Folyton kihívások elé állít. Álmodj nagyot, mondta, és a betonjátszótéren, az űrhajós mászókán engedelmesen álmodoztam a nagy hőstettekről. És ha azt mondom, ugorj, akkor ugrasz? A sárga óvodában (nem is a pirosban, fúj) a medencébe ugorva kár, hogy csak menet közben vettem észre, hogy még/már nincs benne víz. Igen, a szerelem néha fura és fájdalmas. Legyél forradalmár, mondta, és a lakótelepi iskolában Petőfi is lehettem, ha már úgyis szláv vagy, ja, és kiraktak a lépcsőre szavalni, a szakadó eső dacára mintegy…, mindegy. Legyél első, mondta, és persze, matekverseny, versmondó, sakk, de voltak más elsőzések is:

az első csók a Rómain (ó, azok a hétfői tévészobák), meg az első fizetős munka Csillaghegyen, piackutatás (nem, nem kérünk új mosószert), az első koktél Békáson (és igen, a második is), az első belógás az első Diákszigetre.

Van egy kerület. Szeret. Lenyűgöz.

A Vörösvári út páratlan szépsége (lefordíthatatlan szójáték), a Csúcshegy legyőzhetetlen emelkedője, a kísérleti lakótelep kuszasága, az alig eldugott zsidótemető, a Goldbergerék öröksége, a minden építkezés alól kikandikáló rómaiak, a szőlővészről is utcát elnevező svábok, Harrer meg a fia, Zichy és Schmidt, Hidegkuti és Sinkovits, és ennek a mondatnak nemhogy vége, de állítmánya se…

Cica, könnyű úgy anekdotázni, hogy senki nem tudja ellenőrizni. Egyszer egy fesztiválon bemutattak a nagy írónak, és könnyednek tűnő csevej közben – amelyben az éppen elkészült nagy műről és az utána beálló ürességről volt szó, lehet találgatni, hogy ki beszélt és ki hallgatta tátott szájjal – felmerült, hogy tegeződhetnénk.

Aha, vágtam rá a bölcs, kifejező, ugyanakkor egyetlen szót, ami eszembe jutott. És mivel többet nem találkoztunk, ez volt maga a tegeződés.

Van egy kerület. Szeretem. Túléli. Ezt is.

És különben is: nem azt kéne megmondani, ki az óbudai, hanem, hogy ki vagy te.

Az Óbudai Anziksz egy olyan művészeti-­kulturális folyóirat, amelynek nevében az óbudai nem fosztóképző, nem a színvonalból adunk alább, hanem a lokalitás adja az erejét:

innen indulunk szellemi kalandokra, és ide térünk vissza elmesélni történeteinket, a természeti-szellemi környezetünk minél mélyebb megismeréséből nyerjük a kreativitáshoz szükséges tudást.

A járványra meg a nyomában járó gazdasági­-társadalmi válságra muszáj reagálni: egyrészt ebben a lapban (is) olyan tartalmakat kínálunk az olvasónak, hogy kedve legyen otthon maradni, novellákat olvasni, interjúkon keresztül belenézni alkotók életébe, élvezni a képzőművészeti alkotásokat, gondolkodni, nevetni, játszani; másrészt április közepétől intenzívebb online jelenlétre rendezkedünk be, ezen a felületen még a gazdasági-társadalmi változásokra is tudunk reagálni, igaz, a magunk sajátos, kulturális megközelítésében.

A tavaszi számban egy régi adósságunkat törlesztjük: a kerület leghíresebb írójának, Esterházy Péternek szenteljük a lap jelentős részét. Családtagok, barátok, alkotótársak eddig még nem publikált fotók kíséretében elevenítik fel az emlékét, miközben kiderül, hogy a világhírű író és európai gondolkodó mennyire erősen kötődött Rómaifürdőhöz, a kerülethez. A lap megjelenését április 14-re, Esterházy 70. születésnapjára időzítjük.

Kalandra fel!