Keresés
rovatok
rovatok
séta | 2017 tavasz
Fotó: Ligeti Blanka illusztrációja
Gyimesi László: Jövőre majd farsangolunk
Részlet egy soha el nem készülő regényből
– Na, itt aztán nem, azt máris felejtsétek el! – dörögte Tóbi, a csapos. Még a szeme is villámokat szórt.
– Hát hol másutt? – kérdezte Balogh Tamás. – Mi ide tartozunk, nekünk ez a második otthonunk, és ezt te tudod a legjobban!
– Jó az emlékezete a Tóbinak… – dünnyögte Pofapénz. – Két év nem olyan nagy idő.

– Miféle két év? – figyelt fel rá Sunya. – Mire kéne emlékeznünk?

– Ami elmúlt, elmúlt, igyunk inkább valamit! – terelte volna másra a figyelmet Pofapénz. Sikerrel is járt, persze, tudta ezt előre.

– Mi újság, mi újság? – csörtetett be közéjük a Törpe. – Mikor lesz a farsang?

Tóbi abbahagyta a megrendelt italok kiporciózását.

– Megmondtam, hogy erről szó sem lehet! – villámlotta. – És aki még egyszer szóba hozza, az egy kortyot sem kap. Sőt, még holnap sem…

– Kimegyünk a teraszra – nyugtatta meg Pofapénz. – Még a Törpének adj egy felest, és itt sem vagyunk.

– Jobb is lesz – folytatta az italok töltögetését Tóbi. – De ott is halkan ordítsatok. Fizetni most is fizethettek…

Elhelyezkedtek a legtávolabbi asztalnál, megkóstolták, amit kaptak.

– Kár, hogy nincs itt a Gutentág – sóhajtott fel Balogh Tamás. – Ő seperc alatt rábeszélné ezt a csökönyös pingvint.

– Gutentág beteg – kezdte volna Pofapénz, de Sunya közbeszólt.

– Szívbeteg, ja – röhögött. – Tegnap szívott, ma beteg. Hoztak neki a Jászságból igazi pálinkát, s hogy ne kelljen velünk megkóstoltatnia, beszopta az egész üveggel. Naná, hogy nyög.

– És a Tanárúr miért nincs itt? – Balogh Tamás gyors létszámellenőrzést végzett. – És a Rabbi?

– Írd be nekik az igazolatlan napot! – tanácsolta a Törpe. – Meg a Burmának is.

– Mit kell nekünk beírni? – kérdezte az éppen melléjük érő Burma. – Ha öt percet késik az ember, mondjuk, mert munkája van, máris büntetnétek?

– Na, ne mondd – vigyorgott Sunya. – Munkád? Neked? Új színes, szélesvásznú… Olyan háromdimenziós?

– Nem figyeltél – intette le Burma. – Nem azt mondtam, hogy munkám van, hanem azt, ha valami munka miatt késnék, akkor is megmorognátok. De a Rabbi is jön már, csak leálltak Tanárúrral egy régi ismerősükkel szót váltani.

– Értitek ti ezt a Tóbit? – töprengett el Balogh Tamás, – Mi lennénk úgy tizenöten, tán húszan is. Az ő hasznára piálnánk, nem? Aztán ott van a jatt is…

– Mikor adtál te jattot? – csodálkozott Pofapénz, de nem firtatta tovább a dolgot. – De ezt a farsangot csak meg kéne oldanunk. Már az Esztert is rádumáltam, ő meg a Balogh Bözséjét. Gutentág szólt a Manökennek is, hogy örüljetek. Királylánynak fog öltözni, úgy éljek.

Összehúztak két asztal, átrámolták a székeket, mert feltűnt Tanárúr a Rabbival. Sőt, csodák csodájára, Gutentág is feltámadt haló poraiból.

– Együtt a banda – állapította meg Burma. – Akkor elő a hülyeségeitekkel!

– Csak nem a farsangot tervezitek? – kérdezte Tanár­úr, amint megkapta a brendijét (tálcán, vízzel, ahogy neki jár). – És hol tartjuk? Mert itt nem, az biztos, Tóbi nem felejti a tavalyelőtti vitézségeiteket.

– Folyton ez a tavalyelőtti micsoda – morrant rájuk Sunya. – Én tavalyelőtt nem lehettem itt, rendőri túlkapás és bírói tévedés áldozataként bekaszniztak, tudjátok.

– Tudjuk – vigyorgott Gutentág. – Találtál a békási piacon egy tömött tárcát, sajnos éppen egy éber öreglány szatyrában, és a főtörzs is ott volt a közelben…

– Ne firtassuk! – javasolta Pofapénz, de hiába.

– Firtassuk csak – kiabált Sunya. – Az ügyvédem is megmondta, pedig nem én fogadtam, kirendelték, hogy nem loptam, csak félreértettem a helyzetet. És a büntetett előéletem is törölve volt, hogy tudjátok, én voltam az üldözött ártatlanság, ugye, így mondják, Tanárúr?

– Ezt ugyan másra mondják – legyintett Tanárúr, de nem részletezte, mire.

– A kisemberrel mindent meg lehet csinálni – dohogott Sunya. – Bezzeg, amikor Burma az átkosban éppen maoista volt, és lekapcsolták, hat ügyvéd szorgoskodott, hogy ne élvezze sokáig a Gyorskocsi utcát. Én meg örülhettem, hogy harmadolták a jogerőset. Neki meg ügyészi feddés, vagy mi a frász.

Burma emelkedett, hogy visszavágjon, de Tanárúr szelíden visszahúzta a székre.

– A farsangunkról beszélünk, nem?

– Burma legfeljebb fegyencnek öltözik, Sunya szerez neki csíkos ruhát, számmal – szólalt meg Gutentág. – De most úgy hallom, Tóbi betiltotta a fiesztát. A tavalyelőttiek miatt, ugye. Mintha olyan nagy lett volna a balhé…

– Ne hagyjatok hülyén meghalni – vette könyörgőre Sunya. – Mit csináltatok két éve nélkülem?

– Á, nem csináltunk mi semmit… – vette át a szót Balogh Tamás. – Csak a Tóbi felfújja a dolgokat, királykodik, na. Szépen beöltöztünk mindenféle maskurákba, aztán eliszogattunk, énekelgettünk.

– Szolid buli volt – mondta kissé bizonytalan hangon Pofapénz.

– Az bizony – erősítette meg Gutentág. – A Balogh szolidan csak háromszor hányta össze a termet, egyszer éppen a pultot, bortégelyestül… Ki kellett fizetnünk a tönkrement három liternyi vöröset, meg össze kellett dobnunk a takarításért is valamit, mert a Tamásnál momentán akkor sem volt egy peták sem.

– Túlzás! És volt pénzem, csak nem találtam a jelmezem zsebeiben – védekezett Balogh Tamás. – Miért nem azt meséled, hogy ok nélkül kétszer is orrba vágtad a Lovas Tónit, aki véletlenül vetődött közénk?

– Lovas Tóni sohasem vetődik ide véletlenül – szögezte le a Rabbi, aki ma még a szokásosnál is ritkábban szólt. – Tudja, mikor eshet le egy potya nagyfröccs.

– És a Tóni ugyancsak megérdemelte azt a két cirógatást… – folytatta Gutentág, de Tanárúr közbevágott.

– Cirógatást? Mentőt kellett hívnom hozzá, eltört az orrcsontja, három hétig volt betegállományban. És haláláig ferde marad az orra.

– Legalább lett a képén valami érdekes – legyintett Gutentág. – Megérdemelte, mert svábcsúfoló nótákat ordított a fülembe, pedig legalább annyira sváb ő is, mint én. Adtam hát a spricnijébe krumplit, nem egyet.

– Annak sem örült a Tóbi, hogy a Burma hozott a film­gyárból egy kimustrált bíborosi kalpagot, s azt húzta erőszakkal a Rabbi fejére – emlékezett Tanárúr.

– Az még elment volna – húzta el a száját Burma. – De amikor felállítottátok a Törpét teljes harci díszében a pultra, az kicsapta a csapos biztosítékát.

– A legszebb fellépő ruhámban voltam – emlékezett a Törpe. – Piros-kék dominó, vörös paróka, a hátamon a nagydob, kezemben a trombita. Mindenki tapsolt, követelték az ilszilenciót, el is fújtam kétszer, harmadszorra már nem tudtam, mert a Tóbi lelökdösött, pedig nem is igaz, hogy felborítottam a konyakokat, azok maguktól dőltek föl.

– Sok volt később a rágalom, igaz – csóválta a fejét Pofapénz. – Az sem igaz, hogy a Manöken sztriptízbe kezdett, csak közben bepisilt… A Gutentág öntötte le szódával.

– Ki látott ott szódát? – védekezett Gutentág. – Rizling volt az, három deci tisztán, sajnáltam is. És azért öntöttem rá, hogy lohadjon a tüze. Még azt hitték volna, hozzám tartozik.

– A trombita-bemutató és a sztriptíz után a Tóbi a mobilján pötyögtetni kezdte a főtörzs számát. Volt annyi becsület benne, hogy nem a kerületieket hívta, mégiscsak a barátairól volt szó – vette át a szót Balogh Tamás.

– Te is hallgass! – förmedt rá Burma. – Mert még megkérdezem, hogyan került a Rabbi sörébe az a töménytelen pálinka! Szegény öreg azt se tudta, fiú-e vagy lány. Kiültettétek a bejárathoz, hogy a bíborosi kalapba szedjen kapupénzt.

– Éppen jött a Stabil, neki kellett volna elsőként fizetni – emlékezett Pofapénz is. – Na, kapott a szegény Rabbi mindent, hideget, meleget, csak éppen kapupénzt nem. Alig tudtuk azt a dózerest rávenni, hogy az ijedtségre kérjen neki egy pohárral. De becsületére legyen mondva, kért, s a többieknek is nyittatott egy pezsgőt.

– Addigra épp megjött a főtörzs – folytatta előbbi mondatát Balogh Tamás. – Nem lett volna semmi baj, látta, hogy mulatunk rendesen, itt-ott tán hevesebben a kelleténél, de farsangkor ez is megengedhető.

– Azt már nehezebben viselte, hogy valamelyikőtök, nem akarok ujjal mutogatni, össze-vissza ölelgette, hogy milyen jó a jelmeze, kiköpött valódi rendőr – vigyorgott újra Gutentág. – A Tanárúrnak minden ékesszólását be kellett vetnie, hogy fel ne jelentsen bennünket. Azt azonban nem tudta elintézni ő sem, hogy ne csináltasson azonnali zárórát.

– Szóval nagyszerű buli volt – irigykedett Sunya. – De kár, hogy kimaradtam belőle. Na, majd most!

– Semmi most! – Tóbi épp az üres poharakat szedte össze a szomszéd asztalnál, de fél füllel odafigyelt rájuk. – Megmondtam, hogy idén nem lesz itt semmiféle farsang. A káromat is csak fél év múlva fizette ki a Burma, valami előlegből.

– Én fizettem ki – helyesbített Pofapénz –, épp nyertem a tippmixen.

– Az a lényeg, hogy fél év múlva – dörmögte a bajsza alá Tóbi, aztán felemelte a szavát. – Követelem, hogy ne essék szó többet itteni farsangról! Tartsátok a Balogh Tamáséknál, a Bözse süt nektek farsangi fánkot, ott nyugodtan okádhattok, verekedhettek, ordítozhattok akár svábcsúfolókat is, a Törpe törött konyakosüvegeken ugrálva fogadhatja a tapsokat, de itt nem lesz dáridó. És ha ide akartok járni a jövőben is, szóba se hozzátok többet.

– Kezded érteni, mi a baja a Tóbinak? – kérdezte Sunyát Gutentág.

– Kicsinyes ember – húzta el a száját az önkéntes piacfelügyelő.

– Ezek szerint elmarad az idei farsangunk? – sajnálkozott Pofapénz.

– Tavaly sem tartottunk – kottyantott bele Balogh Tamás.

– De tavaly eszünkbe sem jutott, hogy tarthatnánk – mosolyodott el Tanárúr. – Nem is tudom, miért.

– Nem tetszene az Úrnak, ha most vígasságokat terveznénk – szólalt meg a Rabbi. – Bűn lenne az, nem kicsi.

– Miért ne tetszhetne az uradnak, hogyha vidámak lennénk? – csodálkozott Gutentág. – Sosem hallottam, hogy csak a halál-komoly palikat kedvelné.

– Tudjátok, milyen nap van ma? – vonta össze busa szemöldökét a Rabbi.

– Kedd – talált rá az igaz válaszra Balogh Tamás.

– Na de milyen kedd? – ripakodott rá a Rabbi.

– A kedd, az kedd. Semmi más – jelentette ki Sunya –, nem hétfő, nem szerda.

– Húshagyó kedd van – magyarázta a Rabbi. – A mi régi nyelvünkön a farsang farka. Azaz vége a dínomdánomnak, mulatozásnak. Hogy a Balogh Tamás is megértse: holnap már nincs farsang.

– Kár – értette meg a dolgot Sunya. – De jövőre megint lesz!

– Hamvazószerdától bizonyosan – enyhült meg a Rabbi.

– Akkor jövőre farsangolunk – sóhajtott Balogh Tamás.

– Ha a Tóbi addigra elfelejti a tavalyelőttieket – kételkedett, joggal, a Tanárúr.

– Talán jövőre már nem is ő lesz a csapos – reménykedett Pofapénz.

– No, erre innunk kéne egyet – indult el a söntés felé Burma. A többiek reménykedve követték.