Miután ezen keresztút felállításához a főpásztori kegyes jóváhagyás és engedély is megszereztetett, március hóban már hozzá is fogtak az építkezéshez, és serényen dolgozva a nagyhéten már a képek is el lettek helyezve, de a keresztút felszentelése még nem volt eszközölhető, mert még több féle munka volt hátra, különösen még az út rendezése is; az ott lévő három kereszt is előbbre helyeztetett, hogy ott mögöttök most egy majdan építendő kápolna számára hely legyen. A keresztek áthelyezését és megújítását mint alább jelezve lesz Herrhof V. János és Klupp Ferencz itteni lakosok vállalták magukra, kik egyúttal a két hiányzó lator öntöttvasbóli alakját is megrendelték Freyberger Pál budai vaskereskedőnél.

A keresztút felszentelése illetve megáldása 1897. évi október 17-én eszközöltetett nagy ünnepséggel P. Kaizer Nándor budaországuti szt. Ferenczrendi szerzetes által, s így ezen keresztút átadatott a nyilvános ájtatosságnak. 

(https://bekasmegyer-ofalu.hu/a-telepules/megsemmisult-muemlekek/kalvaria/)

Találtam ezt a feljegyzést. Ezek szerint négy évvel ezelőtt rendben leszállítottad megrendelőidnek az áhított latraikat. Kései utód, próbálom elképzelni, hogyan köttetett meg egy ilyen üzlet. Bement hozzád a Fazekas téri üzletedbe a két békásmegyeri polgár, és előadta, hogy latrokat szeretnének vásárolni ilyen és ilyen méretben? A korabeli beszámoló szerint a feszületek már megvoltak, vagyis Herrhofnak és Kluppnak pontosan akkora bűnösöket kellett beszerezniük, amekkorák a békásmegyeri kőkeresztekre rögzíthetők voltak. Tartottál esetleg árumintakönyveket, amikben bel- vagy külföldi öntödék kínáltak angyalokat, ördögöket, megváltókat és latrokat, egyéb más vasszobrokat különféle méretben és formában? Kiteregetted az urak elé a lapokat, hogy kellő körültekintés és az árak mérlegelése után bökhessenek rá a megfelelő szoboralakok képére? Csak annyi biztos, hogy az üzlet megköttetett, és az általad leszállított vas latrok nemsokára a Kálvária-domb magaslatáról nézhettek Békásmegyerre és a Dunára, a folyón túl a pesti síkságra, hogy aztán hatvanegynéhány évvel később keresztestől ledöntsék és törmelékkel borítsák be őket. Ez már az én életemben történt, nem is távol a lakhelyemtől, de persze nem tudtam róla.

Mária húgod ükunokája vagyok. A felmenőim nyomát követve jutottam hozzád, Freyberger Pál bátyám. Nem messze lakom attól a helytől, ahol te éltél, ahol az egész család élt: a Krisztinában. Eléd jöttem, és ha nem bánod, most melléd szegődök ezen az úton, a vízivárosi választóhelyiségtől a Budai Polgári Lövészegylet új épületéig. Mindenekelőtt gratulálok a győzelemhez: barátod, Darányi Ignác megtartja vízivárosi mandátumát. Attól tartok, sokba volt ez neked.

Tudom, hogy mire készülsz. Tiszteletben tartom a szándékodat, eszembe se jut, hogy lebeszéljelek arról, amit tenni fogsz. Inkább elmondom, hogy az én időmben a Fazekas tér már a másik barátod, Szilágyi Dezső nevét viseli majd. Valamint a Bomba tér is át lett nevezve, jó ideje Batthyány térként ismerjük. Legalább az Iskola utca neve megmaradt, és most azon megyünk, elhaladunk a ház mellett, amiben Mária húgod lakik ükapámmal, a hajóskapitánnyal. Az épületet idővel lebontják, a telekre négy másik házat húznak majd fel, de szemben az a másik, ami szintén a Freybergereké a te idődben, még ma is áll, nagy kert közepén. Az én időmben óvoda. Ráfordulunk a Batthyány utcára, ezt már negyedszázada átnevezték, te is ezen a néven ismered. 

Ha már a változásokkal traktállak, Pali bátyám: valamiért határozottan neheztelek rád. Azt a házat, ami a mostani feleséged hozománya volt, vétek volt lebontani. Apósod, Henszler János, az órásmester lakott benne késő öregkoráig, és előtte az ősei. Már a török kiűzésekor is megvolt, ott állt az Iskola utca, Székely utca és a Fazekas tér közötti telken, évszázadokkal régebben építették. Te meg, a hatalmas svungoddal, leromboltad, és négyemeletes bérpalotát húztál fel a helyére. Elismerem, a tér felőli fronton jó a panoráma, a lakásokból a Dunára és az Akadémiára lehet rálátni, az utca szintjén elsőrangú helyet kapott a kereskedésed, de nagy kár azért a régi vízivárosi házért, amit eltüntettél. Valahányszor erre járok, mindig olyan otthon érzem magam a régi vízivárosi házak között, de amit te odaraktál, az minden, csak nem otthonos. Igaz, a nevedet őrzi az én időmben is, nyomot hagytál magad után a világban, miközben annyi minden elpusztul itt. Nem akarlak még jobban nyomasztani, de lesznek háborúk a te időd és az én időm között, a Régi Szent János Kórház például csúnyán megsérül, nem építik újjá, a romjait eltakarítják. Nem tudom, mi lesz a toronyórával, amit Henszler János készített, lehet, hogy elpusztul, nyoma vész. Ma is áll viszont a kórház melletti telken a Budai Polgári Lövészegylet régi épülete, ahol fő szervező voltál, és sikeres versenyző. Ja, és ennek talán örülni fogsz: baloldalt a Széna tér melletti nagy gödröt az időmben Széll Kálmán térnek hívják, és a miniszterelnök, a pártod vezetője ott áll életnagyságú bronzszoborként, mint egy letűnt, nagyszerű kor képviselője, példakép. Hát, nem tudom. Jó volna, ha el tudnád mondani nekem, hogy te miért voltál Széll Kálmán és Darányi Ignác híve. Úgy látom, éppen ezen a szent napon, 1901. október másodikán, éppen ezzel a választással megy gallyra minden. Darányi barátod például nemsokára otthagyja a Szabadelvű Pártot. Káoszba fordul a politika, végképp kezelhetetlenné válnak az ellentétek.

Kimért léptekkel végig megyünk a Lövőház utcán, ami a Budai Polgári Lövészegylet új lőteréről kapta a nevét, melynek megtervezésében és felépítésben vezető szereped volt, amelynek minden részét jól ismered a díszes kerítéstől a székház tetőcserepeiig, a rózsalugasoktól a céltáblákig, odabiccentesz a kapusnak, a még mindig pompázó rózsákat figyelemre se méltatva átvágsz a kerten, fölmész a lépcsőkön, és meg sem állsz a főlövészmesteri szobáig.

Buda társadalmának egy érdemes és szereplő tagja, Freyberger Pál vaskereskedő, fővárosi bizottsági tag, a Ferenc József-rend tulajdonosa, ma délután agyonlőtte magát. Az öngyilkosság híre az esti órákban terjedt el Budán. Megdöbbenéssel fogadták mindenütt, mert Freyberger Pál egyike volt Budán a legnépszerűbb embereknek, akit mindenki becsült és mindenki szeretett. Freyberger Pál attól kezdve, hogy mintegy harminc évvel ezelőtt átvette atyjától Fazekas-téri vaskereskedését, szereplő ember volt Budán. Polgártársainak bizalma már 1872-ben a főváros bizottsági tagjává tette s ettől kezdve mindig odaadó buzgalommal küzdött Buda érdekeiért. Egyik igen tevékeny tagja volt a budai szabadelvű pártnak s most is nagy agitálással vett részt a budai választási mozgalmakban. Hogy mi adta kezébe a halált osztó fegyvert, senki sem tudja. Hatvanhat éves korára nem bántotta az öregség roskatagsága. Daliás, szép öreg ember volt, derűs kedvű, szeretetreméltó. Környezete az utóbbi hetekben olykor tapasztalta, hogy az öregúr el-elszomorodik. Rossz kedvét azonban a fáradtságnak tulajdonították. Freyberger Pál ma korán kelt, elment az Anna-templomba, azután a Dunaparton sétált s nyolc óra tájban tért haza. Megreggelizett, azután tüstént átment a választás helyére a budai Vigadóba. Onnan déltájban ment ki a lövőházba, ahol a szolgától négy ív papirost, tintát, tollat kért. Bezárkózott a főlövészmesteri szobába. Délután öt óra felé feltűnt az alkalmazottaknak, hogy az öreg úr olyan sokáig marad benn. Kopogtattak az ajtón, de nem kaptak választ, mire benéztek a szoba felső ablakán. Látták, hogy Freyberger az asztal előtt ül a széken, a melle véres. Erre behatoltak a szobába, ahol halva találták az öregurat. Mellette a Martin-féle fegyver, amellyel megölte magát. A fegyver durranását senki sem hallotta. A szerencsétlenségről értesítették a családot és a rendőrséget. Mindez este hét óra felé történt, kevéssel utóbb már elvitték a halottat a törvényszéki orvostani intézetbe. Az öngyilkos három levelet hagyott hátra: Darányi Ignác földmívelési miniszternek, sógorának, Kozma Gyula polgári iskolai igazgatónak és legfiatalabb hajadon leányának, Stefániának. Ezt a legutóbbi levelét, melyben szeretettel búcsúzik gyermekétől, e szavakkal fejezi be: … Én megbocsátok mindenkinek, a ki ellenem vétett, de elvárom, hogy halálom után nekem is békét hagyjanak, mert én senkinek a világon véteni nem tudtam.

Budapesti Hírlap 1901. október 3.

Később kiderül, hogy van egy becsületbeli tartozásod, 2000 forint. Régi ismerősödtől, egy nyugállományú kúriai bírótól erőszakoltad ki a pénzt egy hónappal korábban. A bíró nem kért elismervényt. De hetek múlva, mikor sürgető felszólítására sem adtad vissza a pénzét, kijelentette, hogy a továbbiakban nem tekint az ismerősének. Ezek után sem fizettél neki.

Halálod után a család rendezi az adósságot. Lehet, hogy az a vagyonodhoz képest nem túl nagy összeg mégis végzetes hiányt jelent. Kézenfekvőnek tűnik a magyarázat, hogy a párt érdekében, Darányi Ignác újraválasztásáért kellett erődön felül költekezned, és adósságba verned magad. 

Kevéssel a végzetes választás előtt az ismert író, Sipulusz, polgári nevén Rákosi Viktor vicces tárcába foglalta nevedet és a Budai Polgári Lövészegylet többi kiválóságáét: 

Túl a Dunán, túl a budai váron, túl a krisztinavárosi színkörön, egészen a hegyek lábánál, fekszik egy terjedelmes kert, a kertben gazdag szőlő- és rózsalugasok, a lugasok közt barátságos, mosolygó épületek.

Ezt a helyet Isten a pásztoridyllek számára teremtette. De az Isten szándékába beleavatkoztak a budaiak. Másfajta emberek oda fiatal párok mézeshetei számára villákat raktak volna. De a budaiak ereiben aquinkumi vér folyik s nincs érzékük a szerelem suttogása, a gerlicék turbékolása iránt. És képzeljék el, mit építettek ők oda…

De ne képzeljék el, inkább megmondom.

Hétköznapokon e vidám tájon tökéletes csend uralkodik. A friss hegyi szél ringatja a virágokat s a falevelek zizegésébe csak néha vegyül egy-egy sörös hordó csapraütésének zaja. Habos poharak körül ülnek a krisztinavárosi polgárok s megvetik az állam hivatalos nyelvét. Ez már a török uralom óta így van ott.

De vasárnap nagyot változik a Krisztinaváros képe. Korán reggel, mikor a föld, a szombat éjjeli részeg emberekkel együtt, még harmatos, marcona férfiak lépkednek a főváros összes utcáin végig, Budára, a rózsalugasok közt fehérlő házikó felé. És nyolc órakor megkezdődik e házban a puskaropogás és tart késő estig. Megtévedt sasok keringenek e kert fölött, abban a hitben, hogy itt háború folyik, s hullára van kilátás. A verebek és egyéb félénk állatok messze menekülnek e szörnyű helytől, s röpülnek a vén Gellértre, népgyűlést tartani és sürgetni a vasárnapi munkaszünetet.

Azt hiszem, most már kitalálták, hogy ez a hely nem egyéb, mint a Budapesti Polgári Lövészegyesület céllövő háza. Estefelé a puskaropogást barátságosabb és kellemesebb zaj váltja föl: hordók csapraütése és dugók kihúzása. Mikor ez is elcsendesült, akkor a lövészek szétoszlanak. S ilyenkor már szorosabb köztük az összetartás: egyesével érkezett mind, de kettesével, hármasával, barátságosan összefogózkodva távoznak.

Vasárnap esténkint a krisztinavárosi levegő tele van puskaporral. Ekképp a Krisztinavárosban nincs ember, a ki puskaport ne szagolt volna s ezért ők különb legényeknek tartják magukat a többi városrész lakóinál. Lassankint minden krisztinavárosi ember abba a rögeszmébe esett, hogy nagy háborúkat élt át, mint katona. Kocsmákban csak hadi tetteikről beszélnek, az öregek a harmincéves háborút, a fiatalok a forradalmat emlegetik s nem is ember, a ki legalább a boszniai hadjáratot végig nem küzdötte.

Így rontott el a Polgári Lövészegyesület az ő füstölgő puskaporával egy egész városrészt, mely évszázadok óta békés hajlamairól volt nevezetes.

És így tovább. Rákosi Viktor, aki falusi gyerek volt, természetes ellenszenvvel viseltetett az őshonos budaiakkal szemben. Figyelemreméltó, hogy felrója nekik, miszerint „megvetik az állam hivatalos nyelvét”, vagyis, ha jól értem, előfordul, hogy németül szólnak egymáshoz. Rákosi, aki Kremsnernek született, sváb eredetű volt, és nagy igyekezettel magyarosodott, leleplezte, hogy a budaiak olykor németül diskurálnak még. Ehhez képest érdekes adalék, hogy a tizenkilencedik század közepén éppen a Lövészegylet rendezett kétnyelvű irodalmi esteket, hogy a tagok szokják a magyar nyelvet.

Anyám úgy mesélte, hogy ükanyám idős korában már inkább csak németül szólalt meg.

De hogy a bátyja miért lőtte magát szíven 1901. október másodikán, arról ükanyám sem németül, sem magyarul nem beszélt.