Na, de ez most a henteses ébredés volt.
Az a fajta, amikor felidéződnek a legjobb hentesező élmények, a reggeli vasi pecsenyék, sült császárok, oldalasok kolbászok és dagadók, amint tormába mártva közelítenek az ízlelőbimbókhoz. Tudjuk, milyen ez. A késztetés ilyenkor legyőzi az egész héten összeszedett tompaságot, érzékszerveink turbóba kapcsolnak, a szomszédban készülő hétvégi rántott hús szagát is pecsenyeillatnak érezzük, és láncainkat eldobva rohanunk a henteshez. Gyarlóság, ember a neved.
Tegye fel a kezét, akinél a hentesezés gondolata nem válik el élesen az egyszerű táplálkozástól. A hentesezés több mint evés. Élmény, hangulat, kaland és kihívás is egyben, ami azonnal elkap, valahányszor belépsz főleg egy autentikus helyre, ami nemcsak az etetésről szól, hanem az üzlet eredeti funkciójáról, a hús árusításról is.
Ilyenkor már tudjuk, hogy jó helyen járunk, áthat a biztonság érzése, és biztosak lehetünk benne, hogy minden rendben lesz. Az sem baj, ha a kolbász szaftja a vágás pillanatában áthasít a légtéren, és az ember mintha Mbappé kihagyott tizenegyesét szeretné meg nem történtté tenni, könyörög, hogy ne, istenem, csak ne a szemközti polgártárs nyakkendőjére menjen. De hiába. A szétfröccsenő zsírcseppek a nyakkendőn kívül az ingen is nyomot hagynak, de a korpulens úr csak felnéz, és annyit mond, „Mindenkivel előfordul, majd megoldom a délutánt online-ban.”
Persze vannak célorientáltabb versenyzők, akik tisztában vannak a kolbászevés kockázataival, ezért ha például vizsgázni mennek az Óbudai Egyetemre, és tudják, hogy éhesen kifordulnak magukból, viszont keto diétát tartanak, így a Snickers nem jön szóba, akkor nem marad más, minthogy húst-hússal, esetleg húst kovászos uborkával vagy almapaprikával egyenek, amire meg közismerten nincs jobb hely a hentesnél. És ha ez az Óbudai Egyetem, akkor mi más, mint a Tímár-Pacsirtamező utca sarki hentes?
Hurka, kolbász, oldalas, csülök, császárszalonna miegymás. A néhány specialitástól eltekintve tudjuk, hogy ezekre minden jó hentesnél bízvást számíthatunk. De a Tímár utcai hentesnél nem csak ilyenek járnak a betérőnek. Persze, ezek is, és fontos is, hogy finomak, omlósak, lágyak, ropogósak – hol, mire van szükség. Az oldalas csontjáról úgy csúszik le a hús, mintha a kötőszövet csak arra a pillanatra várt volna, hogy te beleharapj, a csülök úgy remeg, mint a szerelmes tini az első randin, a császár bőre pedig roppan, de nem állítja megoldhatatlan feladat elé sem a fogakat, sem a rágóizmokat.
A Tímár utca sarkán varázsfűszer is jár az élvezetekhez! Nem nagyon érződik, lehet, hogy nincs is, az a szóró mozdulat a hentestől talán csak a szemnek és az agynak szólt. „Az utólagos fűszerezés, angyalom sosem tud beleolvadni az ízek harmóniájába” – halljuk ismét Szabó Gyula hangján, de az a csülök valahogy mégis hordoz valami vadító ízt, amit nem tudunk kizárólag a hússal sült sónak, borsnak, fokhagymának tulajdonítani.
A titok úgy általában idegesítő, miatta mardos ugyebár a kíváncsiság, de a hentes titkos összetevőjére nem akarunk még rákérdezni se.
Az igazi hentesező nem akar otthon olyat sütni, mint a hentes, inkább többet szeretne henteshez járni.