Keresés
rovatok
séta | 2019 tavasz
Fotó: Fortepan
Gulyás Miklós: Óbudai utcák (részlet)
Kórház utca
Az óbudai piac, amelyről ez a fejezet szól, a Kórház utca mellett volt (a múlt idő nem elírás). Itt találkozott Óbuda a körülvevő falvak világával. A vidék parasztjai jöttek zöldségeikkel, gyümölcseikkel, ha idény volt. Paradicsom- és görögdinnye-­hegyek emelkedtek. Élő csirkék, kacsák, libák és halak. Disznóságok nagy választékban. De a magyar puly­ka még csak a britek étele. A bulgárok értettek legjobban a zöldséghez meg a gyümölcshöz, legalábbis azt mondja a hagyomány.

Alkudni alkudtak, de nem volt udvariatlan világ. Nem kiabálták, hogy ide jöjjenek és még kevésbé, hogy oda ne.

Egyre többen tudtak rendesen magyarul, nélkülözhetetlen nyelv lett, mert Óbuda népeinek akkor már ez – nem a német – volt a lingua franca. Magyarul beszélt a tót a svábbal. A német a sváboké volt. (Meg az órásé és a nagymamáé.) A bulgárok már évszázadok óta Magyarországot lakják, de Bulgáriába még ma is hazamennek.

Az óbudai piac a nyelvek káosza, a kultúráké és a vallásoké, de ezt is csak Stockholmban vette észre az órás fia.

Az óbudai viseltes házakat kezdték bontani, és helyüket lelketlen építmények foglalták el. (A háború után aztán jött a teljes kapituláció, a kétezer éves város vége.) Az órás fia tudja, mi a tuberkulózis, a nedves lakás, a munkanélküliség, hogy először jön a gyomor és aztán a kultúra. Mégis siratja (nem visszasiratja!) a régi Óbudát, a magyarok előttit.

A piac mellett kör alakú fabarakkban mindenfajta üzlet. Deutsch órásboltja volt az egyik. Amikor a sváb paraszt vagy a kalauz elromlott órájával a mi órásunkhoz betért, miután meghallotta a javítási díjat, átszaladt még a Deutsch-hoz, hátha ő olcsóbb. A két piaci rivális megmustrálta egymást a zsidó templomban.

A mi órásunk boltja nem a kőbarakkban volt, hanem egy piaccal szembeni kőházban. Négy üzlet állt egy sorban. A Vörösvári út sarkától sorolva: hentes, drogista, órás, textiles. A hentes előtt az utcán újságárus, a drogista előtt fekete kút, pontosabban csap. Pumpálni kellett, kezdetben nem jött semmi a nyílásból, aztán vulkánszerűen tört ki a vízözön. Hűsítő forrás a kánikulában, csavargók és méltóságos asszonyok szomját oltó ingyenes és jóízű ivóvíz. A budapesti vízműveknek párja nem volt.

Az órás fia vizet ivott, reggel tejeskávét vagy kakaót. Ha meg volt fázva, forró teát, nagymamája kis rummal ízesítette. A messzi hűvösvölgyi kerthelyiségben málnaszörp szolgálta a családi ünnepélyességet.

 

Csak egy avatatlan mesélheti el az óbudai utcákat, utakat, sikátorokat, járdákat, járdaszigeteket az óbudai zsidók nélkül. A zsidókat az órás fiának tapasztalata és emlékei favorizálják.

Sváb honfitársak! Mikor jön a pápista regény, német nyelvű prédikációkkal, szagos misékkel, búcsúkkal, venyigékkel, kuglizással, sramlival, söröskriglikkel? Színtelen, tarka, vörös és barna svábokkal. Álomszép, kihívó lányokkal. Miről pletykáztak a vénasszonyok a mise után? De a zsidók is kiérdemelnek egy mellékmondatot. Ned woa?

Egy Óbudán tartózkodó bécsi katonatiszt a drogista sváb hölgyet kívánatosnak találta, udvarolt neki. (Az órás fia néha elkísérhette a hölgyet vásárolni. Egyszer vadászt vett, máskor ementáli sajtot. Két ételfajtát, ami az óráséknál ismeretlen volt. Mintha tiltott gyümölcs lett volna.) Az osztrák gyakran bement a drogistához, a drogista az órás szomszédhoz, az órás a drogista szomszédhoz, az osztrák az óráshoz. Az osztráknak szeretnie kellett – vagy szerette – az órást, különben meggyűlt volna a szépséges drogistával a baja.

Akkor bevezették az urak, hogy zsidók csak bizonyos meghatározott időben vásárolhattak a piacon. Sárga csillagot nem kellett viselni, de az óbudai piacon mindenki ismert mindenkit, különösen az órást, aki nagy cégtáblán is közhírré tette zsidósan hangzó nevét, ami magyarán azt jelentette, hogy ő szereti az Istent. Az órás a piaci zsidóidőpontot biztos megalázónak tartotta, és ezért lett a Wehrmacht katonatisztje a bevásárló. A kifutófiúja.

Az órásnak mindig volt inasa, majd segédje, nem ritkán rokonok. (Kiszipolyozta őket, vérüket szívta. Kapitalista! Osztályidegen! Boltját az óbudai piacnál a háború után lefoglalták, ami hozzájárult, hogy könyvünk hősét – az órás kisfiát – nem vették fel az egyetemre. Nem állt a káderlapon, hogy nagypapája tímár volt egy hatalmas újpesti gyárban, és megölték a kapitalista savak és gázok, nagyanyja meg szegény sorsú varrónő. Elvtársak, mutassatok egy munkásszármazásúbbat nála!)

Zsidó, de jó ember – definiálta az órást egy téglagyári munkásnő. Ez se állt a szolgálati lapon.

Segédje ebben az időben nem volt rokon. Az órás fia sose látta, vagy emlékezetéből kitörölte. Nyilas volt az istenadta. Lopott mesterétől, mint a szarka. Ez a megítélés pártos, mert ez az órás és nem független bíróság véleménye. Ezekben az időkben egy zsidó feljelentése valószínűleg nem vezetett objektív ítélethez. És ide kívánkozik – mert valahol állnia kell –, hogy mindenki áldozat volt. Leginkább a zsidók. De az ügyészek, bírók, ügyvédek is. A bakók. A Don-kanyarhoz hurcolt bakákról, a málénkij robotról, a szibériai hadifogolytáborokról, a kitelepítésekről majd az óbudai svábokról szóló regényben fogunk olvasni.

Ki írja majd meg az óbudai cigányokról szóló históriát?

Egyszer az órás kisfia óvodája felett, a Szent József-templomnál alacsonyan elrepült egy Messerschmitt, a Harmadik Birodalom híres repülőgépe. Az órás fia a homokozóban hisztérikusan bőgni kezdett. Honnan tudta, hogy a pilóta nem szereti őt?