Keresés
rovatok
rovatok
loci color | 2015 ősz
Fotó: Assay Péter
A. Horváth András
„Az ő főnökük is az Isten”
Beszélgetés Kenessey Lászlóval
Kenessey László idestova negyven éve dolgozik és él Óbudán a Szent Péter és Pál Főplébánia-templom karnagyaként, az Albert Schweitzer Ének és Zenekar vezetőjeként, az Aelia Sabina Zeneiskola tanáraként és igazgatójaként. Fontos szerepet játszott a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskola létrehozásában is. Munkásságát 2015-ben Óbuda-Békásmegyer Díszpolgára címmel ismerte el az önkormányzat.

Milyen sajátosságai vannak az egyházi zenének? Mi különbözteti meg a népzenétől, a modern zenétől, a klasszikus zenétől?

Kodály Zoltán egyházi zenéje teljesen egyenes vonalúan fejlődött a népzene ismeretéből, kórusművekre gondolok elsősorban. Kodály az egyházi zene esetében is igyekezett a népzenei gyökereket megtartani. Persze, vannak olyan kórusművei is, amelyek a reneszánsz polifóniát és a gregoriánt veszik alapul, de ez természetes.

Az egyházi zene lényegében a gregoriánból épül fel?

Igen.

A gregorián több nép – görög, latin, szír, egyiptomi, zsidó – zenéjéből olvadt össze, azaz alapvetően népzenei gyökerekből táplálkozik.

Az első keresztény énekek között is vannak olyanok – nevezetesen három –, amelyeket a zsidó liturgiából vett át, tehát ez egy egyenes vonalú fejlődés. A IV. században scholákat alakítottak, a tudományok között tanították a zenét a templomok körül, emiatt hatalmas fejlődésnek indult, majd később beterítette az akkori Európát. De a kórusművek és a zenei irodalom elég gazdag, a gregoriántól napjaink zenéjéig töménytelen mennyiségű lehetőség van. Akár kórusművek, akár oratórikus, akár tánczenekar kísérte darabok válogatásában.

Melyek a zsidó liturgiából átvett művek?

Három ilyen szöveg van, az Ámen, a Halleluja – az Áldjuk az Urat – és a Sanctus, amely a katolikus misébe is egy az egyben, háromszoros ismétlésével bekerült. Ez aztán a katolikus zenében, a gregorián zenében is meggyö­kerezett. Egyistenhit a zsidóság hite is, Jézus maga is azon a gyökérzeten nőtt fel. Az első keresztények a zsidó közösség tagjai voltak. A gyökér megmarad, mert a fő irány, az egyistenhit a közös gyökér.

És azt nem lehet elvágni?

Lehet, csak utána kiszárad.

Mikor lett a Szent Péter Pál Főplébánia-templom karnagya?

1977. október 1-jétől hívtak ide.

Milyen feladatai vannak a templomban a karnagynak?

A zenei együttesek vezetése. Amikor a nyolcvanas években Khirer Vilmos került a templomba plébánosnak, nagyon megnőtt a hittanra járó gyerekek létszáma. Ez lehetőséget adott arra, hogy a gyermekekből is énekkart alakítsunk, ráadásul sokan a szomszédban lévő Mókus utcai zenei általános iskolába jártak. Ma már sokan közülük a felnőtt kórusunk, zenekarunk tagjai.

Akkor ez a munka összekapcsolódhatott pedagógusi tevékenységével is.

1979-ben végeztem a Zeneakadémián karvezetés és középiskolai énektanár szakon. 1978-tól kezdve már tanítottam a ferences gimnáziumban Esztergomban, illetve a következő évtől a pesti piaristáknál is. 1990 előtt összesen nyolc egyházi iskola volt, ebből kettő ilyen értelemben az enyém volt. Ez a két iskola úgymond fél-félállásnyi órát biztosított, és ezt a két tevékenységet kellett összehangolnom a plébániai teendőkkel.

Alapvető az Ön életében az egyházhoz való kötődés?

Kiskoromtól kezdve kötődök hozzá. Ötéves koromtól ministráltam, tehát onnantól kezdve. A VIII. kerületben, a mostani Kálvária téren nőttem fel, a bátyám is ment a templomba ministrálni, és természetesen mentem én is meg az egész család. Ebben nőttünk fel, ez természetes volt. Még akkor is, ha hazamentünk egy éjféli mise után, s a házmester pontosan tudta, hogy hol voltunk, és ha még feladata is volt ezzel kapcsolatban, akkor a megfelelő helyekre „publikálta”, hogy kik voltak akkor templomban. Mert ugye 11 óra után kapupénz volt, 11 előtt elmentünk, és éjfél után értünk haza.

Miért tartja fontosnak a zeneoktatást a gyerekek számára?

Egyszerűen azért, mert a gyerekeknek az érzelmi nevelésre is szükségük van, főleg mostanában, amikor sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az oktatásban az értelmi részre. Ha ezt nem egészítjük ki az érzelmi neveléssel, akkor rendkívül sivár felnőttek lesznek a gyermekeinkből. Az érzelmi szegénység aztán visszaüt. Nemcsak a zene, hanem a képző- és táncművészetek is nagyon jó közösségformáló erőként működnek, másrészt pedig egész más bugyrokat nyitnak meg a gyermekekben. Amikor egy gyerek felfedezi, hogy nemcsak verbálisan tudja kifejezni magát, és amikor ezt avatott segítséggel tudja megtenni, az óriási pluszt ad neki.

Miből kap visszajelzést a pedagógus ebben a kérdésben a gyerekektől?

Ha látja az érzelmi fejlődésüket. A másik fontos feladat megtalálni a gyereknek azt a megoldást, ami a lelki és érzelmi gazdagodását a lehető legjobban segíti elő. Meg kell hozni olyan döntéseket is, amikor el kell mondani a szülőnek és a gyereknek, ha bizonyos hangszer nem megy, vagy a gyereknek nem elég jó a hallása, hogy talán más művészeti ágat kellene keresni, ahol ki tudja fejezni magát. Mostanában úgy fogalmazunk, hogy tíz éves korig tehetségkutatás van, és utána jön a tehetség gondozása és a fejlesztése.

Zenét nem érdemes tanulni, ha az ember minimális tehetséget sem mutat?

Ez két dolgon múlik. Ha minimális tehetsége van, és ez szorgalommal párosul, akkor fog haladni. Volt olyan növendékünk, akinek a hallása nem volt egészen jó, mégis fúvós hangszeren a konzervatóriumba fölvették. Adottsága volt hozzá, csak nem volt elég zenei tehetsége. Szorgalommal pótolta, és így nagyon sok mindent el lehet sajátítani. Nagyon jó adottságait a tanár megtalálta és kifejlesztette. De igazán együtt dolgozni azzal lehet, aki nemcsak szereti, hanem csinálja is, azaz gyakorol. Aki hetente kétszer az órán foglalkozik a hangszerével, az nem tudja kihozni magából a tehetséget. Nagyon sok múlik azon, hogy ki mennyit és hogyan gyakorol. Volt olyan gyerekünk is, aki a középfokú zenei oktatást nálunk végezte, nem konzervatóriumban, és innen egyenesen nyert felvételt a Zeneakadémiára. Tehát akikkel lehet dolgozni, ott a tehetséget ki tudjuk fejleszteni.

Ken6

És akkor az sikerélmény.

Hát hogyne! A tanárnak főleg, meg nekem sem esik rosszul, ha az iskolából olyan gyerek jut pályára, aki tényleg tehetséges. Ez a kötelességünk, ezt ki kell kutatni, utána meg kell mondani a szülőnek, hogy a gyerek nagyon tehetséges, csak el kellene dönteni, hogy zenei pályára megy-e, mert mehet – vagy hagyja, hogy ez a talentum elsikkadjon. És esetleg boldogtalan lesz, mert ez is benne van. De lehet, hogy elmegy egy tudományos pályára, és ott kiteljesedik. A gimnáziumból is mentek sokan zenei pályára.

Felnőtteknek is alapított kórust.

Igen, az Óbudai Társaskör elődje még a Zichy-kastélyban működött 1984-ben Merényi Judit vezetésével. Ő eljött egy oratórikus hangversenyünkre, és utána mondta, hogy kell neki ez az együttes. Ilyenformán papíron „állami” ének- és zenekarként működtünk a nyolcvanas években. A Társaskör egyébként a kedvenc óbudai intézményem, dolgoztam is ott 1989 és 1991 között, de aztán a zeneiskola miatt el kellett hagynom. Nagyon tisztelem a munkájukat.

Az Albert Schweitzer Ének- és Zenekar miért pont ezt a nevet kapta?

Albert Schweitzert rendkívül tisztelem. Azt mondják rá, ő volt az utolsó polihisztor. Az orvosi szemlélete is tiszteletre méltó, az is, amit az afrikai szegény emberekért, az ottani kórházért megtett a gaboni Lambaréne-ben, hogy koncertezni jött Európába, hogy az ott keresett pénzt a betegeire fordíthassa. Átalakított hangszeren gyakorolt Afrikában, hogy működjön abban a különleges klímában. Az elhivatottsága ragadott meg, az, hogy tevékenységét a köz érdekében gyakorolta. Meg a természet és az életszeretete is egészen kiemelkedő. Ő a teremtett világot tényleg Isten alkotásának tekintette. Példaképemnek tekintem, s amikor az első külföldi meghívásunkat 1984-ben megkaptuk, akkor Franciaországba, Strasbourgba utaztunk. Mivel Schweitzer ott is működött, felvettük a nevét. De volt egy hátsó gondolat is e mögött, mégpedig az, hogy lehet, nehezen rakják össze, hogy egy katolikus templom ének- és zenekara egy protestáns lelkész égisze alatt működik.

1984-től számtalanszor koncerteztünk Nyugat-Európában, és a sok utazás plusz összetartó erőt adott a társaságnak: esetleg vallástól távol eső, de zenét szerető emberek is kerültek az ének- és zenekarba.

Mindig jellemző volt az ökumenizmus a tevékenységére? Miből fakad ez?

Ez egyszerűen abból fakad, hogy itt az óbudai gyülekezetekkel a plébániának is van kapcsolata, és számtalanszor szerepeltünk az evangélikus és a református templomban is. Volt, amikor Simon Imre református lelkész úr megkért, hogy menjek át esküvőkre. Az egész úgy kezdődött, hogy egy református esküvőn Ave Mariát kértek, amit az ő orgonistájuk nem tudott, és megkért, hogy játsszam el én, és aztán sokszor hívott, amikor megszorult. Ez ilyen formán természetes volt. És a lelkészek között is jó kapcsolat volt és van.

Tehát akkor ez nem egy elméleti kiindulópontból alakult, hanem az emberi kapcsolatokból.

Abból, meg ugye az ő főnökük is az Isten. A megközelítés bizonyos dolgokban más, de alapvetően nem. Ez egyfajta tolerancia a másik ember felé. Egy hívőnek a nem hívővel is emberi kapcsolatot kell kiépíteni, felekezetek között egyszerűbb, a közös nevező közelebb van.

Milyen tervei, elképzelései vannak még az év során?

Most, hogy ezer éves a plébánia, az ünnep keretei között november elejéig minden vasárnap valamilyen koncert – oratórikus, zenekari vagy énekkari – szerepel a programban. Van mit csinálni!

KENESSEY LÁSZLÓ
Karnagy, kántor, ének-zene tanár. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. 1977-ben munkahelyeként és otthonaként is Óbudát választotta, a most 1000 éves fennállását ünneplő Szent Péter és Pál Főplébánia-templom kántor-karnagya lett. Nevéhez fűződik Óbudán az egyházzenei élet újraindítása. Rövid ideig csak a templom falai között tevékenykedett, de kitartó, szorgalmas munkája meghozta gyümölcsét, és bekerült az óbudai zenei közélet vérkeringésébe. Több alapfokú és középfokú oktatási intézményben tanított, végzett tehetségkutatást, ám ettől függetlenül mindig is óbudai zenepedagógusnak tartotta magát.
1984-ben felnőttek számára alapította meg az óbudai székhelyű Albert Schweitzer ének-zenekart. Olyan kulturális társaságot hozott létre, aminek hátterében az egyházzene, a szeretet tanítása, a nemzetköziség és összetartozás állt. A kórus négyszer nyerte el Magyarországon az Év Kórusa címet, emellett nemzetközi elismertséget is szerzett Óbuda és Magyarország számára.
Kenessey Lászlónak mindig fontos volt a közérdek, a csapatszellem. Ezt szolgálta az az ökumenizmus is, amellyel a kerületben működő társegyházakat, oktatási- és tanintézményeket segítette.
A rendszerváltás után jelentős részt vállalt a kerületi egyházi oktatás újraindításában. Mint alapító, szervező, igazgató, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskola létrehozásában.
Az Aelia Sabina Zeneiskola igazgatójaként egyengette tanítványai zenei fejlődését, 15 neveltje vált híres zenésszé, karmesterré.