Keresés
rovatok
jegyzet / kedvenc | 2017/2018 tél
Fotó: Szász Marcell
KEDVENC – Fráter Zoltán
Az Óbudai Anziksz minden számában egy neves óbudai, vagy Óbudához köthető személyiség ír lapindító jegyzetet. Vendégszerzőnk válaszol a magazin végén található állandó kérdéssorra is. Mostani lapszámunkban Fráter Zoltánt kértük fel.

 

földrajzi hely A Föld nevű bolygó minden részén tudnék élni, persze sehol sem érezném magam olyan otthonosan, mint a Duna-kanyarban, több érdekes élmény köt oda, például ott születtem
Víz  

A Duna után mindjárt a Balaton, főleg a partja, ahol kiterjedt büféhálózat van, és remek vizet lehet inni, dúsítva némi buborékkal, vegyítve kiváló fehér borral, ilyenkor a víz el is maradhat

Évszak  

Ha megvolna még a teljes választék, tél, tavasz, nyár, ősz, tél, akkor a nyár, miként a Republictól is tudjuk, hogy „hidegben élni nem lehet”, de hát újabban már csak száraz forróság és nedves hideg váltakozik szinte naponta, sőt egy napon belül is – ezt hívják időjárásnak

 

étterem A Krisztina körúton található Mákos Guba kisvendéglő változatos, ízletes kínálattal, a vendéglátást művészetként gyakorló, kedves pincérekkel, (egyelőre még) megfizethető árakkal
ÉTEL  

Bármilyen leves, ez a lényeg, utána már jöhet akármilyen második fogás, csak legyen benne hús vagy túró, vagy tojás, vagy mák

 

Ital Attól függ, mennyire vagyok szomjas, csökkenő mértékben az ásványvíztől a sörön és a nyári hosszúlépéseken át a téli vörösborig és lélekmelegítő felesekig. „Mit iszik? – kérdezte Virág elvtárs Pelikán elvtársat. – Én? Tulajdonképpen mindent – válaszolta a gátőr.”
szín  

Valamilyen színe mindennek van, a szivárvány minden árnyalatát szeretem, csak körülbelül mégis talán a kék, de halvány, „akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján”, ahogy Kosztolányi mondja

növény  

Minden virág, kivált a mezei virágok, róluk mindig eszembe jut Babits kérdése az éji tivornya után a réten ocsúdó, züllött Emberhez: „hogy fogsz a vadvirágok szemeibe nézni?”

állat  

Az elefánt, ha nem félnék tőle, mert olyan súlyos, persze vannak veszélyesebb nagy állatok is, részben a vadonban, részben az emberek között.

 

Színész / színésznő Mindenki, aki bármelyik darabomban szerepelt
 

Intézmény

 

Az Óbudai Társaskör, immár két évtizede

Film / filmrendező  

Álmodozók (Bertolucci), Viharsziget (Scorsese) és David Fincher minden filmje

 

Író-költő / könyv Karinthy Frigyes és összes művei
Sport/ sportoló  

Ha nézni kell csak, akkor a foci, ha csinálni is, akkor az úszás, biciklizés

Képzőművész / műalkotás A reneszánsz és a szecesszió festői
Zenész / zenemű Chopin noktürnjei és etűdjei
Tudós / tudomány Freud, pszichoanalízis
Piac Fővám téri vásárcsarnok
Kávézó Centrál Kávéház
Filmsorozat Csengetett, Mylord?
Idézet „Senki sem jellemezhető a halála előtt.” (Karinthy Frigyes)
Szólás / közmondás „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” (Krúdy Gyula alkalmazta is, mielőtt megnősült)