Keresés
rovatok
rovatok
olvass! | 2015 nyár
Fotó: Eck Imre Gábor
Simonfalvi Anita
Mit keresett Dániel András az ágy alatt?
Meséket ír a festőművész szülőknek és gyerekeknek
Ritka az olyan alkotó, aki illusztrátorként és meseíróként is toplistás. Az meg végképp fehér holló, aki mindezt formabontó kötetekkel éri el. Dániel András az a meseíró/illusztrátor/festőművész, akinek a könyveit akkor is muszáj megvenni, ha még rokongyerek sincs a közelben, aki a vásárlás ürügyét biztosítaná – mert felnőttként olvasva legalább olyan élvezetesek, mint gyerekként.

Hogyan lesz egy festőművész, grafikusból meseíró?

Úgy, hogy egy napon eszébe jut egy történet, ami annyira foglalkoztatja, hogy olyat tesz, amit már réges-régen nem: megírja. Amikor az eredmény megtetszik egy kiadónak, akkor rajzol is hozzá. Rajzolás közben újabb történetek jutnak eszébe, amiket szintén megír… és így tovább. Aztán egy napon azon kapja magát, hogy – csiribú-csiribá – meseíróvá változott.

A Matild és Margaréta című, két kis boszorkányról szóló első kötete után egyre szokatlanabb, eredetibb lények, helyszínek lepték el a meséit. Hogyan születnek ezek a figurák?

Mindig a történet, a szöveg van meg először. Aztán az illusztrációk készítése során mindenféle lények bukkannak fel a papíron. Ott jönnek-mennek a rajzokon, mint egy film statisztái. Időnként kommentálják is a történetet, ami egy statisztától talán túlzás, de én hagyom nekik.

Grafika: Dániel András

A Kicsinéni és Kicsibácsi (meg Imikém) olvasása közben nem tudtam eldönteni, hogy én, vagy a gyerekem szórakozik jobban. A Kicsinéniék kalandjai, Imikém elmélkedései között vannak olyanok, amik kifejezetten a felnőtteket „húzzák be”. Szándékosan mulattatja a szülőket?

A Kicsibácsiékról szóló történetek kapcsán sosem gondolkozom korhatárokban. Mivel úgy alakult, hogy ezeket a rövid szövegeket felnőttek is szívesen olvassák, bátran megírok olyasmit is, amiről sejtem, hogy inkább ők fogják érteni. Egyébként azt tapasztalom, hogy jól működnek a több fedelű szövegek. Persze nehéz előre kiszámítani, hogy ki, mire lesz vevő. Olykor olyasmit is simán fognak a gyerekek egy szövegből, amire nem is számítanánk.

A Mit keresett Jakab az ágy alatt (és mi történt ott vele?) szintén formabontó kötet. Mesekönyv? Foglalkoztató? Társasjáték? Képzelet-katalizátor?

Inkább ez mind együtt. Amikor írtam, olyannak képzeltem, mint egy esztrádműsort, ahol a táncdalénekes után egy zsonglőr lép a színpadra, aztán jön a harmonikás, akit egy bűvész követ. Sose lehet tudni, mi lesz a következő műsorszám. Izgat, hogyan lehet látszólag össze nem illő elemekből létrehozni valami működő egészet.

Gyerekkönyvben kifejezetten furcsa (és egyben üdítő) a magázódás, illetve hogy időnként kiszól a kötetből. Így tervezte, vagy egyszerűen a mesemondó kanászodott el ennyire?

A mesemondó elkanászosodását kifejezetten támogatom! Úgy gondoltam, olyan leszek, mint egy udvarias idegenvezető, aki oldalról oldalra terelgeti az olvasókat a történeten át. Adódott ez a magázódós hang, meg viccesnek is tűnt egy mesekönyvben. Szerintem egy kisebbeknek szóló könyvben is bátran lehet kísérletezni a nyelvvel. A gyerekek nyitottak rá, nem jönnek zavarba a szokatlan hangtól. Sőt, többnyire mulatságosnak tartják, ha valaki nem a szokott módon szólítja meg őket. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Ebben a történetben kifejezetten sok kulturális, kultúrtörténeti utalást található. Ismét gondolt a felnőttekre is, vagy csak magát szórakoztatja?

Bízom benne, hogy ha én jól szórakozom, akkor talán az olvasó is. Illusztrálás közben sok mindent belerajzolok a képekbe, ami hirtelen eszembe jut. Olyan ez, mint egy asszociációs játék. Ami a felnőtteket illeti, úgy gondolom, nekik is jár a szórakozás. A mesekönyvet sokszor együtt olvassa, nézegeti gyerek és szülő. Szeretném, ha az utóbbi sem unná halálra magát a könyveimen.

Esetleg készül „felnőtt” könyv is?

Egyelőre forgatom, rakosgatom magamban ezt a dolgot, biztatnak is rá. Készülök rá – mondjuk így. A tervekkel óvatosan bánok: azt tapasztalom, hogy mindig minden másképp alakul, mint ahogy előre elterveztem. Úgyhogy majd meglátjuk, mi lesz ebből.

Kortárs meseírók közül van esetleg kedvence?

Szerencsére mostanában rengeteg kiváló gyerekkönyv jelenik meg. Igazságtalanságnak érezném, ha egy nevet mondanék. Máté Angi, Kiss Ottó, Darvasi László, Both Gabi, Dóka Péter, Majoros Nóra… sokáig sorolhatnám a szerzők nevét, akik sorra írják a jobbnál jobb meséket.

Jut még ideje a festészetre is?

Most az írásé és az illusztrálásé a főszerep, de azért „fejben” néha festek. Remélem, jut majd rá időm, hogy – bocsánatot kérve az ecsetektől a hosszas mellőzésért – ugyanezt vásznon is megtegyem.