Keresés
rovatok
séta | 2018/2019 tél
Fotó: Ligeti Blanka illusztrációja
GYIMESI LÁSZLÓ: HOGYAN IS SZÜLETNEK A TÖRTÉNETEK?
Részlet egy soha el nem készülő regényből
– Jó, hogy újra látlak, szerkesztőkém, nagyon akartam már veled beszélni! – ült le Gutentág a szélső asztalhoz, az író mellé.
– Nosza, ne tartsd magadban – biztatta a megszólított –, de légy rövid, mert dolgozom.
– Épp erről akarok veled beszélni, erről az állítólagos munkádról.
– Mi az, hogy állítólagos? Veszekedni akarsz?
– Dehogy veszekszem, de igencsak bökik a csőrömet a te ilyen-olyan történeteid. Azt már megemésztettem, hogy gyakran felbukkanok az írásaidban, hogy így Gutentág, meg úgy Gutentág, legyintek rá, hogy finom legyek. De amit a többiekkel művelsz, az gyomorforgató. Folyamatosan rágalmazod a faház tisztes közönségét, leginkább a Balogh Tamást, de a Törpét, Sunyát, meg a többieket is, talán a Tanárúr kivételével mindenkit. Ja, meg a Burmát sem, mert az ő pofonjairól sokat hallhattál.
– Rágalmazok? – csodálkozott az író. – Én történeteket írok, úgy mondjuk, szépirodalmi alkotásokat.

Az, hogy szereplőként néha belopakodtok a sorok közé, nem azt jelenti, hogy valóban rólatok szólnak a dolgok. Azaz a szereplő Gutentág nem azonos a mellettem ülő igazi Gutentággal. Hasonlíthat rá, mondjuk, de még az sem kötelező.

– Hát ezt minden írásod elé oda kéne írnod, mert az olvasóid mind azt hiszik, hogy azonosak vagyunk az általad kitalált – eléggé ellenszenves – figurákkal.
– Ellenszenves? – ámult el az író. – Mások azt mondják, szimpatikus csibészek vagytok, vagyis hát nem ti, ugye, hanem a rátok hajazó alakjaim szeretni valóak.
– Igen, ezt el kéne magyaráznod a Balogh Tamásnak is, akire nemrég ráfogtad, hogy majmot lopott a cirkuszból… Már a zászlós is elbeszélgetett vele.
– Hát a majomlopás az éppen igaz, csak a Törpe volt a tettes – telepedett melléjük a Rabbi.
– De a történet nem! – fortyant fel Gutentág. – Egyébként is kölcsönkérte a majmot.
– És nem adták oda neki – bólogatott a Rabbi. – Azért nyúlt a hagyományos eszközhöz. Hála az Úrnak, a bohócok észrevették, hogy valaki vonszolja a ládát, és idejében leállították az akciót.
– Ez az!  – rikkantott a kiérdemesült csónakházas. – Ez az! És akkor ez a firkász olyan történetet kerekített belőle, hogy tőle még most is a majmot kergethetnénk… Egy jó írásban világosnak kell lennie, meddig igazak a dolgok, mitől kezdve kitalációk. Mondhatnék persze hazugságot is…
– Csak nem veszekedtek? – kérdezte Tanárúr, aki brendijét dédelgetve helyet keresett közöttük.
– Dehogy! – magyarázta a Rabbi. – Csak Gutentág írni tanítja az írót…
– Meg úszni a halat, ahogy szokta – bökte közbe Burma, aki Tanárúrral együtt érkezett az asztalhoz. – Tudjuk, hogy micsoda mester.
– A valóság és a fikció viszonyáról most már Tanárurat kell kifaggatnotok – szedelőzködött az író. – Nekem mennem kell, várnak. De ő egyébként is világosabban elmagyarázza a dolgot, jó néhány mafla nebulón edződött.
Illusztráció: Dobszay Miklós
Rabbi néhány szóban elmondta a frissen érkezetteknek a vita tárgyát, a valódi és a kitalált majom ellentmondásos ügyét, Gutentág csak bele-­belemorgott a történetbe.
– A valóság vagy annak égi mása – mosolyodott el Tanárúr.  – Bizony, erről tudósok sora vitatkozott már, s nem mind volt okosabb Gutentágnál.
– Égi mása – vigyorgott Gutentág. – A haverotok egyszerűen hazudott. Balogh Tamás, illetve a Törpe el akarta lopni a majmot, eddig igaz a történet. Ehhez ez a botcsinálta író kerekített egy hihetetlen mesét, amiben mi is szerepeltünk…
– Azaz az égi másaitok – nevetett Burma. – A történet amúgy igaz is lehetett volna, jól bemutatta a Törpét, a mafla Balogh Tamást, és így tovább.
– Tudjátok – vette át a szót Tanárúr –, én is írtam egyszer egy regényt. Azt mondták rá az okosok, hogy nem is rosszat, még egy Kossuth-díjas is megdicsérte. Akkor magam is megszenvedtem azzal a gonddal, amire Gutentág ráérzett.

Meddig kell földhöz ragadtan igaznak lennie a történetnek, és mitől kezdve engedhetem szárnyalni a képzeletet. Meddig a valóság, mitől annak égi mása.

– A Manökent ismerem – robbant be a kiselőadás közepébe Balogh Tamás. – Ismerem az Ibit, a Marcsit is, de semmiféle Másához nem volt szerencsém. Valami orosz Dunnyuska? Bár ha égi, akkor inkább fél-ukrán lehet.
– No, megjött a csapat esze – sóhajtott Gutentág.
– Vagy csak a földi mása – csatlakozott hozzá Burma.
– Elegem van a Másáitokból, megmondjátok végre, hogy ki is az? – türelmetlenkedett Balogh Tamás.
A Rabbi röviden neki is elmondta az előzményeket, Tamás értette is, meg nem is, annak azonban igen örült, hogy nem kell felvennie sem Égi, sem Földi Mását az ismerősei listájába.
– Az alapkérdés persze az, hogy szabad-e hazudni – dörmögte a Rabbi. – Az Úr nehezen tűri a hazugságot.
– Az alkotó képzelet nem hazudik, hanem másik világot teremt, amelyik párhuzamos ugyan a valósággal, de sohasem azonos vele – kezdett volna új kiselőadásba Tanárúr, de Burma leállította.
– Hagyd ezt, Tanárúr, úgysem érti egyikük sem – nézett körül az úri társaságon. – A Gutentág úgy csinál, mintha értené, de igazából ő is tévelyeg.
– A nagyanyád, az – jegyezte meg a csónakházas. – Az tévelyeg, a jó körösztanyáddal együtt. Nekem is van érettségim, nem az Ecseriről, mint itt egyeseknek…
– Kikérem magamnak! – rikkantott közbe Balogh Tamás. – Az igaz, hogy a jogosítványomat ott vettem, na és, más is így csinálta, de érettségire sohasem vágytam.
– Ki beszél itt rólad? – vigyorgott Gutentág. – Akinek nem inge… Ül itt gyakran köztünk valaki, aki diplomát is vett ott magának. Szabad bölcsész – az van ráírva, én láttam.
– Burma? – ámuldozott Balogh Tamás.

– Én? – háborodott fel a néhai filmrendező. – Az én rendezői diplomámnak semmi hibája, maga Major Tamás írta alá, ha tudjátok még, ki volt az a zseni.

– Az inas a tizedesben… – emlékezett valaki.
– Mondjuk – bólintott Burma. – Meg a rendezője a Nemzeti Színház legjobb korszakának. De erre manapság nem szokás gondolni sem. Pedig ő tudta igazán, mi is a valóság, meg mi is annak az égi mása…
– Már megint ez a Mása! – háborodott fel Balogh Tamás. – Miért bosszantotok?!
– Eszünkben sincs – intette le Tanárúr. – Ha nem értesz semmit, hallgass. Vagy kérdezz okosan.
– Na, arra várhatsz – vigyorgott Gutentág.
– Igenis tudok okosat kérdezni! – fortyant fel ismét Balogh Tamás. – Most éppen azt kérdezem, Tanárúr, nem tudsz-e valami kézzelfogható példát mondani erről a kettős izéről.
– Sajnálod, hogy azt a Mását nem foghatod kézzel – somolygott Burma.
– Én komolyan beszélek – sértődött meg Balogh Tamás. – Te meg kifiguráznál.
Tanárúr, hogy elejét vegye az újabb pengeváltásnak, keresett gyorsan egy konkrét példát Tamás kérése szerint.
– Figyelsz? Itt van ez a Sunya…
– Nincs itt, ki van tiltva Budapestről – kottyantott bele a frissen érkezett Pofapénz.
– Vegyük úgy, hogy itt van – intette le Tanárúr. – Ő, mint valamennyien tudjátok, egyszerűen szólva zsebtolvaj.
– Önkéntes piacfelügyelő, ő így hívja magát – göcögött Gutentág.
– Zsebtolvaj, ez a valóság – Tanárúr igyekezett a tárgynál maradni. – Az önkéntes piacfelügyelőség annak égi mása.
– Mása? Ki az a Mása? – értetlenkedett Pofapénz.
– Hagyd rájuk, ez a heppjük – intette le Balogh Tamás. – Sohasem iszunk?
Ittak. Tanárúr folytatta.
– De vegyünk egy másik példát. Itt van ez a Balogh Tamás…
– Hát ő tényleg itt van – biccentett a Rabbi.
– Nyugodtan elmondhatjuk, hogy nála maflább ember nincs itt a faházban.
– Nana! – tiltakozott volna a hajdani kemencés, de nem figyeltek rá.
– Ráéreztetek – örvendezett Tanárúr. – Ez a valóság. De ha azt mondanánk, hogy egész Óbudán nem lelünk nála maflábbat, az túlzás lenne. Ha meg azt a megállapítást tennénk, hogy az egész fővárosban nem találnák neki versenytársat, igencsak ellendülnénk az igazságtól. Ez már a képzelet birodalmába vezetne, Balogh Tamás égi másához.
– Na, ugye – dünnyögte Balogh Tamás, bár nem volt benne biztos, hogy Tanárúr megállapítása kedvező színbe hozta-e.
– Amikor a Törpe elhozta a majmot, a valóságban mozgott – tért vissza a kiindulópontra Tanárúr.
– Mindjárt elvették tőle – bólogatott Gutentág.

– De az író fantáziája meglódult – vette vissza a szót az öreg tanár. – Megkergettette veletek a majom égi mását, megitatta vele még a Stabil vodkáját is, s jól mondta valamelyikőtök, hogyha rajta múltak volna a dolgok, még most is folyna a csimpánzkergetés.

– Hát színesebb lett volna a világ, annyi biztos – sóhajtotta Burma.
– Annyit beszéltünk róla, hol késik a Törpe? Talált egy új majmot? – kérdezte Pofapénz.
– Kiment a pályaudvarra – válaszolt neki a Rabbi. – Letelt a Sunya kitiltása, üzent neki, hogy mikor érkezik, és igen sok a cucca.
– És pont a legkisebbet kéri segítségül? – csodálkozott Pofapénz. – Hívhatta volna Burmát, ő erős, mint egy ökör.
– Kösz – vette a bókot a hajdani filmrendező. – Oka lehet annak, hogy a Törpét hívta.
– Valószínűleg nem is olyan nagy az a cucc, inkább csak értékes. Összeszedte a falu aranykészletét, vagy valami ilyesmi – találgatta Gutentág.
– Néhány tucat karikagyűrű, azok is ránőttek az ujjakra – legyintett Tanárúr. – Szegény környék az.
– Ne találgassatok, majd kiderül az igazság, ha megjönnek – Pofapénz biztos volt a dolgában. – Mert az első útjuk ide vezet.
– Úgy éljek – bólogatott Gutentág. – Ez a rögvalóság.
– Az égi mását meg majd csak kitalálják – vélte Tanárúr.
– Hát fantáziájuk, az van – vélekedett Burma.
– És pompásan hazudnak, bocsássa meg nékik az Úr – nyúlt vörösboráért a Rabbi.
– Megvárjuk őket? – reménykedett Balogh Tamás. – Zalából nem engedik el a jó rokont egy teli demizson nélkül.
– Arrafelé nemigen van muskotályos – hűtötte le lelkesedését Gutentág. – Nohát meg nem tanácsos inni, hülye lesz tőle az ember.
– Tamásnak az már mindegy – sajnálkozott Pofapénz, de már iszkolt is kifelé. Még a majom égi mása sem volt nála gyorsabb.