– Harsányi Mária, a Társaskör vezetője kért fel arra, hogy idén nyáron rendezzek egy krimit a kertbe. A színdarab megírásának ötletével Egressy Zoltánt keresték meg, aki élt a lehetőséggel, és az abszurd abszurdját vetette papírra. – számolt be az ősbemutató létrejöttének első lépéseiről Őze Áron. – Zolival természetesen ismertük már egymást, de közös munkánk eddig még nem volt. Nagyon örültünk egymásnak, két perc alatt egy hullámhosszra kerültünk. Mindketten jól ismerjük a helyszínt, a Társaskör kertjét. Nagyon szeretjük, de azt is tudjuk, milyen kihívást jelent a szabad tér. Szeretnénk, ha mind a tíz előadást el tudnánk játszani az udvaron, de nyilván azt is meg kellett oldanunk, hogy esős időben se kelljen ernyők alatt ülni a nézőknek. Enyvvári Péter díszlet- és látványtervezővel kitaláltuk, hogyan tudjuk bevinni a játékot a nagyterembe, ha túl borús az ég.
– Akár esik, akár nem, riadoznak majd a nézők, mert rengeteg mennydörgés szerepel a darabban – állapította meg a szerző, Egressy Zoltán.
A két művész pár percig jókedvűen elvitatkozgatott azon, kinek az ötlete volt a permanens égzengés mint az előadás hitchcocki eleme, majd Cselényi Nóra jelmezterveire került a szó, akit Őze Áron huszonkettedik századi művésznek tart.
– Színészként már dolgoztam vele, tudom, hogy a darab abszurd világához tökéletesen illenek az ő egészen különleges, időtlen, egyszerre jövőbe mutatóan modern és archaikus munkái. A csapat többi tagja is kiváló – folytatta a rendező. – A két főszerepet Kútvölgyi Erzsébet és Cserna Antal alakítja, bár ebben az előadásban mindenki azonos rangú szerepet játszik. Sikerült megnyernem az előadáshoz Takács Gézát, Horváth Illést, Göttinger Pált, Holecskó Orsolyát, Losonczy Katát, Auksz Évát is. Jómagam is feltűnök egy szösszenetnyi szerepben. Egy fiatal férfit játszom. Ezzel a jelzővel tisztelt meg a szövegkönyvben Egressy Zoltán. Színészként sosem vállalok nagyobb szerepet olyan darabban, ahol én vagyok a rendező. Iglódi István neveltjeként az ő példájából okultam. A Tudós nőket rendezte a Magyar Színház stúdiójában, és ő játszotta az apa szerepét is. Megesett, hogy folyt a próba a színpadon, Pista a nézőtérről instruált, majd elhangzott egy végszó, és leállt a jelenet. Döbbenten kérdezte: mi a baj? – Semmi, de most te jössz, gyere föl! – hangzott a válasz. Ő ebbe belehalt, rájött, hogy milyen veszélyes ügy kint és bent is lenni. A Halál Hotelben azért vállaltam el mégis egy kis szerepet, mert megtiszteltetésnek érzem, hogy ezekkel a művészekkel egy színpadon állhatok. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy nagyon erős csapatot sikerült összehoznom. Ez most különösen fontos, mert ez a színdarab egy abszurd krimikomédia. A komédia rész pedig csak akkor működik, ha végtelenül komolyan vesszük, nagyon pontosan, fegyelmezetten játszunk. Olyan kollégákat választottam, akik ezt tudják.
– Van még egy szereplő, Göttinger Pali, aki szintén érdekes képlet, hiszen ő volt a főrendezőm a Magyar Színházban. Régi és nagyon jó munkakapcsolat fűz össze minket. Ő rendezte a Gyógyír északi szélre című, azóta is nagy sikerrel játszott előadásunkat. A Fullajtár Andreával színre vitt kétszemélyes darab létrejöttében a Társaskör is meghatározó szerepet vállalt öt évvel ezelőtt. Sokat gondolkodunk, álmodozunk együtt. Amikor egyértelművé vált, hogy a Magyar Színházban véget ért addigi tevékenységünk – tehát ott én már nem igazgatok, ő nem főrendez tovább, gyakran beszélgettünk a folytatásról. Egy sörözés közben éppen erről az előadásról meséltem neki. Amikor megemlítettem a szerzőt, felcsillant a szeme. Kisvártatva közölte, hogy rá is számíthatok színészként. Akasztják a hóhért? – nevettem fel, és természetesen boldogan osztottam rá egy szerepet. Ő a Mo Csing nevű pincér, egy elképesztően fura figura. Nem tévedés azt gondolni, hogy az így összeállt társaság a Magyar Színházból „kiértékmentett” csapatnak tekinthető. Akiről még nem beszéltem: az előadás video technikáját Gábor bátyám kezeli, aki operatőr, vágó, stúdióvezető egy személyben. Így állt össze a „banda”, akikkel minden feltétel adott ahhoz, hogy ezzel az előadással, mint akár több nyáron át játszott izgalmas, tartalmas, szórakoztató produkcióval állhassunk a közönség elé. Elsőként természetesen itt az Óbudai Társaskörben.
A darabnak eredetileg a Ravatal Rádió címet szántam – vette át a szót a szerző. – De ez aztán valahogy túl sötétnek, vészjóslónak találtatott, így lett Halál Hotel. Ugye, mennyivel vidámabb? Egyébként pontosabb ez a cím, mert a fő helyszínek, a Ravatal Rádió és az Agatha Christie Restaurant is a Halál Hotelben vannak.
A darabot két novellám alapján írtam az Óbudai Társaskör felkérésére. A Majd kiszellőztetsz című novelláskötetemben jelentek meg, és úgy gondolom, drámai alapanyagként is működhetnek. Sok bennük a verbális humor, ezért különösen kíváncsian várom, hogy élnek meg színpadon, illetve hogy tényleg van-e bennük egy színdarabnyi muníció. Amikor először találkoztam Áronnal, addigra ő már olvasta a novellákat, nagyon tetszettek neki, így kellő önbizalommal láttam a munkának. Minthogy más műfajba kellett átültetnem az alaptörténeteket, szituációkat kellett például teremtenem. Érdekes, jó feladat volt. Ahogy az is, hogy megtaláljam az egyensúlyt, a szöveg abszurditása komolyan vehető legyen. Időnként sajnos azt tapasztalom, humoros darabok színrevitelénél a rendezők és színészek ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy még többet tegyenek bele. A végeredmény ilyenkor általában gyenge, tét nélküli hülyéskedés, bohózat lesz a komédiából.
– Nem veszélyes olyan szerzővel dolgozni, aki maga is ott bábáskodik darabja ősbemutatójánál? – szegeztük a kérdést a rendezőnek, ám Őze Áron fölényes magabiztossággal vágta rá: Emiatt én egyáltalán nem izgulok!
– A szöveg elkészülte után az író már csak szurkol – mondta a szerző. – Jönnek a színészek, a rendező, a jelmezek, a díszlet, a zene, megannyi fontos alkotóelem. Én most úgy érzem, nagyon jó helyszín lesz a Társaskör udvara. Próbáltam kihasználni az adottságokat, írás közben magam elé képzeltem a fákat, a kutat, a tornácos részt. Egyetlen nehézség merülhet fel – az esetleges eső. Tehát vigyáznom kellett, csak annyira akartam a kertre kitalálni a darabot, hogy szükség esetén a nagyteremben is működhessen. Az udvaron egyébként adódhatnak egyéb meglepetések is, elképzelhető például, hogy egy-két galamb beszáll az előadásba.
– A galambok már szerepelnek a rendezői koncepciómban, sőt fontos dramaturgiai szerepet szánok nekik – csapott le a végszóra a rendező.
– A feltételeikről azért majd tárgyaljatok velük – figyelmeztette a szerző, de a direktor már túl is lépett a bürokratikus részleteken. Majd leszerződik velük a Társaskör. Nem lehet nehéz, hiszen ingyen fészkelhetnek itt.
