomba előtt, aztán átsétálunk a pályára.

– Háromnegyed ötkor – javasolta Balogh Tamás –, és nem előtte, hanem bent találkozzunk. Kell egy kis rákészülés, mindenki tudja. A bemelegítőkre kivasalok némi zsetont a Bözsémtől…

– Aha, ahogy szoktad – legyintett Tanárúr, aki nem akart részt venni a sportkiránduláson, de az utolsó pillanatban csatlakozott a csapathoz. – Ha nem sikerül Bözse megvágása, én kölcsönadom az első körödre valót.

– Hosszú lejáratra, ahogy máskor is – mosolygott Pofapénz.

– Úrnak születni kell – helyeselt Sunya. – Balogh Tamás meg terem, mint a dudva.

Háromnegyed ötkor az egész társaság ott tolongott a pléhgomba pultja előtt. Hamar kiderült, hogy Bözse nem szponzorálta Balogh Tamás nagylelkű ajánlatát.

– Na, mi lesz, rendelhetünk? – kérdezte Gutentág.

– Mert nektek mindig csak az iváson jár az eszetek – védekezett a még ki sem mondott vádak ellen a hajdani kemencés.

– Rendelhettek – sóhajtott Tanárúr. – De a Rabbitól megtanulhattátok, hogy a mértékletesség fontos erény…

– Elnézést a késésért – állt be a sorba Sunya. – Feltartott a főtörzs. Valami elkóborolt szatyor ügyét firtatta, pedig azt én mint becsületes megtaláló, beszolgáltattam. Hogy rossz helyre, arról nem tehetek, én jót akartam.

– Jót, persze – bólintott rá Burma. – Sunya, a becsületes megtaláló… Csak megint ki ne tiltsanak a jó szíved miatt a fővárosból.

Mindenki megkapta a bemelegítő adagját, Tanárúr fizetett, és elindultak a múzeum kerítése mentén a pálya felé.

– Én leginkább az ilyen meccsek hangulatát szeretem – magyarázta Burma. – Ahogy Stabil kolompol a góloknál…

– Rég voltál gázmeccsen – csóválta a fejét Pofapénz. – Nincs már kolompolás, pedig tényleg jópofa szokás volt. Betiltotta a klubvezetőség.

– Micsoda pártállami tempó – fortyant fel Gutentág, pedig ő jól ismerte a tiltás előzményeit.

– Hát, történt egy kis malőr – folytatta Pofapénz. – Stabil lelkesen kolompolt az első hazai gólnál, de a hülye bíró les miatt nem érvényesítette a találatot. Akkor a kolomp, hogy-hogy nem, kiröppent a dózeres kezéből, többek szerint a bíró irányába, szerintem csak úgy, ki a vakvilágba. Megszakadt a játék, a hazai csapat és a törzsszurkolók egy része egyhangúlag bizonygatta, hogy baleset történt, dehogy dobálózás, a szurkolás lendülete tépte ki a kolompot az ártatlan Stabil kezéből.

Valahogy sikerült a bíróval elhitetni, hogy semmi rossz szándék, semmi veszélyeztetés nem történt, így folytatódhatott a meccs, s a jegyzőkönyvbe sem került be a repkedő kolomp.

– De a főrendezőt alaposan eligazították, hogy az ilyen félreértésekhez vezető esetek elkerülése érdekében szabaduljanak meg a kolomptól, esetleg a kolompolótól is, mert különben néhány hétre, hónapra a pályától kell megszabadulniuk – egészítette ki a történetet Tanárúr.

– Az méltánytalan lett volna – vélte Burma.

– Az Úr joga a büntetés, nem a bíróé – nyilatkoztatta ki a Rabbi.

– Mindig ezt mondom én is – helyeselt Sunya. – De a szervek nemigen hallgatnak rám.

– És mi lett volna a gázpályával a Stabil nélkül? – gondolkodott el Gutentág. – Katona, puska nélkül, futballmeccs labda nélkül… Pedig hivatalosan már rég nincs itt alkalmazásban, de mindenhez köze van, mindent tud.

– Sőt, mindent jobban – toldotta meg Pofapénz. – Nehéz lenne ezt a pályát stabiltalanul elképzelni.

– No, még be sem léptünk, Balogh Tamás máris talált egy régi ismerőst, s úgy látom, megfelelő balekot is – mutatott a már a büfésorban tolongó Baloghra Gutentág.

– Ne bántsd, ezért jött ide, nem a meccs miatt – csitította Burma.

Kifutottak a csapatok, rövidesen felharsant a kezdést jelző sípszó. A faházi társulat helyet foglalt a nemrég épült lelátón, de nem sokáig kötötte le őket a mérkőzés. Inkább ismerősöket kerestek, és a büfét is szorgalmasan látogatták. Mindegyikük felszaba­dí­tott némi tartalékot a mai alkalomra, csak Balogh Tamás jött szokás szerint üres zsebbel.

De mellé szegődött a szerencse, rálelt az öreg íróra, aki hajdan, több mint negyven éve maga is kemencés volt, s máris az ő kontójára itta a két deci vöröset, tisztán. Nem tartott sokáig, máris kapta a második adagot.

– Tartozom neked ezzel – mondta az öreg író –, hiszen annyi óbudai történethez adtál ötletet.

– Még annál is többhöz – emelte fel a kiürült második poharat Balogh Tamás. – Remélem, értesz a szóból.

– Végül is a szavak embere volnék – mosolyodott el az író. – De nem fog hat deci megártani? Sőt, ha jól sejtem, nem is szárazon érkeztél…

– Megártani? Nekem? Egyszer három liter muskotályost termeltem be egy ültő helyemben, és még csak nem is dülöngéltem tőle, de hagyjuk. Az itt a baj, hogy ez a büfés nem tart muskotályost, ha tartana, megmutatnám neked, mit bírok. De az a két deci, amire most hívsz meg, vörösből is belefér.

– Legyen – indult a büfébe az író –, csak le ne maradjunk közben a gólokról!

– Botlábúak ma a fiúk, miért épp ebben az egy percben táltosodnának meg? De közben rábeszélhetnéd a mestert, hogy vegye fel a választékába a muskotályost. Minden meccsre kijönnék, attól tudnék csak igazán drukkolni, úgy éljek!

A „botlábúak” még az első félidőben berúgtak kettőt, a szünet után megjött a harmadik is, az ellenfél csak eggyel tudott válaszolni. A négy gólból Tamás persze egyet sem látott, mert amikor rájött, hogy az öregtől már nem számíthat többre, más ismerősök után nézett.

Az egykori kapus, akinek csak a keresztnevére emlékezett, sört hozott neki, a nyugdíjas doki egy stampedli pálinkával örvendeztette meg. Sikeresnek értékelhette a napját.

A győzelem felvillanyozta a faházi csapatot – hiába, mindig jó a győzteshez tartozni. Bár Gutentág nem hallgatta el hiányérzetét sem.

– Régen más volt a pálya, más volt a gyár, a telep – emlékezett. – Egy jobb meccsen itt tolongott a fél gyár, szinte az összes telepi, még a nők és a gyerekek is.

Tanárúr szükségét érezte, hogy szabadjára engedje ismeretterjesztő hajlamát.

– Nem a pálya volt más, hanem az egész világ. A munkások, alkalmazottak egymást támogató közösségben éltek, s ennek szerves része volt a sport, a kultúra, de még a családi események sora is. A munka és a szabadidő összefonódott, közösek voltak az örömök és a bánatok.

– Visszasírnád a Rákosi–korszakot? – dünnyögte Burma.

– Ezt nem is hallottam meg! – fortyant fel Tanárúr. – Ezek a hagyományok sokkal régebbiek voltak annál, a gyárral, a teleppel egyidősek, és csak a gázgyártás megszűntével kezdtek megfakulni, elenyészni.

– De muskotályost akkor is ittak a népek – jegyezte meg Balogh Tamás, akit Burma támogatott végig a Keled utcai járdán.

– Meg minden egyebet is, de nem az volt a fontos – szólalt meg Pofapénz is. – Az összetartozás, az számított.

– Csak arra gondoltam – Tamás hangja el-­elcsuklott –, hogy mindjárt itt a pléhgomba, leöblíthetnénk, ugye, az izét, az út porát… Meg a vécét is meg kéne… látogatni, vagy mi…

– Oda bemehetsz – vált szigorúvá Burma –, de inni nem kapsz többet.

– Egy decit… – próbálkozott Tamás, de egykettőre betuszkolták a mellékhelyiségbe. A Törpe még ivott egy háromcentes szilvát, a többiekben dolgozott még a pálya büféjében bekapott adag.

Várták, várták Balogh Tamást, de helyette csak a hangja érkezett. Először az amuri partizánok dalát ordította el nagyon lelkesen (és roppant hamisan), aztán megtudhatták tőle, hogy Schneider Fáninak nem kell piros szoknya, s bizonyára több dalra is sor került volna, ha Gutentág, nem utolsósorban a pultoslány unszolására, be nem ment az alkalmi dalnokért. Balogh Tamás akkor már semmit sem értett, azt firtatta, mikor kezdődik a második félidő, és hogy Tanárúr szerzett-e neki muskotályost. Gyorsan elhagyták az ivót, s úgy indult haza a társulat, hogy még a faházba se kívánkozott be senki.

– Hű, de jó meccs volt! – hajtogatta Balogh Tamás. – Máskor is el kell jönnünk.

– Hát persze – mentette meg őt egy szilfával való ütközéstől Burma. – De nem foghatlak egész úton, mit szólnának a népek?

– A részegekre vigyáz az Úr – jegyezte meg a Rabbi. – Ezt a szokását sohasem értettem.