Na most, ha Óbudán burgert akarna enni, Jules Winnfield tuti rámenne Ray”Bá Street Foodjára a Kiscelli utcában.
Már ha Marcellus Wallacenak épp Óbudán ott lenne bérgyilkolnivalója.
Ennyit a ponyvaregényes párhuzamokról.
Őszintén, ki eszik hamburgert egyedül? (Feltéve, ha nem a gyorséttermes parasztvakítókról beszélünk, mert akkor igen. Mert szégyelli. Eléggé.)
A hamburger haverkaja. Egyedül enni nem megy, kellenek hozzá a spanok. Meg sör. Meg hangulat. Már nem úgy, hogy a hamburger az ember barátja (bár a legjobb burgerek azok), és bár nem egy konyhai ördöglakat, kis ügyességgel az ember otthon is összedobja – tök érdekes, de Jamie Oliver konyhaszent receptje a következőképpen néz ki: a húst tálba tesszük, hozzáadjuk a megtört kekszet, sót, borsot, egész tojást, mustárt, az apróra vágott petrezselymet, és jól összedolgozzuk.
Na, most mi magunk nem hiszünk a tojásban. Azt ugyanis fasírtnak hívják, és az nem burger.
A Kiscelli utca 14. és a Szőlő utca sarkán hamburgert kapni. A Ray”bá, a tulajdonos (és egyben főszakács) elmondása szerint egy dolog miatt kezdett két éve burgert sütni: mert szereti. Ennyi.
Ennek a burgernek szíve van. És akkora adagokat mérnek, hogy Bud Spencer legyen a talpán, aki megbirkózik velük (megvan ugye, hogy „emeletes burger”? Na, kb. így képzeljék el!). Az étlap körülbelül kódexvastag, és ez egyben talán hátrány is – a kevesebb néha több, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Nehéz válogatni. Ami viszont tök jó ötlet, hogy a húsok dekára vannak osztva – nem egységes húsokat kapunk tehát a kitűnő buci közé, hanem 10-től 50 dekásig bármilyet. Az ember dönthet a marha-, csirke- vagy sertésburger között – gasztromániások maradnak a marhánál, de ez csak a mi véleményünk.
Higgyenek nekem: a 10 dekásba is bele lehet pusztulni. Annyira jó, annyira eteti magát, de egy idő után az ember már alig bírja szusszal. Az egyik kolléga 15 dekás hússal birkózott – embert izzadni még nem láttunk így sosem.
Tipikusan olyan burgerről beszélünk, amit szaknyelven „gitáros hamburgernek” is neveznek. A kézmozdulat miatt, ahogy próbálsz megszabadulni a könyékig csurgó dolgoktól, mert hogy leeszi magát a szósszal az ember, mondhatni hót ziher.
Ár-érték arányban Ray”Bá Street Food kínálata – mivel mostanában valami hamburger-forradalom zajlik, a legutolsó kricsmiben is kapni, és ez az árakon is meglátszik – egészen jó. Nem mindennap ennénk ott nyilván, de egyszer egy hónapban simán.
Higgyék el, hogy ez dicséret!