Mondd meg a legénységnek, hogy aki meg akar látogatni, arra ragasztok egy csomó bacilust, s mellette még kétszer farba is rúgom.

– Te persze megígérted – nehezményezte Gutentág.

– Miért, te mit csináltál volna? – védekezett a Rabbi.

Ha valamire kérnek, és az nem is kerül pénzbe, miért ne teljesíteném? De nem komoly a dolog, azt mondta az öreg, még ma benéz, vagy legkésőbb holnap…

Nem aznap, nem másnap, de harmadnap be is állított a Tanárúr. Picit sápadtan, picit lefogyva, de életvidáman.

– Ha nem figyelek, visszaforgatjátok az időt? – kérdezte az üdvözlésére felsorakozott legénységet.

– Ezt hogy érted? – próbált Burma beférkőzni a kérdés lényegébe.

– Amikor legutóbb itt jártam, olyan volt ez a kocsma, mint a siralomház – magyarázta Tanárúr.  – Csend volt, néha egy tétova morgás. Még a Törpe sem zaklatta Gutentágot, csak néztek maguk elé. A Balogh Tamásról meg jobb nem beszélni… Most meg a régi szép időket idézi a jókedv, mindenki hozza a formáját.

– A Póti miatt lehet – vélte Pofapénz. – Mióta ő nincs, visszatér a régi kedvünk.

– Ő nincs? – csodálkozott a Tanárúr. – Mi lett vele?

– Pár nap, látod, és felfordul a világ – bölcselkedett Burma. – A tulaj elköszönt tőle.

– Elköszönt? Összekaptak? – értetlenkedett Tanárúr.

– Nem esett egy hangos szó sem – kotyogott közbe Balogh Tamás. –  Kifizette a főnök a hónapot, kezet ráztak, egyik ment jobbra, a másik balra.

– Fene tudja, mi volt a baj vele – töprengett el Pofapénz. – Hiszen rendet tartott, kiszolgált mindenkit, jól kezelte a részegeket, barátságos volt majdnem mindenkivel, mégis megfagyott körülötte a levegő.

– Azzal a renddel, azzal volt baj – vélte Gutentág. – Mintha egy kaszárnyába kerültünk volna…

– Vagy inkább egy börtönbe – bólogatott a Törpe. – Smasszer-rend kezdett alakulni. Még a Stabil is csóválta a fejét, pedig ő néhány évet lehúzott a Csillagban. Mondta is egyszer neki, hogy az ilyen zárkafőnököt nemigen kezelték kesztyűs kézzel a betyárok. Póti csak vigyorgott, nem hiszem, hogy értette volna a dolgot.

– Értette az, de mennyire – mondott ellen neki Burma. – Kétszer annyi esze van, mint mondjuk a Gutentágnak…

– Miért pont nekem? – fortyant fel a hajdani csónakházas. – Mondd azt, hogy mint neked!

– Ha ez megnyugtat, kétszer annyi, mint nekem, vagy az egész csapatnak – kivéve a Tanárurat, mondjuk.

– Ha hitéleti dolgokról esne szó, a Rabbi esze sem akármi – vélte Pofapénz.

– Ha kemenceajtó-beállításról beszélnénk, akkor meg Balogh Tamás lenne a professzor – le­gyintett a mindeddig néma Sunya. – A Póti kétszeres esze olyan retavi – relavi…

– Relatív dolog – egészítette ki Tanárúr. – Mint mindannyiunknál.

Az a lényeg, hogy a régi jókedv kezd visszatérni a faházba. Amikor beléptem, azt is láttam, hogy a Törpe a régi hévvel rugdosta Gutentág bokáját.

– Épp csak egy kicsit – vörösödött el a kicsi ember. – Muszáj volt visszautasítani a rágalmait.

– Mi a fenével rágalmaztalak én téged? – hökkent meg Gutentág. –  Sok gazemberséggel vádolhatsz, talán okkal is, de rágalmazni nem szoktalak.

– Azt állítottad, hogy megittam a sörödet, még a Pofapénznek is panaszkodtál.

– Na, elég! Én ne tudnám, hogy te csak pálinkát iszol? Te rágalmazol engem, de csak ez idáig tehetted, mert most agyonütlek.

– Na, látjátok, ez is hiányzott a Póti alatt – mosolygott Tanárúr –, ez a finom úri incselkedés.

– Ha te mondod! – hitetlenkedett Burma. – No, jó, tudjuk, hogy beteg voltál.

– Pofapénz többször említette, hogy nem ismersz majd ránk – emlékezett Sunya.

– Pofapénz? – nézett körül Tanárúr. – Hova tűnt az a szépreményű totókirály?

– Az előbb még itt sündörgött valami tippmix papírokkal – dünnyögte Burma. – Nem mehetett messze.

– Nem is ment – rikkantott a Törpe.  – Ott győzködi a lottózó előtt a Stabilt valami verhetetlen variációról… Pedig tudhatná, hogy az a dózeres sohasem játszik.

– A remény hal meg utoljára – hümmögött a Rabbi. – Még engem is rá akart venni egy kétszer tizenhat hasábos variációra.

– Az totó, nem tippmix – okoskodott Sunya –, de te egyikhez sem értesz.

– Nehezményezné az Úr – adott neki igazat az öreg. – Minden szerencsejátékot nehezményez, és ez enyhe kifejezés. A pokolban külön bugyrok vannak a játékosoknak…

– Csak a kártyásoknak meg a kockázóknak – próbálta enyhíteni a dolgot Burma.

– Találkoztam a Stabillal – tért vissza a csapathoz a hajdani újságos, mielőtt nagyobb vita keveredett volna a pokol beosztásáról. – Nem fizette be a pofapénzt, majd megbánja.

– Az meg – vigyorgott Gutentág. – A két szemét kisírja utánad, meg a variációid után.

– Ő is a pokolra jut – bólogatott a Rabbi –, csak ő nem a hazárdjátékok miatt.

– Ki jut a pokolra? – kérdezte az éppen belépő Stabil, aki nem sejthette, hogy épp most emelték be a főszereplők közé.

– Természetesen te, édesapám, ki más – röhögött rá Gutentág. – A részleteket majd a Rabbi elmondja.

– Kibírtam én a Csillagot is, meg Kőhidát, miért éppen a pokoltól félnék? – vonta meg a vállát a dózeres. – De nem szép tőletek, hogy még be sem lépek, máris a pokolba kívántok.

És én még azt hittem, stabil haverok közé jöttem… Még meg is akartam hívni az urakat egy ampullára.

– Az urakat? – villant Gutentág szeme. – És a többieket? Sunyát, Balogh Tamást, hadd ne soroljam…

– Az urakat meg a többi zsiványokat – pontosított Stabil. – De a pokolban, ugye, se sör, se muskotályos.

– Csak vicceltünk! – kiáltott közbe Balogh Tamás, aki a muskotályos szóra azonnal feledte volna a poklot. – Kérd csak ki nyugodtan a körödet, és Szent Péternél szerzünk neked protekciót!

– Órák óta nem ittak semmit a legények – helyeselt Burma. – Életmentő adagot kérhetsz, tudod, a kiszáradás halálos dolog. Egyúttal egy olyan jócselekedet, ami segít a mennyek kapujának kinyitásában.

– Csak ne túlozz! – csóválta a fejét a Rabbi. –  Stabil legfeljebb a macskaajtót nyithatja résnyire. Ha van ott egyáltalán macskaajtó.

– Van, van! – bizonygatta Balogh Tamás, nehogy a semmibe tűnjön a muskotályos iránti reménye. – A Rabbi is megmondhatná, ha akarná, de a Tanárúr tudja, hol említi az írás, s nem is fogja letagadni, mint egyesek.

– Tamás, te biztosan olvastad a próféták könyvét – mosolyodott el Tanárúr.

– Azt kétszer is – reménykedett tovább Balogh Tamás.

– No, abban nem említik a macskaajtót – folytatta Tanárúr. – De az apokrif hagyomány erősen köti egy Mordeháj nevű rabbihoz a dolgot, ez az ősi tanító egyszer megjelent Newton álmában, s megmutatta neki a mennyek kapuját. – Az a kis ajtócska ott alul micsoda? – kérdezte a neves fizikus. – Az? – válaszolt Mordeháj. –  Macskaajtó. Te fogod reggelre feltalálni.

Itt a mennyekben nincsenek macskák, így semmi haszna sincs, de tifelétek örömmel járnak majd ki és be rajta a rühes macskáitok, na, jó, a kedves cicáitok.

Nem kell a téli hidegben kikelnetek a jó meleg ágyból, hogy ki vagy beengedjétek a kedvenceiteket… A kisebb kutyák is használhatják. Newton máris felvázolta az ajtó tervét, fűrészt, zsanérokat szerzett, s mire a nap felkelt, készen volt a történelem első macskaajtaja.

– Biztos, hogy így volt? – kételkedett Burma.

– Az Írás mondja – mosolygott tovább Tanárúr. – Olvass utána, vagy kérdezd a Balogh Tamást, ő egy deci muskotályosért kikeresi.

– Két deciért – pontosított automatikusan a hajdani kemencés. – De hagyjátok Stabilt beszélni.

Stabil kikérte mindenkinek, amit óhajtott, végre Tamás is becsókolhatta a muskotályosát.

– De van más hírem is – húzta össze a dózeres a szemöldökét. – És ennek nem mindenki örül majd.

– Addig mondd, amíg tart a söröm – biztatta Gutentág. – Most már így is, úgy is a mennybe jutsz.

– Most találkoztam a Lordok Házánál, a Pók presszót hívom így, a Pótival. Készül ide vissza. Mondta, hallotta, hogy igen elkanászodtatok, mióta ő nincs itt, ez az udvarias új fiatalember és a kedves kolléganője nem tart közöttetek se rendet, se fegyelmet. Hát ezért akar visszajönni, már csak a tulajjal kell beszélnie.

– Na, ne! – horkant fel Pofapénzt. – Már kezdtünk visszaszokni a szabadságba.

– Meg a vidámságba – rúgott Gutentág bokájába (csak kicsit) a Törpe.

– Rabbi, te mondd meg, hagyja ezt az Úr? – esett kétségbe Balogh Tamás, akit Póti az utolsó munkanapján örökös kitiltással fenyegetett.

– Nem hagyja – hümmögött a Rabbi. – Az Úr igencsak tiltja a hazugságot.

– Hazugságot? – reménykedett Balogh Tamás.

– Nézz csak a Stabilra! – folytatta az öreg. – Úgy találkozott ő Pótival, ahogyan te.

S annyit beszélt vele, mint én. Az ampulláitokkal befizetett egy kis szórakozásra, élvezi a kétségbeeséseteket, a pokolba küldést is meghálálta.

– Ha nem nézném, hogy méretes pohár pálinkát hozott – mondta félhangosan a Törpe –, most olyat adnék neki…

– Na, milyet, mutasd! – csattant fel Stabil, de azonnal lehiggadt. – Hiszen tényleg hazudott az előbb. Csak a látszat tartása érdekében felkapta a Törpét, felültette a söntéspultra, de aztán hagyta békén lekecmeregni.

– Aki engem fenyeget… – kezdte, de mivel senki nem figyelt már rá, abbahagyta.

– Kapnátok most mind a ketten a Pótitól – göcögött Gutentág. – Mi meg kimehetnénk a sétányra röhögni.

– Éljen a Póti nélküli világ! – sóhajtott Balogh Tamás. – Nem hív meg valaki egy muskotályosra? Holnap megadom…

– Ezt nem kellett volna mondanod – mosolyodott el Pofapénz.

– Igenis megadom!

– A Rabbi az előbb elmondta, hogyan kezeli az Úr a hazugságot. Külön bugyor a pokolban, akár a magamfajta szerencsejátékosoknak.

De Balogh Tamásnak már máson járt az esze.

– Mit gondoltok – kérdezte –, a pokolban is van macskaajtó?

– Minden bugyron – jelentette ki Sunya.

– És a pokol macskái mekkorák?

– Mint a tigrisek – értett a szóból Burma.

– Akkor jó – nyugodott meg Balogh Tamás, amíg a Burmától kapott muskotályost szopogatta. – Akkorán én is kiférek.

– A többiek meg, persze egyenként, mind be – a Rabbi ugyan felhagyott a társaság megtérésébe vetett reménnyel, de titokban ő is örült a Póti nélküli délutánnak.

Tanárúr búcsúzott, már csak egy mondata volt, talán Burmának szólt, talán a többieknek.

– Azt mondtam, ha nem figyelek rátok, egy pillanat alatt visszaforgatjátok az időt. Ugye, milyen kicsin múlik? Aki még most sem érti, annak Balogh Tamás elmagyarázza. Holnap találkozunk.