Keresés
rovatok
gasztro | 2019 nyár
Fotó: Hernád Géza
MEGYERI SÁRA: SZERELMESLEVÉL A RÓMAI-PART HÉTKÖZNAPJAIHOZ
Négyezer méter, legalább négyféle közönség és két világ
A rendezvényszervezők és vendéglősök lassan évtizedes tapasztalata szerint nyaranta hétvégén csupaszra ürül ki Budapest. Ez speciel a Római-partra nem érvényes, hiszen aki nem megy el a városból, és van egy csöpp esze, az nem a bulinegyedbe próbál beférni, vagy a Margit-sziget óriáskocsmáiba megy, hanem a Rómaira, de így a hétvégi közönség egy kicsit más képet mutat: több a – kirándulásként csak idáig merészkedő – kisgyerekes család, éjjel pedig a hőzöngő tini, de ez így is van jól.

Folyásiránnyal megegyezően

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit tud a Római-part egy kóbor kánikulai szerda-csütörtökön este, amikor a bennfentesek vannak ott: akik nem feltétlenül laknak a közelben, de a munka utáni sört csak vízbe lógatott lábbal tudják elképzelni.

Vérünket a közszolgálatért: a bejárást kis túlzással a városhatárt jelző táblánál, a Pünkösdfürdő utca fölött kezdtük, alkonyatkor, gyalog. Hülye ötlet volt.

Rajtunk kívül csak egy-két elszánt és egészségtelenül vörös arcú futó, pár biciklis és röhejesen sok szúnyog kutyagolt a civilizáció felé, jó sokáig. Maradjunk annyiban, hogy hét közben gasztronómiai célból még azoknak sem érdemes a Losonc utca felett lemenni a Duna felé, akik kifejezetten az errefelé dívó fura fine diningra vágynak: 2,5 km-en keresztül este kilenc után a fű sem nő. Hétvégén annál inkább, de a vendéglátóhelyek egymástól való távolsága miatt erre a szakaszra csak az menjen, aki kifejezetten az arrafelé eső négy-öt hely valamelyikét nézte ki magának egy ígéretes program vagy vacsora miatt: az élet ugyanis a Nap bácsinál kezdődik.

 

A hipszter partszakasz

A Nap bácsi azzal tud a Fellini Kultúrbisztró mindent elsöprő sikere mellett 5 méterrel helytállni, hogy itt egyedül is jól érzi magát az ember. Hétköznaponként az Introvertáltak Mekkája: a kínálat meglepően jó sörökből (ld. például Intro APA vagy Monyo Sour Rise), kisujjal-eltartott körökben is boldogan vállalható borokból (Benedek Sauvignon Blanc vagy Schieber Kadarka) és ritkább lábasjószágok legváltozatosabb, apróra darált formáiból, például báránykolbászból és Merquez marhából áll össze.

Ezekből válogatva jó páran egyedül, a kényelmetlennek tűnő, de fantasztikus nyugszékekben ugyanolyan üdvözülten bámulták a Dunát, mint mi – egyszerűen csak kiöblíteni a fejükből a kánikulai munkanapot.

Közben pedig hallgatni a Fellini duruzsolását, ami azon az estén kívülről éppen – a feliratot nem, csak a fura felcsuklásokat követve – egy vietnámi romantikus dráma vetítésének tűnt. Úgy 130 ember nézte csendben, a napágyakba szögezve, tehát jó film lehetett – még akkor is, ha a mi figyelmünket elterelte a csapolt Double Cherry Magic, amit a First Craft Beer kifejezetten a Fellininek főz.

Forrás: restu.hu

Tovább sétálva nem bírtuk ki, és beleszippantottunk a Duna-parti Könyvmegálló mellbevágóan háztartási keksz illatú régi könyv szagába, majd megkerestük az igazi Római-romkocsmát, a Két Rombuszt.

Tényleg van két romos buszuk, és tényleg olyan, mint egy romkocsma: kedves, zegzugos, táncteres, és nagy betűkkel hirdetik, hogy máshonnan behozott italt nem látnak szívesen.

Ez abszolút érthető, viszont ennél sokkal cukibb gesztus, hogy akár self-service grillezéshez és bográcsozáshoz is kínálnak helyet. A sikerüket igazolja, hogy pár méterre tőlük egy Roburral is próbálkozik valaki – igaz, hétköznap ilyenkor nem láttuk nyomát a konkurenciának.

Forrás: hahohajo.hu

 

A szubkultúrák partszakasza

Evezel, énekelsz vagy iszol? Mindegy, csak vedd komolyan, ha ezekre a helyekre jársz! A Rozgonyi Piroska utcától lefelé akkor fogod magad jól érezni, ha azt szereted csinálni, amiért a törzsközönség jár oda.

Ott kezdődnek a csónakházak: kajakot, kenut, SUP-ot, motorcsónakot, bármit a kezedbe adnak, ha birtokában vagy a szükséges képességeknek és/vagy papíroknak, de ne hidd, hogy nem fogsz előbb-utóbb elcsábulni egy saját hajóra – túlságosan vonzó az életérzés.

Mi (na, jó, én) a mai napig jövőképünknek álmodjuk azt a három fős, alsó hangon hetven év feletti barátnőcsapatot, akik egy keddi koradélután kikötöttek egy túrakenuval, és kikérték az első sörüket – olyan eleganciával és életkedvvel, amitől a mai napig sárgulunk (na, jó, sárgulok) az irigységtől.

Hetven feletti dívaként persze mindegy, hogy a Kupak és Dugóban melyik sört kéri ki az ember, mert mind jól fog állni, de a naponta változó kis­üzemi sörök és a nem feltétlenül csak organikusan dolgozó, ám annál megszállottabb bortermelők kínálatát ne is próbáljuk meg nyomon követni, bízzuk rá magunkat a pultosokra: hétköznaponként jobban ráérnek, és boldogan segítenek lubickolni a kínálatban.

Forrás: facebook

Ahol a kisüzemi sörök elfogynak, ott kezdődik a karaoke. Az Orange Bike Bar nagyon büszke a burgereire – joggal –, és mondjunk még egy helyet ma Budapesten, ahová törzsvendégként jár 450–500 ember, és ebből legalább 150 karaokézik! A hüledezésünket fokozta, hogy pénteken és szombaton is más-más a felhozatal: pénteken bárki boldogan óbégathatja a YMCA vagy épp Krúbi összes slágerét, szombaton viszont mindenkit kenterbe vernek az igazi profik, akik saját kedvükre, koncert helyett jönnek énekelni. (Ráadásul normális nyitvatartási időben még bringaszervizként és -üzletként is működik a hely.)

Forrás: csabikonyhaja.blog.hu

 

Az 1920-as, 1980-as évek partszakasza

Az Orange Bike Bar már pont a határ: még van saját arculata, de már nem adnak kérés nélkül szúnyogriasztót is a rendeléshez a pultnál – egyszerűen túl nagy hozzá a tömeg. Minél beljebb hatolunk a város felé, ez annál jellemzőbb lesz: a kínálat egyre „családbarátabb” (ld. hekk, lángos, mirelit pizza, harcsapörkölt – nyilván nem hazai szürke-, hanem a talán itthon tenyésztett, vietnámi harcsából). A fröccs egyszerűen fröccs, fehérből, de jó hideg, a sör pedig sör, mindenféle flikk-flakk nélkül – a legdrágább mostanság az Óvatos Duhaj nevű (a maga nemében hibátlan) Soproni IPA. A hekkben sosincs szálka, a lángosnál pedig csak az a kérdés, hogy hol mennyi fokhagymát tesznek rá – elrontani ugyanis nehéz. Ide azért jövünk – legyen az a Nyárfás vagy a Platán, vagy bármilyen más fa nevű –, mert a nagypapánk is ide járt.

A legnagyobb erőssége ezeknek a helyeknek a hatalmas, Duna fölé nyíló teraszuk, ami viszont felülmúlhatatlan. Néhol a dunai panorámáért cserébe Retro Rádiót kell hallgatni: ezt számolja bele, aki odamerészkedik.

 

Az egy utcával feljebb nyíló másik bolygó

A vízparttól távolodva egy, a fentiek bármelyikétől gyökeresen különböző hangulatba csöppenünk – de annyira, mintha nem is 150–200 méter, hanem legalább egy kerület választaná el őket egymástól. A Czinielnek ugyan van fagyisbódéja a parton, maga a cukrászda épülete azonban műintézménynek számít Óbudán és Csillaghegyen: olyan helynek, ahová az emberek a vasárnapi vendégség után, szépen felöltözve mennek el a családjukkal. Nyilván nem állítjuk, hogy nem szabad tangapapucsban érkezni a parféért, de a hangulata mást sugall.

Még inkább szembetűnő a különbség, ha a Nánási Udvart járjuk végig: az udvarban szó szerint egymást érik a delikátabbnál delikátabb helyek. A Gombro’c, a Mad Meat és a Bagetto után néhány hete megnyitott az Omega3 Pisztráng Bistro, aminél kevés örvendetesebb dolog történt ezen a nyáron Budapesten.

A tulajdonos ugyanis nyolc évig vezette a dunabogdányi pisztrángost – ennél több garanciára nincs szükség ahhoz, hogy tudjuk: amiért eddig 40 km-t kellett zarándokolni, az szó szerint a szánkba repült.

Igaz, itt nem látjuk a Dunát, és sokkal inkább étterem és nem büfé kinézete van a dolognak, tehát a kirándulások is megmaradnak, de ha hirtelen jön ránk a pisztráng­evés, akkor sem esünk többé kétségbe.

Forrás: facebook

Ráadásul a Pisztrángosnak igazi közösségteremtő szerepe is van: a borkínálat fantasztikus, szubkult körökben már sztárnak számító kistermelők tételeiből áll, hiszen szorosan összedolgoznak a szomszédos A Bor/the Wine nevű szaküzlettel.  Olyannyira, hogy ha valaki egész palackkal rendel, inkább átküldik a boltba, hogy ott vegye meg, és hozza át a vacsorához. Kisüzemi csapolt sörért a Sörmintába küldik a vendéget, de készítenek füstölt pisztrángkrémet a Bagetto szendvicseihez is – sőt, ha egy társaságból valaki nem szereti a halat, akkor simán áthoznak neki bármit a Gombro’c konyhájából. Az Omega3 Pisztráng Bistro egyelőre nem hirdeti magát túlzottan, mert előbb szeretnék belakni a helyet, nehogy baj legyen egy kezdeti nagy rohamból – pardon, mégsem bírtuk ki, hogy ne lelkendezzünk egy nagyot miattuk.

Forrás: facebook

Pláne, hogy ők fejtették meg számunkra, hogy miért ennyire más a hangulata ennek az utcának, mint az eggyel lentebbinek: a Nánási útra ugyanis az új lakóparkok közönsége jár szórakozni. Másfajta szolgáltatást, másfajta hangulatot és színvonalat várnak el, emiatt urbanizálódik ennyire az utca. Ami azért felveti a kérdést: ha valaki kifejezetten a Duna partjára költözik, vajon miért távolodik el a víztől esténként?

Ahogy az elején említettük: ne csinálják utánunk, hogy úgy járják végig a Rómait, hogy a Királyok útja legvégén parkolnak, és pláne, hogy a Nánásin sétálnak vissza!

A Cziniel után 2,5 km-en keresztül csak a lámpák alatt hanyatt esett cserebogarak visszafordításával tudtuk magunkat elfoglalni, mire elértük a Pünkösdfürdői Stranddal szemben lévő Gyradikot. Ez a látszat ellenére nem egy, hanem két üzlet – hogy a kettő közül melyik Budapest legjobb gyrososa, arról megoszlanak a vélemények, de tény, hogy a sertésen kívül bárányból, marhából és csirkéből is készítenek gyrost. Sajnos későn vettük észre, hogy a Greekburger pastrami egyik összetevője tevepastrami – és ez nem vicc, tényleg! Mégis, hogy a búbánatba kerül szaftosra sütött tevehús Békásmegyer határába?!

Hát éppen ezekért a kérdésekért kell újra és újra szerelmeslevelet írni a Rómaihoz és környékéhez.