Keresés
rovatok
séta | 2019 tavasz
Fotó: Forrás: Juhász Gyula képeslapgyűjteménye
Csontó Sándor: Szigetlakók
Rímpárbaj a szigetről - Egy telitalálat története
A Margit-sziget, Budapest tündérkertje, a Duna gyöngye mindenkié. Számtalan írót és költőt megihletett szépsége és varázsa, és ezekből a folyamatosan gyarapodó munkákból már vaskos kötetet lehetne összeállítani. Elsőként Kazinczy Ferenc emlékezett meg róla 1800-ban, és azóta folyamatosan születnek újabb és felbukkannak eddig még ismeretlen írások is.

1974-ben Konrádyné Gálos Magda a Budapest folyóiratban közölte néhány, a szigettel kapcsolatos költemény kéziratát, amit az Országos Széchényi Könyvtárban talált meg. Akkor azt vélelmezte, hogy Krúdy Gyula – rövid életű, Szigeti séták című folyóiratához – kérte fel neves költő barátait, énekeljék meg rajongott Margitszigetét. A nyolc költeményből Kiss József, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Vargha Gyula munkája már megjelent – négy –, Babits Mihály, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán műve viszont ismeretlen volt. A gondos szerkesztő nyomdai jelzéseivel (Kissét kivéve) is ellátta azokat, de megjelenési helyüket azóta sem tudtuk bizonyosan. Néhány évtizeddel később az internetnek és a digitalizációnak köszönhetően – minden bizonnyal – felfedeztük eredeti közlési helyüket.

Hölgyek és urak a margitszigeti zenepavilon előtt 1906-ban. Fotó: Balogh Rudolf/Vasárnapi Ujság 53. 36.sz. 581.

Költői verseny a Színházi Életben

Incze Sándor népszerű „pletykalapja” egy költői versenyről számolt be, amelyet az 1927. évi 28. számában hozott le. Megrendezte a verses viadalt, de olyan módon, hogy a pályázók és résztvevők nem tudtak róla, hogy ők versenyben vesznek részt. A felvezető írást – sajátos stílusában – Karinthy követte el.

„Nos, a tizenkét költőhöz, akinek versei itt következnek, külön-külön azzal a megbízatással ment el a Színházi Élet munkatársa, hogy megkérdezze: volna-e véletlenül verse a következő szám részére? Nagyon jó lenne, tette hozzá, ha véletlenül éppen a Margitszigetről szólna a vers, vagy azzal állna vonatkozásban, hiszen a költő urak kedvenc nyaralóhelye a Margitsziget. Majdnem mindenütt sikerült a gyanútlan költőt a szó legnemesebb értelmében beugratni egy inspirációba.

A költők nagyrészt Pesten élnek, legalább is éltek hosszú évekig és a Margitsziget olyan inspiráció, aminek egy Arany János, egy Ady Endre sem tudott ellenállani.

Fordítva történt, mint ahogy ilyenkor, rendes körülmények között történni szokott. Máskor a szórakozott és ideges költő, hogy a lap munkatársát lerázza, azt feleli hasonló esetben, hogy kérem, nekem ilyen versem nincsen, de majd írok – és persze nem ír, mivelhogy éppen a költő veszi a tárgyát legritkábban máshonnan, mint belülről. Itt nem ez történt. A megkérdezett költők oroszlánrésze (majdhogy oroszlánkörmöt nem mondtam), a Margitsziget szóra elhallgatott, eltűnődött, aztán gyorsan azt felelte: hm! igen, nekem van is a Margitszigetről szóló versem. Pedig nyilván nem volt (ezt a magyar költészet kincsét jól ismerő bizottság minden esetben pontosan tudta) – és a költő mégsem hazudott: abban a pillanatban ugyanis, mikor a témát meghallotta, ráemlékezett, hogy ő mindig is akart verset írni a Margitszigetről és abban a pillanatban elhatározta, hogy most felhasználja az alkalmat és megírja. Mert lehetetlen Nápolyt látni és meg nem halni, lehetetlen szatírát nem írni a zsarnokság ellen és lehetetlen a Margitszigetet meg nem énekelni.”

 

Tizenhárom plusz egy

Van ebben az összeállításban némi szerkesztői trükk is, hiszen néhányuktól (Ady, Kiss) személyesen már nem lehetett verset, közlési engedélyt kérni. Ezen kívül kiegészítették a korban népszerű vagy közismert költő poétai munkáival is, amelyek eredetije az OSZK gyűjteményében nem szerepelt. Ezeket a kéziratokat leadás után esetleg visszakérték, vagy elkallódtak azóta. Érdekes, hogy Kiss József műve bár ebbe a csokorba tartozik, mégsem jelent meg a Színházi Életben – talán helyhiány miatt –, ezért nem volt nyomdai jelzése sem. A versenyzők teljes névsora: Ady Endre, Babits Mihály, Farkas Imre, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Kozma Andor, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Tóth Árpád, Vargha Gyula, Zsolt Béla. A tizenkét költőhöz csatlakozott tizenharmadiknak Karinthy Frigyes.

A legjobbaknak talán azok a költői vallomásokat tartjuk, amelyek – a sziget természeti szépségei mellett – a hely irodalmi vonatkozásaira, illetve írókra is visszautal. Egyben biztosak lehetünk, itt minden olvasónak telitalálata lesz!

 

A Ráskai Lea által másolt, 1510-ben keletkezett Magyar Nyelvemlék kódexből ismerjük a Margit-legendát, amely 1310 körüli, két latin nyelvű forrás magyar leirata. Az erre is utaló, középkori hangulatot árasztó, drámai költeményt Ady 1906 augusztusában Párizsból küldte a Budapesti Napló szerkesztőségébe.

Színházi Élet 1927. évi 28. szám

 

Ady Endre: Szent Margit legendája

Vallott nekem a Nyulak-szigete
Regék halk éjén. Íme, a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szűzét, fehér Margitot.

Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázó, vad, bozontos férfiak.

Nyugatról várt sokáig valakit.
Nem vad bajszú, lármás, mokány nagyúr,
Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.

Már régen várt s megbénult a szive.
Zúgott a vár, prüszkölő, kún lovak
Hátán érkeztek hetyke magyarok.
Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.

Ő nem járt a Duna táján soha,
Egy halk dalú és halk csóku legény.
És Jézusnak áldozák Margitot,
Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

 

Gépírásos Babits Mihály kézirata, amelyet talán esztergomi verandáján gondolt, nevét azonban kézírással jegyezte le. Ez a korábban íródott, Borús nap; de kezd már kiderülni című vers verziója az 1925-ös Sziget és tengerből. A lapban az első versszak másként szól, az utolsó kettőt pedig elhagyta az eredetihez képest.

Babits Mihály: Szeles délután a szigeti terrászon

Foglyok vagyunk ma. Vad szél a folyam felett
a fákba vág … Mit csóváljátok fejetek,
mogorva fák?

Holnapra újra szép idő lesz. Akkor én
közétek állok …Várjatok, izgága vén
tépett királyok!

Palotátok lámpása meggyulad megint,
fényben álltok és fejeteken meg se ing
koronátok.

Lábatoknál táncol a könnyű bajadér,
mord basa-fák! selyemkendőben a ledér
vörös virág,

akit lengve a kerti ágyás szőnyegén
gyerek-szemmel tegnap egész nap néztem én
kedvesemmel…

Vigyázz, virág, el ne szórd könnyű keszkenőd
a szélbe kint; – hogy holnap kedvesem előtt
szép légy megint!

 

A jogot végzett Farkas Imre érzelmes strófáit mára szinte elfeledték. Pedig a majd száz évet élt költő számos népszerű operettet és zeneművet is jegyzett.

Farkas Imre: Margitsziget    

Hullatja levelét Arany János fája,
Gondtalan ifjú pár telepszik alája,
Egy szent lant éneke búg köröttük halkkal
S megtelik a szívük virággal és dallal.

Csalitban, romok közt, ének, emlék, titok
Itt, hol föláldozák egykor szent Margitot
Dübörgő hadfiak, harcos, bősz leventék −
S egy halk Ady-strófa: a legdrágább emlék

Nagy Dunára hullott szép virágos álom,
Utaidon én is sétáltam egy nyáron;
Idegesen néztem, hol jobbra, hol balra,
Jött! Lépése vigan csörrent az avarba.

Ti suttogó lombok ott fönn a magasban −
Látjátok-e, milyen egyedül maradtam?
Láttatok egy csókot. Hallottatok egy dalt.
A könny megszületett. És a nóta meghalt.

 

A Margitsziget nem szerepel Juhász Gyula köteteiben, ez lehetett az első és eddig az utolsó megjelenése. A szundikáló Arany és a szivarozó, szintén szigetlakó Bródy Sándor rímként ragyog ebben a szonettben.

Juhász Gyula: Margitsziget

Ülök egy vén padon, hol régi költő,
Én ősöm ült, a mélázó Arany,
E táj nagy álmokat virrasztva őrző.
Áldott borúja, derűs árnya van.

Smaragdos ék a Duna kék szalagján,
A magyar isten boldog mosolya,
Míg ide ér, szelid dal lesz a zaj már.
Az esti szélben zene száll tova.

Költőknek fészke, szeretők tanyája,
Itt vigaszát a bús szív megtalálja,
Az álmok és a rózsák szigetén.

Itt sétált szivarozva Bródy Sándor,
S az öreg szálló komoly ablakából
Látszik sok ifjú és édes regény.

Juhász Gyula kézirata
Forrás: OSZK

 

Nem meglepő, de talán a legszellemesebb, a váratlan utalásokkal zsonglőrködő Karinthy vers, amit szintén nem sikerült máshol nyomtatásban megtalálni. A cím alatt, zárójelben a „közkérdésre” szó szerepel, amit a szerző valamiért áthúzott és „alkalmi bökversnek” titulált.

Karinthy Frigyes: Margitsziget

Mondjak valamit én is a Szigetről?
A sziget tűrhetően isteni,
Mint festő, meglehetős észbontónak
Volnék kénytelen festeni.

Rendes körülmények között a költő
Ilyet csak álmodni szokott,
Hogy elbűvölőnek tartsam, ez ellen
Nem találok semmi okot.

Fenti szerény véleményemhez
Támogatásul vagyok bátor
Mellékelni a Tölgyekről szóló verset
Arany J. középiskolai tanár tollából.

Azonkívül kérem becsatolni
Ady idevágó jegyzőkönyvét,
Neki a sziget bevallotta
Múltjának minden titkát és könnyét.

Nekem is vallott egyszer a sziget,
Mikor húszévesek voltak az esték . . .
De vallomása, (Arany úrral szólva):
„Nem oly szagú volt, mint a nyomdafesték.”

 

A magyar avantgarde egyik legnagyobb alakjának szabad asszociációkra épülő, rímtelen verse bárhol játszódhatna, nemcsak a szigeten. A szerző mégis úgy értékelte – hacsak nem a „naphorgonyok” miatt –, hogy a 25 új vers ciklusából az 59-es számot viselő darabot nevezi a költői versenyre.

Kassák Lajos: Margitsziget

Fiatal lány alszik az éjszaka mélyén
az elsüllyedt vánkoson alszik gyanta-
mezőket lélegzik vérengző állataival a moziigazgató
elvonult a horizonton
ismeritek a kérdést amit a szemek kútjából
emelkedik föl
kisgyermekek a kerekek előtt kinyitott
szárnyakkal szerelmünk árnyékát legyezzük
kiáltásod áttöri a falakat
így töröljük le a táblát amire életünket
rajzoltuk nem tudjuk merre visz a hajó
amin ülünk egy felhőrongyra van feltéve
minden nyugtalanság átvérzett köd
beszélgetek veled az elvonult színben
az éjszaka vastraverzeiben és a telefonkagylók
zugásában
egy vörös hajú fa nő föl a lány ablaka előtt
tenyereimen átszűröm a világosságcsöppeket
lábaink alól
naphorgonyok emelik a tavaszi földet

 

Nem tudhatjuk, hogy a jó barát felhívására, miért egy sokkal régebbi szerzeményt indított a poétai futamon Kosztolányi. Mert ez A jó élet címet viselő versezet már az 1916-os Mák kötetben is megjelent.

Kosztolányi Dezső: Margitsziget

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szívem.
Daloljatok és mondjátok: igen.

Hurrázzatok e nyári hajnalon
S ne hagyjatok ködökbe hajlanom.

Korán keltem. Fölhúzom a rolót.
A nyári nappal együtt lángolok.

Most kikiáltom, élni, élni szép.
Boldog, aki él, boldog, aki lép.

Boldog a táncos és a sánta is,
Az élet jó még ő iránta is,

Mert minden jó. Éhezni s enni jó.
Áldott az éhség s áldott a cipó.

Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
Meginni egy pohár jeges vizet.

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart.
Elszívni a díványon egy szivart

Ó július, aranyos a ködöd,
Torzult ajakkal tüzet gügyögök.

A vörös nyár zúgása bátorít,
Én, élet atlétája állok itt.

Szaladni tudnék s nem tudom hová.
Szeretnék élni, végtelen soká.

Száz évig, míg testem meg nem törik.
Szeretnék élni, élni örökig.

Az arcom mostan csupa-csupa fény.
Az isten karjaiba szálltam én.

Mint egykor anyám köténye alá
És úgy tekintek félve-bízva rá.

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt.
Más vágyam nincs, tartson soká a föld

Jó emberek, ezt kéri társatok.
Csak talpalatnyi földet adjatok.

A végtelenben egy kicsi helyet,
Hol meghúzódhatom és élhetek.

 

A népnemzeti, konzervatív, számos lapban publikáló Kozma kezdetben csattanós és szatirikus alkotásokkal jelentkezett, költészete később (I. világháború, Trianon) borongósabbá vált. Ez a költeménye a Magyar symphoniák 1924-es kiadásában került közlésre.

Kozma Andor: Az erdő csábja

Erdőn sűrű a lomb.
Dalol madár,
Leső szemekre semmi gond –
Erdőn bolyongni kár!

Turbékolást csap ott
Vadgerlepár,
Az ember is példát kap ott –
Erdőn bolyongni kár!

Lepihenésre hív
Puha gyopár,
Kábul az ész, tüzel a szív –
Erdőn bolyongni kár!

Ki erdőn bujdokolt,
Sok ifjú pár,
Ott vészes bűbáj rabja volt –
Erdőn bolyongni kár!

Hiszed: leszállt a menny! . ..
Ocsúdol: s minden oly sivár!. ..
Ha erdő csábít, lány, ne menj –
Erdőn bolyongni kár!

 

Somlyó Zoltán, mint „fekete üstökű cigányprímás” szívbemarkolóan muzsikálja el a sziget szépségeit:.. itt hajtja a Nap a fejét nyugovóra. A mű kötetben nem szerepel, a sorokat ismert, apró gyöngybetűivel rótta és szabályosan írta alá.

Somlyó Zoltán: Margitsziget

Délután …Csillanó Dunahab…Mesetajték…
Fenn azúrrojtok a nap lángszeletén.
Ringva dohog alattunk a karcsú propeller:
Itt vagyunk Szent Margit tündérszigetén.

Ó, szigetek szigete! Füves Éden!
Angyali lankán lágy, illatos isteni rét!
Királynői bájak halmán csipkelegenda –
Te kinálod minekünk a ligetek ligetét.

Hogy tódul feléd ez a szomjú pesti világ!
Száritni füved közt homloka buggyanó gyöngyét.
Itt buját a szív a friss zöld ágra akasztja
S itt csókolja meg legelőször az ember a hölgyét.

Itt leng libegőn a lamék fényszóró szerelme!
A selyemszalag csokra itt bomlik a szél ütemén.
És villik vonják a lelket a régi romoknál.
Hol a szó oly édes, mint egy cukrász-sütemény.

Minden csupa virág: a rondó, a szellős terasz:
S virág az idő, mig fordul a rózsás napóra…
…Én azt hiszem, hogy igy nyáron, estefelé.
A nap itt a szigeten hajtja fejét nyugovóra…

Alatta szédülve lejt a muzsikáló szerelem;
Kipirult arcú bölcsek és szép ifjú bolondok.
De a nap ama szent és szelíd Margitról álmodik.
Kinek illatát, lelkét itt őrzik a szigeti lombok …

 

Szép Ernő 33 évig volt lakója a Margitszigetnek, e művét megtalálhatjuk az Összegyűjtött versei kötetében. A kézirat szerint kétszer kezdett neki, a második sornak két változatát is megfogalmazta és pár apróbb szórendi változás mutatja, hogy ez volt az eredeti verzió.

Szép Ernő: Margitsziget

Ma délután magamban
Kedvenc padomon ültem
Regénnyel az ölemben
S mellemre bukott fejjel
Olvastam és olvastam
S a könyv világos lapján
Vadgesztenye-levélnek
Árnyéka mozgott lassan,
Egyszer csak észrevettem,
Hogy szemeim nem járnak,
Csak néznek mozdulatlan
A könyvbe s hogy nem látom
A sorban a betűket
S nem tudom mit olvastam
És egy nehéz sóhajjal
Felébredtem a könyvből,
Mutató ujjam akkor
A két lap közzé dugtam
S a bal kezem lehullott
S lustán hintálta könyvem
S lábam keresztbe tettem
És széjjelnéztem. Láttam
Hogy a füvön nem messze
Egy fekete rigó megy
S mindig biccent fejével
S a szélin a mezőnek
Egy ágyás közepében
A piros tulipánok
Ugy égnek, mint a lángok
A lázadt napsütésben
S odább két néma ember
Kaszál a hosszú fűben
S egyformán jár a karjuk
És a Dunán mögöttük
Fényes fehér hajó tünt,
Egyet sípolt, még egyet
S a síp visszhangja elmúlt
S ott a part kocsiútján
Sötét hintó futott el
Egy hölggyel és egy úrral
S kék volt az ég fölöttük,
Oly kék volt, nem tudom, kék.
Ültem, hallgattam, néztem,
Csak az jutott eszembe,
Hogy egyszer meghalok majd
S többé sohasem élek.

 

Valószínű, hogy az 1927-es datálású költemény szintén a felkérésre íródott. Erre utalhat a költőtől kissé szokatlan témaválasztás és annak tréfás hangulatú kibontása.

Tóth Árpád: Szigeti emlék

Csókolóztam a Margitszigeten,
Oh, drága, félszeg, régi eset, –
Tanár ur voltam, lelkes és sovány,
S egy kisdiákom meglesett.

A diák most egy színház rendezője.
A haja ritkul. És tűnődve látom
Hosszkedvén s vénlegény-tempóin.
Mily messze lehet az én ifjúságom!

De a szigeten ma sem mások a fák,
S az édes légben valahogy ott maradt
Sürü arany napfénybe konzerválva
A régi, boldog pillanat.

S hiába volt sok rossz vihar,
Kopár ősz s hulló szerelem, –
Elcsöndesülve a lombok alatt.
Ha utam néha arra terelem.

Megbúvok a kedves padon,
S mohó ajkamra messzi íz tolúl,
Mintha kedvenc befőttjét csemegézné
Újra gyerekké válva, egy ál-mogorva úr…

 

A középkori romok és a szelíd galambok között Szent Margit szellemét látjuk megidézve, a jogi doktor és statisztikus Vargha Gyula alkotásában.

Vargha Gyula: Szent Margit galambjai

A szűz királylány hűs szigetjén
Galambok isznak a Dunából.
Megszomjazott s leszállt a földre
A fönn kerengő légi tábor.

Házak s tornyok felett csapongva
Negédesen szelték a léget,
Sokszínű fényes tarka tolluk
A napsugárban szinte égett.

Szelíden állnak most a parton,
Félénken néznek a nagy árra,
Picziny csőrük hegyét a roppant
Folyam vizébe be-bemártva …

Hajdanta hány szép várkisasszony
Élt boldogan, kevély örömben;
Tánczolt, dalolt, fénylett, sugárzott
Zenétől harsogó teremben.

De hány volt, a ki kéj s öröm közt
Egyszerre csak nagy szomjat érzett,
S ment, hol szűz Margit gyönge teste
Szeges övtől sebezve vérzett.

S az ige végtelen vizéből,
Világtól elvonulva, távol,
Úgy ittak égő szomjas ajkkal,
Mint a galambok a Dunából.

 

Zsolt Bélát eddig inkább jó tollú újságírónak és írónak ismertük, de aki olyan hasonlatokat villant meg, mint a Hold a vén propeller, amely Óbudáról Pestre gördül, az költőnek se volt utolsó.

Zsolt Béla: Szigeti dal

A június is elpereg,
A nyár elfut sietve;
Ma este kimegyek veled,
Szerelmem, a szigetre.
Hol szűz királyleány lakott.
Élvezni rózsaillatot,
Tölgyek zúgását hallani,
Amint titkot lehelnek:
És ezredszer megvallani
Az egyetlen szerelmet!

A szerelem itt újra él,
Itt újra ifjú, szűzi,
Seholsem ily szép szenvedély
A kart a karba fűzni!
Seholsem gazdagabb a csend,
S minden szó ezer szót jelenti
Boldog hullámot ver a vér,
S mint az öböl, hajót vár:
Ha itt kezem kezedhez ér,
Többet jelent a csóknál!

Lépünk a fehér homokon,
Sötétkék ég felettünk,
Búcsút járunk a romokon,
Hol egyszer mást szerettünk!
Átvágunk a platánsoron,
Előttünk már a víztorony,
A vad parkett, mint a hajó,
A párokat dobálja:
Ó, nászutasnak lenni jó
Most a kisszállodába!

És egyre mélyebb lesz az est.
A tánc se zakatol már,
A hegy bodor felhőt ereszt
És hazatér a polgár!
A tücsök búcsút hegedül,
Csak mi vagyunk itt egyedül,
A harang szívünkben remeg.
Míg tizenkettőt elver!
Fenn Óbudáról Pestre megy
A hold, a vén propeller!

 

A hálás utókor igazságot szeretne szolgáltatni Kiss Józsefnek, amiért kilencvenkét éve „kimaradt a buliból”, így most leközöljük az ő munkáját is. A Hét folyóirat legendás szerkesztőjének verse a lap 1916. 28. számában jelent meg és egyik kötetében sem szerepelt. Kiss rendszeresen üldögélt a „rózsák szigetén” a nyári platánok alatt, amiről Krúdy is megemlékezett.

Kiss József: A Margitszigeten

Mit ástok? mit vájtok? szurkáltok, emberek?
Ahol láng fellobban, koronát, kincseket;
Hol rom feketéllik, csontokat, tetemet.
Mit ásnánk egyebet?

Nem tűrünk titkokat, a sejtés nem elég,
Mi hívjuk, idézzük az idők szellemét.
Mit tegnap temettünk, ma kutatva, bújva, –
Mind kiássuk újra.

A tegnapi hantok a holnap gyönyöre.
Az idő a romot rózsákkal szövi be.
Halál és születés. Igy álmodtam én
A rózsák szigetén.

 

MARGITSZIGETI ANZIKSZKÁRTYÁK