Szüts Miklós: A BŰNÖS

Részlet A Földön élni ünnepély című, a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában készülő könyvből

Esterházyval közös könyvünk, A bűnös története úgy kezdődött, hogy egy időben én naplószerűen festettem kicsi, képeslap méretű képeket, és egyszer (a blogom tanúsága szerint 2012. szeptember 20-án) a műtermemben járván Péter hosszasan nézegette őket, és azt mondta, hogy „ezekből milyen jó kis történeteket tudnék írni, mindegyik egy krimi lenne”. Én meg mondtam, hogy rajta! Jó, majd meglátjuk – válaszolta. Akkor kezdte ezt az egyszerű történet – száz oldal sorozatot írni, ettől ez az egész krimi-kép-ügy elfelejtődött.

2013 őszén lenn voltam hosszabb ideig Pannon­halmán, akkor készült az a beszélgetés Varga Mátyással, ami aztán bekerült a 2013-as magvetős könyvembe. Ott, a beszélgetések közötti időben persze festéssel múlattam az időt:

még Londonban vettem kis kötött, merített papíros könyvecskét, és abba naplószerűen elkezdtem festeni, ahogy korábban a képeslapokat is festettem.

Aztán hazamentem, és folytattam, vissza-visszalapoztam, át- meg átfestettem, és aztán egyszer csak tele lett.

Akkor ezt elvittem Esterházynak, hogy na, figyelj, akkor most ehhez varrjál krimi-gombot! Ezt neked csináltam, kezdjél vele, amit gondolsz. És innentől stimmel már a fülszöveg, közben valóban megjelent a Márk-változat is, meg Az évek iszkolása is. És Péter már javában beteg volt, amikor egyszer csak ez a dolog újból szóba került, és azt mondta, hogy megpróbálja megírni. Akkor őt már javában kemózták, kezelték: szóval járta a poklot.

Emlékszem, nekem Bécsben nyílt egy kiállításom 2015 őszén, és kölcsönkértem ezt a kicsi könyvet: már egy hónappal előtte szóltam a Péternek, hogy én ki akarom állítani.

Megbeszéltük, hogy az utazásunk előtti napon érte megyek: kimentem hozzájuk Rómaira, Gitta éppen tán szomszédolt, és a Péter azt mondta, na, ülj le. Megírtam! Fölolvasom! És fölolvasta az egész könyvet. Emlékszem, közben megjött a Gitta, és Péter csak fölnézett, és azt mondta: Olvasok. Szegény Gitta rémülten behúzódott a sarokba, vagy kislisszolt.

Erről a könyvtervünkről akkor már tudott a Magvető, és persze nagyon lelkesek voltak. Eredetileg úgy terveztem, hogy a szöveget a képek közötti üres oldalakra majd a Péterrel kézzel beíratom, de amikor végighallgattam azt az igencsak megrendítő szöveget, akkor azonnal rájöttem, hogy ez tévedés.

Ez olyan súlyos szöveg, hogy ennek fehér papíron, rendes, nyomtatott szövegnek kell lennie. Egy szó sem veszhet el belőle a kézírás áldozataként.

Akkor ezt rögtön meg is beszéltük, Péter is egyetértett. Elhozván a kicsi könyvet tőle, másnap haladtunk az összes képpel az autónkkal Bécs felé, valahol Mosonmagyaróvárnál járhattunk, amikor felhívtak a Magvetőből, hogy Péter az éjszaka már be is gépelte az egész szöveget (mert amikor felolvasta, még – szokása szerint – kézírás volt), és már el is küldte a gépelt kéziratot. Akkor aztán lóhalálában meg kellett szerkesztenem a nyomdakész könyvet, hogy még karácsony előtt megjelenhessen. Persze nem követtem pontosan az eredeti kis festett könyv képsorrendjét, akkor már igyekeztem alkalmazkodni a szöveghez. Az eredeti kis könyv ki is volt állítva Bécsben, az a műtermemben lakik egy dobozban a mai napig.

 

(A szövegeket és a képeket Szüts Miklós és a Magvető Kiadó engedélyével közöljük.)